A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-02 / 40. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Kötődések — MOLNÁR VIKTOR a rimaszombati (Rim. Sobota) JNB alelnöke Lovicsek Béla: SZOMORÚ GYERMEKSZEMEK Miklósi Péter: VANNAK-E ROSSZ MUNKÁSOK? Takács András: DALOLÓ IPOLY VÖLGYE J. Keníz: TANKISTÁK KÖZÖTT Lacza Tihamér: A FÖLD NAPLÓJÁBÓL Koller Sándor: GRÚZIÁI BARANGOLÁSOK Címlapunkon Szabó Attila a duisburgi vb ezüstérmese (Fotó: Sukup) A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. tsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Petemé Terjeszti a Posta Flírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlace, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. é. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaciame n. p., KoSice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatefstvo Obzor, inzertné oddelenie. Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. — Arra már nemigen emlékszem, hogy hol találkoztam először Tóth Attilával. Meglehet, még Prágában az Ady Klub egyik estjén, de az is tehet, hogy valamelyik művelődési táborban... Itt Kassán (KoSice) időnként összefutunk, hol az utcán, hol a Csemadok székházában. Vagyis azt mondhatom, hogy eléggé felületesen ismerlek. Még azt is inkább a beszéded nyomán sejtem, hogy Mátyusföldröl kerültél Kassára ... — Valóban így van. Szülőfalumhoz, a mátyusföldi Peredhez (Teáedíkovo) való kötődésemnek ez is egyik, remélem maradandó jellemzője, a szűkebb pátriának az ajándéka, ahol felnőttem. Flúsz év távlatából azok az értékek is kirajzolódnak bennem, amelyeket otthonról kaptam útravalóul: szüleimtől a szorgalmat és az igazságszeretetet, az alapiskolától a valós világlátás alapjait, a futballcsapattól, amelyben játszottam, az „összjáték" értelmét... Ma már tudom, ezek olyan alapok voltak, amelyekre később töretlenül épülhetett sorsom és szakmai fejlődésem, előbb a galántai magyar gimnáziumban, majd a prágai műegyetemen. — Az egyén valahová tartozását próbáljuk ebben a rovatban példaértékűen megmutatni, az otthontudat lényegét tetten érni. Számodra mit jelentenek ma és itt ezek a fogalmak? — A valahová tartozás igénye számomra az indíttatás megbecsülésének természetes kötelességét jelenti. Gyorsuló világunkban túlságosan célorientáltak lettünk: csak az eredmény a fontos. A hozzá vezető folyamat genezise, törvényszerűsége már kevésbé. A győztes autóversenyzőt ünnepeljük, az autó konstruktőreinek azonban a nevét sem ismerjük. Ilyen felállásban már anyanyelvűnket is könnyen elfelejthetjük. Az eredmény hátterének leértékelése hosszú távon arra vezethet, hogy nem lesz honnan indulni, tehát újabb eredmény sem lesz. Én ezt a zsákutcát idejében felismertem, ezért az én kötődésem a háttérhez, a családomhoz, szüléimhez, rokonaimhoz, barátaimhoz, a művelődési táborhoz és végül szükebb és tágabb szülőföldemhez teljesen ésszerű. De nemcsak az. Flazaérve ösztönösen lelassítom az autót, megtisztelve a falujelző táblát, később anyám kapunyitását, apám elégedett mosolyát ... — Van abban valami törvényszerű, hogy a valahová tartozás lényegét, fontosságát az ember akkor ismeri fel, ha kiszakad abból a környezetből. amelybe beleszületett, ha más tájakra kerül. Te tanulmányaidat az érettségi után Prágában folytattad. Mi tanultál a fővárosban, mit adott neked Prága ? — Valóban akkor látjuk a dolgok igaz értékét ha bizonyos értelemben elveszítjük azt. Prágai éveim első idején fogott el először a honvágy. Csakhamar azonban Duka Zólyomi Árpád elvitt az Ady Klubba, amely a művelődés és a megismerés új forrását jelentette számomra. Itt kaptam az újabb indíttatást a nemzetiségi kultúra s hovátartozás magasabb szintű tudatosításához. Prágában 1967—72 között atomfizikát és kibernetikát tanultam. — Hogyan kerültél ezek után Kassára ? Mi volt itt az első munkád? TÓTH ATTILA kibernetikus, az INORGA főmunkatársa — Hogy Kassára kerülők, azt diáktársaim még az 1968-as nyári ifjúsági találkozón megjósolták; ugyanis azon a találkozón ismerkedtem meg egy kassai lánnyal, aki később a feleségem lett. Szakmai pályámat a Kelet-szlovákiai Vasműben kezdtem. Első munkám a „mélyvízben", a hengerművek termelésirányítási programjának kidolgozása volt. Hatéves kemény munka volt ez, de nem bánom, mert az egyetemen tanult elméletet a gyakorlati megvalósítás szemszögéből