A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-11-20 / 47. szám

Fél, mint samu a nadrágjától

JOGI TANÁCSOK

Talán száz éve annak, talán több, hogy megesett ez a történet. Az emberek már régen elfeledték, én sem tudnék róla, ha nagyapám el nem meséli.

Valahol Gömörországban élt egy ember, akinek jóval hosszabb volt a haja, mint az esze. Együgyű Samunak hívták az ebadtát. Rá is szolgált a nevére, hiszen tengernyi bolondságot követett el életében.

Egyszer eszébe vette, hogy bőrnadrágot varrat magának, mert az sohasem kopik el. Nemcsak hasznos, szemrevaló is egy ilyen bömadrág. A múltkor pillantotta meg a vásárban az egyik kupecen. Meg is érdeklődte tőle, hogyan tehet szert a szegény ember ilyen csinos nadrágra. A kupec sercintett egyet pipája tövéből, aztán aprólékosan elmagyarázta. hol található az a szücsmester, aki a nadrágot varrta. Samu megtudakolta az árát is, de kissé sokallta. A kupec azonban leintette, mondván, ingyért nem adnak semmit. Aki bőrnadrágot akar, nyissa ki a bukszáját.

Hazatérvén a vásárból. Együgyű Samu elmesélte az asszonyának, milyen szemrevaló börnadrágot látott. Bizony, neki sem állna rosszul egy ilyen mutatós holmi.

— Drága az — jegyezte meg az aszszony.

— Igaz, hogy kicsit drága — felelte Samu. — De ha azt nézzük, hogy talán életem végéig kitart egy ilyen lábravaló, akkor megéri.

— Ha annyira megkívántad a bőrnadrágot, majd eladunk két szopós malacot, oszt kitelik az árából a gatya — egyezett bele kelletlenül az asszony. — De legalább tíz évig ne is álmodozz más nadrágról.

— Én is így gondoltam, ahogyan te — lelkendezett Samu és örömében összedörzsölte a tenyerét.

Telt-múlt az idő, eladták a két szopós malacot, és Együgyű Samu egyszeriben szükségét érezte, hogy fölkeresse azt a bizonyos szűcsmestert, akiről a kupec beszélt. A mester ott lakott a harmadik faluban.

Szép nyári hajnal volt. amikor fölkerekedett, iszákjában a tömött bugyellárissal. Már delelőre állt a nap, amikor beért a faluba. Érdeklődött a mester felöl, a falu lakói meg szívesen útbaigazították. Mikor megtalálta a portát, benyitott a házba és illendően köszönt.

— Mit hozott jóember? — kérdezte kíváncsian a mester.

Szeretném, ha varrna nekem egy tetszetős bőrnadrágot. Olyat, amilyent egy kupecen láttam. Ő mondta, hogy a mester úr készítette.

— Az ám — bólogatott a szűcs és megkérdezte. — Aztán mikorra kell a nadrág ?

— Szeretném minél hamarabb felhúzni, mester uram.

— Ha jól megfizet, akár meg is várhatja — pislogott Samura az élelmes szűcs. — Igaz, hogy nemsokára delet kongatnak, ám annyi baj legyen. Egykét falatot bekapok ebédre, aztán szorgalmasan nekilátok.

— Ez már döfi! — csapott örömmel a mester markába Samu. — A fizetségtől meg ne féljen, velem van a tömött bugyelláris.

A szűcs azon nyomban fölvette a méreteket, majd Samuval kiválasztották a legszemrevalóbb bőröket.

— Míg dolgozom — vetette oda a mester — lépjen át kend a kocsmába, ott gyorsabban telik az idő. Napszálltára a nadrág készen várja.

Samu bólintott és elballagott, a mester pedig hozzálátott a munkához. Serényen dolgozott, hogy estére elkészüljön a nadrág. El is készült. Estefelé, amikor Samu visszatért, a nadrág ott hevert a mester karosszékén. A bőrbugyogó nagyon tetszett Samunak, nyomban föl is húzta a csinos jószágot. Úgy érezte magát benne, mint a kiskirály. Nem győzte dicsérni.

— Le sem vetem — szólt a mesternek — a régit csomagolja be mester uram egy darab árkusba, majd elviszem az iszákomban. így is történt.

Miután Samu leszámolta a nadrágért járó pénzt, illedelmesen elköszönt, és illegve-billegve, nadrágját meg-megsimogatva indult hazafelé. Egy idő múlva ugyancsak megnyújtotta lépteit, mert erősen alkonyodott, s mintha az ég alja is bekormosodott volna.

