A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-29 / 22. szám
- ~ '~rjj52vr ”— " VÍZIMOLNÁROK A hajómalom vízre bocsátása A hajómalom a téli pihenő és az esetleges nagyobb javítások után, általában március hónapban szokott az álláshelyére kerülni. A bekötéshez a következő szerszámokat szokták használni: a rendkívül hosszú malmoknál 3, a kisebbeknél 2 bagara és 3 szánkó (a szánkóhoz 30 talpfa tartozott). A szánkókat a malom alá csúsztatták, ezek alá pedig a talpfákat. A malomfenék alatt áthúzott kötelet a felső részen visszavezették a csigasorra, majd kétszer rátekerték a bagarára. A bagarafej két lyukába 4 méter hosszú 2 db fadorongot illesztettek. Miután a bagaratest cölöpéit a földhöz rögzítették, 8 ember tekerni kezdte a bagara fejét. Egy ember azalatt a kötelet vezette a bagara tövénél. Mivel 2 bagarát alkalmaztak és ketten a malmon is figyelték a vízre bocsátást, a művelethez legalább 20 ember szükségeltetett. A malom helyzetét és irányát a piszke segítségével korrigálták. Ez egy 4 méter hosszú akácfa dorong volt, vége hegyesre faragva és megvasalva. A vasalásnál levő karikába húzták bele a kötelet. Ha fékezni, illetve módosítani kellett a hajómalom gyorsaságát, akkor a piszke vasalt végét a földbe nyomták, mint az ekét a szántáskor. Ha a malmot valamilyen oknál fogva a partra ki kellett hozni, döbönyt használtak (a cigarettatöltöhöz hasonló szerszám 2 m hosszú akácfa nyélből és a reáhúzott, hosszában átfúrt döbönyből állt). Használatkor a dorong alsó részét a földbe ásták, felső részét pedig valahová odaerősítették. A döbönyhöz, vagyis a forgórészhez csatlakoztatták a hajóról lelógó kötelet, s annak rövidítésével a szerkezet egészen kijött a sekély vízre. A malomhajó vízen való rögzítésének az egyik eszköze a vasmacska volt. Ennek a leeresztésénél használták az ún. száraztekerőt. A több helyen átfúrt és 2 m hosszú akácfa rudat a ladikban tartották, illetve forgatták. A másik legismertebb rögzítöeszköz a malomszeg volt, amit az utóbbi időkben egy magasból aláengedett súlyt hordozó szerkezettel, a kolostyával vertek a folyó medrébe. A malomszerkezet fejlődése A vízimalom külső alakja az évszázadok alatt alig változott, őrlő szerke-Kirándulás a vízimalomra zete azonban a technika vívmányainak megfelelően fejlődött. A vízi erővel hajtott malmok modernizálására a legfőbb okot a 19. század második felétől egyre jobban szaporodó és igen nagy konkurrenciát jelentő gőzmalmok, illetve a malom-részvénytársaságok adták. A lisztek kiváló minősége iránt is megnőtt a követel mény, de a malomtulajdonosoknak mindenképpen érdekükben állt, hogy a termelékenységet tökéletesebb gépi berendezésekkel fokozhassák. Mivel a malomházakban elég hely volt, nemcsak hengerszéket építhettek be, hanem voltaképpen minden olyan kelléket, ami az őrlést tökéletesítette. Igen tiszteletre méltónak találjuk a hazai és külföldi cégek akkori malomberendezési ajánlatait, s az 1880-as évek közepén egymást érik az őrlőszerkezet-találmányok. Vízimalom-tulajdonosaink lehetőségeikhez mérten meg is vásárolták némelyiket, ezért érdekesnek találjuk rövid bemutatásukat. A gabonahántó géppel a gabonát nemcsak gyorsan lehet meghántolni, hanem minden tapadéktól is megsza baditani. Általa mellőzhetővé vált a külön porkamra. A por és egyéb tisztátalanságok ugyanis a szellőző hatására azonnal a szabadba jutottak. A hántolandó gabona a lemezek rodalásain, az addig használatos lyukasztott lemezektől eltérve nem aprózódott fel, tehát nem is veszett kárba liszt vagy dararész. Az őrleményaprító gép azt a célt szolgálta, hogy a sima hengerek által megzúzott örieményt megaprózza és a liszt elkülönítését, valamint osztályozását javítsa. A malomkövek újszerű vágásától a feltaláló a következőket várta: a gabona jobb megőrlödését, vagyis több lisztet mint az addigi vágatokból; jóval kevesebb erő is elegendő lesz az őrléshez, 5 lóerővel óránként 250 kilót megörölhetnek (míg a közönségesen vágott kövek ennyi idő alatt legfeljebb csak 100 kg-ot őröltek meg); hogy az így vágott kövek több levegőt szívnak, miáltal az őrlemény nem melegszik fel. A gabonahántó- és síkozó géppel a gabonát tetszés szerint lehetett gyorsan vagy lassabban meghántolni. A lisztszitáló gép felső részében levő henger tengelye csavarszerű szárnyaival az osztályozandó őrleményt a függőleges szitának vetette neki. A sziták hurokszeme különböző bőségű volt, így az őrleményt fajták szerint osztályozhatták. TOK BÉLA Fotó: Bíró Béla és Kontár Gyula
