A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-21 / 34. szám
A HETEDIK Jegyzetek a somodi művelődési táborról A Csemadok Kassai (KoSice) Városi és Járási Bizottsága az idén július 4—12-e között hetedik alkalommal szervezte meg Somodiban (Drienovec) a nyári művelődési tábort. E rövid híradás valójában egy sokrétű közművelődési lehetőség egyre tágabban kibontakozó megvalósításáról tudósit. Az eddigi tapasztalatok alapján ez a táborozás alapvetően közösségszervező erejével tűnik ki. Az elmúlt évek során létrejött egy állandó „stáb” , amely a táborverés gyakorlati részét — a programszervezéstől számítva az alapellátáson keresztül egészen a kullancstalanitásig — képes önállóan megoldani. S ez nagyon fontos tényező a művelődési tábor szempontjából. Természetesen ebből is következik, hogy a tábor minden résztvevője így olyan szerves egészet alkot, amelyben jól érzi. jól érezheti magát felnőtt és gyermek egyaránt. Találkozások, jóizü beszélgetések lehetősége válik itt valóra. Olyan hangulat uralkodik a táborban, amire a felfokozott hétköznapok közepette a ma embere csak elvétve talál magának lehetőséget. Itt és ilyenkor derül ki, hogy — bármennyire is tájékozottnak hiszi magát az ezredvég embere — néha kevesebbet ismer és tud a szőkébb és tágabb környezetéről, mint ük- vagy dédapái. S ez nem véletlen, hiszen e túlszakosodott világban alig jut idő és erő odafigyelni mindazokra az új jelenségekre, amelyek az egyetemes emberi kultúrában és tudományban létrejönnek. A somodi művelődési tábor, szerény lehetőségeihez mérten éppen ezért egyik feladatának tekinti immár hagyományosan e részhiányok pótlását. Az idei, VII. művelődési tábor is rangos előadásokat, műsorokat és gyakorlati foglalkozásokat, túrákat kínált gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A tábomyitás estéjén a Szőttes és az Új Nemzedék műsorát láthatták a táborozok, amit táncház követett. A következő napon Pecze Károly, a DAC edzője volt a tábor vendége, akivel a jó foci titkairól beszélgettek a jelenlévők. A tábor hagyományaihoz híven a táborozás egész ideje alatt a felnőttek és a gyermekek számára folyamatosan voltak nyelvművelő műsorok, játékos beszédművelési gyakorlatok, amelyeket Szűcs László vezetett. Az abaúji hímzésekről Lipták Éva adott elő, s a hímzések készítőivel is foglalkozott egész héten keresztül. Tóth Attila a mai Algériáról szóló érdekes útibeszámolóját sok érdeklődő hallgatta meg. A „ROBOT’ Tudományos Társulásról, a nemzetközi tudományos együttműködésről, továbbá a számítógépek világáról is elhangzott egy-egy érdekes előadás. Bödök Zsigmond a csillagok születéséről és elmúlásáról értekezett estétől hajnalig, s teleszkópos csillagmegfigyelő ébren tartotta a táborozok apraját, nagyját. Szövetségünk vezető titkára. Lukács Tibor is vendége volt a tábornak; ö a táborozókat a Csemadok legutóbbi közgyűlésének határozatairól, s a szövetségre háruló jelenlegi feladatokról tájékoztatta. Fábry Zoltán születésének kilencvenedik évfordulója közeledtével az iró munkásságáról Máté László előadása nyomán emlékeztek meg. Kina. Tibet és Himalája — ez volt Adamkó Péter útibeszámolójának a címe ... A továbbiakban a tábor műsorán szerepelt Hét-ankét, előadás a tudományos gondolkodás történetéről, villámokról és gömbvillámokról, s ugyancsak megemlékeztek Arany János születésének 170. évfordulójáról is. A gazdag műsor, a jó hangulat s nem utolsósorban a kedvező időjárás hozzájárult ahhoz, hogy az idei somodi művelődési tábor minden tekintetben teljesítette a szervezők által kitűzött célokat. GÁL SÁNDOR Egy népművész eltávozott Nótás kedve, táncos lába, sok-sok virtuskodása már csak emlék marad. Azok közé tartozott, akiknek alakja köré legendát sző az idő, akinek neve szájról szájra adatik nemcsak szűkebb pátriájában, a Szilicei-fennsíkon, hanem a csehszlovákiai magyarság minden népművészetet kedvelő vidékén. Lajos bácsi fogalommá vélt daliás alakjával, hatalmas Kossuth-szakállával s az elmaradhatatlan pásztorbottal, amelyre csak megszokásból támaszkodott... Ma is igy áll előttem: csizmában, „pricscses" nadrágban, mély kivágású, két sor gombbal díszített mellényben, lobogó ujjú ingben, a feje búbjára nyomott kalapban, amelyen hatalmas csokor árvalányhajat bodroz-simogat a szél; szakállas állát nyakig érő, szépen faragott pásztorbotjára támasztva, hatalmas, bozontos bajszát pödörgetve, hamiskásan mosolyogva, délceg tartással... Aki ilyenkor — egy-egy népművészeti seregszemle alkalmával — elment mellette, az önkéntelenül megállt, visszapillantott, majd újra' megnézte ,-,ezt a múlt századból itt felejtett daliás huszárt..Szinte vonzotta magához az ember tekintetét... És ő békésen állta a bámulok csodálkozását, mint aki tudja hogy van rajta „néznivaló” — hogy az egykori legények sem voltak ám akármilyenek .. . Amikor már nagyobb csoport verődött össze körülötte, akkor viccelődni kezdett kedves, férfias, közvetlen hangján. Ettől még nagyobb lett körülötte a tömeg. Ilyenkor aztán abbahagyta a viccelődést és minden különösebb bevezető nélkül dalolni kezdett; vegyest, vidámat és fájdalmasat. A bámulok előbb csak hallgatták, majd maguk is társuh tak a nótafához. Először egy-két csengő hangú lány kezdett el dalikózni. majd „a menyecskék meg az emberek" is társultak hozzájuk, s már énekeltek a távolabb állók is, hogy a környező erdő fái vagy éppen „az égig érő panelházak" visszhangozták az önfeledt jókedvet, a jókedvű önfeledtséget... Ilyennek látom ma is — igy őrzöm meg az emlékezetemben ... A szádvárborsai (Silická Brezová) — vagy ahogy a helyiek mondják: a borzovai — Deákos Farkas Lajos három nappal a 77. születésnapja előtt eltávozott az élők sorából. Temetésén hatalmas tömeg vett részt. Akik ismerték, azok eljöttek a környék falvaiból is. A helybelieken kívül, a sziliceiek (Silica) voltak a legtöbben. A két szomszéd falu öregjei ugyanis közös folklórcsoportot alkottak. A halotti tor vendégei számára kicsinek bizonyult a borzovai művelődési ház... Lajos bácsi koporsója felett Szőlős Sándor a Rozsnyói (Rozöava) járás Csemadok-tagjainak, valamint a Csemadok járási bizottságának. Mezei Sándor pedig a sziliceiek, illetve a szilicei táncosok nevében mondott méltó búcsúbeszédet. Lajos bácsi elment hát,.. De honnan jött? Szádvárborsán született 1910. július 17-én, parasztcsaládból. Egész életében földműveléssel foglalkozott. 1949-töl a helyi földműves-szövetkezetben. Első házasságából három gyerek született, közülük egy egészen kicsi korában meghalt. Második házasságából nem született gyermeke. Miután szövetkezeti tag lett igen tevékenyen hozzájárult a Csemadok helyi szervezeteinek alakításához. A dalos kedvű, huncutkás embert mindenütt szívesen fogadták. A „táncos léptű nótafára" egyre többen figyeltek fel. Ma már alig akad folklórkutató, aki ne gyűjtött volna nála népdalt vagy néptáncot. Külföldről is egyre gyakrabban keresték fel. A tánclépéseiről készült filmek, az énekléseiről készült magnetofonfelvételek ma már ott sorakoznak a Magyar Tudományos Akadémia- néptánc- és népzenei tárában is. A hatvanas évektől kezdve sokat hallatott magáról a borzovaiak és a sziliceiek közös - folklórcsoportja. Pásztortáncuk és verbunkosuk híre külföldre is eljutott. Ennek köszönhetően határainkon túli folklórfesztiválokon is részt vettek. A hetvenes évek második felétől Juhos Farkas Andrással és Fodor Zoltánnal külön csoportot alkotva többször is részt vett a Tavaszi szél vizet áraszt... népdalversenyen. Juhos Farkas András szintén ismert alakja volt a környék néphagyományőrzőinek. Ő hat évvel ezelőtt távozott az élők sorából, és legalább utólag szintén megérdemelne egy hasonló nekrológot, hiszen az ö dalai és tánclépései is ugyanúgy fennmaradtak, mint Lajos bácsié, amelyeket ma már a Szőttes, az Ifjú Szivek és sok-sok magyar dal- és táncegyüttes vagy népművészeti csoport táncol és énekel, sőt az Ifjú Szivek népzenét őrző lemezeiről is hallható, mint pl. a Szilicei fenyves erdő a tanyám kezdetű. Deákos Farkas Lajos ez év elején, a Csemadok járási konferenciáján kapta meg a Csemadok Központi Bizottsága által adományozott kitüntető címet: „A Népművészet Mestere". Négy hónapig sem örülhetett ennek a kitüntetésnek... Halála előtt három nappal — mint a mesében — lefonnyadt ajkáról a dal, száján kesernyéssé vált és elferdült a mosoly. Életében először érezte igazán, hogy baj van. S a baj — mint a mesében — három nap múlva bekövetkezett... Lajos bácsi nincs többé — csak a filmek tánclépéseiben, csak a dalok hangjaiban. A „táncos léptű nótafa" immár bennünk nödögél — láthatatlanul... KMECZKÓ MIHÁLY Fotó; Prandl Sándor 7
