A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-12 / 24. szám
„PartkőzeWeni hullámverésben Amikor Vajkai Miklós sorozata — a Főnix füzetek szerzőinek felvonultatása — lassan-lassan pergett a Hét oldalain, úgy döntöttem, hogy a hozzám intézett kérdések megválaszolásával várok még, illetve megvárom azt a pontot, amikor a kötetemről elhangzó vélemények megrajzolnak egy képet. Egy képet, hogy aztán valamelyik munkámon, s a róla alkotott bírálaton keresztül vallják önmagámról, az írásról, miközben a teljesség kedvéért idézem a műbírálói véleményt, és miként Gál Sándor — aki ugyancsak a Főnix sorozat bemutatását vállalta, ám egy novella, vagy elbeszélés kiemelésével és közzétételével is —, én szintén mellékelem az írás tárgyát képező novellát. Ezen elhatározásom után eltelt az az idő, ami szükséges volt ahhoz, hogy az ember távlatból tudjon visszatekinteni kötetére, s ez az a pont amikor a szerzőnek kell megszólalnia. A kell viszont nem parancsfelszólítás, hanem az írói elkötelezettség vállalása. A körülményekről meg kell jegyezni, hogy összeálltak abba a fókuszpontba, amely alá odahelyezhetö valamelyik munkám. Választásom A siker c. novellára esett, mert erről található legtöbb szó a megjelent véleményekben is. A siker c. munkámat 1981-ben írtam. Van bennem egy rendszerezésre késztető erő. ami ellenállhatatlanul arra ösztökél, hogy napló-féleséget vezessek. Egyik füzetem azt tartalmazza, kitől mit olvastam, s mit váltott ki belőlem az olvasmány, egy másik füzetemben arról vezetek feljegyzéseket, mikor mit ültettem a kertbe, mivel és mikor kellett permeteznem, hogyan váltak be egyes fajták, egy következőben a sporttal kapcsolatos észrevételeim gyűlnek, de olyan füzetem is van, melynek a címlapján az áll, hogy meteorológia, meg oceanográfia. Minap került elő a képzőművészettel kapcsolatos füzetem, ezelőtt tizenhat évvel kezdtem írni. Általában jellemző, hogy a bejegyzésekre nagyobb időközönként kerül sor. Misi elfoglalta helyét a sarokban. A vendéglő az 514-es főútvonal mentén épült, s ebből adódott, hogy általában csak kamionsofőrök ültek be ..., vagyis úton levők: délnek haladók, vagy északnak tartók. Misiké, a Zenit Cirkusz bohóca szokásos teáját itta. Elgondolkodva szürcsölgette a meleg italt, biztonságban e nyugodt rejtekhelyén, miközben egy tekintélyes cirkusz igazgatójának az ajánlatán töprengett. — A színház, mindig csak a színház — dohogott a hetedik találkozásuk alkalmával Szoroka, a tekintélyes cirkusz igazgatója. — Természetesen tudatosítom, hogy nem egy arkangyallal beszélek — nyugtatta Misiké. — Ez az — nevetett föl Szoroka. — Ön még civilben is vérbeli bohóc. Különben olyan, na, érti, külteleki. Akivel különben szóba se állnék, arkangyal, micsoda beszéd ... — Kültelekén születtem, és ott is nevelkedtem — keményedéit meg a bohóc hangja —, ha nem tetszik ... — Éppen ez tetszik, ez, ahogyan kompenzálta, a stílusa, a megjelenése, még meg sem szólal a porondon, s már bomlik a közönség. — Igaz, csak kimegyek a kör közepére, s már röhögnek. Pedig éppúgy megyek, mint például akkor, ha a mutti elküld a henteshez. — Ez az — kulcsolta össze kezeit Szoroka —, hiszen éppen ez az. Éppen úgy megy ki a kör közepére, mintha csak húsért menne, mint aki már úgyis tudja, minek nézhet elébe. Misiké elgondolkodott, az igazgatóra tekintett, és nézése túlszaladt a pufók arcon, önmagának szólt. A bohóc örült, hogy rátalált erre a félreeső vendéglőre. Szokásos teája mellett komoly színpadi szerepekről álmodott, magában verseket szavalt, prózát mondott, s gondolati felszabadultsága, ami kitűnt aztán viselkedésében is, mégiscsak az adott pillanatok adott tudati képét igazolta, amit okkal vagy oktalanul reménykedés itatott át. A siker c. novella idején már vagy fél éve gyári fizikai munkásként dolgoztam, félállásban. Előzőleg egy