A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-01 / 18. szám

SOMERSET MAUGHAM

A MENEKÜLÉS VEGE

••• Kezet fogtam a kapitánnyal, aki jó szerencsét kívánt. Aztán az utasokkal zsúfolt alsó fedélzetre mentem, majd a lépcsőhöz siettem. Végigpillantva a hajó oldalán megállapítottam, hogy a poggyászom már a csónakban van. A csónak tele volt gesztikuláló benszülöttekkel. Amikor beléptem, helyet szorítottak. Körülbelül három mérföldnyire voltunk a parttól, felettünk friss szellő fújdogált. Ahogy a parthoz közeledtünk. kókuszpálmákat vettem észre, közöttük kivillantak a falu barna tetős házai. Egy angolul beszélő kínai egy fehér, verandás házra mutatott, amely a kerületi hivatalnok rezidenciája volt. Ö ugyan még nem tudott róla. de nála kell majd laknom. Zsebemben volt az ajánlólevél.

Amikor kikötöttünk, nagyon magányosnak éreztem magam a bőröndjeim között.

A világtól távol eső kisváros ez Borneo északi partján. Kissé zavarba jöttem a gondolattól, hogy egy teljesen idegen emberhez kell beállítanom azzal a bejelentéssel, hogy nála fogok hálni, étkezni, az ő whiskyjét fogom inni mindaddig. míg egy másik csónak értem nem jön, hogy elvigyen rendeltetési helyemre.

Szerencsére minden jól alakult. Ahogy a házhoz értem és beküldtem a levelet, egy izmos, pirospozsgás, vidám, kb. harmincöt éves férfi jött elém és szívélyesen üdvözölt. Kezet fogtunk, közben egy fiút italért küldött, egy másikat pedig elszalasztott a poggyászomért Mentegetőzésemet félbeszakította és így kiáltott fel: — Te jóisten, ember, magának fogalma sincs, mennyire örülök, hogy látom! Ne gondolja. hogy nagy szívesség részemről az elszállásolása. Éppen ellenkezőleg. Maradhat addig, ameddig csak akar. akár egy évig is.

Nevettem, ő pedig abbahagyta napi munkáját azzal a megjegyzéssel, hogy semmi sem olyan sürgős, ami nem várhatna másnapig. Leült egy nyugágyra. Beszélgetni és falatozni kezdtünk. Estefelé, amikor a hőség már enyhült hosszú sétát tettunk a dzsungelben és bőrig átnedvesedve tértünk haza. Megfürödtünk és megebédeltünk. Fáradt voltam, és bár tisztában voltam azzal, hogy házigazdám szívesen társalogna velem egész éjszaka, engedélyt kértem a lefekvésre.

— Ahogy óhajtja — mondta — csak elkísérem a szobáig, hogy lássam, minden rendben van-e.

Két oldalán verandával körülvett nagy szoba volt, óriási ággyal, amelyet moszkitóháló védett.

— Elég kemény az ágy. nem baj ?

— Egyáltalán nem. Ma éjjel ringatás nélkül is elalszom.

A házigazda elgondolkodva nézett az ágyra.

— Egy hollandus aludt itt utoljára. Volna kedve egy érdekes történetet meghallgatni ?

Mindenáron aludni szerettem volna, de ő volt a házigazda és tudom, milyen kellemetlen, ha valaki egy érdekes történetet akar elmesélni és nincs hallgatósága.

Ugyanazzal a csónakkal jött mint maga. Felkeresett az irodámban és megkérdezte, hol találhat egy helyet ahol egy kis ideig ellakhat. Közöltem vele. hogy ha nincs hova mennie, szívesen elszállásolom. Két kézzel kapott az ajánlatomon. Kértem, hozassa el a poggyászát.

Csillogó kis fekete zacskót vett elő és így szólt: — Ennyi az egész.

Kicsit szegényesnek tűnt. De miután semmi közöm sem volt az egészhez, megkértem, hogy menjen be a házba és megígértem, hogy munkám végeztével én is jövők. Mialatt beszélgettünk az irodám ajtaja kinyílt és a hivatalnokom lépett be rajta. A hollandus háttal állt az ajtónak. Talán hirtelen nyílt az ajtó. Tény az. hogy a hollandus nagyot ordított, felugrott és kirántotta a revolverét

— Mi az ördögöt csinál ? — kérdeztem.

