A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-02 / 40. szám
A CSEMADOK • VÉLEMÉNYEK, ÉSZREVÉTELEK, JAVASLATOK • • VITA A VÁLLALATI TÖRVÉNYTERVEZETRŐL • TETTEKRE, ALKOTÓMUNKÁRA VAN SZÜKSÉG A fő hangsúly a gazdasági mechanizmus átalakításán, a szocialista társadalom és annak gazdasági irányítása alapelveinek és előnyeinek sokoldalúbb kihasználásán van. Az átalakítás egész folyamatának a szocialista társadalom legfontosabb céljainak eléréséhez, a szükségletek kielégítéséhez kell vezetnie. A körülményeket és a lehetőségeket figyelembe véve előre leszögezhetjük, hogy ez a folyamat igényes és bonyolult lesz. Mondjuk ki őszintén, nagyon sok gazdasági vezető fél az új módszerek bevezetésétől, és talán kényelmesebb, veszélytelenebb is a régi módszerek alkalmazása. Ez a hozzáállás napjainkban azonban nem megfelelő. Az elavult nézeteket törvényszerűen az időszerű váltja fel. Ezt az alapelvet a vállalati dolgozók magukévá tették és nagy reményeket fűznek az eddigi gondolkodásmód megváltozatásához, az új gazdasági fejlődés magasabb színvonalának elérése érdekében Az állami vállalatokról szóló törvénytervezet egyik fontos lépése a vállalatok önállóságának megerősítése a gazdasági és szociális tevékenység minden területén, az önálló elszámoláson alapuló gazdálkodás, az önellátás. Ezzel kapcsolatban ajánlatos lenne a 6. cikkely 2. pontját kibővíteni: a külön előírásokra, azok alkalmazására és megnevezésére vonatkozóan. Az önellátás 14. cikkelye meghatározó rész a vállalatok életében, főleg annak 3. pontja (a „felhasználható nyereségről") igazolja az önfinanszírozás előnyeit, ill. a vállalatok önállóságát. Ezek a gazdálkodási módok újkeletüek, a vállalatok működésében ismeretlenek, tehát hiányoznak a vele kapcsolatos jogszabályok is. Ebből adódóan a bevezető új kezdeményezések bizonyos értelmében tapasztalatok hiányában kockázattal járnak. (Gondolok itt a szabályok pontatlan értelmezésére, esetleg az azoktól való eltérésből adódó következmények viselésére.) A gazdasági fejlődés további igényes követelménye az adminisztrációs irányításról a gazdasági irányításra való mielőbbi átállás. Meggyőződésem, hogy — az állami és gazdasági terveken kívül — a dolgozók aktív részvétele az irányításban a 7. cikkely értelmében elősegíti mindezt. A munkaköltség szocialista önigazgatásával foglalkozó cikkelyek remélhetőleg új vérkeringést indítanak el a vállalatok életében és irányításában. Sok múlik a tanács összetételén, melybe olyan példamutató dolgozókat kell beválasztani, akik párhuzamot képesek vonni a kollektíva és a társadalom igényei között, akiknek megfelelő áttekintésük van a politikai, gazdasági és szociális területen, valamint igényesek önmagukkal és másokkal szemben is. Következetesen kell eljárniuk az önigazgatási szervek és a vállalati irányítási szervek közötti kölcsönös kapcsolatot illetően. A 35. cikkely 3. pontját ezért javaslom kibővíteni a legvégső nézeteltérések elkerülére végett, mert pl. mi történjék akkor, ha a tanács (az igazgató után) nem ért egyet az alapító döntésével sem? Az igazgató választásával foglalkozó 24. cikkely 1. pontját úgy javasolnám módosítani, hogy az alapító javaslata legkevesebb két vagy három személyre vonatkozzék. Ez jobban hozzájárulna a magasabb szintű demokratikus választáshoz, s ezen belül lehetővé tenné a legmegfelelőbb személy kiválasztását, szem előtt tartva