A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-14 / 33. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Fister Magda: TÚLÓRÁBAN ... (A motorosok érdekében) Németh Gyula: TÁRLAT A KÁROLY HÍDON Miklósi Péter: NOTESZLAPOK Gál Sándor: AHOL ÉLÜNK Samarjainé Simon Mária: DEBUSSY Kokes János: ŐRSZAVAK ERDÉLYBŐL Címlapunkon Dusán Kittler felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. CsI. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Petemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlace, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. c. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaciame n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatelstvo Obzor. inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. KÖTŐDÉSEK — Amikor e beszélgetés ügyében először kerestelek. a hivatalban azt mondták: szabadságra mentél. De a lakásodon sem találtalak. Akkor csakis a Honismereti házban lehetsz — gondoltam, de ott sem vetted fel a telefont. Mint később kiderült, valóban a Honismereti Házban vagy, de nem a telefon közelében, hanem hátul az udvarban, ahol éppen kemencét építesz. Nem meglepő tehát, hogy most is malterosan talállak itt. Meglepő inkább az, hogy sok fuser kőművesnél jobban falazol, pedig malteroslegény sincs melletted. De induljunk el a kemencétől: mi ez a kemence ? — Ez egy közönséges kemence, amilyen hajdanában majdmindegyik falusi ház udvarán állott. Legfeljebb abban különbözik, hogy a többit már rég lebontották, ez pedig most épül. No meg persze abban, hogy ez nem csak tényleges, de bizonyos értelemben képletes kemence is, mert azon túlmenően, hogy a somorjai néprajzi gyűjtemény része lesz, arra is hivatott, hogy embereket gyűjtsön maga köré. Egyébként ezt a szerepet maga a Honismereti Ház intézménye immár több mint egy évtizede betölti, így a tényleges kemence csak kiegészítés, azzal együtt, hogy kenyeret, lángost is megpróbálunk majd sütni benne. _ ? Nem csak az Ízletes kenyér reményében, hanem az egykori szokások, hangulatok felelevenítése okán, a hajdani csallóközi népélet környezethü megidézésének szándékával. — Mitagadás, a Somorjai Honismereti Ház igazán példás módon teljesíti ezt a küldetést, sőt többet is. Hogyan is kezdődött ez az egész ? — Tudod, hogy én nem a Csallóközben születtem, de azt is tudod, hogy a szülőföldem, Nagycétény (Ver. Cetin) iránti hűséges ragaszkodásom mellett, az évek során második szülőföldem lett a Csallóköz. Nagyon megszerettem mindazt ami e fogalomhoz tartozik. A táj s a nép iránti szeretetet minden esetben valamiféle megtestesülést is kíván, kifejezésért kiált. Cselekvést tehát, tettet, ami az embert, a szeretetet igazolja is. Persze, abban az egynéhány emberben, akikben e gyűjtemény megteremtésének buzgalma munkált, más szándék is dolgozott, nevezetesen az értékmentés szándéka, no meg egyfajta egészséges lokálpatriotizmus, nem utolsósorban pedig egy zavaró körülmény, hogy hajdan, a húszas évek végén Somorjának (Samorin) volt múzeuma, ma pedig — 1973-ban nincs. Legyen tehát, annál is inkább, mert az a hajdani gyűjtemény nem akármilyen volt és nem akárki keze által jött létre, hanem olyan ember teremtette meg, aki e táj szülöttje volt, s nevéhez nem jelentéktelenebb gyűjtemény létrejötte kötődik, mint a budapesti Magyar Néprajzi Múzeumé. Khin Antalról beszélek. — De az a gyűjtemény nem ugyanaz a gyűjtemény... — Így van, hiszen az egykori gyűjtemény rendkívül gazdag halászati anyaga Martinba, a fegyvergyűjtemény Tmavára, a levéltári anyag Vágsellyére került, ami pedig itt maradt, az képezte a dunaszerdahelyi székhelyű Csallóközi Múzeum alapjait. Ma már, mikor a városnak újra van múzeuma, zokszó nélkül említhető a régi anyag, hiszen ilyen módon sokkal szélesebb közönség láthatja, milyen volt egykoron a nagyhírű dunai halászélet, stb. Annakidején, a városrendezés egyenes kihívás volt a számunkra, hiszen a szanálá sok során olyan sok tárgyi emlék került elő. hogy az nem lehetett nem begyűjteni, nem PRESINSZKY LAJOS - a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járási nemzeti bizottság művelődési osztályának vezetője megőrizni. Nekibuzdultunk hát és egyszercsak azon vettük észre magunkat, hogy már a közeli, aztán a távolabbi falvakban gyűjtünk. járjuk a padlásokat, és ami a kezünk alatt összegyűlik, az nem akármilyen kincs, az tetőt kíván a feje fölé. Hát nagyjából így lett a somorjai Honismereti Ház. Rangja, helye pedig az eltelt évtized során tovább formálódott s ma a Csallóközi Múzeum szerves részének tekintendő. Annál is inkább, hogy a város jeles szülöttjének, Tallós Prohászka Istvánnak nem kevés ránkmaradt müve van a birtokunkban, és nem kevés filmszalagon