Amikor meglátta a hivatalnokot megtörtén

az íróasztalra dőlt nehezen lélegzett és szavamra egész testében úgy reszketett mintha láza lett volna.

— Bocsásson meg — szólalt meg — az idegeim. nagyon rossz idegállapotban vagyok.

— Én is azt hiszem — feleltem.

Kicsit kurtán bántam vele. Az igazat megvallva, már megbántam, hogy meghívtam. Nem úgy nézett ki. mint aki sokat ivott, inkább attól tartottam, hogy a rendőrség körözi.

— Legjobb lenne, ha lefeküdne — mondtam.

Bment. Mikor hazaértem a verandán találtam. Nyugodtnak látszott, csak mintha egy kicsit túl mereven ült volna a széken. Időközben

nyilván megfürdött, megborotválkozott és tiszta ruhát vett fel, mert sokkal jobban nézett ki, mint azelőtt

— Miért ül ilyen kényelmetlenül ? — kérdeztem. — Nem volna kellemesebb a nyugágyban feküdnie ?

— Nekem így jobb — felelte.

— Különös — gondoltam —, de ha valaki ebben a hőségben szívesebben ül mint fekszik, az ő dolga. Egyébként hétköznapi jelenség volt magas, nehézkes alkatú, haja tövig lenyírva. Úgy negyvenéves lehetett Nekem az arckifejezése tűnt fel. Kék színű, kissé keskeny vágású szemével olyan különösen nézett az emberre, mintha legszívesebben sírva fakadna. A bal válla fölött gyors nyugtalan tekinteteket vetett hátra, mintha hangokat hallana. Szörnyen idegesnek látszott. Már volt bennünk egy kis ital, és ő beszélni kezdett. Jól beszélt angolul. Ha nem lett volna egy kissé idegen a kiejtése, nem gondoltam volna, hogy nem idevaló. Be kell vallanom, remek beszélgető partner volt. Sok helyen járt. sokat olvasott öröm volt hallgatni.

A délután folyamán whiskyt ittunk, később jó néhány gint, úgyhogy mire elérkezett a vacsora ideje, nagyon jó kedvünk kerekedett és én arra a megállapításra jutottam, hogy a vendégem remek fickó. Természetesen a vacsoránál ismét ittunk néhány whiskyt, és mivel egy üveg Benedictine birtokosa is voltam. így likőrt is fogyasztottunk. Azt hiszem eléggé ittasak voltunk.

Végül is elmesélte, miért jött ide. Különös történet.

Házigazdám abbahagyta a beszédet rám nézett, az ajka kissé kinyílt, mintha a visszaemlékezéstől ismét a különös történet hatása alá került volna.

A hollandus Szumátrából érkezett és valamit elkövethetett egy bennszülöttel szemben, aki megesküdött hogy megöli.

Egy ideig nem törődött vele, de miután a fiú kétszer-háromszor is megkísérelte a tervét végrehajtani, kezdett kellemetlenné válni. Elhatározta, hogy egy időre eltűnik. Batáviába ment azzal a szándékkal, hogy ott jól kiszórakozza magát, de alig egy hét múlva meglátta a fickót, ahogy elbújt egy fal mögött. Egek, hisz ez az ember követi őt Ez nem tréfál. A hollandus megijedt és jobbnak látta, ha Soerabayaba megy. Nos, így is lett. Egy napon az utcán lődörgött és véletlenül körülnézve meglátta a fiút, ahogy nyugodtan sétál mögötte. Megdöbbent, de ki nem döbbent volna meg az ő helyében? Nagy elhatározásra jutott. Egyenesen a hotelba ment, becsomagolt és a legközelebbi hajóval Szingapúr felé vette útját Természetesen ott szállt meg. ahol a többi hollandus. És mi történt ? Egy napon, amikor a hotellal szemben levő kerthelyiségben ivott valamit, besétált a bennszülött, ránézett, majd eltávozott A hollandus — mint mondta — szinte megdermedt a rémülettől. Hiszen ez a fickó bárhol és bármikor

beledöfheti a tőrét és még csak védekezni sem lenne képes. A hollandus tudta, hogy ez az ember kivárja a megfelelő időt. és megöli. Látta a szeméből, és teljesen összeomlott.

— Miért nem folyamodott a rendőrséghez? — kérdeztem.

Nem tudom, de azt hiszem nem akarta, hogy a rendőrség bármit is megtudjon a dologról.

