A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-24 / 17. szám
Mátyás király uralkodása alatt már teljes pompájában díszelgett a kastély, s a település pedig Róbert Károly idején már vásárjoggal rendelkezett. A Károlyi család a Karul pusztai rezidenciájukban lakott, s ebből alakult ki később, hosszú évek, évtizedek során Nagykároly, a mai fontos vasúti és közúti csomópont. Az épületben múzeum is található. A romantikus lovagvár előtt, a murvával felszórt sétány mentén, hatalmas faóriás terpeszkedik. Lombja messzire nyúlik, ágai sátrat alkotnak. — írott szó ugyan nem hirdeti, de a szájhagyomány szerint sok szép, felejthetetlen percet töltött el alatta lánglelkü költőnk, Petőfi Sándor is, menyasszonyával, Szendrey Júliával — újságolja egy közeli pádon pihengető öregúr. — A jeles poéta ugyanis 1846. szeptember 8-án Károlyban, a volt Szarvas-fogadó termében, a megyebálon ismerkedett meg Szendrey Ignác uradalmi inspektor szemrevaló leányával. Mint tudjuk, az ismeretségnek szerelem, majd egy esztendő múltán házasság lett a vége. No, és persze rengeteg szerelmes vers is, közöttük a Szeptember végén című párját ritkító alkotás. A városban egyébként számos neves személyiség megfordult, élt, lakott, netán dolgozott. Amikor a XVIII. században a volt megyeháza három utcára nyíló épületének az alapkövét lerakták, még Nagykároly volt a történelmi Szatmár vármegye székhelye. A termekben dolgozott —■ eleinte vármegyei aljegyzőként, később, 1832-töl pedig főjegyzőként — a magyar himnusz szövegének szerzője, Kölcsey Ferenc is. A jókora házegyüttesben ma iskola és nyugdijasotthon működik. A volt piarista főgimnázium falán magyar és román nyelven fogalmazott tábla jelzi: e falak között végezte 1888 és 1892 között Ady Endre a gimnázium négy alsó osztályát. Pár méterrel odébb, a rendház viszont a nyelvtudós Révai Miklós és Erdősi Imre tanár emlékét őrzi. Ám ezzel még korántsem merült ki a névsor. Az egyik utcácska falusias házában látta meg a napvilágot Kaffka Margit írónő, odébb Károli Gáspár, az első teljes magyar nyelvű biblia fordítója született. De Nagykároly adta az országnak Gaál József írót és Acsády Ignác történészt is. ... Kezdődik a délutáni csúcsforgalom. Az üzemekből hazafelé tartanak a munkások. A legtöbben gyalogosan, vagy kerékpárral vágnak neki az útnak. A könyvesboltokban mindenütt lehet magyar nyelvű kiadványokat is vásárolni ... ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei GYERMEKEKNEK Volt egyszer egy igen-igen szegény ember. Semmije nem volt a világon a három fián meg a parányi házacskáján kívül. Ezt a kis házat mind a három fiú szerette volna örökségül kapni. Az apa azonban egyformán kedvelte mindegyik fiát; nem tudta, mitévő legyen, hogy se meg ne rövidítse, se meg ne szomorítsa egyiküket sem. Igaz, eladhatta volna a házát, és árát i szétoszthatta volna a gyerekek közt, de erre sehogyan sem tudta rászánni magát. Itt élt az apja, itt a nagyapja, sőt még a déd- meg az ükapja is, tőlük örökölte ezt a hajlékot, azért ragaszkodott annyira hozzá. Addig-addig töprengett, míg végül egy jó gondolat ötlött az eszébe. — Próba szerencse, menjetek el világot látni — mondta a fiúknak. — Tanuljatok valami jó mesterséget. Ha visszatértek, azé lesz a ház, akinek a legjobb lesz a mesterműve. A fiúk szívesen ráálltak a dologra. — Én