A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-26 / 26. szám
a Dunántúl egyik legszebb műemlékvárosáról. A Jurisich-vár, a Patikamúzeum, a Hősök tornya, a jellegzetes lábas- és fűrészházak, a Zwinger Öregtorony és számos egyéb látnivalója a turisták százezreit vonzza. E város turisztikai jelentőségét érzékelteti, hogy évi idegenforgalma egymillió fő körül jár; a városhoz tartozó kőszeg-velem körzettel e térség kétmilliós forgalmat bonyolít le. Érdekes, hogy Csehszlovákiából — legalábbis egyelőre — kevés az ide vetődő turista. Pedig nem is túlzottan drága mulatság az itt tartózkodás, férőhely pedig az utóbbi évek hotelépítései, a magánerő, a fizetövendég-szolgálat kiterjesztése révén bőven van. A városka napi kétezer szálláshelyének kategória-öszszetétele sem rossz, mert például az Irottkő Szálló kétágyas szobái is hozzáférhető (és az IBUSZ bratislavai irodájában előzetesen koronában kifizethető!) árban vannak; lefelé pedig a fizetővendégszolgálat lényegesen alacsonyabb átlagáráig minden réteg megtalálja az igényeihez és a pénztárcájához valót — ami igen nagy szó a mai idegenforgalmi gyakorlatban. Persze, nemcsak e táj történelmi „ékszerdoboza" és az öt községből álló Kőszeg-hegyalja jelenti az egyetlen látnivalót. Kisebb-nagyobb kirándulásokkal a jeli arborétum, a szajki parkerdő, a köszegszerdahelyi műemlék vízimalom, a cáki pincesor, különböző románkori templomok, római emlékek, kastélyok és várak tekinthetők meg. Szombathelytől délkeletre fekszik a csodaszép vármúzeummal büszkélkedő Sárvár. Innen alig félórányi utazással a kemenesalji tájegység központjába: Celldömölkbe lehet érkezni. Abba a városkába, ahol Berzsenyi Dániel született, ahol Petőfi Sándor is élt egy darabig, ahol Eötvös Lóránd a híres ingakísérletét hajtotta végre... És akkor egyelőre nem szóltam még Vasvárról, Körmendről, a sajátos néprajzi kultúrájú, szeres településeiről és szabadtéri néprajzi múzeumáról híres Őrségről, ahonnan a nemkevésbé nevezetes Jak érintésével lehet visszatérni Szombathelyre. Itt a harmincas években feltárt Romkert a Borostyánkő út maradványait őrzi, egy sor római emlék Claudius császár nevéhez fűződik, az ötvenes években kiásott s részben újjáépített lseum pedig az egyiptomi Isis-kultusz legjelentősebb pannóniai emlékeit kínálja a látogatóknak. Az eddig felsoroltak szinte rendre e táj szellemi gyarapodást ígérő nevezetességeit említik. A test karbantartásának, nomeg a pihenésnek helyi Mekkája viszont az évente több mint félmillió vendéget fogadó, Közép-Európa egyik legbővizűbb gyógyfürdője, a Bükkfürdő. Ide Liszt Ferencné, az IBUSZ megyei irodaigazgató-helyettese kalauzol el, s a helyszínre autózva arról társalgunk, hogy bizony nem egyszerű feladat összeegyeztetni az idegenforgalmi, gyógyüdültetési és nyaralói érdekeket a helyi lakosság igényeivel és érdekeivel egy olyan településen, ahol az újkeletű gyógyfürdői hagyomány alig negyed évszázados múltra tekinthet vissza. Az érem másik oldaláról, nevezetesen arról, hogy leszögezzem: Bükkfürdőt is. Vas meanyagi-erkölcsi ösztönzéssel mi mindent lehet tenni annak érdekében, hogy egy valaha szégyenlősen meghúzódó kisközség határában nemzetközi hírű