— De hát mit követett el a fickó ellen ?

— Azt sem tudom, nem óhajtott erről beszélni. Abból azonban, ahogy rám nézett amikor megkérdeztem, láttam, hogy nem kis dologról van szó. Szerintem tudja, hogy megérdemli a fickó bosszúját

Házigazdám rágyújtott egy cigarettára.

— Kérem folytassa — mondtam.

— A Szingapúr és Kuching között közlekedő hajók kapitánya ott lakott a hotelban, a hajója hajnalban indult. A hollandus ezt remek alkalomnak találta, hogy eltűnjön a bennszülött szeme elől. Poggyászát a hotelban hagyta és lesétált a kapitánnyal a hajóhoz, mintha csak elkísérte volna, de a hajón maradt amikor az elindult. Az idegei felmondták a szolgálatot. Csak egy gondolata volt: megszabadulni a bennszülöttől. Kuchingban teljes biztonságban érezte magát. Kivett egy szobát a hotelban, öltönyöket és ingeket vett magának a kínai üzletek egyikében. Aludni azonban — mint mondta — képtelen volt Álmok gyötörték a fickóról, vagy egy tucatszor felébredt mert azt hitte, tőrt döfnek a torkába. Szavamra, megsajnáltam. A házigazdám megrázkódott és a rémülettől fátyolozott hangon tovább beszélt. — Ez volt a magyarázata különös tekintetének. Emlékszik. mondtam magának milyen különös kifejezés ült az arcán. Nem tudtam megfejteni, hogy mit jelent. Most már tudom — a félelem.

Egy napon, amikor a kuchingi klubban tartózkodott kinézett az ablakon és meglátta a benszülöttet; ott lift vele szemben, tekintetük találkozott. A hollandus összeesett és elájult. Amikor magához tért csak egy gondolata volt, menekülni. Az a hajó. amelyikkel maga jött volt az egyetlen lehetőség az eltűnésre. Sikerült is felszállnia, és biztos volt abban, hogy a fickó nincs a hajón.

— De mi késztette, hogy éppen ide jöjjön ? — kérdeztem.

— Nos. ez a hajó sok helyen megáll, és a bennszülött nem sejthette, hogy a hollandus ezt választotta. Csak akkor határozta el magát az utazásra, amikor látta, hogy csak egy hajó van, amelyik utasokat szállít a partra, és csak néhány ember tartózkodott rajta.

— Mindenesetre itt egy ideig biztonságban vagyok — mondta a hollandus — és remélem, az idegeim is rendbe jönnek.

— Maradjon amíg akar — mondtam. — Itt biztonságban van addig is, amíg a hajó egy hónap múlva visszajön, és ha akarja, figyelni fogjuk az érkezőket.

Nem győzte eléggé köszöngetni ajánlatomat és látszott is rajta a megkönnyebbülés.

Miután későre járt figyelmeztettem, hogy ideje volna lefeküdni. A szobájába vezettem, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Hiába mondtam, hogy nincs veszély, elreteszelte az ablakredőnyt, és amikor elmentem hallottam. hogy az ajtót is belakatolta utánam.

Másnap reggel, amikor az inas behozta a teámat, megkérdeztem, hogy felkeltette-e a hollandust. Azt felelte, hogy éppen odatart. Hallottam, amint többször kopogott. Különösnek találtam. A fiú dörömbölt az ajtón, de választ nem kapott. Kicsit ideges lettem, felkeltem és én is kopogtatni kezdtem. Olyan lármát csaptunk, hogy még a halott is felébredhetett volna a zajra, de a hollandus tovább aludt. Végül is betörtem az ajtót, széthúztam a moszkitófüggönyöket az ágy körül. Ott feküdt a hollandus nyitott szemmel, holtan. Egy tőr feküdt keresztben a torkán, és ha akarja hazugnak is nevezhet de esküszöm így igaz. sérülésnek, sebnek semmi nyomát sem találtam. A szoba üres volt. Nevetséges ugye?

— Hát az attól függ, mit nevez maga nevetségesnek — feleltem.

A házigazdám hirtelen rám nézett.

Remélem nincs kifogása az ellen, hogy ebben az ágyban aludjon ? Vagy igen ?

— Nem, nem, de jobban örültem volna, ha reggel hallom ezt a történetet.

Pert! Etelka fordítása

23