A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-22 / 21. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL:

Kötődések — beszélgetés JÓKAI MÁRIA tanítónővel

Dr. Lukács Tibor:

AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL KÖSZÖNTÉSE

Miklósi Péter: SCHUBERT NYOMÁBAN

Mécs József: EGY VÁROS HÉTKÖZNAPJAI

Vida Lajos:

A TEJÚTRENDSZER KELETKEZÉSE

Kurucz Nándor: ISZTAMBULTÓL ISZTAMBULIG

Címlapunkon Rakovský Ferenc felvétele

A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja.

Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában,

815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek:

Ozsva/d Árpád és Balázs Béla

Telefon: 332-864

Grafikai szerkesztő: Král Péterné

Terjeszti a Posta Híriapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače,

813 81 Bratislava,

Gottwaldovo nám. č. 6

Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice.

Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor,

inzertné oddelenie. Gorkého 13,

VI. poschodie tel : 522-72,

815-85 Bratislava.

Index: 492 11.

KÖTŐDÉSEK

— Negyvenéves vagyok. Feleségem szakorvos, ideggyógyász. Lányom oda jár magyar általános iskolába, ahová én is jártam valamikor. De hát kezdeném a világrajövetelemmel. Rimaszombatban születtem, a Szíjjártó utcában. Édesapám kereskedő volt, édesanyám meg pénztámok a méter- és darabáru üzletben. Még él, nyugdíjas. Nevelésemben komoly szerepet játszott nagyanyám. Varga Istvánné, született Ferenczy Lídia, aki Ferenczy Istvánnak, az első magyar szobrásznak volt távoli rokona. Ö ismertetett meg a város régmúltjával, szokásaival, jelentősebb eseményeivel, az érdekesebb emberek sorsával stb. Édesapám korán meghalt. 1960- ban temettük el. Becsületességre és nemzeti hovatartozásra nevelt. Nevelésem időrendje: nagyszüleim a XIX. század végével, szüleim meg már e századdal, az első világháború és az első köztársaság éveivel ismertettek meg. A Szíjjártó ufcában (városközpont) tisztán magyar gyerekek között nőttem fel. Csupán egy család volt a kivétel. Szigorú nevelésem következménye volt, hogy mindig betartottam, amit a szüleim mondtak. Városom múltjára már- gyerekkoromban büszke' voltam. A század első évtizedeiben pezsgő élet folyt benne. Két újság jelent meg Bátyiban, a kassai színház egy egész téli évadot töltött városunkban. Iparoskor, polgári kör társadalmi életet biztosított a lakosság számára. Gyermekkoromban tudtam a Ferenczy István és Blaha Lujza szoborról és a Petőfi-emléktábláról. Tompa Mihály szülőháza is állt még akkor, de már romokban, a háború alatt végképp megpecsételődött a sorsa: bombatalálat érte.

— Helyben jártam magyar általános iskolába, ahogy a lányommal kapcsolatban már említettem. De az alapozás emlékei elmosódtak bennem. A gimnáziumhoz fűződnek a kellemesebb élményeim. Danis Tamásné, Kovács László, Bachnyákné készítettek fel az életre. Az egyetemi tanulmányokra. A gimnáziumi éveket tekintem a tulajdonképpeni alapozásnak. Elsősorban a humán tantárgyak ragadták meg a figyelmemet: a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a földrajz, a biológia, stb. A gimnáziumi évek segítettek annak eldöntésében is, hogy milyen pályára lépjek. Általános iskolásként és gimnazistaként Budapesten töltöttem a nyarakat. A nagyapám testvérénél, akivel bejártuk az egész várost. Számtalanszor megtekintettük a múzeumot és a Nemzeti Galériát. Neki köszönhetem, hogy kedvelem a művészetet, a festészetet. Jó alapokat kaptam a gimnáziumban, és jó barátokat szereztem az alma mater falai között. Boros Lászlót Bátkáról (sörgyári igazgatóhelyettes), Horváth Istvánt Osgyánból. 1965-ben érettségiztem, és nem voltam egészen határozott a pályaválasztásban. Szerettem volna a Komenský Egyetem Bölcsészeti Karán magyar-történelem szakra jelentkezni, s vonzódtam a régészet iránt is, ezek azonban reménytelen álmoknak bizonyultak. Danisné javasolta, válasszam a Jogi Egyetemet. Hallgattam rá. Sikeresen és magyarul felvételiztem. A felvételi bizottság elnöke megkérdezte tőlem: akarok-e magyarul felvételizni? Azt válaszoltam, hogy igen. Nem tudom ki volt az illető, de még az ajtóig is elkísért. Az első hónapok szokatlanok voltak. Kiestem az otthoni megszokott környezetből, ismeretlen helyre kerültem, bár már jártam egyszer Bratislavában iskolai kirándulás során. Igyekeztem kapcsolatot teremteni magyar nemzetiségű főiskolai hallgatókkal, s amikor csak tehettem, a József Attila Ifjúsági Klubba jártam. De az első szemeszter

