A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-10-02 / 40. szám

INMAN HAII£)TTlIK-OnZASTlIK-IATrUK I A Kodak Megaplus-kamerája az eddigi legélesebb videó-szem. 1,4 millió pixe­les (képpontos) töltéscsatolt berendezé­se, CCD — világrekord! Balra az elektro­nikus sasszem, jobbra összehasonlításul egy hagyományos videokamera képe látható. Nem csak hazánkban, Lengyelországban is szokás az éticsigák gyűjtése és expor­tálása. Az olstíni vajdaságból több mint negyven tonnát küldtek a francia „cse­­megézők" asztalára. Az amerikai Manasha (Wisconsin) város­ka lakói ugyan már megszokták, de mégis tisztes távolságban maradnak Jim Poc­kaitól és elválaszthatatlan barátjától, „aki" gazdájának kalapján ülve mindenho­va elkíséri a különc férfiút. A jóbarát ugyanis egy játékos kedvű görény! KI JÖ ELÉBEM? „Költő vagyok, Csarencnek hívnak szülőhe­lyemen. / Évszázadok lámpása dicső, nagy lesz a nevem Századok mélye küldött, s győzve megyek előre / az új évszázadokba, föl a fényes jövőbe. // Mit akarhat tőlem a tűz kéklő gyötrelme!* / Ősi Nairi, miért kínzód a lelkemet te?" A vers, amelyből e pár sort idéztük „A pusztulástól való félelemről" címet viseli. Költője, az örmény Csarenc pedig éppen kilencven éve született, 1897-ben Jereván­ban, s éppen ötven éve halt meg, negyvené­vesen, mint a „törvénytelenségek" áldozata. Az örmény nép, köztudott, a mai Szovjet­unió népeinek legősibb népe. Örököse a már az i. e. Vili. században hatalmas birodalom­má szerveződött Urartu népeinek. Írói és irodalmi alkotásai között olyan hírességek akadnak, mint Nareki Gergely, a „Szaszunci Dávid" című népi eposz, a XIX századi nagy költő Abovjan, vagy az Egyesült Államokba elszármazott s angolul Író modern klasszikus Saroyan. E nagy nevek sorába tartozik Egise Csa­renc is, akinek már-már feledésbe merült életművét mostanában fedezik föl újra, s akinek verseiből a budapesti Európa Kiadó jelentetett meg egy szűk válogatást a „Nap­jaink költészete" sorozatban Garai Gábor és Lothár László fordításában. Csarenc — eredeti neve egyébként Szogo­­monjan —■ örmény kereskedő család korán érő gyermeke, már a forradalom előtt megje­lentet néhány verses kötetet, az elsőt még tizenhét éves korában. Tanul Oroszország­ban, jár Európában. Korán eljut a forradalom eszméiig, a forradalom után a Vörös Hadse­reg katonája s Majakovszkijjal egyidöben ír elbeszélő költeményt Leninről, helyenként majdnem szószerinti megfelelésekkel. Csarenc rövid élete folyamán egyébként nemcsak költő és forradalmár, vöröskatona és kiadói vezető volt, hanem kiváló műfordí­tó s regényíró is. Az 1915-ös tragédiával kezdődő örmény kálváriáról „Naíri országa" címmel ír szatirikus regényt s Puskin, Brju­­szov, Goethe, Verhaeren, Majakovszkij és Whitman verseit fordítja — többnyire első­ként — örményre. Mindezt alig negyven esztendő alatt! Ki tudja, mire futotta volna az erejéből, ha még újabb negyven esztendő adatik neki! S ha hozzá gondoljuk azt is, hány ilyen pálya szakadt félbe a harmincas években Maja­kovszkijtól Bulgakovig, akkor mérhetjük föl csupán teljes Tiagyságában a szovjet iroda­lom erejét és veszteségeit. (cselényi) Jávor Pál: EGY SZÍNÉSZ ELMONDJA ... Veress József utószavával jelent meg Jávor Pál naplója az Akadémiai Kiadó gondozásá­ban. Jávor Pálra az idősebb nemzedék jól emlékezik. A harmincas években szinte fo­galommá vált a neve. Joggal, mert az egyik legkiválóbb magyar színész volt: a híres amorózó, a dzsentrit, a cigányzene mellett hejehujázó magyar urat megszemélyesítő Jávor Pál. Felkapott színművésze volt a Ma­gyar Színháznak, a Vígszínháznak és a Nem­zetinek. Országos népszerűségre mégis film­szerepeivel tett szert. Férfias megjelenése, egyéniségének vonzereje, játékának szug­­gesztivitása minden nézőt meghódított és elkápráztatott. Feledhetetlenek maradnak a Két fogoly, A tanítónő, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Kerek Ferkó, A beszélő kön­tös, vagy a Valamit visz a viz és a Halálos tavasz c. filmjei. Az egyik legtöbbre becsült és a.legjobban fizetett magyar filmsztár volt, akiért versenyeztek a filmstúdiók, sőt külföldi filmesek is főszerepeket kínáltak föl neki. Nem volt politizáló színész, szocialista sem, de megvetette a silány, hazug embereket, s amikor látta, hogy az országban a barbárság és az erőszak kerekedik felül, nem tartotta a száját, megmondta véleményét s nyíltan az üldözöttek mellé állt. Ez volt a veszte. A körülrajongott, anyagi javakban dúskáló szí­nészből megvetett, üldözött ember lett, akit halálra kerestek a nyilasok. Szerencsétlensé­gére el is fogták, s ezzel megkezdődött Jávor kálváriája. Embertelenül bántak vele, s ke­gyetlenül megalázták. Az egyik legszégyen­letesebb történetet így mondja el naplójá­ban : „Kis idő múlva újra bejön az ör és egy cédulát nyom a markomba. — Ami erre rá van Írva, azt kétóránként, reggel hattól este tízig el kell mondania az őrség előtt. És lemutat a szemben levő ház kapujában levő nyilas diszőrségre. Ez van a cédulán: »Én, Jávor Pál, fajtámmal és nemzetemmel szem­ben gyalázatosán viselkedtem, amiért most áldozatot hozó testvéremnél tisztelettel je­lentkezem.