A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-29 / 22. szám
Q KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Kötődések — beszélgetés dr. MAG GYULÁVAL, a Csallóközi Múzeum igazgatójával Habán Ottó: DUNA MENTI TAVASZ '87 Keszeli Ferenc: JÓ NAPOT, PRÜCSÖK! Miklósi Péter: AZ ÉLET ÉLNI AKAR Csicsay Alajos: A NYÁRI SZÜNIDŐ - A TANULÓ SZABADSÁGA Zolczer László: LOKRUM ÁLOM(SZÉP) SZIGETÉN Címlapunkon Gyökeres György felvétele a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon készült A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava. Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát Péterné Terjeszti a Posta Flírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. KÖTŐDÉSEK Esztendőkkel ezelőtt, békés nyáresti kvaterkázás közben a dél-szlovákiai művelődési otthonok vezetőinek egyike első hallásra talán fura, ám jóindulatú és főképpen gazdag jelentésű szóval közpedagógusként jellemezte a hazai magyar néprajztudomány avatott gyűjtőjét: Jókai Máriát. Amikor rákérdeztem, vajon mit ért ez alatt, az illető habozás nélkül megfontolt határozott választ adott. — Olyan pedagógus — felelte —, aki jóideje becsülettel tanít, mégsem visel semmiféle funkciót; környezetének szellemiségét s népi hagyományait azonban annál lelkesebben próbálja megtartani és átadni. Nos, hadd mutassam be az olvasónak Jókai Máriát 1937 januárjában született az 1974 óta már Verebélyhez (Vráble) csatolt Ahán. Édesapja a világ dolgai iránt érzékenyen érdeklődő földműves volt, édesanyja dolgos kezű háziasszony. Ő maga több mint harminc éve tanítónő Pályafutásának első nyolc évét a Nyitrai (Nitra) járás Kalász — sokak szerint Kálazként is használatos — községének iskolájában töltötte; most viszont, kereken negyedszázada, a nem messzi gímesi (Jelenec) alapiskola kisdiákjait oktatja. Körülbelül ugyanennyi ideje foglalkozik a néprajzzal is. — Hogyan lesz valakiből fáradhatatlan néprajzgyűjtő? — Semmiképpen sem véletlenül, bár aki ismer, az tudja, hogy elsősorban tanítónő vagyok, és a néprajzzal csak emellett foglalkozom. Ehhez igazodtak diákéveim eseményei is. Eleinte óvónőnek készültem, a Komáromban szerzett szakérettségi után pedig Bratislavában, a Duna utcai pedagógiai középiskolában különbözeti vizsgát tettem, hogy elemistákat taníthassak. Amikor a hatvanas évek elején, már gyakorlott tanítónőként, átkerültem a zoboraljf Gimesre, akkor egy-két alkalmi jellegű néprajzi kiállítás révén, de főképpen a számomra albérletet nyújtó házinénitől hallottak alapján szinte belecsöppentem a Nyitra környéki magyar falvak folklórjának megejtően szép és sajátos világába. Mintegy varázsütésre, akaratlanul is megtanultam körültekintőbben, nagyobb léptékben gondolkodni. — Azt mondják, az iskola meghatározó ... — Ez sok tekintetben igaz, ámbár a legmeghatározóbb hatással maguk a tanárok vannak diákjaikra. Komáromi pedagógusaim közül jómagam például több oktatót még mindmáig is a mintaképemnek tartok. Az igazgató Turczel Lajos volt, aki mindig baráti hangnemben szólt hozzánk, mi viszont szinte a szülőknek járó tisztelettel tudtunk fölnézni rá. A tananyagban foglaltakon kívül, ö a precizitást, a fegyelmet, a hovatartozás érzetét oltotta belénk. De meg kell említenem ottani tanítómestereim közül Miklós Elemért is, akitől főként a gerincesség, a korrektség dolgában kaptunk sokat. — Az egykori pedagógiai iskola ma már „csak" a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium otthona. Ennek ellenére visszajársz ebbe a patinás épületbe? — Fia ritkábban is, de vissza. Eddig valamennyi találkozónkon jelen voltam, de ha néhanapján más ügyben van Komáromban dolgom, akkor is betérek oda, hogy magamba szívjam a régi falak hangulatát. Ilyenkor újra meg újra meghatódom, és valami áhítat-Beszélgetés JÓKAI MÁRIÁVAL tál párosuló bizsergés fut végig rajtam. Ez a kitűnő szellemiséget árasztó iskolaépület számomra évtizedek múltán is éppen olyan kegyhely, mint a hívőknek a templom. — Vajon mit tanultál még az idősebbektől? — Apámtól az egyenességet, a nyíttszavúságot. Hogy a sors legváratlanabb csapásait is önfegyelemmel, a megoldás lehetőségeit keresve kell elviselni, azt viszont az édesanyámtól. És bár régen nem vagyok már csitri. ma sem szégyellem bevallani, hogy továbbra is az idősebbek társaságát keresem, mert igazán csak hozzájuk tudok bizalommal lenni. Ha egy idős nénivel vagy bácsival leülhetek beszélgetni, részemre ez a legmegnyugtatóbb időtöltés. Többnyire