\-------*

Dr. NYITRAY LÁSZLÓ,

a rimaszombati (Rim. Sobota) ügyvédi tanácsadó vezetője

végén, félve a vizsgáktól, hazautaztam. Nem csinálom tovább, mondta csüggedten édes anyámnak, ő azonban erélyesen azt válaszolta : Magad választottad az egyetemet, fiam! És felrakott a vonatra. Vissza kellett jönnöm. És le is tettem a vizsgákat. Könnyített válságos helyzetemen, hogy az első vizsgám egyesre sikerült. Egyetemen az állam- és jogtörténetet szerettem legjobban. A család-, polgár- és nemzetközi jog is nagyon érdekelt. Jól éreztem magam az egyetemen. Tetszett a rendszer, az évfolyamtársaimmal is jól kijöttem. Sok barátom volt. Magyarok, szlovákok vegyesen. Más tanszékről is. Kedves barátom volt Reiter István, a Szlovák Filharmónia hegedűse. Dr. Péchy Zsigmond, a kassai Műszaki Egyetem angol-német szakos tanára. Minden évben más-más diákszálláson laktam. Kezdve a svéd házaktól (Lafranconi) a csalogányvölgyi internátusig. Nagyon kellemesen él bennem a Duna-parti város. Egy-két évig vágytam is vissza! Úgy is vonzott a nagyváros, mint egyetemi éveim, s úgy is, mint kulturális események színhelye. Rendszeresen látogattam a színházakat, hangversenytermeket. S ez nagyon hiányzott otthon. Szerencsére pótolni tudtam pesti színházakkal, hangversenytermekkel.

