A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-06 / 45. szám
JOGI TANÁCSOK KÉT JEGYZET Megvédhetem az igazam? A XX század csodái közé sok minden tartozik. Többek között a telefon is. Az az áldott jó műszer, ami perceken belül — ország és városhatárt nem ismerve — öszszeköt bennünket bárkivel. Akinek van, megszokta és családtagnak tekinti. Akinek nincs, mindent megtesz azért, hogv bevezettesse. Valahogy így vagyok vele én is. Van telefonom. Nagyon jó segítőtársam, mert időt és energiát takarít meg. Hogy idegeket is, azt szándékosan hallgattam el. mert azokat néha bizony próbára teszi. Egy szó, mint száz. Jól kijövünk „egymással". Csakhogy! A nyári hónapokban, amikor a szabadságolás ideje van. csillagászati öszszegre rúgott a' telefonszámlánk. 529 Kcs-ra! Nem tévedés, ötszázhuszonkilenc koronára! Felháborodtam ezen összeg láttán, de becsületes ember lévén, megszólalt bennen a lelkiismeret is és családom tagjait vontam felelősségre, főleg serdülő korú lányomat. Kérdésemre, hogy ő telefonált-e, a válasz nemleges volt. Elfoglalt ember lévén, általában csak este tartózkodom odahaza. Így telefonálni sincs időm. Ennek ellenére magas volt a számla. Annak rendje módja szerint megjártam a hivatalos utat, majd 2 hét türelmes várakozás után megjött a válasz: „Tévedés kizárva, a számológép hibamentes, a készülék tökéletes". Már arra gondoltam (mások tapasztalatából kiindulva), hogy nincs értelme a hosszú huzavonának, összeszorítom a fogam és „valaki kényelmét" megfizetem. És erre mi történik? Másnap megjön az augusztusi számla. Kerek 474 Kcs. Ez sem félreértés, négyszázhetvennégy korona. Még jó, hfcgy mielőtt a számlát megnéztem volna, éppen* egy nagyot lélegeztem, mert különben a számla láttán nem lett volna rá erőm. Meglepetésből meglepetésbe esem. Hát, mondom, ennek már a fele se tréfa, elmentem szépen a távközlési hivatal igazgatójához. Igen, ajtóstul rontottam a házba, de ha másként nem megy? Elpanaszoltam a gondomat, de segítség innen sem érkezett, hanem kioktatott, hogy a válaszra írjam meg a fellebbezést, az új számlát meg ismét reklamáljam. Hiába magyaráztam, hogy mi ennyit nem telefonálunk, kibeszélhettem a lelkemet is, akkor is a saját igazát szajkózta. Szerintük a számológépek és a jegyzőkészülékek (amit ember talált fel), tévedhetetlenek. Az ember szívét, lelkét is kiteheti, nem hisznek neki. Egyszerűen ki vagyunk szolgáltatva a technikának. Tehetetlenek vagyunk vele szemben. Félő, hogy nem tudom bebizonyítani az igazamat, hacsak az emberiség nem talál fel egy olyan gépet, amely bebizonyítja „konok társainak", hogy igenis ez az ember igazat mond. s most ti tévedtek. Nem lesz elég a fizetésem a telefonszámlák kiegyenlítésére és bosszankodhatom a dolgon, amíg megelégelik és ki nem kapcsolják a készülékemet a hálózatból. Az viszont egy újabb gond elé állít. Valóban nem bizonyíthatja be az ember az igazát, a távközlési hivatal beosztottjai inkább a gépi berendezésnek hisznek, mint magának az embernek? JÉGHNÉ NAGY IZABELLA Erózió A közelmúltban néhány írásban megpróbáltam összefoglalni a kistelepülések jelenlegi helyzetét a közművelődés, a népesség, s a kulturális lehetőségek szempontjából. Ennek keretén belül több alkalommal is jeleztem, hogy a kistelepülések közép- és főiskolát, illetve egyetemet végzett fiataljainak nagyobbik hányada nem a szülőfalujában telepszik le. Az elköltözések okairól is szóltam, s Így ezeket újraismételni feleslegesnek tartom. Arról ellenben nem írtam, mert célom sem ez volt, hogy a kistelepülésekről elköltözött, zömmel a járási székhelyeken, vagy egyéb ipari központokban letelepedett fiatal magyar nemzetiségű értelmiség hogyan viszonyul a hazai magyar kultúrához és közélethez. A választott új otthonában s környezetében hogyan van jelen ez a réteg ? S hogy jelen van-e egyáltalán? Mit tesz, tudásából, szerzett ismereteiből