patkolókovács leszek — mondta a legidősebb. — Én borbély — mondta a középső. — Én meg vívómester — mondta a legkisebbik. Kitűzték a napot, amikor ismét találkoznak a szülői házban, aztán búcsút vettek az édesapjuktól, megölelték egymást, és ment ki-ki a maga útjára. Mindegyik derék mestert talált, és jól kitanult nála. A kovácsnak az lett a dolga, hogy a király lovait patkolja. Míg az üllő pengett, míg a vas szikrája hullott, s míg a patkót a ló lábára fölverte, százszor elmondta magában: „Most már semmi hiba nem lehet: tiéd lesz a ház!" A borbély reggeltől estig csupa előkelő urat borotvált, a ahogy a habot verte, ahogy a borotvát fente, egyre csak azon járt az esze, hogy a házat senki más nem kaphatja meg, csakis ö. A harmadik fiú egy híres-neves vívóhoz került. Eleinte meg-megtáncoltatták, de ő összeszorította a fogát, és egy percre se vesztette el a bátorságát. „Ha egy-két vágástól megijedsz, sosem nyered el a házat!" — biztatta magát, és meg is tanult mindent, amit abban a mesterségben megtanulni lehetett. Letelt a kiszabott idő; a testvérek hazatértek az apjukhoz. BARAK LÁSZLÓ Lyukas a cipész cipője, holnap lesz az esküvője; Aggódik a menyasszonya, lyukas mindkét metszőfoga . .. Enyhén szólva kellemetlen, hogy betegek mind a ketten, hogy a lyukas kalamajka lelkűket így felkavarta ... No, de sebaj, lesz valahogy: az ara majd nem mosolyog, cipészünk meg elintézi másképp — mezítlábas lesz az egész násznép ... — Mesterek vagyunk mind a hárman — mondták —, de hogyan mutathatnánk meg, mit tudunk? Összeültek, és tanakodni kezdtek. Amint tanakszanak, látják, egy nyúl üget feléjük a mezőn. — No, ez éppen kapóra jön! — mondta a borbély. Kapta hamar a tálat, szappant, ecsetet, szaporán habot vert, csak úgy futtában beszappanozta és megborotválta a nyulat, mindössze a pofaszakállát hagyta meg. — Ez már igen — mondta az apjuk —, ilyet még nem láttam! Ha a másik kettő nem tesz túl rajtad, tiéd lesz a ház. Nem sok idő múlva egy uraság robogott arra a hintóján. — Ide nézzen, édesapám, mit tudok én! — kiáltotta a kovács. Kapta a szerszámait, a hintó után vetette magát, s akárhogy vágtattak a lovak, mind leszedte róluk a régi patkót, s újat vert a lábukra, csak úgy futtában. — Derék legény vagy — dicsérte meg az apja —, látom, te is jól érted a mesterségedet. Igazán nem tudom, melyiktek érdemli meg jobban a házat: a bátyád vagy pedig te. Kint álltak a ház előtt, s éppen megeredt az eső. A legkisebbik fiú nem szólt semmit, csak kihúzta a kardját, és forgatni kezdte a fejük fölött, olyan gyorsan, hogy egyetlen esőcsepp nem sok, annyi sem esett rájuk. A zápor egyre jobban nekieredt, most már úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék; a fiú forgatta, forgatta a kardot, hogy csak úgy suhogott a levegőben; ök meg álltak mellette, és olyan szárazak maradtak, mintha az eresz alá húzódtak volna. Mikor a zivatar elvonult, és a fiú leeresztette a kardját, azt mondta az apjuk: — Itt nincs vita, édes fiam: tiéd a ház. Ez ellen a másik kettőnek sem lehetett szava. De mert jó testvérek voltak, és szerették egymást, együtt maradtak, ott űzte mindegyik a maga mesterségét a régi kis házban: a kovács patkóit, a borbély borotvált, a vívómester pedig vívni tanította a legényeket. így éltek békében, boldogan, míg meg nem haltak. Grimm meséje 21