Alig ért ki a faluból, olyan ítéletidő kerekedett, majd elvitte a szél Samut nadrágostól. Kis kerek erdőbe menekült a zápor, elől és az avarra heveredett. A kocsmában elfogyasztott bortól azonban rögvest elszunnyadt. Mig az igazak álmát aludta, az átázott nadrág jól megkeményedett rajta.

Közel járhatott az éjfélhez, amikor valami neszre fölriadt. Hirtelenében nem tudta hol van, de aztán minden eszébe jutott.

— Az áldóját! De elaludtam — ugrott föl Samu és ugyancsak szedte a lábát hazafelé.

A megkérgesedett nadrág azonban zörögni kezdett a lábaszárán. Samu nem tudta mire vélni a dolgot, elsápadt félelmében, és futásnak eredt. Azt hitte, valami gonosz lélek üldözi és el akarja pusztítani. Minél jobban szaladt, annál erősebben zörgött, ropogott a nadrág. Se holt, se eleven nem volt, mire hazaért.

Midőn kiszuszogta magát, töviröl-hegyire elmesélte feleségének hogy s mint járt. A történet hallatára az asszonyt majdhogy szét nem vetette a kacagás. Még a könnyei is potyogtak nagy jókedvében. Alig várta a reggelt, hogy elújságolja szomszédasszonyának férjura ijedelmét. Fertály óra sem telt belé, s az egész falu a pórul járt Samun derült.

Azóta mondják Gömörországban az ijedős emberről: — Fél, mint Samu a nadrágjától.

DÉNES GYÖRGY

„Hálátlanság" jeligéjű olvasónk azt kérdezi, hogy lehet-e az ajándékot visszakövetelni, ha a megajándékozott az ajándékozóval szemben csúnyán, hálátlanul viselkedik (goromba, megfenyegeti).

A Polgári Törvénykönyv 409. paragrafusa úgy rendelkezik, hogy az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot akkor, ha a megajándékozott vele vagy a családtagjaival (feleségével, gyermekeivel) szemben úgy viselkedik, hogy viselkedésével súlyosan megsérti a szocialista együttélés szabályait.

Ha a megajándékozott nem hajlandó önként visszaadni az ajándékot, akkor az ajándékozó ezt csak bírósági perrel követelheti, amelyben bizonyítania kell olyan tényeket, amelyekből a bíróság a konkrét eset körülményeinek mérlegelésével megállapíthatja, hogy a megajándékozott viselkedése kimeríti-e a szocialista együttélés szabályainak súlyos megsértését. Ilyen eset állhat fenn akkor, ha a megajándékozott az ajándékozót vagy családtagjait ismételten vagy súlyosan megrágalmazta, megfenyegette, esetleg tettlegesen bántalmazta stb.

„Kitagadás az örökségből" jeligéjű olvasónk azt kérdezi, hogy kizárhatja-e a törvényes örököseit az örökségből és végrendeletileg hagyhatja-e idegen személyre a vagyonát.

A törvény előnyben részesíti az örökhagyó közeli rokonait, illetve a hozzá közelálló személyeket, akik végrendelet nem létében az örökhagyó egész vagyonát öröklik.

A törvényes örökösöknek három csoportját különböztetjük meg: az I. csoportba tartoznak az örökhagyó gyermekei és hátramaradt házastársa. Ha valamelyik gyermek nem örököl, akkor ennek az örökrészét az ő gyermekei (tehát az örökhagyó unokái) öröklik.

Ha az örökhagyónak nincsenek leszármazottai (gyermekei, unokái), akkor a törvényes örökösök II. csoportjában az örökhagyó házastársa, az örökhagyó szülei és azok a személyek örökölnek, akik az örökhagyóval a halála előtt legalább egy évig közös háztartásban éltek és ez okból a közös háztartásról gondoskodtak vagy eltartásukkal az örökhagyóra voltak utalva (pl. ellátatlan rokon).

Ha nem örököl sem a házastárs, sem az örökhagyó szülei, akkor a törvényes örökösök III. csoportjában az elhunyt testvérei és ismét azok a személyek örökölnek, akik az örökhagyóval a halála előtt legalább egy évig közös háztartásban éltek és ez okból a közös háztartásról gondoskodtak vagy eltartásukkal az örökhagyóra voltak utalva (pl. az élettárs).

