A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-07 / 32. szám
szép templomait szívesen kerestük fel, de egy probléma minden alkalommal akadályozott bennünket: a nagy hőségben természetesen mi rövidnadrágot hordtunk, viszont a helyi szokások szerint így nem léphettünk be a szent helyekre. A pénztárnál mindig szolgálnak valamivel, ami a csupasz lábakat eltakarja. Természetesen, nem ingyen. A különféle anyagból készült alkalmi takaró gyakran többe kerül, mint a belépő. Az előrelátó turisták viszont visznek magukkal törülközőt, ami kitünően megfelel erre a célra. Az ember az ismeretlen után vágyik. így van ez az utazással is. Itthon általában távoli országokról álmodik, a távoli országokban pedig az otthonról. Amikor egyegy országból hazaérek, első utam mindig a Kis-Kárpátok ösvényeire és a Magas- Tátrába vezet. így történt, hogy a tenger partján naplementekor az egyik vendéglőben hazai dolgokról beszélgettünk. Épp az egyik utunkat elevenítettük fel, amikor a pincér — tökéletes cseh kiejtéssel — megszólított bennünket. Meglepetésünk és az ő öröme határtalan volt. Balin született (tőle tudtuk meg, hogy a sziget lakossága önálló nemzetiségi csoportot alkot). Berlinben és Prágában tanult, sokáig élt Európában és nemrég tért vissza szülőföldjére. Mivel jól ismerte Csehszlovákiát, a beszélgetést Balira, Indonéziára terelte. Ekkor már jártunk műhelyekben, műtermekben, kis üzletekben, vagyis mindenütt, ahol a kedvelt és keresett emléktárgyakat készítik. Felkészülten kapcsolódtunk tehát a beszélgetésbe: Alkalmi ismerősünknek sok kérdést tettünk fel. Mi pedig személyes élményeinket tolmácsoltuk neki. Kezdetben azt hittük, hogy ez Sandít untatni fogja, de melyik hazafi nem beszél szívesen szülőföldjéről. És Sandi hazafi volt. Amint azt be is ismerte, a sokat látott emberek véleménye nagyon értékes és érdekes számára. Ilyenek voltak a mi információink is. A beszélgetés főleg a művészet — építészet, irodalom, festészet, színház — kérdéseiről folyt. Amikor Sandi nem tudott megbirkózni a cseh nyelvvel, a németet vagy az angolt hívta segítségül, de néha anyanyelvét is igénybe vette (az indonéz nyelvek az ausztronéz nyelvek csoportjába tartoznak). Néhány kifejezés derültséget keltett. Ugyanis az alapvető szavak kétszótagúak. Új szavakat nemcsak ragokkal és kötőszókkal képeznek, hanem szóismétléssel, s épp ez okozta derültségünket. Indonéziában a képzőművészet nagyon régi. A 7. századból a 11. századig túlnyomórészt székesegyházakat építettek. Ezekre a formák plasztikussága volt a jellemző. A buddha-művészet legjellegzetesebb épülete a Borobodur székesegyház-komplexum. A szakemberek szerint ez a világ legszebb olyan egyszerű, kupolás épülete, amelyben állítólag Buddha testének maradványai találhatók. Megfogadtuk Sandi tanácsát és jávai látogatásunk során megnéztük Borobodurt is. Ahogyan az ilyen úton lenni szokott, minden érdekelt bennünket, a trópusi éghajlattól kezdve egészen az ott élő emberekig ... Kép és szöveg: FRANTISEK KELE GYERMEKEKNEK m mm mmm® Mikor ■ történt, ma már senki nem emlékszik rá. Egy öregembernek volt harminc fia. Felnőttek a fiúk — harminc menyecskét hoztak a házhoz. Mindegyiküknek született harminc gyermeke. Az unokák is felnőttek, megnősültek. Azoknak is születtek gyerekeik: mindegyiknek tizenhárom... Észrevette ám az öregember, hogy nem tart össze a család. Az egyik fia így kiált a másikra: — Miért hajtottad el a fehér juhomat a te nyájadba? Az az én juhom, nem a tiéd! Az egyik unoka azt kiabálja a másiknak: — Miért az én zsákomból szórtál szemet a baromfinak? Az az én zsákom, te ne nyúlj hozzá! Látja az öregember: a boldogság elmegy a házból. Eljött az Újesztendő. Összegyűjtötte az öregember a nagy családját és azt mondja: — Hallgassátok meg, amit mondok. Ma éjjel