A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-04 / 49. szám
GYERMEKEKNEK selői még azon a hajnalon elfogadták a békéről és a földről szóló lenini dekrétumot. Ugyancsak e napon választották a Népbiztosok Tanácsának elnökévé V. I. Lenint. A magamfajta szemlélődő azt hihetné, hogy az ilyenfajta rohamok és harcok után az Ermitázs kincseinek egy része elpusztulhatott. Ezen nem is igen lehetne csodálkozni. A valóságban azonban az értékes gyűjteménynek akkor alig esett baja. Annál nagyobb veszedelemben forgott a második világháború idején ez a páratlan kincs. Azonban a gyűjtemény legjavát még sikerült időben elszállítani az Uraiba. Maga az épület a kilencszáz napos blokád alatt erősen megrongálódott, s a helyreállítása több évig eltartott. A pusztítás nyomai végül is eltűntek, s a műkincsek is visszakerültek eredeti helyükre. Egy kiadványban azt olvastam, hogy jelenleg az Ermitázs anyaga mintegy 380 ezer kép, 2,5 millió különböző műtárgy, s a rajzgyűjtemény 40 ezerre tehető, s hogy a több mint ezerszáz szobában kiállított művészi alkotásokat évente mintegy kétmillió ember keresi fel... Leningrád közelebbi történelme, mint közismert, a második világháború egyik legmegrázóbb s leghösiesebb fejezetévé változott. A kilencszáz napos blokád mértéktelenül súlyos áldozatokat követelt a leningrádiaktól. A blokád ideje alatt a város több alkalommal került súlyos helyzetbe, amikor már-már az ellenség kezére jutott. A leningrádiak akkori életéről, hősiességéről több naplót, dokumentumot volt módomban elolvasni, de úgy hiszem a helyzet legtárgyilagosabb leírását Zsukov marsall emlékezései adják: „... a város dolgozói rendkívül nagy munkát végeztek, hogy Leningrádot bevehetetlen erőddé változtassák. Az elcsigázott leningrádiak, akik munkahelyükön, az utcán, vagy fűtetlen lakásokban haltak éhen, nem önmagukkal törődtek! Csak városuk védelmére gondoltak, arra, hogy ellássák a harcoló csapatokat fegyverrel, lőszerrel, harci technikával. Mindezt pedig olyan körülmények között tették, amikor az ellenség tüzérsége szakadatlanul lőtte, légiereje pedig bombázta a várost." ... Csupán a Piszkarjovoi nekropolisz tömegsírjaiban több százezer gyermek, asszony és idős ember nyugszik, akik megfagytak, vagy éhen haltak 1942 és 1943 telén. A temető látványa torokszorító. Miként e nekropolisz főbejáratának két oldalán lévő múzeum dokumentumai is. Az egyik temetői nyilvántartási könyv 1942 februárjánál van kinyitva, ahol ilyen adatokat olvashat a látogató: „...18-án 3 421, 19-én 5 569, 20-án 10 043 halott..." A temető fölé magasodó emlékművön, amelyet az „emlékezés gránitfalának'' is neveznek, Olga Bergholz szövege olvasható: „ ... mindnyájan egy emberként mondták: inkább a halál féljen tőlünk, mint mi a haláltól..." GÁL SÁNDOR (A szerző felvételei) A tanító bácsi aprókat hümmögetve forgatta Pisti füzetét. Hiába kereste a házi feladat folytatását, a példa félig készen pironkodott a lap alján. — Édes fiam, a te munkakedved olyan, mint a szalmaláng, alig fellobban, máris kialszik! Mindent csak félig készítesz el! Ha a felnőttek is félbehagyogatnák a dolgaikat, mint te a leckédet, mit gondolsz, mi lenne velünk?! ... Pisti lehajtotta fejét, mintha a pad alatt keresné a választ, de nem talált ott semmit, amitől okosabb lett volna. — Gondolkozz csak el rajta! — mondta még a tanító bácsi, aztán leültette Pistit, és folytatta a házi feladatok kiértékelését. Pistike fejében egész nap ott csengtek a tanító bácsi szavai. Este, amikor sorba vette a nap eseményeit, eltűnődött: „Mi lenne, ha a felnőttek is félbehagyogatnák munkájukat ?!..." Érdekesnek találta a kérdést, még az ágyban sem tudott tőle megszabadulni. Buksi fejét a párnába fúrta, míg elaludt. — Gyere, pajtás! — szólt rá egy fehér sapkás ember. — A bácsi kicsoda ? — Én a pék vagyok — súgta a fehér sapkás és bevezette őt a sütödébe — Kóstold meg, milyen jóízű kalácsot készítettem ma! — azzal a fiú kezébe nyomott egy marék kovászt, és unszolta, hogy harapjon bele! — Bácsi kérem, ez nincs megsütve, Bolygónkon az ember csupán a közepes termetű élőlények közé tartozik. Vannak tőle sokkal nagyobbak, például