is értékelhettem. Ennek birtokában kanyarodtam vissza 1978-ban az elmélethez, annak reményében, hogy a program- és rendszerfejlesztés témakörében új eredményeket érek el. Erre a prágai INORGA Automatizációs és Ipari Irányítási Intézet kassai részlegén nyílt lehetőségem. — Azóta egy kicsit körülnéztél a világban. Merre jártál, hol dolgoztál, milyen élményekkel tértél haza ? — Munkám kapcsán megismerhettem Európa jelentősebb számítógép-alkalmazási intézeteit Londonban, Párizsban, Koppenhágában. Bécsben és Budapesten. Az idén fejeztem be kandidátusi munkámat a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai Intézetében. Ez az én szakmai továbbképzésem tulajdonképpen egy hosszú távú csehszlovák—magyar tudományos együttműködést is eredményezett. 1983 óta az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének szakértőjeként a fejlődő országokban igyekszem segíteni a számítógépes alkalmazásokat. E misszióból származó egyik legnagyobb élményem, hogy tudásom legjavát nyújtva, rólunk, csehszlovákiai magyarokról is megismer valamit a távolibb világ. S az sem lényegtelen, ami ebből következik, hogy a világ számos országából jöttek el már ide Kassára, hogy megismerkedhessenek szakmai eredményeinkkel. — Sok szó esik manapság a reálértelmiségről, annak szerepéről, többek között olyan szempontból, hogy egy KÖTŐDÉSEK rétege a legszűkebb szakmai specia/izáción kívül alig érdeklődik a kultúra, a társadalom mozgása iránt. Hogyan ítéled meg ezt a helyzetet te, s miként oldod fel magadban a „két kultúra" vélt, vagy valós ellentmondásait? — Én csak egyetlen kultúra modelljét vagyok képes elképzelni, azt, amelynek fáját az értelmes emberi alkotások gyökerei táplálják. A gyökereket sokféleképpen lehet osztályozni, de számomra az a lényeg, hogy a fának minden gyökérkéje egyaránt fontos. Világosabban: egy rakéta irányítási programjának megszerkesztése vagy egy regény megírása egyaránt fontos, ha mindkettő az emberi lét magasabb szintjét hivatott elősegíteni. Ráadásul hosszabb történelmi horizonton a humán és a reál kategóriákban egybemosódásokat, sőt felcserélödéseket tapasztalhatunk. Ezt a jelenséget az egyiptomi piramisok tövében ismertem fel: a világ ezeket — a ma már — kultúrtörténeti emlékeket az akkori technikai hatadás csúcsteljesítményének tartja. (Még ma sem világos, honnan és miként rakhattak ilyen pontossággal össze ennyi követ.) Az is meglehet, hogy további négyezer év múlva a mi jelenlegi számítógépprogramjaink szövegét az utódok utolsó írásos emlékként kezelik mejd ... Visszatérve a kérdésre: én azt tapasztalom, hogy a fenti diagnózis a humán értelmiségre is érvényes. A közömbösség kölcsönösnek mondható. A szomszédok hovatovább szerteágazó eredményeinek megismerésére már nem elegendő a nap 24 órája. — Mivel foglalkozol jelenleg ? — Munkahelyemen kiemelt projektumok — tervezetek — irányítása a feladatom. A fő téma most egy programrendszer kifejlesztése, amely az ENSZ megbízásából az Arab Vasipari Uniónak készül. Ezt a szakmailag amúgy is igényes feladatot szakaszos szervezési bakik fűszerezik. Ránk férne már egy kis gyorsítás, mert különben kiszorulunk a nemzetközi porondról. Két hét múlva egy közös projektum beindítására Moszkvába utazom. Utána karácsonyig valószínűleg egy-egv hónapig Algériában és Mexikóban leszek. A napi munkám mellett ezekre a feladatokra is jó előre készülnöm kell. így hát ritka az olyan munkanap, amikor csak nyolc órát dolgozom. Szerencsére a szakmám egyúttal a hobbim is. — Mondhatnál még valamit a szűkebb családodról, arról a „hátországról", amely nélkül az alkotói munka szinte elképzelhetetlen... — Ez törvényszerű. Megfelelő családi háttér nélkül elképzelhetetlen az ilyen stílusú munkavégzés. Zsuzsa, a feleségem, szintén számítógép-programozó, talán ezért is vállalja magára önzetlenül távollétemben a család minden gondját. Két fiunk, Attila és András, lassan átveszik majd tőlünk a stafétabotot: kitartóan „gyöntölik" az otthoni számítógépünket. Ildikó, a lányunk, persze ezen naponta megbotránkozik. Szabad idejében ő inkább olvas vagy játékbábuival eljátssza nekünk a „nap színmüvét". — Még egy kérdés: hogy érzed magadat itt és most? — Erre a legkönnyebb válaszolnom: mindig egyformán optimista vagyok. Egy dolog azért izgat: mit gondolsz, miért beteg a peredi futball ?! GÁL SÁNDOR 2
