A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-23 / 4. szám
KÖZELEBB A CSIIIAGOKHOZ 492 11 Az éjszaka végtelen mélységében tündöklő csillagok megszámlálhatatlan seregében minden nép más-más világot látott. Az ismeretlentől természeténél fogva rettegő emberi elme a tudományos megismeréshez szükséges eszközök híján csak a környezetéből kölcsönzött ismereteit tudta a csillagos égboltra vetíteni. A vágy, hogy az örök némaságba burkolózó, égi tartomány is része legyen a megismert világnak, egyidős az emberiséggel. A csillagos égbolt azonban nemcsak a gyönyörködtetés forrását és a meghódításra való ismeretlen birodalmat jelentette az emberiség számára. Figyelemmel követését, a csillagok helyzetének pontos ismeretét a gyakorlati életben jelentkező igények is ösztönözték. A végeláthatatlan pusztákon vándorló népek tájékozódását az éjszaka óráinak meghatározását az égbolt csillagai segítették. A fentiekből egyértelműen következik, hogy a nomád, vándorló törzsek, a halászó, vadászó és legeltető emberek fejlett csillagismeretekkel rendelkeztek. A magyar nép rendkívül szemléletesen „írta" fel érzelemvilágát — vágyait, boldogságát, keserűségét, örömét és bánatát — az égboltra. Égi képeskönyvünk alkotói „csillagok altatta és költötte" egyszerű emberek voltak: pusztai pásztorok, juhászok, halászok, földművesek, szegénylegények. Kunyhólakók, akik életük aprócseprő gondjait és örömeit szőtték képzeletükbe. Elegendő egy rövid bepillantás ebbe a világba, s elénk tárul egy gazdag érzelemvilággal létrehozott birodalom, amely ugyan a földinek majdnem pontos mása, de hiányzik belőle a gonoszság, a gyűlölet és a szenvedés. Népünk képzeletében a csillagok járnak-kelnek, kialusznak és felragyognak, lelkűk van, és jó, valamint rossz csillagok képében befolyásolják az emberi életet. Szólásaink híven őrzik az emberi létet és a csillagok ragyogását összekapcsoló, helyenként mai napig fennmaradt hiedelmek változatait. A „szerencsés csillagzat alatt szüle tett" meghatározás azokra illik, akik nagy tetteket hajtottak végre, s szerencse kísérte őket életútjukon. Ennek ellentétéként a „rossz csillagzat alatt született" jelölés a szerencsétlen életű emberekre volt használatos. „Rossz csillagzatú" pedig a goromba, kegyetlen, hirtelen haragú ember volt. A születés és a halál között az élet jobbra fordulását a „feljött a csillaga", rosszabbodását pedig a „leáldozott a csillaga", „gyászba borult a csillaga" metaforikus szólások példázták. A régiek úgy vélték, hogy aki csillagnézés közben rátalál vagy ráismer a maga csillagára — ugyanis a hiedelem szerint mindenkinek megvan a maga csillaga — tüstént meghal. Hasonló babonás félelem érezhető abban a hiedelemben is, hogy nem szabad ujjal, mutogatni a csillagokra, mert „lerohad" az ember ujja. Számos, a csillagokból kiolvasott jóslás az időjárás és a termés várható alakulásának megállapítására szolgált. Például: „Ha karácsony éccakáján sok csillag van az égőn, akkó' jó termés lösz, meg jószág is lösz" — tartja egy Szeged környéki mondás Vagy: „ha májusi szél után „menyecskeszemű" (tiszta, tüzes tekintetű) csillagok ragyognak, fagy lesz" stb. Még ma is szokás szerelmesek vagy jegyesek körében a csillagválasztás. Az együtt kiválasztott csillag a két szerelmes boldogsága felett hivatott őrködni. Csallóközben a választott csillag figyelmeztet is sziporkázásával vagy elhalványulásával arra, hogy egyikük hűtlenné vált. Csilizradványról származik a szólás: „Pillog má' a csillagod" — vagyis: tudom már, hogy nem szeretsz. BÖDÖK ZSIGMOND (a szerző felvételei)
