A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-06 / 45. szám
ÍNHAN HAILOTTUK-ODZASTUI^LATITIK Kihalóban a sólyom. Természetes módon már szaporodni sem képesek, oly kevés található belőlük. A vándorsólyom nálunk már teljesen kihalt, de a prágai solymászklub tagjai megpróbálkoznak az újrahonosításával. Az egyik képen egy jól fejlett madár, a másikon a solymászudvar és a klub elnöke, Václav Svoboda látható. Négylábú kacsa bújt ki a tojásból Jaroslav Rysavy strukovi (Észak-Morvaországi) lakos házi keltetőjében. A funkció nélküli lábak lassan fejlődnek és elkorcsosodnak, de a kacsa hathetes korára elérte a 2,5 kg-ot. lított állatok az SPF rendszerben jönnek a világra és nevelkednek fel, ami teljes fertözésmentességet jelent. . a A PANC Iszkander: A SZARVASFIÚ A PÁNCÉLSZEKRÉNY TITKA Egyre többet tudunk a Szovjetunió nem orosz nemzetiségeinek életéről, irodalmáról. Aligha lehet véletlen, hogy manapság a legismertebb, világszerte legmegbecsültebb élő szovjet író — a kirgiz Ajtmatov. De említhetnénk a kaukázusi Okudzsavát, a grúz Csiladzét, a csuvas Ajgit, a vogul Sesztalovot, a csukcs Ritheut vagy a tatár származású Ahmadulinát, a képlet egyet mutat: a soknemzetiségű Szovjetunióban egy egész világirodalom van születőben. Különösen eleven a kaukázusi népek irodalmi tevékenysége. S nemcsak a „nagy" nemzetek: örmények, grúzok, azerbajdzsánok íróié, hanem az egészen „kis" népek alkotóié is. Említettük már Okudzsavát, megemlíthetjük az avar Gamzatovot s a tőlük nemkevésbé híres abház Iszkandert. „A lexikonok szerint az abház nyelvet ötvenötezren beszélik — olvashatjuk az Európa Kiadó gondozásában megjelent két Iszkander-regény fülszövegében. Az abházok a Fekete-tenger partján, égbe nyúló hegyek között élnek, szeretik a jó borokat és a vidám történeteket. Van egy írójuk, Fazil Iszkander, akit az egész világon ismernek, s ismerik faluját is, annak lakóit, a csegenieket, hisz róluk szól Iszkander valamennyi műve. A dél-amerikai irók fedezték föl az ún. „mágikus realizmust", vagy ha jobban tetszik, mítosznak és valóságnak azt a sajátos keveredését, melynek világszerte leghíresebb, reprezentatív müve a columbiai Garcia Márquez életműve, különösképpen az immár „klasszikussá" jegecesedett „Száz év magány". Ám nem kevésbé világhíres, mint már említettük eme mitologikus realizmus „keleti", ázsiai válfajának képviselője, Csingiz Ajtmatov sem. Nyilvánvaló, hogy a világ oly számos kis népének, különösképpen pedig a Szovjetunió kis népeinek az írói az ö nyomukban indultak s teremtették meg napjaink talán legreprezentatívabb műfaját. Nos, ennek a műfajnak kiváló művelője Iszkander. Benne Írójára talált a mítosz ugyanúgy, mint a mai világunkban élő ezermester, Kjazim, „A páncélszekrény titka" című kisregény „hőse" is. Ha lehet, e kis remekmű még „reprezentatívabb képviselője a mai szovjet prózának, mint a Szarvasfiú. Mindenesetre bizonyos, hogy a két kisregény együtt kitűnő és élvezetes olvasmány, méltó mind a nagyhírű kaukázusi irodalmak hagyományaihoz, mind a mai szovjet próza kiemelkedő teljesítményeihez. Magyarra mindkettőt Harsányi .-Éva fordította, megítélésünk szerint kiválóan. (cselényi) Szilágyi Ferenc: SOKFÉLE NEVEKNEK MAGYARÁZATJA Az épp megszületett kisgyermek sokszor még az első meglepetéséből sem tud igazán felocsúdni, amikor már egy életre szóló ajándék tulajdonosa lesz; nevet kap. A névválasztás egyáltalán nem könnyű feladata a szülőkre és a családra hárul. S ök teszik is ezt örömmel! Ilyenkor kerülnek elő a naptárak, hangzanak el a különböző javaslatok, tanácsok, szól közbe az aktuális névdivat. A választási lehetőség meglehetősen nagy. A régebben már elfogadott utónevek mellett újak is feltűnnek, s válnak népszerűvé. De, mint azt a könyv bevezetőjéből is megtudhatjuk: maguk a névadási szokások lényegében évszázadok óta változatlanok maradtak. „A névadás a kezdetektől fogva kultikus dolog volt. Összefügg szorosan a névadó nép hitével, vallásával, hiedelemvilágával ...". A könyv hiányt pótló mű. Utóneveket vizsgál, történetüket, eredetüket kutatja, nagyon olvasmányosan, olykor talán túlságosan is bőbeszédű keretbe foglalva. A névnap ünnepi alkalom mindenkinek. Az sem teljesen véletlen, hogy ki mikor ünnepelheti ezt, hiszen egy-egy nevezetes naphoz évszázadokon át kialakult szokások, hiedelmek fűződtek. A szerző ezekről sem feledkezik meg. A tizenkét fő fejezet hónapról hónapra haladva, kezdve a Fruzsinától a Szilveszterig Névnapi szófejtö az év (majd) minden napjára. Csak elvétve akad olyan név, amely, ha csak egy említés erejéig is, de ne kapna helyet a kötetben. A Központi Statisztikai Hivatal 