senki ne menjen ki a házból. Ha szerettek engem, tegyetek úgy, ahogy mondtam. — Jól van — felelték mindnyájan. — Úgy teszünk, ahogy kívánod. Éjszaka havazott. Korán reggel az öregember kinézett az' ablakon, hát látja, hogy a küszöbtől lábnyomok vezetnek az erdő felé. Mérges lett az öregember: — Szavatokat adtátok és mégis megszegtétek az adott szót? — Esküszünk a becsületünkre és a családi fészek melegére — mondják mindnyájan — egyikünk sem szegte meg az adott szót. — Jól van — mondja az öregember. — Én majd megtudom, igazat beszéltetek-e. (ŐSZÉT NÉPMESE) Fogta a fejszéjét és elindult a lábnyomok után. Sokáig ment. A nyomok egy magas fáig vezették öt, ott megszakadtak. Felnézett az öregember a fa tetejére — nem lát senkit. Leült, őrködött — a fáról nem jött le senki. Hozzálátott, hogy kivágja a fát. Amikor a munka felénél tartott, a fán megszólalt egy hang: — Miért vágod ki a fát, öregapám? — Hát te ki vagy, kivel beszélek? — Én a te nagy családod boldogsága vagyok. — És miért üldögélsz itt az erdőben? — Hát hol ülhetnék másutt? A te házadban nincs mit keresnem. Széthúzó családban nem jut hely a boldogságnak. — Igazad van — mondja az öregember. — Nincs az én házamban egyetértés. De azért csak térj vissza, kérlek, tisztelj meg engem, az öregembert, és én gondoskodom róla, hogy ne csak sajátmagukkal, hanem valamennyiükkel törődjenek. — Te jó ember vagy — feleli a Boldogság. — De amíg csak te törődsz a többiekkel, addig nem térek vissza. Az lesz a legjobb, ha mindegyikük megmondja, mi hiányzik neki a teljes boldogsághoz. Én teljesítek minden kívánságot. Szomorúan ment haza az öregember, leült a karosszékébe. Fiai, menyei, unokái sürögtek-forogtak körülötte: nem beteg-e, nem éhes-e? — Nem — mondja az öregember. — Semmi bajom. Az éjszaka elhagyott bennünket a Boldogság. És miért? Mert ebben a házban elfelejtették azt a szót, hogy „miénk", mindenki csak azt kiabálja: „enyém!" Szűk lett a ház, újat kéne építeni, de mindnyájan ezt mondjátok: „Magamnak építek, a többinek nem!" Ha mindenki másfelé néz, senki nem látja meg a közös boldogságot. Elszomorodtak mindnyájan: hogyan éljenek Boldogság nélkül? Amikor pedig az öregember elmondta nekik, hogy a Boldogság teljesíti mindegyiküknek egy-egy kívánságát, zajongani kezdtek. Azt mondja az egyik: — Nekem két bika kellene! A másik így kiált: — Nekem egy jó ló! Csak a legfiatalabb menyecske súgott valamit a kisfia fülébe, az pedig már mondta is: — Legyen közös a munkánk, közös az örömünk és éljünk egyetértésben! Mindenkit meghallgatott az öregember és ismét elment az erdőbe. Odaért a magas fához és elkezdte felsorolni a kívánságokat. — Jól van — mondja a Boldogság. — Teljesítek minden kívánságot, de a legfiatalabb menyed kérésével nem tudok mit kezdeni. Ö közös munkát, közös örömet kér, ez pedig maga a Boldogság. Ha ezt a kérést teljesíteni akarom, vissza kell térnem a házadba. Az öregember így szólt: — ígérted, hogy minden kérést teljesíteni fogsz! — Igazad van — mondja a Boldogság. — Jól van, térj haza, majd látni fogod. Hazatért az öregember, hát otthon kedvesen fogadják: egyikük a bundáját segít levetni, a másik kaláccsal kínálja. Amikor reggel felkelt, látta, hogy közösen kezdtek dolgozni. És megint egyetértésben éltek, vidáman és boldogan. Sági Tóth Tibor fordítása Milyen hibát követett el a festő ezen a képen? Próbáljátok meg kijavítani. STEFAN ZÁRY Kakukkmadár a jávorfán így kiáltott. Siessetek jó emberek, megáztok! Mit sürgetsz te kakukkmadár, nem lehet, annyi munka vár itt még ránk, rengeteg! Rögös mezőn három dolgos gereblye, negyediknek nincsen már egy foga se. Mondd meg nekünk kakukkmadár, az égre, egy év múlva kinek lesz főkötője ? ' Nem szól már a kakukkmadár, a gyáva ... Záporeső csepereg a szénára. OZSVALD ÁRPÁD FORDÍTÁSA 21
