A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-11 / 37. szám
GYERMEKEKNEK A piros villamos vezetője rácsönget a tilosban átfutó férfira alapítottak. Augustus, majd később Hadrián császár is élt a falai között. Mursát, mely nevét a keltáktól örökölte, az avarok feldúlták, lerombolták, s maradványaira építették a vidéken letelepedő horvátok Ősiek városát. Eszék fontos kereskedelmi és viziutak találkozásánál terült el, hát nem honolt soká béke a városban. A Mohács felé előrenyomuló török hadak éppen az Eszéknél vert fahídon keltek át a Dráván. S ha már erre jártak, egyúttal leigázták, meghódították a virágzó városkát is. Hidjukat Zrinyi Miklós csapatai égették fel. A felszabadult város régi várának helyére az osztrákok építettek erődítményt, a vármaradványok ma is a keresett látványosságok közé tartoznak. Ezek után a város ma is fellelhető egyéb nevezetességeit vesszük sorra. Észre sem vettük, hogy már a külvárosba értünk. Az egyik mellékutcában István elbúcsúzik. — Teljes nevemet, ha bárhol is szóba kerül a történetem, kérlek, ne említsd. Nem szeretném, ha bugyutaságomon mulatnának az emberek. Nyakamba veszem a várost. Az utcák, nevezetes házak, terek már ismerősnek tűnnek. István útleírása pontos volt, előre tudom, hol, mit találok majd. Megcsodálom a nemrég tatarozott Royal Szállót, az operát, a múzeumot, a színház épületét. Az utcákon kevés a járókelő. Errefelé, hallottam több személytől is, aki csak teheti, délen át árnyékba húzódik. Mihelyst azonban csillapodik valamelyest a nap heve, emberáradat lepi el a korzót, a parkokat, sétányokat. Szemlélődök: piros villamos vezetője csenget rá a tilosban átszaladó sportszatyros fiatalemberre, a főtéri kereszteződésnél fagylaltot nyal a posztoló rendőr, egy suhanó pedig papírgalacsinokat hajigái a szemétgyűjtő kuka irányába. A kis csomók azonban minduntalan a földre pottyannak. Idős néni hajol le értük, rosszallóan a fiúra néz, majd a galacsinokat a hulladéktároló ládikába ejti. — Hiába no — szólal meg mellettem egy nyugdíjas bácsi —, mi eszékiek módfelett büszkék vagyunk városunk tisztaságára. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei indult, eleredt az eső. Már a saroknál is csöpörgött, ahol találkozni szoktak, és ahonnan már maguk mehettek az óvoda kis piros épületéig. — Fussunk — kiáltotta Marika, és begombolta az esököpenyét —, mert még megázunk! — Én nem hoztam ma esőköpenyt — mondta halkan Kati. — Nem hoztál? Akkor meg fogsz ázni! — mondta Marika, és futásnak eredt. — Nem bújhatnék én is a te esököpenyed alá? Ha levennéd, elférnénk alatta ketten is — kérte Kati. — Nem lehet, mert akkor megázom, kilóg a ruhám az esököpeny alól — vetette ellen Marika, és fejére húzta a kapucnit. Az óvodában az óvó néni elcsodálkozott, amikor meglátta a két kislányt. — Hogy lehet az, hogy Marika ruhája száraz, a haja sem ázott meg, te pedig, Kati, olyan vagy, mint az ázott ürge? — kérdezte tőlük. — Marikának volt esőköpenye, én meg csak úgy szaladtam, mert ma nem hoztam esőköpenyt, pedig mondta a nagymamám, hogy esni fog az eső — szólt Kati. Az óvó néni megcsóválta a fejét. — Ha beleburkolóztatok volna mind a ketten az esököpenybe, akkor Kati nem ázott volna így meg. Látom, a ti barátságotok is csak az első esőcseppig tart! A két kislány elpirult, és nem szólt egyikük sem. Marika saját önzése, Kati pedig a barátnője miatt szégyenkezett. E. Gábor Éva fordítása VALENTYINA OSZEJEVA Marika és Kati nagyon megszerették egymást az óvodában. Együtt játszottak, együtt etették és öltöztették a babákat, és együtt szaladtak ki a kertbe, amikor tornázni vitte őket az óvó néni. Az asztalnál is egymás mellett ültek, és ha Marika volt a napos, Kati segített neki; ha Kati terített, Marika igyekezett, hogy minél szebb legyen az asztal, és minden a helyén legyen. Marika és Kati barátnők voltak. Ezt mindenki tudta az óvodában. Kati még sírt is, amikor egyszer Marika megbetegedett, és egy hétig nem jöhetett az óvodába. Egy reggel, amikor a két kislány óvodába Az óvodában, ahova Anna járt, minden gyereknek szép, piros pöttyös bögréje volt. Vigyáztak is a gyerekek a bögrékre, óvatosan terített a napos, és uzsonna után is vigyázva szedte össze a pöttyös bögréket, nehogy valamelyik eltörjön. Egyszer, amikor Julika volt a napos, kiejtette az egyik bögrét a kezéből. A bögre nem törött el, csak a széle és a füle csorbult ki. Ftersze senki sem szeretett a csorba bögréből inni. A gyerekek igyekeztek elkerülni, hogy azt a bögrét kapják. Ági még sirt is, amikor egyszer éppen hozzá került. — Csak törne már el!— kívánták a többiek is. Egy napon, amikor Jutka terített — csodák csodájára! — minden gyerek szép bögrét kapott. Csodálkoztak is valamennyien: vajon hova lett a kopott, kicsorbult szélű bögre? Könnyen kitalálhatjátok ti is, hogy L. TOCSKOVA Jutka magának osztotta, és így jutott a többieknek csupa hibátlan. Csendben, szó nélkül itták a gyerekek a kakaójukat. Az óvó néni mosolygott, és megsimogatta Jutka fejét. — Jól csináltad — mondta halkan. Attól kezdve a napos mindig a régi, csorba bögréből ivott. Az lett a „naposbögre". E. Gábor Éva fordítása Ha a zsinórokat kibogozzátok, akkor megtudjátok, ki kivel telefonál... Soóky László Úgy megyen úgy megyen kicsi kígyó a fű között elöl a feje hátul a farka kicsi kígyó a fű között nyelve szétágazó nyaka sárga örves araszos szájában madártojást bújtat kicsi kígyó a fű között úgy megyen úgy megyen kicsi kígyó a fű között békák holtra válnak bogárkák remegnek fűszál sem zizzen levél sem zizzen holtravált békák mint göröngyök görögnek míg megyen míg megyen kicsi kígyó a fű között
