A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-26 / 39. szám
„GYÖKÉR HOZTA. FÁJÁT...” Eddig elsősorban olyan, fából készült használati eszközöket mutattunk be, amelyeket alapvetően a nyersanyag természetes görbületeinek, elágazásainak messzemenő figyelembevételével alakították ki. Mostantól, néhány folytatásban, némely fafajta (elsősorban a fűz, kisebb mértékben a nyír, kökény, galagonya, gyertyán, juhar) fiatal, sudár, rugalmas hajtásainak a felhasználásáról lesz szó. A múlt század végi nagyarányú folyószabályozások előtt vízjárta sík vidékeink bővelkedtek a hajlékony, könnyen megmunkálható vesszőket adó füzbokrokban, így aztán nem csodálkozhatunk, ha a parasztság épületeinek, eszközeinek, tárolóedényeinek jelentős részét ebből a nyersanyagból állította elő. A iecsapolások után valamelyest e nyersanyag is megcsappant, ill. fokozatosan új technikával készült, gyári termékek váltották fel a vesszőkészítményeket. A vesszöfonás tudománya ennek ellenére az idősebb nemzedék körében gyakorlatilag napjainkig fennmaradt, tehát viszonylag könnyen gyűjthető. Sajátos módon mégis megdöbbentően kevés leírás született (különösen vidékeinket illetően) erről a mesterségről. Sorozatunk következő folyta== tásai természetesen nem pótolhatják ezeket a hiányokat. Inkább néhány ötletet, szempontot szeretnének adni a témakör további kutatásához. Minden parasztgazdaság fontos, nélkülözhetetlen használati eszközei a különféle seprűk, amelyek — a söprűcirok múlt századi elterjedése előtt — elsősorban nyír-, ill. kökényágakból készültek. Ennek ellenére a Kárpát-medence peremvidékein, így tájainkon is, gyakorlatilag napjainkig használatos az udvarok söprésére a nyírsöprű. Minden ügyesebb parasztember házilag is el tudta készíteni, ám mindamellett bizonyos, megfelelő fában bővelkedő vidékek szegényebb lakói nagyobb mennyiségben, eladásra is gyártották (Vajkai Aurél a Bakony-beli szentgáli seprűkötőkről elmondja, hogy általában nyáron dolgoztak, megrendelésre. A nyírfaveszszőből készült söprűt mogyorófanyéllel látták el. Egy esztendőben ezerezerötszáz darabot is megkötöttek, amivel meglehetősen jól kerestek). Nem lenne haszontalan az ilyen seprűkészitő központok felderítése, a munkafolyamat és a termékek értékesítési módjainak pontos rögzítése, a specialisták társadalmi helyzetének felderítése vidékeinken sem. A nyírfa seprűhöz hasonlóan a veszszó- vagy tövisboronát is jórészt házi-Sövényfonással elkerített trágyadomb Kőhidgyarmaton (Kamenny Most) lag, ill. háziiparszerüen készítették tavasszal a kökény vagy a galagonya fiatal, hajlékony, ágasbogas hajtásaiból. A két rögzített akáckaró közé sűrűn egymás mellé hurkolt és szorított, igásállattal vontatott kökényágak sorával seprüszerűen porhanyitották, egyengették el a talajt vetés után. Az egész Kárpát-medencében elterjedt tövisboronát a 19. századtól fokozatosan a henger szorította ki a használatból, bár hellyelközzel századunk közepéig fennmaradt. A Kisalföld szlovákiai felén számos néprajzi adat tanúskodik a füzfaveszszőből készült sövénykeritések, sövényfalak egykori széles körű elterjedéséről. Kisújfalun (Nová Vieska) a hegybíró és a hegyőrök által felügyelt szőlőhegy valamikor sövénykerítéssel volt körülvéve, ahová csak egyetlen kapun keresztül lehetett bejutni. Ez a sövénykerités napjainkig természetesen nem maradt fönn, de vidékeinken számos településen megfigyelhető a telket övező sövénykerítés (pl. Sárkány, Bajta). Egy 1732-es egyházlátogatási jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy Barton (Bruty) egy régebbi templom „alapfalaira évek előtt sövényből emeltek templomot, melyet azonban a forgószél tönkretett". Mocsaras, vízjárta helyeken századunk elejéig gyakoriak a sövényfalú lakóházak is. Kamocsán (Komoca) még a 20. század első évtizedeiben is készítettek ilyen építményeket. Az épület vázát az egymástól kb. 1 méterenként a földbe ásott szilvafa cölöpök (fülesek) alkották, amelyek közeit fűzfavesszővel fonták be, majd az egészet kívülről-belülrő! becsapták sárral. Az ilyen építmények előnye, hogy árvíz esetén a víz csak a sártapasztást mossa le rólunk, a házak falait viszont nem dönti le. Napjainkban tájainkon inkább már csak a paraszti lakóházak oromfalán, ill. gazdasági rendeltetésű épületeken (pl. présházak, pajták, pelyvások stb.) találkozhatunk sövényfallal. LISZKA JÓZSEF A szerző felvételei Sövénykerítés Bájtéról (Bajtava)