gyógyfürdő létesüljön — a „tetthelyen" győződhet meg a riporter és a fürdővendégek sokasága. Itt most meg kell elégednem annyival, hogy leszögezzem: Bükk-fündőt is. Vas megye más vidékeit is, a Dunántúl valamennyi egyéb táját is érdemes felfedezni és megismerni. Nemcsak állandóan az órára figyelő?' átutazó turistaként. MIKLÓSI PETER GYERMEKEKNEK Melyik úton jut el a mester a fűrészhez? JOSEF LADA A nagyanyó, a kisfiú és a farkas Éhes volt a farkas, felkereste hát az erdőszéli kunyhót, ahol a nagyanyó élt szófogadatlan kis unokájával. A fiúcska éppen hangosan bömbölt odabenn. A farkas dörömbölni kezdett az ajtón: — Nagyanyó, engedj be, add nekem azt az örökké bőgő gyereket! Hiszen csak nyűg a nyakadon. Nyisd ki az ajtót, megládd nyugtod lesz azontúl. — Eredj csak farkas a dolgodra, ahonnan jöttél! — mondta nagyanyó a farkasnak. — Add ide a gyereket, aztán megyek! — Már hogy adnám! Inkább megtűröm ezt a rosszcsont kölyköt a házamban, mint téged, te éhes farkas. Menj csak vissza az erdőbe! Szedd a lábad, ha mondom, mert hamarosan megjön a gazda, s neki jó puskája van ám! A farkas megijedt és elkotródott. A fiú is elcsendesedett, már nem bőgött, s ettől kezdve nem bosszantotta többé a nagyanyját. — Látod, fiacskám, ugye jobb a nagyit hallgatni, mint az éhes farkast. Vércse Miklós fordítása BARAK LÁSZLÓ í2 o\©: IA-ooo Csorba fiaskó, lyukas zacskó! — Kiszáradt egy nagy halastó. Szárcsa, csuka, harcsa, ruca, költözik a retye-rutya. Nincs hajléka, tápláléka, világgá megy minden béka. Vizibo/ha ha még volna, menekülne a pokolba ... A tó medre megtelhetne, ha az eső megeredne. Nincsen áldás se megváltás, esőre most nincs kilátás. Szegény halász, árva vadász; szerencsétlen a madarász. Mit tehetnek? Elmehetnek, másik tavat kereshetnek.. . SfflEBS A DOB Mielőtt a dobról mesélnék nektek, talán nem lesz haszontalan, ha elmondom, mi is az a hang tulajdonképpen. A bennünket körülvevő levegő nagyon kicsi, szemmel nem is látható részecskékből áll, amelyeket atomoknak és molekuláknak hívunk. A hang úgy jön létre, hogy ezeket a részecskéket valamilyen erő rezgőmozgásba hozza. Ez a rezgés végighalad a levegőben levő molekulákon, s a fülünkben található dobhártyán felerősödik, s mi ezt hangként érzékeljük. A Holdnak nincs légköre, ezért ott a hanghullámok nem terjedhetnek, tehát égi szomszédunk egy néma test. Hangot sokféleképpen kelthetünk, például úgy, hogy megpendítünk egy húrt, belefújunk egy sípba vagy ráütünk egy rugalmas anyagra. Minden esetben rezgésbe hozzuk a levegő részecskéit. Talán a dob segítségével lehet a legegyszerűbben hangot „előállítani": kifeszítünk valamilyen kiszárított állatbőrt egy arra alkalmas, üregesen kialakított keretre, majd valamilyen ütő szerkezettel rezgésbe hozzuk a bőrt — máris hangot varázsoltunk elő a hangszerből. Az üregben — kivált, ha mindkét oldalról bőr határolja — a hang felerősödik, s ha elég nagy a dobunk, akkor igen messzire is elhallatszik. Afrikában a tam-tam dobokkal több kilométeres távolságba is üzenni tudnak egymásnak az emberek. Sok száz évvel ezelőtt a katonák a dob ütemére meneteltek, ma már többnyire csak a zenekarokban szólalnak meg a különféle dobok. THinkó Péter 21
