A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 2. szám
a tengeri vitorlázókról, talán ilyen szavakkal lehetne közeledni mondjuk az Androsz- vagy a Keosz-szigeteken látottakhoz, ha a hű megközelítéshez nagyon ragaszkodnánk. Gyönyörű volt Pireusz meg Athén, de a szigetvilág ...! Mintha ott az óramutató az idő egy másik tartományában járna. S bár a Korinthoszi-csatornán áthajózva a Jón-tengerre érkezve még mindig görög vizeken tartózkodtunk, visszavágytam az Égei-tengerre. Előttünk már csak két tenger A Jón-tengeren észak felé vette útját az Aloha, s a legénység nem kis örömére a táj, a szigetek és a kisvárosok ismét festői képekkel fogadták őket. Ithaka-, Kerka-, Kerhyra-szigetek balkonos házainak látványa elütött az égei-tengeri építészeti stílustól, ám hangulatával kedvességet, vendégszeretetet árasztott magából. Áthajózva az Otrantóiszoroson, az Adriára érkezve kedvezőtlen északi szél fogadta az Alohát, s mintegy 48 órás küzdelemre hívta ki a háromtagú legénységet, mígnem feltűntek Dubrovnik fényei. És innen Sebenico már csak egy ugrás. Július huszonkettedikét jegyeztek a hajónaplóba. Az Aloha 34 nap alatt 1 657 mérföldre (3 088,8 km) távolodott el a Duna torkolatától. Útja folyamán zászlaja öt tenger kikötőjében hívta fel a figyelmet hazánk sportéletére, s öregbítette annak hírét. POÓR JÓZSEF Pave/ Lovich felvételei GYERMEKEKNEK HM CXEO Öklömnyi fekete gombóc ül az ölemben, miközben ütöm az írógép billentyűit, és dorombol. Már nem fél. Biztonságban érzi magát nálam, a lakótelep nyolcadik emeletén. Úgy vélem éppen ez utóbbi tény szokatlan volta miatt kell megírnom a történetét... Gyermekeim, levélhullás idején, szokásos hétvégi csatangolásukból egy reszkető, nyöszörgő, a ruhájukba csimpaszkodó, de élő kismacskával tértek meg. — Már csak ez hiányzott! — sóhajtottam fel bosszúsan, de megadva magamat a ténynek, hogy ezentúl nem csak a két gyermek mindennapi ételéről, italáról kell gondoskodnom, hanem egy kismacskáról is. Megelőzendő, amit még lehet, kiosztottam a feladatokat: — Nosza fiam, hamar a ládát, tudod, amelyben az építőkockákat tárolod. Abban hozzál homokot! — De anyu, minek? — kérdezi a lakótelepi gyermek. — Hogy legyen hol elvégeznie a dolgát — válaszol bennem a homokországban felnőtt gyermek. A cica meg csak reszket, szőrzete az égnek áll, de szeme, orra, füle, farka ép és egészséges. Úgy bújik kislányom hóna alá, mintha fogadott dajkája lenne. Ki tudja mióta didergett a hideg őszi szélben, most ugyancsak becsüli a test s a szoba melegét. — Mi legyen a neve? — Cilicica — vágom rá egyből — a gyerekek nem mernek ellenkezni. Fő, hogy maradhat a macska! Később kiderül, hogy kandúr a jövevény, de az utólagos névváltoztatás még egy macskának is árthat, így marad Cili cica. Dél van, az aznapi menü karfiollevessel kezdődik. Lássuk csak, megeszi-e? Az előszoba egyik sarkába kimustrált pöttyös tálca, arra csorbult szélű kistányér kerül s már mérem is a a cica adagját. Nem néz szegény pára sem jobbra, sem balra, csak nekiesik. Nem zavarja öt a jelenlétünk. Közben megérkezik a homok. Ezentúl az előszoba másik sarka is foglalt lesz. Aki eszik, annak ... Ráteszem a cicát a homokra, hadd szokjon rendet. Bízom benne, hogy ösztöne is egészséges. De a macska a porhanyós, süppedő talajról messzire fut. Bújna, de nem tudja hova. Ösztöne azt súgja : jó helyen van. Visszajön a tányérhoz, ismét lefetyel. Megint a homokra terelem, már végigsétál rajta. Sok-sok kedves pillanat következik ezután. Megpofozza a porcsinrózsa fagy elöl bementett bimbóját. Egérnek néz mindent, ami mozog: lányom hajfonatát megrágja, fiam leckét író kezéből kiüti a csillogó tollat, kötni pedig csak akkor lehet, ha a másik szobába csukjuk. Nyugodtan fekszik viszont, ha valamelyikük a hangszerén gyakorol. A zongorázást épp úgy értékeli, mint a hegedűszót. Muzikális — mondjuk némi nagyképűséggel. Szerintem, még szopós macska korában került a parkba, ahonnan haza hozták. Egyik reggel a tarkómhoz bújt, nyelvével anyja édes emlőit kereste a hajam között. — Hogy lesz belőled rendes macska? — néztem kék szemébe. — Hisz még nyávogni sem tudsz, mosakodni ki tanít meg? Lassan egy hónapja nálunk van Cili cica. Szeme már zöldbe váltott, ahogy illik villog is a sötétben. Gyűszűnyi főtt étel, egy-két kanál langyos tej a napi kosztja, mégis gyarapúdik. Volt viszont egy roppant kellemetlen szokása: Előbb csak az orrával, majd az egész testével {a hátsó felével is) az arcomhoz, a számhoz dörgölödött. A „sicc innen csúnya macska" felkiáltást tudomásul sem vette, nyugodtan megismételte a mozdulatokat. Ha háromszor löktem el magamtól, negyedszer is visszajött. Végül megmutatta mit várt tőlem. Az ilyen kis cicákat a mamájuk érdes nyelvével végignyalogatja, megtisztogatja. Hiszen öreg fogkefével mi is végigkeféltük öt, de az mégsem ugyanaz! Azt gondolta, ha már ennie adtam, tisztogassam is meg .. . Erre akkor jöttem rá, amikor háromszori dörgölöd zés-sicc innen játék után leült előttem, szemtől-szembe, hogy jól lássam, és szépen, módszeresen, macskái alapossággal mégigmosta magát. A fülétől a farkáig. Bundája azóta fénylő és tiszta, mint a patyolat. Mégis csak lesz belőle macska! Hogy meddig marad nálunk, azt még nem tudom. A tél hidegébe nem engedem ki. Csak fára mászni, versenyt a fiammal. Az egyik izmosodik, a másik a körmét koptatja. Hasznos dolog mindkettő. A lányom az idomári képességeit fejleszti: Az -ülj le! -állj fel! — parancsszavakat még ugyan nem teljesíti, de az ő hívó szavára „Cicám, cic-cic!" már előfut, aludjon bár a lakás bármely zugában. Tavasszal tán kitesszük a szűrét. Szabad macska volt, legyen ismét szabad állat. De tavasz után itt a nyár, elmehetne a gyerekekkel falura, egeret is foghatna ... Micsoda lehetőség egy lakótelepi macska számára! Egyelőre tél van. Itt dorombol az ölemben, nem is sejti, hogy róla írtam. FISTER MAGDA Nagy Zoltán illusztrációja A hat állatot rakjátok úgy kettesével egymás mellé, hogy a párok valamilyen tulajdonságban hasonlítsanak egymáshoz. Egy kis logika az egész. 21