az elefánt, nyolcvanszor termetesebb nála. A ma élő szárazföldi állatok között az elefánt viszi el a pálmát. De az őskorban több millió évvel ezelőtt óriás sárkánygyíkok (dinosaurusok) népesítették be a Földet. A legendás, az ezt nem lehet megenni! — szabadkozott Pisti. — Félig kész — nevetett a pék. Pisti kitámolygott az ajtón és elindult az utcán. — Nini! — kacagtak háta mögött az emberek — Ennek a Pistinek nincs összevarrva a nadrágja! Olyan mintha szoknyában lenne! A fiú megállt és megnézte. Valóban, úgy lebegett rajta a ruha, mintha széles szalagokra lenne hasogatva. — Félig kész!... Félig kész! — kiabálták feléje a járókelők. — Mi baj van? — szólt a mühelyajtóból a szabó. — Gyere, majd összeültöm rajtad! Ülj le! — Szabó bácsi, ennek a széknek csak két lába van, erre nem lehet ráülni! A szabó úgy tett, mintha most venné észre a dolgot. — A kutyafáját az ilyen munkának! — dörmögte a bajusza alatt. — Látod, félig kész!... Mit szólsz hozzá?!... De nem várta meg, hogy a fiú mit szól, hanem máris tuszkolta kifelé. A várost átszelő patak hídjához ért. Mindig vidáman szokott áttáncolni ezen a hídon, néha meg is állt, hogy a csillogó halacskákat megbámulja. ember képzeletében, meséiben, sárkányként emlegetett őshüllők kihaltak, mielőtt az ember kialakult volna. Lábnyomaik, csontjaik azonban itt maradtak, sőt a régészek egész dinosaurus temetőket fedeztek fel, ahol a folyók áradása összehalmozta a csontokat és ezek az évek múlásával megkövesedtek. Az ősvilág állatai azonban nem voltak mind óriások. Akadt köztük róka nagyságú, sőt a repülő őshüllők képviselői között még a galambnál, vagy a verébnél kisebb faj is megtalálható volt. Az egyik legnagyobb szárazföldi hüllő a brachiosaurus volt. Huszonkét méteres hosszúsága, több mint tizenöt méteres magassága, nyolcvan tonnányi súly még a képzeletet is felülmúlja. Egy háromemeletes ház legfelső ablakán is nyugodtan bekukkanthatott volna. Oszlopszerü lábain a mély vízben gázolt és kígyószerű nyakán ülő fejével kutatott lágy hínárból álló élelem után, melyből két-három tonnát is fogyaszthatott naponta, hiszen e hatalmas testnek nagyon sok táplálékra volt szüksége. Számos közeli rokona, egymásra meglehetősen hasonlító fajuk került elő Észak- Amerika és Afrika területéről. Az óriás sárkánygyíkok több kutató felfogása szerint azért haltak ki olyan hirtelen, mert túlságosan nagyra nőttek és a testméret nem állt összhangban a környezettel. Az óriás növekedés rejtélyét különböző elméletekkel igyekeztek megfejteni, de erre végleges választ még nem találtak. L S Most nagyon megdöbbent, mert a betonhídnak csak a vasváza,tátongott a lába alatt. — De hiszen ez már készen volt! — motyogta maga elé. — Ez soha! — csóválta fejét a vasak között egy kékruhás szerelő. — Csak félig. Pistike homlokán hideg veríték gyöngyözött, amint a ritka vasak között lépegetett... Végre átért... — No, ülj be, hazaviszlek — nyájaskodott egy gépkocsivezető, s betessékelte egy autóba ... A motor felzúgott ... — Jaj; hisz ennek az autónak nincsen kormánykereke! — nyöszörögte rémülten Pisti. — Félig kész — rikkantotta a sofőr. — Kapaszkodj, mert mindjárt lefutunk az útszéli meredeken! S már estek is!... Zuhantak!... Pistike szive elszorult a rémülettől. — Jaj!... jaaaj!... — sikította amint csak a torkán kifért... — Mi az, kisfiam? — simogatta meg őt édesanyja. Rosszat álmodtál?! ... Csuromvíz vagy! Pisti megértette, hogy csak álmodta az egészet, a péktől az autóig. — Anyukám! — súgta — reggel tessék engem egy órával korábban felkelteni! — Minek, kisfiam ?! — csodálkozott az édesanyja. — Nincs kész a házi feladatom, csak félig ... be akarom fejezni! KOVÁCS JÓZSEF KÖVESDI KÁROLY Négyen ülnek egy szobában, mind a négyen kiabálnak. Egyik rikkant: Vakvar/ú! Másik kérdi: Havarjú? Harmadik szól: Süt a nap. A negyedik: Fa ka lap. Az ablakban négy1 veréb. A szobában négyen állnak, mind a négyen mást csinálnak. Az egyikük muzsikál, a második körbe jár, a harmadik tapsra vár, a negyedik sírdogál. Hová lett a négy veréb ? Egyik csípi orrodat, másik szárnyat bontogat, a harmadik messze száll, f botfüleknek muzsikál. 21