miként gyarapítja az adott közösséget ? Egyáltalán: él-e közösségi életet ez a rétege a szlovákiai magyarságnak? S milyen e közösségi élet minősége? Az iménti, velük kapcsolatos kérdéseim friss tapasztalataimból következően aggasztóak. Legutóbb — szeptember második felében — Rimaszombatban (Rim. Sobota) voltam a Tompa Mihály Napokon, amit a helyi Tompa Mihály Klub negyedszázados jubileuma alkalmából rendeztek. A háromnapos rendezvény gazdag és sokrétű műsort kínált, lehetett válogatni bőségesen kinek-kinek az érdeklődése szerint. Ennek ellenére a Tompa Klub szűkebb — vagy tágabb? — vezetőin kívül Rimaszombat magyar nezetiségű értelmisége az eseménysorozaton nem volt jelen. Arról nincsenek adataim, hogy ebben a városban hány magyar nemzetiségű orvos, mérnök, jogász, tanár stb. él és dolgozik. Számuk bizonyára több százra tehető. Azt sem tudom, közülük hányán tagjai a Csemadok helyi szervezetének, netán a Tompa Klubnak. Ismétlem, nincsenek ilyen adataim, ám a jelen esetben nem is a számszerűség a fontos, hanem egyféle magatartás, mint hiányszindróma: a jelzett eseménysorozaton a rimaszombati magyar nemzetiségű értelmiségiek hiányukkal voltak „jelen". És ez a hiány kétirányú szegényedést is jelent: egy negyedszázados törekvés tagadását, s önmaguk lehetőségének a föladását. Amikor a kistelepülések helyzetéről gyűjtöttem az adatokat abban reménykedtem, hogy a városokban letelepedett fiatal magyar értelmiség nem szigetelödik el, hanem szervesen beépül az adott környezet nemzetiségi életébe, s hogy abból tevőlegesen kiveszi részét, azaz saját ismereteivel gyarapítja azt. Rimaszombati tapasztalataim alapján ennek az ellenkezője látszik realitásnak: az elszigetelődés, s az abból következő szellemi és nemzetiségi erózió. Abbéli reményeim, hogy ez a réteg új otthonában közösséggyarapítóvá válhat, kezdenek szertefoszlani. Úgy tűnik, kétszeresen szegényedett közösségünk bennük és általuk ... GÁL SÁNDOR P. J. Ipolysági (Sahy) olvasónk azt kérdezi, hogy miként hajthatja be követelését a volt feleségétől, akit a bíróság a vagyonmegosztási perben egy nagyobb összeg megfizetésére kötelezett, ha az ezt önként nem teljesítené. Volt felesége a szülési szabadsága letelte után még nem állt munkába, így egyelőre lefoglalható fizetése nincs. Készpénzkövetelések behajtására a bírósági végrehajtás következő fajtái szolgálnak: a fizetésből eszközölt levonás, ingóságok és ingatlan eladása. A végrehajtás szempontjából a fizetéssel egyenlő elbírálás alá esik a szövetkezeti tagok munkadíja, valamint az adósnak a munkabért helyettesítő bevételei, mint amilyen a nyugdíj, a betegség esetén járó táppénz, az anyasági pénzsegély (a fizetett szülési szabadság ideje alatt), az ösztöndíj, az elmaradt kereset címén járó összeg, valamint a társadalmi tisztségek betöltéséért és gyakorlásáért járó pénzbeli térítés (tiszteletdíj) is. A végrehajtás másik fajtája az adós követelésének lefoglalása és utalványozása, amely akkor jöhet számításba, ha valamely pénzintézetnél folyószámlája van, vagy ha harmadik személy ellen van készpénzkövetelése. Banki folyószámla esetén a végrehajtató hitelező javára leírják az adós folyószámlájáról a követelés összegét, harmadik személy elleni más készpénzkövetelés esetén pedig a bíróság megtiltja a követelésnek az adós részére való kifizetését. A végrehajtás elrendelése után az adósnak nem szabad a követelésével rendelkeznie s az ő adósának (az aladósnak) nem szabad a lefoglalt követelést neki kifizetnie. Mihelyt ez a követelés esedékessé válik, az aladós ezt a végrehajtató hitelezőnek fizeti ki. A végrehajtásnak ez a módja akkor jöhetne számításba, ha az olvasónk adósának valamilyen eladásból, vagy például kártérítés címén volna harmadik személy ellen készpénzkövetelése. A végrehajtás további módja az adós ingóságainak lefoglalása és eladása. A végrehajtás