a vállalat érdekeit. A törvénytervezet további részében fontosnak tartom a gazdasági tervek minőségi színvonalának emelését. Ezt jobban elősegítené a gazdasági számítások szerinti tervösszeállítás, mely az árak alakulását rugalmasan tükrözi. Hatékonyságának emelése érdekében indokoltnak látom a vállalatok gazdasági tervének szétirását a legkisebb üzemi részlegekre is, hogy a munkacsoport minden dolgozója tisztában legyen mind a távlati, mind a napi feladataival. Egyidejűleg kell biztosítani az irányító szervek számára a napi tervteljesítésről szóló valóságnak megfelelő értékelést, hogy az operatív intézkedések haladéktalanul megtörténjenek. A tudományos-műszaki haladással foglalkozó 41. cikkely nem utal arra a tényre, hogy mellőzni kell az olyan jellegű kutatómunkát, melynél előreláthatóan kevésbé sikeres eredmények születnek. Továbbra is meghatározó szerepet fognak betölteni a vállalatok életében az árak, amelyeknek, mint tudjuk, biztosítani kell az elvárt bevételeket az rT. Tanulj fiam, hogy boldogulj! Ezt az útra bocsátó intelmet kaptam én valaha az édesanyámtól, és mint korábbi beszélgetéseinkből kiderült, annak idején neki is ezt ajánlották az ö szülei. Nem is csoda, hiszen évszázadokon át a kiemelkedés egyik legbiztosabb útja a tanulás, az így szerzett tudás volt. Manapság viszont mintha megbicsaklani látszanék ez az ősi szabály, mintha e mondat két fele csak úgy tessék-lássék állna összhangban egymással. Úgy tűnik: a boldogulás már nemcsak a tanulás függvénye, s ez a serdülő gyermekeinkkel folytatott napi eszmecseréink során, vagy az újságok hasábjain is tapasztalható. Dinnyetermesztőnek állt népművelőről, nagy tételekben fóliázgató színészekről. a víkendeken hórukkmunkát vállaló diplomásokról, a továbbtanulás helyett jól jövedelmező munkahelyek felé kacsintgató fiatalokról hallunk. Csoda-e. hogy új keletű igazságok hódítanak? Például az, hogy légy jó, de legalább ennyire ügyes(kedő) is. Számtalan családban ma már ezzel indítják útra a fölcseperedett csemetét. Úgy tűnik hát, hogy életünkben csökken a tanulás, a tudás szerepe; hogy bizonyos fokú szellemi restség tolakodott előtérbe. Gondolom, érdemes megvizsgálni, igaz-e ez a képlet?! A felszínes vizsgálat eredményeként igaznak tetszik. Mert az tagadhatatlan, hogy a jól menő fóliázásból, vagy a kalákában vállalt köműveskedésből néha jobban meg lehet élni, mint például a bölcsésztudományok nagydoktori szintű ismeretéből. És az is élő példa, hogy egy-egy adott kisközösségben az autószerelő többre taksáltatik, mint például a művezetője. Úgy érzem, ebből azért mégsem érdemes olyan messzire vezető következtetéseket levonni, mint mondjuk azt, hogy nem érdemes tanulni! Már csak azért sem, mert ez a megbicsaklott értékegyensúly csupán az egyik arca napjaink valóságának. Vegyük szemügyre az ellentmondó másikat is. Friss jelenség, hogy az élethez mindinkább igazodó szabályozókat forszírozva mind az ipari termelőüzemek, mind a hivatalok egyre inkább megszabadulni igyekeznek szakképzetlen dolgozóiktól. Ez is jelzi: bármennyire terjed is a tudás leértékelődésének hiedelme társadalmunk több rétegében, másutt viszont ezzel ellentétes tendenciák erősödnek. A munkahely ösztönözte továbbképző tanfolyamoknak talán soha nem volt akkora keletjük, mint napjainkban. Példaként itt van a komputertechnika, amivel ma már a felnőttek is szívesen és önként