A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-11-20 / 47. szám

ba akasztotta a „bibliát". Azaz azt a mellvédő deszkalapot, melyen mellirányba húzogatja a vonókést. Ez biztosítja a mell sérthetetlenségét. Ezt követi az alakulófélben levő teknő belső, homorú kiképzése. Nagyrészt a fejszével, bárddal, illetve az acélanyagú- és élű vasszerszámmal, a kapocskéva\ végzi.

Befejezésképpen kívülről, belülről lecsiszolják a teknőt. Hasonló megmunkálással és kiképzéssel készülnek a kisebb darabok, szakajtók, fakanalak, gyúródeszkák, sodrófák is, csak ezeknél a „nagy szerszámokat" a kisebbek felváltják, leginkább a kaparó kések és kisebb vésők.

A sütőteknö alakja hosszúkás és a magyar népterület keleti részén máig jellemző formai jegy a teknő négy sarkának fogantyúként kikép zett szarva. Bár ma már itt is, miután nem használati célra készültek, gyakran fogantyú nélküliek.

A fogantyúsnak az volt a küldeté se, hogy két személy a tele teknőt is könnyen hordozhatta. Különösen fontos volt ez akkor, ha a megdagasztott és kelesztett tésztát vitték benne. De télen disznóöléskor a disznó féloldala is ebbe került, (s kerül ma is), s így viszik be a „házba".

Több helyen bevetéshez a tésztát teknőstől vitték a kemencéhez, bár ez az Ung-vidéken nem volt jellemző.

Ez a tevékenység európai viszonylatban viszont egybeesik a kelesztőedény hiányával.

A fogantyús kialakítási forma régebbi keletű és nagyrészt a magyarságnál általánosan elterjedt. Az utóbbi, azaz a fogantyú nélküli már újabb keletű.

A felsorolt háztartási eszközök közül a mai falun még használatban van mind, ha nem is olyan mennyiségben, mint korábban. A városi háztartás ezek közül a fakanalat, gyúrótáblát, sodrófát (elvétve) szintén nem nélkülözi. Mindebből jól érzékelhető a kisebb formaváltás, ugyanakkor a folyamatosság fennmaradása is.

D. VARGA LÁSZLÓ

(A szerző felvételei)

Teknők. szakajtók

Szerszámok: fejsze, bárd. kapocskák

TEKOOK

Minden mesterség alapkellékei a szerszámok, melyek a tekenösmesternél a következők: fűrész, fejsze (a magyarországi Szentesen favágó fejsze), bárd, vonókés, kanálvájó kés, kapocska (a Székelyföldön „hargas fésze". Somogybán szalu) és a „biblia".

Miután kiválasztották a megfelelő fát, korábban kézi, ma benzinmotoros körfűrésszel kivágják. Utána a fejszével „legallyazzák", letarolják és fűrésszel felvágják olyan hoszszúságú tönkökre, amilyen hosszú teknőket kívánnak készíteni.

Ezután a tönköt letisztítják a kéregtől, s hosszában kettéhasítják. így kapják a két félhenger formát. Ezt követően kezdenek az alapforma kiképzéséhez.

A hosszúnyelű fejsze minden csapása kimért, időzített és pontosan oda talál, ahová a parancsoló kéz irányítja, miközben nagy ívekben szerteszét röpködnek a forgácsok. A fejsze lapos nyelve a domború és homorú részeken sem téved, s oda sújt, ahová a mester kívánja.

A „vastag munka" után következik a már alakuló teknő külső és belső éleinek, aljának és oldalainak vonókésse\ való „lesimitása". Mindez azután, hogy a faragómester nyaká-