elrendelése után a bírósági végrehajtó összeírja az adós lefoglalható ingóságait, amit aztán a bíróság a végrehajtási eljárásban részletesen szabályozott módon értékesít s a befolyt vételárat a hitelezőnek kiutalja. A bíróság gondoskodik arról, hogy az adós lakásában, vagy más helyen, ahol az ingóságai el vannak helyezve, összeírják azokat az ingóságokat, amelyeket az adós leginkább nélkülözhet és amelyeket a legkönnyebben lehet eladni. Az adós köteles a végrehajtónak lehetővé tenni, hogy minden helyiségbe bemenjen, ahol az ingóságai el vannak helyezve. A végrehajtónak joga van arra is, ha ezt szükségesnek tartja, hogy az adóst megmotozza. Az összeírást eszközlő végrehajtó e ténykedéséhez megfelelő személyt, lehetőleg a helyi nemzeti bizottság képviselőjét is igénybe veszi. Az adós személyi tulajdonát képező tárgyak közül nem lehet lefoglalni azokat, amelyekre a saját valamint a családja alapvető anyagi és kulturális igényeinek a kielégítésére, valamint a munkafeladatainak teljesítéséhez feltétlenül szüksége van. A végrehajtás alól mentesülnek a ruhaneműk, élelmiszerek, a tüzelőanyag, a szokásos lakberendezés (bútor, konyhafelszerelés, fehérnemű és ágynemű, rádió, televízió, mosógép, jegygyűrű és hasonló jellegű tárgyak, valamint 1000 Kcs készpénz). Nem foglalhatók le az adós munkaeszközei (pl. varrónőnél a varrógép, zenésznél a hangszere) vagy a munkábajáráshoz használt kerékpár vagy autó. De lefoglalhatok a luxuscikkek, magnetofon, videokészülék, fényképezőgép, filmfelvevőgép. személyi ékszerek, betétkönyvek, az 1000 Kcs-t meghaladó készpénz, valamint a mindennapi szükségletek kielégítésére szolgáló berendezést meghaladó bútor vagy készletek stb. A végrehajtás további módja az adós ingatlanának eladása. Ebben az esetben a végrehajtató hitelezőnek a végrehajtási indítványban pontosan meg kell jelölnie az adós ingatlanát, amelyek eladását kéri és igazolnia kell azt is, hogy ez az adósa tulajdonában van. Ezt rendszerint a Geodéziánál vezetett ingatlannyilvántartásból beszerzett tulajdoni lappal teszi. Mihelyt az ingatlan eladását elrendelő bírósági végzés jogerőre emelkedik, a bíróság az iratokat megküldi az állami közjegyzőnek, aki az eladást a közjegyzői rendtartás szerint eszközli és a befolyt vételárat a bíróságnak átutalja, amely ezt a hitelező követelésének kiegyenlítésére fordítja. Olvasónk a követelése behajtására csak a bírósági végrehajtás fenti módozatait használhatja fel. Más módja vagy útja nincs és ebben az ügyben más szerv vagy hatóság nem illetékes. Olvasónknak ki kell várnia, amíg az adósa munkaviszonyba lép és le kell majd foglalnia a fizetését és ha adósának nincs ingatlana (háza, kertje, üdülője, garázsa), akkor addig csak ingóvégrehajtást vezethet ellene. „Szomorú anya" jeligéjű olvasónk azt kérdezi, hogy mit tehet akkor, ha az elvált férje nem adja ki neki a gyermeket, akit a bíróság a válóperi ítéletben az ö gondjaira bízott. Olvasónk a bírósághoz fordulhat és kérheti a bírósági határozat végrehajtását. — Ennek elrendelése előtt a bíróság először felhívja és megidézi az apát és kioktatja a kötelességéről, hogy önként teljesítse a bírósági határozatot és adja ki a gyermeket az édesanyjának. A bíróság felkérheti a nemzeti bizottságot vagy valamely társadalmi szervezetet (pl. a szakszervezeti üzemi bizottságot), hogy hassanak az apára, hogy önként teljesítse a bírósági határozatot, hogy ne kelljen végrehajtást elrendelni. Ha ez a bírósági felhívás nem járna eredménnyel, akkor a bíróság az apát minden egyes esetben 1000 Kős-ig terjedhető pénzbírsággal sújthatja. Végső esetben a bíróság a nemzeti bizottsággal vagy más állami szervvel karöltve elrendelheti, hogy vegyék el a gyermeket az apától és adják át az édesanyjának. Ehhez a bíróság igénybe veheti az ifjúságvédelmi szerv vagy a közbiztonsági testület közreműködését is. Dr. B. G. 19