ismerkednek. A nyelviskolák tapasztalatai alapján úgy látszik : már kézzelfogható eredményei vannak a más nemzetek nyelvét megismerni vágyó szándéknak. Saját portánk előtt söpörve pedig leszögezhető: a Csemadoknak a közművelődés igényét szorgalmazó törekvései is széles körben találnak támogatásra. Mindennek tudatában megkockáztatom leszögezni: a tudásba vetett hit talán nem is ingott meg annyira, mint ahogyan sokan hiszik. Kézenfekvő bizonyítéka ennek, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők körében továbbra is a tudományegyetemek, az orvosi, a jogi és a közgazdasági fakultások a slágerek; hogy az alapiskolát befejezők döntő többsége, az érettségizetteknek pedig jelentős hányada folytatni kívánja tanulmányait. önellátás sikeres megvalósításához. Ezért az árak legyenek rugalmasak, tükrözzék a népgazdasági élet piackeresletét, s fokozatosan teremtsék meg a világpiaci árakkal való összhangot a nemzetközi kereskedelemben való sikeres részvétel érdekében, ugyanakkor az árak feleljenek meg a szabályoknak és a társadalmi igényeknek is. Következetesen kell megvalósítani az átalakítási folyamatot a munka és a bér területén (64. és a 65. cikkely), s a bérezésnek összhangban kell lennie a valóságban elért gazdasági eredményekkel úgy, hogy az értékeléskor megkülönböztetett előnyben részesüljenek a legjobb dolgozók. A törvény hatályba lépése 1991. január 1 -töl várható, tehát körülbelül három és fél év múlva, s ez elég nagy idő arra, hogy kellőképpen felkészüljünk a kibontakozásra, a gazdasági mechanizmus forradalmi átalakulására. Tudatosítani kell azt az elvet, hogy aki korábban hozzálát a fontos folyamat megvalósí-, fásához, az előnyt szerez. Helyes intézkedésnek tartom, hogy egyes kiemelt termelési-gazdasági egységek és vállalatok kísérletképpen már napjainkban hozzáfognak e feladatok gyakorlati bevezetéséhez. A kísérlet ugyan nagyobb felelősséggel jár, több munkát, figyelmesebb szervezést és irányítást igényel, ami próbára teszi a gazdasági vezetők képességeit, de lehetőségeket és tapasztalatokat is biztosít, amelyeket kellőképpen kell általánosítani és kiaknázni. Csodák ugyanis nincsenek: itt tettekre, alkotómunkára van szükség! HAJDÚ ISTVÁN, a DUSLO n. v. közgazdásza, a Csemadok KB tagja Joggal fölmerül hát a kérdés: mi baj a klasszikus intelemmel ? A leginkább talán az, hogy a mondat két fele lassan valóban megtagadja egymást. Hétköznapjaink gyakorlata bizonyítja, hogy a boldogulás tényleg nem mindig a tanulás és a tudás függvénye. E felismerés mellett azonban látnunk kell azt is. hogy a boldogulás több viszonylatban is elszakadt a szó gyökerét jelentő boldogságtól. Az előbbi, köznapi szóhasználatunkban, anyagi javakkal mérhetöt jelent; az utóbbi pedig szinte megfoghatatlan idea lett. .. Tanulj fiam, hogy boldogulj! — szól tehát az ősi intetem, melynek első fele, ha némileg módosult viszonyok között is, de tovább él, továbbra is érvényben van. Lényegében semmi baj a második felével sem, elvégre a tudásvágyat tápláló források továbbra is ott munkálkodnak szinte mindannyiunkban. Azt ajánlom ezért: enrol a témáról szóló beszélgetéseinkben a hogy helyett az és szócskát használjuk. Útra bocsátáskor életre szóló tervek szövögetésekor, az anyanyelv őrzése fontosságának hangsúlyozásakor lehetőleg ezt mondjuk a felnőttkor küszöbére érkezett csemetének: Tanulj fiam! És boldogulj! (miklósi) 6