1967-ből származó adatai alapján arra is következtetni lehet, hogy mennyire népszerű jelenünkben a tárgyalásra kerülő utónév. Az utónevek gyors megtalálását segíti elő a kötet végén a Névmutató, amely a könyv lexikonszerű használatát is lehetővé teszi. A sok érdekes adaton túl külön figyelmet érdemelnek a fejezeteket bevezető metszetek, s a hozzájuk írt, elsősorban népi eredetű idézetek. Puntigán József WZL SVETOZAR ILAVSKY KÉPEI A Rádió impozáns épülete adott helyet egy fiatal, alig harmincéves bratislavai festőművész tárlatának. Svetozár llavsky a szlovák fővárosban végezte el a képzőművészeti főiskolát. Kiállításainak sikere és az elismerő díjak jelzik: máris felfigyeltetett magára kompozíciós készségével, újszerű színskálájával. llavsky képeit egy összefogó gondolattal úgy jellemezhetjük, hogy mindaz, amit a szem felvevőképessége első látásra befog, az egy tehetséges művész kiforrott művészete. Domináló színei a kék-barna-fehér; néhol a téma egy-egy részletének kihangsúlyozására az okkert és a vörös árnyalatait használja-Az Összefüggések című ciklus sötét tónusával jól érzékelteti az atomkor emberének veszélyérzetét; az űrben elvesző sötét .égitest szinte bizonyítékul hat. Az emberi ököl és lábak erőszakot kifejező mérete és a szenvedés maszkszerű ábrázolása döbbenetes, de feloldja a szorongást a sötét háttérből előtűnő fiatal emberpár egészalakos figurája, a finoman kidolgozott testek fehérsége — lábuk alatt a zöld síkban felsejlö olajággal. Tökéletes kifejezése és szimbóluma ez az elpusztíthatatlan életigénylésnek. Megrázó az Antiwar requiem triptichon elgyötört gyermekteste. A mosolytalan-merev női arcok és tágra nyílt szemek a „miért" sikolyát érzékeltetik. A három képen végigvillanó égövörös vonal a villám kisülésének halálos erejével fogja össze a képeket. A néző hangulatát feloldó Warchal-kompozíció barna tónusa, a világhírű együttes ünnepélyes beállítása, klasszikusan finom kidolgozása Rembrandtot idézi. Kötött formája elüt dinamikus hatású képeitől. A szürke-fehér-barna színek domináns alkalmazása emeli az Emlékmű állatokkal, szigorúan véve lovakkal című kép plasztikus hatását. Az ember és a ló viszonya, évezredes együttélése ihlette a képet. A ló, mint társ — az igavonó, majd a csatában lovasával elbukó vagy diadalmas győző — valóban emlékművet érdemlő téma. llavsky technikája (olaj, kombinált technika), témáinak változatossága nemcsak gyönyörködtet, hanem erős intenzitásával rámutat a valóságra — s amit a valóság mögött megérez a néző, ez a megmagyarázhatatlan, tiszteletet parancsoló művészet. ’ Czizmadia Márta K FI VENDEG A STOCKHOLMI FILHARMÓNIA VENDEGSZEREPLÉSE „A Stockholmi Filharmonikusok igen kiváló testületnek bizonyult, sokkal jobbnak, mint amilyennek magát hitte ..." Doráti Antal, a karmesterek nagy öregje Írja ezt az Egy élet muzsikája című könyvében, azután, hogy 1966-ban 8 évre az együttes vezető karmestere lett. Doráti idézett mondása csengett vissza bennem, mikor lélekben már készülődtem svéd vendégeink hangversenyére. Fellépésüket nagy várakozás előzte meg. Joggal, hiszen ez volt első bemutatkozásuk fővárosunkban, s amellett köztudott, hogy az 1914-ben alakult zenekar élén Dorátin kívül még olyan egyéniségek is álltak, mint a legendás Fritz Busch, a néger Dean Dixon, az olasz Lamberto Gardelli, az orosz Gennadij Rozsgyevsztvenszkij, s legújabban a nálunk is ismert finn karmester Paavo Berglund. Hogy várakozásunk nem volt alaptalan, arról már a müsornyitó Debussy-mű hallgatása közben megbizonyosodhattunk, a két ráadást kitapsoló lelkesedés pedig azt tanúsította, hogy igazi, fesztiváli élményben volt részünk. Az egy faun délutánja színekben, hangulatokban gazdag alkotás — ezzel kezdték műsorukat —, mely a fuvolásnak kimondottan szólista lehetőséget biztosit. A szőke loknis, bájos fuvolásnő élt is az alkalommal s pompás teljesítményt nyújtott. Dicséretes dramaturgiai tett volt, hogy számunkra egy újdonságot jelentő otthoni szerzeményt, nevezetesen Gösta Nystroen (1890—1966) csellóra és zenekarra írt szimfonikus művét szólaltatták meg. A sibeliusi atmoszférát árasztó érzelemgazdag mű szólistája jó ismerősünk, Torleif Tedeén volt, aki érzékeny, szép játékával ismét bizonyította nem mindennapi tehetségét. Végezetül pedig az est aranysárga fényben úszó koronájaként Brahms op. 73-as D-dúr műve, a //. szimfónia hangzott el. Paavo Berglund a jelek szerint őszintén vonzódik Brahms műveinek érzésvilágához. Szimpatikus és értékes vonása, hogy kerül minden hatásos tempófokozást és ehelyett klasszikus megfogalmazásban tárja fel a mű szépséggazdag világát. Varga József 9
