A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-04 / 49. szám
Közös út Mostanában összegezik, hogy milyen eredménnyel zárult a törvénytervezetekről folytatott — mintegy három hónapig tartó — országos vita. A tapasztalat minden tekintetben pozitív. Azt mutatja, hogy az emberek többsége magáévá tette az ország gondját és hasznos észrevételekkel-javaslatokkal járult hozzá a törvénytervezetek véglegesítéséhez s így az ország gazdasági és társadalmi élete mechanizmusának a módosításához, illetve javításához. A 8. ötéves terv küszöbön álló harmadik évében — mint a gazdaság intenzifikálása döntő tényezőjének egyik legfontosabb feladata — tovább növekszik a tudományos-műszaki fejlesztés. Az illetékes szervek és szervezetek az állami tudományos-műszaki és célprogramokból, valamint azokból a feladatokból indulnak ki, amelyek a KGST-országok tudományos-műszaki haladásának 2000-ig szóló komplex programjából hárulnak Csehszlovákiára. Az üzemekben, a vállalatokban és általában mindenütt a tudományos-műszaki fejlesztés során a célprogramoknak és a távlati terveknek megfelelően igyekeznek szervezni a munkát és arra törekszenek, hogy kedvező feltételeket teremtsenek a hatékonyság növeléséhez és a nemzetközi tudományos-műszaki együttműködéshez. Kapcsolatainkat elsősorban a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal bővítjük és fűzzük szorosabbra. Ennek érdekében folytatott Moszkvában a minap is tárgyalásokat egymással Csehszlovákia és a Szovjetunió miniszterelnöke. Lubomir Strougal és Nyikolaj Rizskov megbeszélésének középpontjában az állt, hogy miként valósulnak meg a gyakorlatban azok a megállapodások, amelyek Mihail Gorbacsov és Gustáv Husák találkozóin születtek. A felek azt állapították meg, hogy a két párt és a két kormány közös úton halad. Az átalakítás, a gazdaság és a társadalmi élet mechanizmusának a tökéletesítése mindkét országban folyamatos és erőteljes. Megállapították azt is. hogy az átalakítás mindkét országban új lehetőségeket teremt az együttműködésre és a tartalékok feltárására. A találkozó alkalmából tartott díszebéden elmondott pohárköszöntöjében Nyikolaj Rizskov azt emelte ki, hogy kitartóan tanulni kell az új gondolkodásmódot és cselekvést, s elvetni mindazt, ami gúzsba köti az önállóságot és a kezdeményezést. Lubomir Strougal válaszbeszédében egyebek között kijelentette, hogy meg akarjuk gyorsítani országunk társadalmi-gazdasági fejlesztését és ezzel biztosítani akarjuk társadalmunk dolgozói életszínvonalának emelését. Az össztársadalmi átalakítás kezdetén állunk, a szociális-gazdasági fejlesztés merész céljaihoz, a demokrácia kiteljesedéséhez, a nyílt politikához meg akarunk nyerni minden állampolgárt, aki számára drága a haza és a szocializmus ügye. Gondolunk az emberek vágyaira, igazságos követeléseire, elvitathatatlan jogaikra, s egyben óvakodunk azoknak a hibáknak a megismétlődésétől, amelyeket utunkon mi is elkövettünk. A miniszterelnökök moszkvai tárgyalása, s a két ország már eddig is helyesnek bizonyult és gyümölcsöző együttműködése további jó munkára ösztönöznek. BALÁZS BÉLA Lubomir Strougal, a szövetségi kormány elnöke november 16-án, egynapos moszkvai munkalátogatása keretében tárgyalt Nyikolaj Rizskowal, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével, s fogadta őt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen megelégedéssel szóltak a kétoldalú gazdasági együttműködés fejlődéséről. VISSZAPIIIANTÓ NOVEMBER '87 Az SZKP Moszkvai Városi Bizottsága plenáris ülésén Borisz Jelcint felmentették a városi pártbizottság első titkári tisztsége, valamint a városi pártbizottság elnökségi tagsága alól, mivel komoly fogyatékosságai voltak a SZERDA 11 moszkvai városi pártszervezet irányításának. A városi pártbizottság új első titkárává Lev Zajkovot, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát választották. Az észak-iráni partok mentén iraki harci repülőgépek újabb „nagy tengeri célpontokat", azaz tartályhajókat támadtak. A Perzsaöbölben két nap alatt ez volt az CSÜTÖRTÖK 12 ötödik kereskedelmi hajók ellen intézett támadás. Bagdad így próbálja megakadályozni, hogy Teherán újabb anyagi eszközökhöz jusson a háború folytatására. A mongol fővárosban befejeződött a szocialista országok békebizottsági vezetőinek tanácskozása, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, a KNDK, Kuba, Laosz, Ma-PÉNTEK 13 