Ezek közül a törvényes örökösök közül az I. csoportba tartozó leszármazottak (az örökhagyó gyermekei, unokái) köteles részre jogosultak, vagyis végrendeletileg nem zárhatók ki teljesen a törvényes örökségükből. Ezeknek az örökhagyó végrendelkezése esetében is, ha kiskorú leszármazottakról van szó, a teljes törvényes örökrészüket kell magkapniok, ha pedig nagykorú leszármazottakról van szó, akkor a törvényes örökrészük 3/4-ét. Amennyiben az örökhagyó végrendelete ezt a jogukat sérti, ebben a részében érvénytelen.

A többi törvényes örökösnek: házastársnak, szülőnek, testvéreknek, közös háztartásban élő személynek (rokon, élettárs) nincs köteles részre igénye, ezért ezeket az örökhagyó végrendeletileg teljesen mellőzheti, úgv, hogy vagyonát végrendeletileg bárki másra is hagyhatja s ezek semmit sem örökölnek.

A köteles részre jogosult törvényes örökösöket (tehát az örökhagyó leszármazottait) csak a törvényben meghatározott feltételek mellett lehet az örökségből teljesen kizárni, ami „kitagadás" formájában történik. Kitagadni az örökségből azt a leszármazottat lehet, aki az örökhagyónak a szocialista együttélés szabályaival ellentétben a betegségében, öregségében vagy egyéb fontos esetekben nem nyújtotta a szükséges segítséget.

Ez a kitagadás csak a végrendeletre előirt alakban, írásban történhet meg, tehát az örökhagyónak vagy saját kezűleg kell megírnia. keltezéssel ellátnia és aláírnia, vagy az állami közjegyző előtt közjegyzői okiratba foglaltatnia. Ezekben azonban mindig fel kell tüntetni a kitagadás okát (pl. hogy a betegségében elhagyta, tehetetlenségében nem segítette, valami súlyos csapás esetén nem törődött vele stb.).

A kitagadás okát azért kell feltüntetni, hogy ezt a hagyaték tárgyalásánál meg lehessen ítélni, ami által elejét lehet venni a fölösleges örökösödési pereknek. Ha azonban a kitagadás ténybeli alapja a hagyatéki eljárás során vitássá válik, akkor a közjegyző a feleket perre utasítja, mert a vitás kérdést csak a bíróság döntheti el.

A kitagadás mindig csak arra a leszármazottra vonatkozik (pl. az örökhagyó egyik gyermekére), akit az örökhagyó kifejezetten megnevezett. Ezt a hagyatéki tárgyalásnál és az örökség felosztásánál nem veszik tekintetbe. Az ő örökrészét a leszármazottai (a gyermekei, az örökhagyó unokái), kapják s ha ilyenek nincsenek, akkor a többi törvényes örökös kapja.

Meg kell még említeni az öröklésre való alkalmatlanságot, ami szintén kizárja az öröklést. A Polgári Törvénykönyv 469. paragrafusa értelmében nem örökölhet az a személy, aki az örökhagyó személye ellen, vagy ennek házastársa, gyermekei, vagy szülei ellen szándékos bűncselekményt követett el (pl. szándékos testi sértést, csalást, lopást vagy hasonlót), vagy egyéb elítélendő cselekedettel vétett az örökhagyó ellen. Az örökhagyó azonban megbocsájthatja neki az ilyen tettet, s akkor örökölhet.

„Örökbefogadás" jeligével olvasónk azt kérdezi, hogy ki után örököl az örökbefogadott személy, a vérszerinti szülei után vagy az örökbefogadók után.

Az örökbefogadással az örökbefogadók és az örökbefogadott személy között ugyanolyan viszony keletkezik, mint ami a szülök és gyermekei között van. Kölcsönös eltartási kötelezettségük és öröklési joguk van.

Az örökbefogadással megszűnik az örökbefogadott és vérszerinti szülei és családja közötti rokoni viszony. Az örökbefogadott az örökbefogadóval és ennek családjával kerül rokoni viszonyba és csak ezek után örököl. A vérszerinti szülei után nincs öröklési joga.

Csak ha az örökbefogadást — kiskorú esetében a bíróság fontos okokból megszüntetné, vagy ha a nagykorúvá vált örökbefogadott az örökbefogadóval megegyeznék az örökbefogadás megszüntetéséről, újulna föl a rokoni viszony és az öröklési jog a vérszerinti családjával.

Dr. B. G.

19