őrzött anyag a régi Somorjáról, amit magunk forgattunk, elsősorban Gyökeres Gyuri kamerájának jóvoltából... De ma is hoznak az emberek anyagot és sokszor megtörténik, hogy csak úgy átteszik a kerítésen — névtelenül. Ez nagyon jó érzés. — E beszélgetésben elsősorban rólad kéne hogy szó legyen, de eddig csak a gyűjteményről esett szó. Tudom, ez nem véletlen, hiszen rengeteg hozzá a közöd, de most már térjünk Presinszky Lajos személyére, kötődéseire. — Ha muszáj, hát legyen! Egy földes szobában születtem, igen szerény, de igen szép emlékű szobában, amit az édesanyám ünnepnapokon felkent, lehomokozott, és csodálatosan tekervényes vizkarikákkal felöntözött. Ez még akkor is igy volt, amikor érettségiztem. Ezek értető módon ünneplő emlékek. Röviden szólva: ami most itt múzeum, annak az ösállapota nekem még a gyerekkorom tárgyi, hangulati világát jelenti — egy másik tájegységben, a Zobor szélesebb vidékében megfogalmazva. Apám kaszamunkás volt, ahogy ö mondja. Legénykorában egészen Németországba jártak aratni, amiről máig érdekfeszítően tud mesélni, nemkülönben az édesanyám, aki a summások életéről őrzi eleven emlékeket, s élete során még nem öltött magára más ruhát, mint az otthoni népviseletet, s haját sem viselte soha máshogy, mint kontybán. Mindenben ösztönös hagyományőrzők ők, egyedül abban nem hogy gyakran emlegetik: miért 48-ban, miért nem 18-ban jött ez a rendszer. Apám később kisbiró, majd postai kézbesítő lett, és 48-ban kapott három hektár földet. Élete KÖTŐDÉSEK első földje volt, mi több, tehénkét is vett hozzá, és én mindig azon veszekedtem a testvéreimmel, ki őrzi a tehenet, ki a kecskét. Gyakran hazajárok a szüléimhez s kiballagunk apámmal a természetbe, beszélgetünk, emlékezünk. Pár éve hogy messzebbre is elmentünk, bejártuk apám háborús útját, azokat a helyeket, ahol annakidején — tetszett nem tetszett — megfordult. Amilyen szomorú és keserves volt neki ekkor ez az út, olyan jó emlékű lett évtizedek múltán, amikor már békében, a fiával járhatta végig. — A fiával, akit tanulni küldött mert? — ... a mi nemzedékünket még ugyanazért küldték tanulni a szülök: mert ők nem tanulhattak. Párkányban (Stúrovo) érettségiztem, ahol az otthoni pionirszervezet után ott már az ifimozgalomban dolgoztam, de érettségi után munkásnak mentem Csehországba. Egy év múltán Bratislavában elkezdtem a felsőbbfoku pedagógusképzőt, ahol megismerkedtem a feleségemmel, majd a katonaság következett és 1962-ben Légen kezdtem tanítani, de nyolc hónap múltán kineveztek Nagyszarvára iskolaigazgatónak. Szép emlékű évek azok. Ott találkoztam először a Csemadokkal. ugyanakkor falusi szinten a politikai közélettel is. Éneklő csoportot alakítottunk, irodalmi esteket rendeztünk, szabadtéri színpadot építettünk — mozgattuk a falut. 1967-től lettem politikai dolgozó, az akkor önállósult magyar nyelvű Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemének igazgatója. 84-től 86-ig a felbári szövetkezet pártelnöke voltam, azóta pedig a jnb művelődési osztályának vagyok a vezetője. Több társadalmi szervezetben aktívan dolgozom. 64 óta a Csemadok járási bizottságának vagyok a tagja, s immár a harmadik választási időszakban a központi bizottságnak is. Szüleim, két testvérem odahaza, a szülőföldemen élnek, jómagam feleségemmel, fiammal lányommal pedig itt Somorján ...-r ... ahol a Honismereti házon kívül a nagyhírű Csalló, a Csali, Híd irodalmi színpad az egykori üzenet a művelődési klub, a művelődési, táborok — valamilyen módon kötődnek a nevedhez, kezdve attól, hogy ha kellett szavaltál, ha kellett szerveztél, vagy éppen kemencét építettél... — Mert mindezekben örömöt leltem és küldetést láttam. A népművelés nem csak nehéz, nem csak felelősségteljes, de nagyon szép feladat is. Mindenesetre nagy szerepe van mindennek abban, hogy a csallóközi honosításomra nem kellett tiz évet várnom. Ennél sokkal gyorsabban ment végbe. — Gyakran vágyódsz vissza Nagycéténybe, a házba, ahol a közös udvarban hat család lakott? — Havonta legalább egyszer-kétszer. Ilyenkor fogom magam, kocsiba ülök és hazamegyek. Este, vagy másnap, amikor indulok visszafelé, megintcsak azt mondom: megyek haza, Somorjára, ahol ha végigmegyek a városon, az élet egyik legkellemesebb élményében lehet részem: az emberek előre köszönnek. Pedig tudni kell, tudod: engem nehéz megelőzni a köszönésben. Ez gyerekkorom óta igy van, de azért Somorján sokaknak sikerül, hogy előbb kívánjanak jó napot, mint én, aki máig is igyekszem jó napot kívánni mindenkinek, mert kölyökkorom óta örülök, ha részem lehet abban, hogy valakinek jó napja legyen. Persze, ehhez nem elég csak köszönni, kívánni. Tenni is kell. Én eszerint igyekeztem élni. KESZEL1 FERENC 2