látom az illető szemén, hogy őszintén mondja, amit gondol és a múltat idézve szinte kitárulkozik előttem. Az egyetlen dolog, amiért néhanapján lelkifurdalásom van, hogy adatközlőim adósának érzem magam, hiszen nem tudok nekik méltányos ellenszolgáltatást adni jóindulatú közlékenységükért. — Olyan véleményt is hallottam már rólad, hogy a Zoboralja garabonciása vagy, már ami a csodálatosan szép népi hagyományok őrzését, felidézését illeti. .. — Nem szeretném, ha bárki véletlenül is többet hinne a munkámról, mint amennyit ér. Azt azonban épp itt: a Zoboralja tizenhárom vegyeslakosú községében tanultam meg, hogy a lakóhely történetének és a helyi szokáshagyományoknak ismerete sokkal többet jelent, mint ahogy az a szélesebb közvéleményben általában elfogadott. Nekem is a szülőföldem, a szükebb otthonom ez a táj. Az otthon pedig a lakóhely, az a település, ahol az emberrel életének leglényegesebb dolgai történnek. Idegen helyen is kezdhet új életet bárki, ám ha a szülőföldjéhez nem kötik érzelmek, akkor elveszett ember és örökké idegen marad. Természetesen, mindezt elsősorban helyi sajátosságokkal tudom bizonyítani, de úgy érzem, hogy ez nemcsak a Zoboraljára vonatkozó tapasztalás. A különböző beszélgetések, a néprajzi gyűjtések során nemegyszer rádöbbentem, hogy mennyire fontosak például a szoros családi szálak. Elvégre ha ötven-száz éve történt dolgokkal foglalkozom, akkor — a gyökerek, a rokoni szálak révén — a ma élő családokról is sok mindent megtudok és lejegyzek. Ezt szinte senki sem veszi tapintatlan faggatódzásnak, hanem az adatközlők zöme büszke rá, hogy a szülök, esetleg a még régebbi ősök felöl érdeklődöm. A zoboralji ember ma már tudja, hogy ennek a tájegységnek óriási néprajzi értéke van. Sokan ezért kötelességüknek tartják, hogy adatközlőkként, amatör gyűjtőkként, a környék falvaiban működő folklórcsoportok vagy az egész tájegységet szimbolizáló Párta együttes tagjaiként felmutassák s elfogadtassák ezeket a sajátos értékeket. A néprajzi hagyományoknak ilyenfajta ébresztgetése azért is lényeges, mert manapság néha még a szakemberek körében is föl-fölbukkan az a nézet, hogy a Zoboralján már aligha találni gyűjtésre érdemes új anyagot. Ezzel kapcsolatban én pusztán annyit mondhatok, hogy a zoboralji szokáshagyományok valóban hiteles rögzítéséhez tíz Jókai Mari is kevés lenne! — Értsem úgy: errefelé is lehet még gyűjteni? — Lehet. Rengeteget. Nem igaz, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk; hogy a falvakból már elhordták a múltat. Csak tudni kell, hol kallódnak az értékek. És a tárgyak zöme sem pusztul el, legföljebb csak gazdát cserél. Persze, nekem azért annyi helyzeti előnyöm mindenképpen van, hogy úgy ismerem a Zoboralját, akár a tenyeremet. Itt születtem, itt élek, ismerek itt minden falut. És mert tanítónő vagyok, a családok közül is nagyon sokat. — Hogyan jut időd mindenre ? —- Az életem úgy alakult, hogy nem mentem férjhez. Nincsenek saját gyermekeim, viszont igyekszem fölkarolni a tehetséges tanítványokat. Számomra ma is még a szülők jelentik a család fogalmát, ezért hetente hazalátogatok Ahára. A többi napom viszont foglalt, hiszen a környék folklórcsoportjainak szervezése, segítése valóban rengeteg energiámat köti le. — Munkádat figyelve nemegyszer tapasztaltam. hogy általában könnyen megtalálod a hangot másokkal. Ez az adottságod honnan származik ? — Bennem ez a készség nyilván eleve megvan. Ennél lényegesen fontosabbnak tartom azonban, hogy tudatosan próbálok összekötő kapocs lenni a tőlem idősebbek, az én nemzedékem és a fiatalok között. A saját szerény eszközeimmel szeretnék nekik mindent átadni, amit a paraszti élet egészéről, a néprajztudomány helyi sajátosságairól megtudtam. Ne higgye senki, hogy valamiféle nosztalgia beszél belőlem. Egyáltalán nem. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a megalapozott ismeretek híján a társadalomban félreértések élhetnek a néprajzzal, az igazi népi kulturális értékekkel kapcsolatban. — Mit jelent számodra épp a Zoboralján élni? — Annak tudatosítását, hogy szíwel-lélekkel összenőttem ezzel a tájjal; hogy tiszta szívvel és minden erőmet latba vetve folytatni akarom a néprajzi gyűjtőmunkát. Jól érzem magam itt, ahol életem legszebb, legtermékenyebb éveit töltöttem, ezért a hagyományőrzés egészséges lokálpatriotizmusával szeretnék még mélyebbre ásni szőkébb szülőföldem néprajzi örökségében. MIKLÓSI PÉTER Fotó: GYÖKERES GYÖRGY 2