gyarország, Mongólia, az NDK, Lengyelország, Románia, Vietnam és a Szovjetunió közéleti személyiségei vettek részt. Londonban négyszáz küldött és vendég részvételével megkezdődött Nagy-Britannia Kommunista Pártjának XI. kongresszusa. Az Új SZOMBAT 14 felhívás a brit dolgozók mozgalmához és a demokráciáért című főbeszámolót Gordon McLennan, a párt főtitkára terjesztette elő. A prágai Kultúrpalotában a hétvégén megtartották a CSSZK Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetségének kongresszusát. A több VASÁRNAP 15 mint 600 küldött a szövetség csehországi szervezeteinek csaknem másfél millió tagját képviselte. Kádár János, az MSZMP főtitkára kétnapos hivatalos látogatásra Brüsszelbe utazott. A magyar vezető Wilfried Martens kormányfővel a kölcsönös árucsere-forga-HÉTFŐ 16 lommal és a gazdasági együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket tekintette át. majd a belga parlament képviselőivel találkozott. Jurij Voroncov szovjet és Michael Armacost amerikai külügyminiszter-helyettesek genfi találkozójukon a regionális problémákat tekintették át. Ezek a megbeszélő-KEDD 17 sek annak a tárgyalássorozatnak a részét képezik, amelyeken Mihail Gorbacsov december 7-én kezdődő washingtoni látogatását készítik elő. HÉTVÉGI LEVÉL A minap Kassán (Kosice), a Dóm környékén olyan büfét kerestem, amelyben jó levest, füstölt csülköt vagy hasonlót árulnak. Vasárnap lévén, három sétáló férfi figyelte a tájékozatlanságomat, és az egyik, a legtestesebb, meg is kérdezte tőlem, hogy mit keresek? Mondtam, hogy mit, s meg is tudtam tőle mindjárt, hogy ilyen büfét én most nem találok. Zárva tartanak az üzletek. De hogy hová való vagyok, az érdekelte, s mikor az is nyilvánvalóvá vált számára, arra is kiváncsi volt, vannak-e arrafelé olyanok, mint ő: az „Isten királyságát" hirdető jehovisták. Mielőtt szóhoz jutottam volna, arról beszélt, hogy van előttünk egy szélesebb üt, amelyen sokan szeretnek járni, és egy keskenyebb, amelyen kevesebben, de az utóbbiak kerülnek fel a Noé bárkájára, ha újra elönti Földünket az özönvíz. És hogy mindezt én hogyan gondolom ? Nos, mivel én tulajdonképpen gyorsvonatra siettem, és a keresett büfében gyorsan enni akartam valamit, most válaszolnék a feltett kérdésre, éspedig egy tanulságos történettel. Ismertem egy lányt aki főiskolás volt, és hálójukba kerítették a jehovisták. És aztán idegileg annyira kimerítették a főiskolán mélyebben megismert természeti és a jehovisták összejövetelein vázolt másik világkép ellentétei, hogy harmadéves korában összeroppant orvosi kezelésre szorult, egy teljes évet kihagyott, és ha el is végezte a főiskolát, a jehovista tanoktól már nem tudott szabadulni, vitte magával az életbe, a munkahelyére, ahol a maga álom- és képzeletvilágába merülve ellentétbe kerül a főnökével és a munkatársaival is, mert számukra idegen és nemtetsző életet élt, nevetségessé vált szemükben, kuncogtak a háta mögött: túlzásba vitt hitbuzgóságával elveszítette a realitások iránti érzékét A kollégáknak azt is tudomásul kellett venniük, hogy kolléganőjük a munkáját sem végzi el rendesen, másoknak kell felvállalniuk az ő részét napokig nem látják, munkahelyi kötelességeire fittyet hányva, különböző szűk- vagy szélesebb körű jehovista összejöveteleken vesz részt. Mielőtt azonban kenyértörésre került volna a sor, a szülők mentőövként kieszközölték, hogy a lányuk részleges rokkantsági állományba vonuljon. De még nem adták fel a harcot, félállásba helyezték el egy további munkahelyen, valamiféle kisipari szövetkezetben, de a lány már ott sem tudott régebbi önmagára találni, azoktól a kötelékektől szabadulni, amelyeket a kassaiakhoz hasonló jehovisták fontak köré. Azóta évek teltek el, és én úgy tudom, hogy a lány, harmincnéhányévesen. teljes rokkantsági állományba került, a valóságos, eleven, zajló világot képtelen volt elfogadni, megérteni, összeroppant a súlya alatt. Pedig amikor a szülei a főiskolára beíratták, egészséges, okos és nagyon szép lány volt Most meg. ahogy hallom, már idegroncs. Az Isten királyságát hirdető jehovisták tették ilyenné. Hát ezt mondtam volna el az engem megszólító, feltartóztató három kassai jehovistának, mert velük ott elmerülve a témában, biztosan lekéstem volna a vonatot. Szolgáljon válaszként a hétvégi levelembe foglalt rövid történet, amelynek a kicsendülő tanulsága, hogy semmi sem jó, amit az emberek túlzásba visznek.