A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-17 / 16. szám
A dunaradványi molnárok életével eddig legtöbbet Kollányi Ödön és Nyitrai Dezső foglalkozott. Az ő kutatásaik eredményét használjuk mi is az alábbiak felvázolására. A céh 1828-ban alakult meg azokból a molnárokból, akik addig a komáromi céh tagjai voltak. A megalakult céh szabályzata 49 cikkelyből állt, s az inasokra, a molnárlegényekre és a molnármesterekre vonatkozott. Ha az inas a hat heti próbaidő alatt alkalmasnak bizonyult és az iratai is rendben voltak, a megfelelő taksa lefizetése után felvehető volt a céh kötelékébe. Teljes három évig köteles volt mesterénél maradni. Ha komolyabb ok nélkül otthagyta a mesterét, de 2—3 nap múlva visszatért és javulást ígért, akkor tovább maradhatott, de minden elmulasztott Az inasból lett legény köteles volt 3 esztendeig vándorolni, hogy a mesterséget tökéletesen elsajátítsa és elegendő tapasztalatot szerezzen. Az 1829. évben azt határozta el a céh, hogy olyan legényt, akinek nincs malomrésze nem vehetnek fel (ezzel igyekeztek szabályozni a molnárok, végső soron pedig a malmok számát). Ezután azt rendelték el, hogy a legények része három pesti mérőnél (egy pesti mérő 93,8 liter) többre ne emeltessék, majd később még azt, hogy a legények a meghatározott részen felül sem malomport. sem söpredéket a mestertől sem bérbe, sem ajándék fejébe nem kívánhatnak. Az 1854. évtől kezdve a tavaszi őrlés megindulásával az aratásig vasárnap és ünnepnap az őrlés reggel ták a malomban, 12 botütéssel büntették (ha nemes ember volt, 12 forintot kellett fizetnie). A dunaradványi molnárcéhnél rendesen fél év volt a felmondási idő a legények számára. Ha azonban valaki fontos okból távozott, 14 nap is elegendő volt a felmondásra. Ha a legény mester akart lenni, szándékát bejelentette a céhnek és bemutatta iratait. Ezután következhetett a remeklés, egy olyan fontos dolog, ami alól az illetőt sem a céh, sem a helyi hatóság nem menthette fel. Komoly betegség esetében azonban „Könyörgő levéllel" fordulhatott a helytartó tanácshoz, aki a remeklést elengedhette. A radványi molnárcéhben a remeklésnek két fajtája volt szokásban. Az első és a nehezebb a korongcsinálás. ja a malomrévből a kocsmába vagy a kórházba és ezáltal molnártársának kárt okoz, 4 forintra büntetődjék. A zsitvatői (Žitavská Tôň) molnárokkal kapcsolatban a céhgyűlés így határozott: aki közülük az országúton az őröltető kocsiját körülveszi és erőszakkal eltéríti a tervbe vett irányától, szintén 4 forint bírságot fizessen. A legények senki malmában nem élvezhettek mesteri jussot. Ha a malomtulajdonos legény volt, köteles volt mestert fogadni, mégpedig mesterrészért (ami a malom keresetének kilenced részét tette ki). Azok a ma lomtulajdonosok, akik közösen bírtak egy malmot, négy pesti mérőnek való lisztet voltak kötelesek adni annak a társuknak, aki az őröltetőnek szállást adott és azt élelemmel ellátta. * Dunaradványi vízimalmok a század elején napért egy héttel tovább kellett inaskodnia. A tanulóidő letöltése után az inast a céhláda felnyitásával felszabadították. Akkor is fizetnie kellett (akárcsak a felvételnél, 1 forint harminc krajcárt), de a megvendégelés költségeit elkerülhette, mert akkor már tiltották a nagy dínom-dánommal járó lakomákat. A felszabadult ifjút bejegyezték a céhkönyvbe, tanulólevelét pedig a céhládában helyezték el. 8 órától délután 4 óráig szünetelt. Később a munkaszünetet egy órával meghosszabbították. Ha a legény erre az időre a malomban nem jelent meg, pénzbeli büntetést fizetett. A céhgyűlés többször megtiltotta, hogy a molnárlegények pénzre kártyázzanak. Az ellenszegülőket magas bírsággal sújtották. A legény gazdája tudta nélkül még fél véka vámot sem mérhetett. A sok rendelkezés egyike az volt, hogy senkinek nem szabad a munkát elkerülnie az ún. korhely hétfőn, vagy más dologtevő napokon. A korhelykedő legények ellen egyébként igen szigorúan felléptek. Ha 1835 körül a legényt éjjel nem talála második pedig a keresztvas vágása és beigazítása volt. A korongot a malomban készítette el a jelölt vörösfüzfából. A keresztvas vágás és beigazítás abból állott, hogy a remekelő a felső, vagyis a forgó malomkőbe belevágta és beleigazította a keresztvasat, ami a kő pontos járását biztosította. Az a legény, aki a remeket kifogástalanul elkészítette, felvétetett a mesterek közé (de a céhládába nagy összeget, 25 forintot kellett fizetnie). Azok a rendelkezések is érdekesek, amelyek a mesterekre, illetve az egész molnárcéh tevékenykedésére vonatkoznak. Aki az őröltetőt elhajt-A céh kötelességének tartotta, hogy segítsen a bajba jutott tagokon. Ha pl. a vízimalom elsüllyedt, a céh pénzbeli segítséget adott a bajba jutott mesternek. Nagyobb munka esetén (pl. ha a katonaság őröltetett) az őrlést a céhtagok között felosztották. TOK BÉLA Fotó: KONTÁR GYULA és BÍRÓ BÉLA