sporthajókat gyártó üzem műszakvezetője voltam. Vegyileg erősen fertőzött környezetben dolgoztunk. A félállás kezdetben teljes volt és jól fizetett. Viszont kimerítő, így nemigen maradt erőm az íráshoz. Mikor az üzem igazgatója pártfogásába vett, s új szerződést kötött velem — a félállásra —, végre időm, energiám maradt az alkotásra. A megélhetéshez szükséges anyagiakat viszont nehezebb volt előteremteni, s ismét elő kellett venni az ecseteimet és festményeket festettem, mert az írásból csak lassan jöttek a koronák. A siker születésének reggelén — ősz volt, lucskos idő — fázósan igyekeztem a szeredi főutcán a Slovan felé, ahol egy sarokasztal volt az „írószobám". Letört voltam, bőrbetegségben szenvedő másfél éves lányom helyzete ismét rosszabbodott, hónapok óta lekötözött kézzel és lábbal feküdt, külföldre hordtuk kezelésre, pénzszűke szorongatott, bár minap fizettek egyik portré festményemért ... Egy nagy kofola mellett írtam a Slovanban, a fél liter öt órát állt mellettem a pohárban, s akkor még cigarettáztam. — Miért olyan groteszk, értse meg, ha Juhász ezt zöldnek írta, maga nekem ne mondja hupikéknek — korholta Köpecki Mihályt Kolozsi Tamás, a Körszínpad neves rendezője. — Jelentkezzen egy év múlva, s tanuljon. Mert bizony vonatkozik magára is. hogy ki mint él, úgy ítél, azazhogy úgy is játszik. Misikének több se kellett. Annyiszor látta, hogy mindenki tágra nyílt szemmel figyeliköveti, hogy magába mélyedt, és magányba vonult, hogy teljesen kizárja mások ráhatásait. Az év elteltével fölkereste a színház rendezőjét, aki három percet szentelt a fiatalembernek. — Kezdje — szólt Misire, és farkasszemet néztek. Goethétől szavalt. A meghallgatásnak eredménye lett. — Köpecki, Köpecki — sóhajtott a rendező. — Az az igazság, hogy bámulom önt. Most még eredetibben mondja a hupikéket. Csönd szakadt a két emberre. Misiké úgy állt, mint akibe borzadály fojtja a szót. — Ne menjen — szólt a rendező a távozni készülő után. — Fogadja el segítségemet. így lett Misiből bohóc. Néhány előadás után népszerű, közkedvelt nevettető. Hamarosan megindult a vadászat. A bohócra. Szoroka, a legkitartóbb üldöző idegesen ült személygépkocsijában. Rengeteg idejét rabolta el Misiké az örökös bujdosásával. Mert rejtekhelyeire még az agyafúrt ember is olykor csak szerencsével talált rá ... Fä tizenegyet mutatott az igazgató órája, mikor a bohóc kilépett a vendéglő ajtaján. Mozdulataival üldözött ember benyomását keltette. Szoroka látta, hogy ez az utolsó alkalma, most még belemarkolhat a fuldokló ember hajába, s megmentheti még az alámerülő szerencsétlent. * * * A fiatalember tekintete átsuhant az előkelő szálloda éttermén. — Miért éppen ide? — faggatta Szórókét. vagyis pusztítottam a dobozokat és magamat. Egyik a másik után, egyik a másik után. Témám volt is, nem is. A siker szereplőjét már ismertem, és aznap délelőtt teljes életvalóságban megjelent papíromon. Annak szántam, aminek sikerült. Borzasztó hangulata még csak nyomasztóbbá tette napjaimat. Két hétig nem néztem át az írást, s mikor az írógépbe fűztem a papírt, hogy közlésre előkészítsem, az utolsó húsz sort többször átfogalmaztam. A siker három hónap múlva megjelent az Új Szóban. Amikor a novelláskötet anyagát válogattuk össze a kötet szerkesztőjével, fönnakadtam ezen a novellán. A Partközeiben komor árnyai közt ez az írás már szinte kísértet-szerűen sötétlett. A kötetem fülszövegében található szerkesztői mondattal ellentétben: . a cselekvésvágy, a világ és az ember megváltoztathatóságába vetett hit avatja a fiatal prózaíró hőseit rokonszenves figurákká ..." A novella főhőse, Misi cselekvése viszont az elbukás és elpusztulás előtti istenhozzád ... A sikerben azt az írásmódot alkalmaztam — s ez további írásaimra is jellemző —, mely a történésnek csak a keresztmetszeti részeit hozza, rábízva 14