— 1970-ben fejeztem be egyetemi tanulmányaimat. Választhattam volna munkahelyet akárhol, de Rimaszombaton kívül más nem fordult meg a fejemben. Ki a Rima vizét issza, vágyik annak szíve vissza, mondják errefelé. Az is közrejátszott a döntésemben, hogy édesapám már nem élt, édesanyám segítségre szorult, dr. Faykiss László volt akkor a szombati ügyvédi tanácsadó vezetője, és mivel ismerte a szüléimét, tudta, hogy utolsó éves egyetemi hallgató vagyok, és felajánlotta a helyet az ügyvédi tanácsadóban. 1970. szeptember 1-től egy évig Zólyomban katonáskodtam, aztán hazakerülve 1973-ig joggyakomok voltam (Mikszáth Kálmán szóhasználata szerint ügyvédbojtár) és mindennel foglalkoztam. Vagyonjogi, családjogi és büntetőjogi problémákkal. És hát közben szívósan tanultam. 1973 őszén ügyvédi vizsgát tettem. 1974. január 1-től dolgozom ügyvédként Rimaszombatban. Saját nevem alatt folytatok tevékenységet. Tizenhat esztendeje annak, hogy eljöt-' tem a Duna-parti városból, s ennyi ideje dolgozom az ügyvédi tanácsadóban, amelynek 1979 óta vagyok a vezetője. Két ügyvéd, egy joggyakornok és három hivatalnok munkáját irányítom. Ügyvédként a joggyakorlat minden szakágazatával kapcsolatban állok. Gyakorlatom és tapasztalatom alapján a polgár- és családjogot érzem a hozzám legközelebb álló területnek. Munkaköröm fárasztó, Ahány ügyfél, annyi jogi probléma. Tulajdonképpen mindenki elvárja a teljes felvilágosítást, s ez munkaidőn túl is igénybe veszi az embert. Arról már nem is beszélek, hogy kétnyelvű a város és a járás, ebből következően hol magyarul, hol szlovákul adom a felvilágosítást. A bírósági tárgyalások is a felek kívánta nyelven folynak. És hát szülővárosomtól távoleső helyeken is vannak a Szlovákiai Ügyvédi Közösség Központi Bizottságába. Ez a szerv irányítja egész Szlovákiában az ügyvédi tanácsadók munkáját. S az ügyvédnek még a jogi nevelésből is részt kell vállalnia a különböző társadalmi szervezetekben. Mi a kollégámmal, dr. Csaba Mártonnal a Csemadok helyi szervezeteiben fejtünk ki jogi propagandát. Tizenhat év gyakoriata áll mögöttem. Munkámat igyekszem a lehető leglelkiismeretesebben elvégezni, ügyfeleim problémáját, sorsát magamévá tenni. Ennek aztán az a következménye, hogy gyakran vívódom otthon is, mert a gondokat nem tudom az irodámban hagyni. Az ügyvédnek sokszor kell tudni uralkodnia az indulatain, hiszen az ügyfél a saját szövegét mondja, nehéz őt rávezetni a „mit lehet, mit nem leheť'-re és ez sok időt elvesz az embertől. Mindez a szabadidő rovására megy. Gyakran kell utaznom Besztercebányára is, az ottani börtönbe. Megbeszélni a védelem módját a letartóztatott személyekkel. A Kerületi Bíróság másodfokú, illetve fellebbezési tárgyalásaira is oda járok. Az ügyvédi munkának is osztálytartalma van. Szem előtt kell tartanunk a társadalom érdekét, a szocialista törvényesség betartását, a párt politikájának érvényesítését a joggyakorlatban.

— Szabadidő? Szeretem a társaságot, de mivel ideggyógyász feleségemmel együtt nagyon elfoglalt emberek vagyunk, nincs széles baráti körünk. Évekkel ezelőtt még tevékeny voltam a Tompa Mihály Klubban, jelenleg viszont már csak klubelöadásokon veszek részt a feleségemmel. Nagyra értékelem a klub munkáját, egyetlen helye és lehetősége a város magyar kulturális életének. Elégedett vagyok színvonalával is. Hiányozna, ha nem lenne. Elsősorban művelődési szempontból, és hát az ember az ismerőseivel, barátaival is ott találkozik. Olvasni is szeretek, meg a természetbe is szívesen járok, s ami megkülönböztetett módon foglalkoztat, az a festészet. Gyerekkoromban kedveltették meg velem. Szeretem városomat, lakhelyemet is, annak ellenére, hogy lényegesen megváltozott az arculata. Saját családi házamban lakom. Anyám részéről régi rimaszombati vagyok. A Ferenczyek a XVIII. században Debrecenből kerültek Rimaszombatba. Nagyapám részéről még régebbi gyökér vagyok. Ők az 1660-as években költöztek a városba, azt hiszem, hogy Borsod-megyéből. Feleségem lánykori nevén Szokolay Klára, szintén régi rimaszombati családból való. Előnye és hátránya is van, hogy a szülővárosomban ügyvédeskedem. Előnye ugyan csak annyi, hogy lakásgonddal nem kellett megismerkednem, meg jó érzés az is, hogy sokan ismernek. Ami viszont hátrány .. . erről azonban inkább már nem is beszélek.

MÁCS JÓZSEF

2