« Fegyveres őr kísér át a kapu felett lógó nyilas zászló alá. Többször meg­esik, hogy amikor megállók valamelyik őr előtt, az őr nem tudván, miről van szó, megrázza a kezem. De az is gyakran előfor­dul, hogy rámordít a nyilas, hogy hangosab­ban, vagy ha nem tetszik neki a szövegmon­dásom, megismételteti. Persze híre megy a dolognak és rövidesen nagy publikum előtt kell ezeket a jelentkezéseket elvégez­nem . . .” Jávor Pált Sporonköhidára, majd Németországba hurcolták. Szerencsére megmenekült, s visszatérhetett. De a meg­hurcoltatásokat soha sem felejtette el. (Dénes) Önálló fotókiállítást rendezett Galántán (Ga­­lanta) a város első, 750 évvel ezelőtti, okle­veles említésének tiszteletére Rakiczky Fri­gyes. Az alkalom eleve meghatározta, hogy a város ismert, amatőr fotósa gazdag ter­mésanyagából milyen feltételeket minősít­sen kiállításra érdemeseknek. Szerencsésnek bizonyult a válogatása, mert a bemutatott 70 felvétel zöme nem sablonos városfotó, hanem életkép. Természetesen, mintegy kötelezően, be­mutatott néhány városfotót is. Ezek közül legsikerültebb az Architektúra II. című. Érde­kes (de csak azért, mert női alak is látható a felvételen). A kőbe zárva elnevezésű modem, köztéri szoborról készített fotója. Meglepő, összehasonlításra szolgáló, az egykori Ga­­lántát idéző A múlt tanúja című. Az életképek azonban sokkalta érdeke­sebbek. Csak az Esti városkép című mester­kélt, ugyanis -trükkel képre varázsolt a le­nyugvó nap, a többi mind eredeti alkotás, s egytől egyig arról tanúskodnak, hogy a fotós nemcsak nézi, bámulja városának életét, ha­nem látja is, mi az, ami külön figyelemre méltó. Ezek közül különösen jól sikerültek a ballagásról, a lóversenyről, a halászatról ké­szített felvételek. Néhány portré is felkerült a falra. Azok a legjobbak, melyek a városi életet tükrözik elénk, mint például az ablakfüggöny előtt álló nő portréja, melynek ilyen, költői elneve­zést adott a fotós: A fény parancsának módosítása. Érdekes, hogy a kiállított felvételek egy­­harmada nem fekete-fehér, hanem barna-fe­hér, amiből nyilvánvaló a fotós kísérletező kedve. Gondolom ezt a kísérletezést, az új keresését, a város sajátos életének felfede­zését és bemutatását várja tőle a közönség is. Hajdú András FORÁRIUM '87 A Bratislavai Városi Galéria és a Kassai (Kosice) Kelet-szlovákiai Vasmű közös ren­dezése a Mirbach palota érdekes kiállítása, a Forárium ’87. A harmadik alkalommal sorra kerülő tárlat humort ígér. Végignézve az anyagot, akaratlanul is eszembe jut Karinthy Frigyes mondása: „Lelkiismeretes humorista humorban nem ismer tréfát." Így lehettek ezzel a kiállítás résztvevői, karikaturistái, képzőművészei is, mert a humoros megjele­nítés, a tréfás rajzok, karikatúrák, bizarr tár­gyak, kollázsok mögött a legtöbbször nagyon is komoly témák rejlenek. Hétköznapjaink és társadalmi életünk visszásságai, bosszúsá­gai, idegesítő, kedélyrontó megnyilvánulásai. Jó lenne tudni, mennyire hatásosak ezek a karikatúrák, azonkívül, hogy rádöbbentenek a tényekre, változtatásra bírják-e vajon az illetékeseket?! Teljes értékelést lehetetlenség adni a har­minchat alkotótól származó művekről, néhá­nyat azonban mindenképpen érdemes rész­letesen is elemezni. Érdekesek Milan Stano karikatúrái, amelyek a természetvédelem té­makörét érintik. Minden rajza az emberért, a környezet tisztaságáért, védelméért készült. Ivan Simek karikatúrái könnyedségükkel éle­tünk súlyos, bürokratikus hibáit veszik célba. Különösen frappáns a felesleges gyűlésezé­­seket pellengérre állító darab. Hasonló gon­dolati töltésüek Alan Lesyk rajzai is. Elgon­dolkodtatóak Ladislav Tverdak grafikai lap­jai, aki a pénzhajhászást, mint egyedüli élet­célt figurázza ki egyéni humorral. Ondrej Zimka sajátos humora ugyancsak nem isme­retlen előttünk. Ezúttal azonban túltett ön­magán, a rajzokon kívül gunyoros tárgyakat is bemutat. Vonzóak Frantisek Jablonsky kollázsai, látványosak Jozef Jankovic képei, s töprengésre késztetnek Radomir Slue ce­ruzái. Töprengésre késztetnek, mert ugyan ki tudná első pillantásra, mire valók ezek a ceruzák, oldalukon szögekkel, apró ceruzák­kal?! A tárlat rendezői ígérik, jövőre újra össze­gyűjtik a sikeres karikaturisták hasonlóan gunyoros, humoros rajzait. Benyák Mária 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents