A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-14 / 33. szám
„GYÖKÉR HOZTA. FÁJÁT...’ • ' ,svy”' j* J—_ ••• --fjr. 492 11 A népi kultúra számos területén találkozunk olyan eszközökkel, amelyeket régeb ben a gyűjtők nem, vagy csak alig méltattak figyelemre. Ezek közé tartoznak azok a nagyjából V alakú kampók, horgok, amelyeknek formáját a fa természetes elágazása adta. Múzeumi gyűjteményeinkben aszerint találkozunk velük, hogy használatuk melyik fontosabb munkához kötődött. A néprajzi szakirodalom által teljesen elhanyagolt tárgyak közé tartoznak pl. a nagyméretű marokszedő kampók. Ezek többsége természetes faág, de található közöttük olyan is, amelynek rövidebb szárát csapolással illesztették a nyélhez, vagy amelyiknek az összeillesztését még egy vastagabb dróttal vagy vasalással is megerősítették. A Magyar néprajzi lexikon „Aratás" szócikkének illusztrációjaként mindegyik típusról találunk rajzokat, sőt a rajzok között még fasarlót és sarlószerű drót kam pót is, ám a leírásban még csak említés sem történik ezekről az eszközökről. A fasarló kivételével mindegyik marok-Fakampók szedő alkalmatosság megtalálható a galántai Járási Honismereti Múzeumban is. Ezekről csak azt tudjuk, hogy a Galánta környéki falvak autohton lakosságtól, illetve a Békés megyéből 1947-ben ide települt szlovák családoktól kerültek a múzeumba. Ahhoz viszont, hogy keletkezésük körülményeiről, kistáji megoszlásukról, használatuk gyakoriságáról bármit mondhassunk, további kutatásokra van szükség Galánta környékén csakúgy, mint Szlovákia más területein. Az aszimmetrikus szárú, V alakú kampók fontos csoportját képezik azok, amelyek a szénával megrakott szekér rögzítőeszközeként szolgáltak. A szénásszekér rakományát vagy kötéllel, vagy nyomórúddal szorították le. Ez utóbbi esetben a nyomórudat is kötéllel rögzítették. A kötél szorosabbra húzását még a múlt század végén is egyszerű fahoroggal segítették, amelybe beleakasztották a kötél visszahajló végét. Paládi-Kovács Attila A magyar parasztság rétgazdálkodása (Bp. 1979) c. munkájában a fahorgok elterjedését a Duna—Tisza közére teszi. Kutatásai szerint más tájakon a piskóta alakú, két lyukkal ellátott csülök, kalács, csiga elnevezésű eszközt használják (ezt ismerjük a Kassa—Rozsnyó (Kosice—Roznava) közötti falvakból is). A fahorgot — amelynek további elnevezései a kampó, gamó, kajmó, matak — a 20. század elejétől kezdte felváltani a valóságos csiga. A Galánta környéki falvakban azonban még az 1970-es évek derekán is találkoztunk a vaskos fahoroggal, amelyet csigának is neveztek. Ezen a területen egy-egy falun belül is párhuzamosan élt együtt a kalács formájú eszközzel és a vaskos csigával. A horgok, kampók további nagy 1. „Csiga" a szénarakomany leszorításához Marokszedo kampók csoportját a tárolásra alkalmas darabok képvir selik. A legegyszerűbb tárolóbútor a természetes elágazásé, V alakú faág, amelyet egyik végén felfüggesztenek, a másik, rövidebb szára pedig a legkülönbözőbb dolgok felakasztására szolgál. K. Csilléri Klára A magyar népi lakáskultúra kialakulásának kezdetei (Bp. 1982) c. munkájában sorra veszi mindazokat a bútordarabokat, amelyekkel a magyarság a finnugor korszaktól kezdve találkozott. Az akasztókampó kapcsán a következőket írja: „A fejlettebb gazdálkodásmód minden bizonnyal magával hozta a készletek megszaporodását, ami azonban nem zárja ki a korábbi tárolásmód továbbélését. Így az ágkampók akasztóként használata is továbbélhetett, ezek megvannak különben a nomád jurtában is. De a jurtaváz léceinek felső végződései ugyancsak fogasként kínálkoznak. Ebben tehát a kúpos sátor avagy kunyhó, illetve évszázadokban, az újabb lakáskörülmények között is megmaradtak a régies megoldások: a falba vert szögek, az alányúló kampók, horgok továbbra is jelentős helyet foglaltak el a tárolóbútorok között. Csilléry idézi Visky Károlynak a magyar népi bútorokról szóló összefoglalását, horgok amely szerint: „A ruhafélék egy részét... nem mindig tartották ládákban vagy más bútorfélékben, hanem fölaggatták erre rendelt akasztókra. (A csizmaféle, bunda, suba, szűr, tarisznya ma is többnyire szegen lóg.) Ezek az akasztószegek és horgok, (fahorgok is), jobbadán a gerendákra, kivált a mestergerendára voltak verve vagy aggatva: palócföldön a „boldoganya” is aggatóhely volt. Székely házban még a közeli múltban is — kivált ahol eladó lány volt — a nagyház (elsőház) tele volt aggatva ruhafélével. Hasonlóan van tele a palóc ház kamrája; az asszonyok hálóhelye." Bár az egyágú fogas használatát egyre inkább felváltják az egyéb tárolóbútorok, a meglévő darabok azt mutatják, hogy mégsem veszett ki teljesen a használatból. Igaz, ma már ruhanemű tárolására nem nagyon használják, inkább élelmiszert, főleg füstölt húst, szalonnát akasztanak rá. A fentebb tárgyalt eszközök formára alig térnek el egymástól. Készítésükre nem nagy gondot fordítottak. Csupán az alkalmas növésű fát kellett kiválasztani, amelynek elágazása képezte a horgokat, kampókat. Talán ez lehetett az oka, hogy nem tulajdonítottak neki fontosságot sem a népi kultúra alkotói, sem a kutatói. Célszerű lenne tehát hazai tájainkon is feltérképezni ezeknek a kis tárgyaknak az elterjedését s a népi kultúránkban betöltött szerepét. SZANYI MÁRIA Fotó: Jurás Dániel
