A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-17 / 16. szám
vallási szertartásaik egy részét. Ezek közé tartozik a rituális mosdóban való jelképes mosakodás. Ugyanis a Korán szerint a mecsetbe csak tisztán, mezítláb, fedett fővel lehet belépni. Mi is belemártottuk kezünket a langyos vízbe, cipőnket az oszlopcsarnokban hagytuk és beléptünk a mecsetbe. Kint több mint 35 fok meleg, de bent kellemesen hűvös volt. Lassan megszoktuk a félhomályt és szemügyre vehettük az óriási termet, amelynek berendezése nagyon szerény volt. A földön futószőnyeg, a mennyezetet több csillár díszítette. Mindenki, aki a télistadion nagyságú mecsetbe látogat, találhat egy csendes helyet az imához, vagy a pihenéshez, kikapcsolódáshoz. Annak ellenére, hogy az Alabástrom-mecset történelmi és művészeti értéke lényegesen szerényebb Kairó más műemlékeinél, méreteivel és jellegzetes külsejével az egyiptomi főváros jelképei közé tartozik. A kairói citadellán barangolva megtekintettük a volt háremben elhelyezett katonai múzeumot, valamint más kisebb mecseteket és udvarokat. Érdeklődésünket leginkább a Nílus-delta déli vidéke keltette fel, ahová a citadelláról is el lehetett látni. Az elénk táruló kép nem volt festői, bár a nap erősen sütött és kék volt az ég. Kairó fölé homokfelhő telepedett, amit a szél a Szaharáról hozott. Nem telt el sok idő, s a kairói citadella teraszait is ellepte a homok. S bár a zajos utcára egy szép élménnyel gazdagabban léptünk ki, szemünkszánk tele volt a világ legnagyobb sivatagának homokjával. Kép és szöveg: PAVOL ZACHARA GYERMEKEKNEK Találkozott a medve a szúnyoggal és így szólt hozzá: — Te egész életedben más élőlényeket szurkálsz, mondd meg hát, ki a legízletesebb? — Az ember — válaszolta a szúnyog. — Jól van — mondta a medve és elindult embert keresni. Ment, ment, s egyszercsak egy fiú került az útjába. — Mondd csak — kérdezte őt a medve —, te ember vagy? — Nem, még nem vagyok, de majd leszek — felelte magabiztosan a fiú, és nagyokat ugrott, mintha egyszeriben felnőtté akarna válni. — Jól van, jól van, tűnj el gyorsan — mondta neki a medve. — Nincs szükségem az olyanra, akiből még nem lett semmi. Tovább haladt hát a maga útján, amíg nem találkozott egy koldussal. — Ohó, már elkaptalak. Ember vagy? — Voltam, de már nem vagyok az — mormolta az öreg koldus, majd megvonta a vállát és máris indult tovább. — Menj csak — dörmögte a medve. — Nem kellesz nekem, ha már nem vagy az, ami voltál. MÁRIA PROHÁCKOVÁ: Folytatta a keresést, s végül egy lovas huszárral találkozott. — Ki vagy te ? — Egy ember lovon! — kiáltotta a huszár és megsarkantyúzta a paripáját. Ám a medve üldözőbe vette őt. A huszár kirántotta a kardját és ráhúzott egyet a medve hátára. Az megfordult s igyekezett minél messzebb kerülni a lovastól. A huszár ekkor leakasztotta válláról a puskáját és rálőtt a medvére. Később a medve ismét találkozott a szúnyoggal és ezt mondta neki: — Lehet, hogy az ember igazán ízletes, de én már nem fogok rá vadászni. — Miért? — kérdezte a szúnyog. — Mert ő aztán nem ismer tréfát! Amint észrevett engem, kiöltötte rám a nyelvét — s milyen hosszú volt! — és hatalmasat ütött vele a hátamra, szinte hihetetlen, hogy nem vágott ketté. S ezután még tüzes golyókat is köpött rám, csoda, hogy életben maradtam! G. Kovács László fordítása SZABÓ JÓZSEF illusztrációi Ravasz József Melyik két négyzetben van hasonló faág ? madárdal madárdalra rét rétvirágnak illata ébreszd a verset: messze-messze fent a hegyen csöndtakarta fűágyba bújt hallgatva egy bagoly dalát csillagfénybe mosta arcát szárnya lebbent elindult alászállt a völgybe hajlotthátú virágok közt fűszálon félelme. .. Álltam egyszer az udvaron, s figyeltem a fecskefészket az eresz alatt. Amíg ott álltam, elrepült a fecskepár, és üres maradt a fészek. Amíg távol voltak, odaszállt egy veréb a fedélről, ráugrott a fészekre, körülnézett, repesett a szárnya, s besurrant a lyukon; aztán kidugta a fejét a fészekből, s csiripelni kezdett. Nemsokára visszaszállt áz egyik fecske. Bedugta a fejét a fészekbe, de mihelyt meglátta ott a vendéget, sivítani kezdett, egy helyben repdesett, aztán tovaszállott. A veréb meg benn ült a fészekben, és csiripelt. Egyszercsak egy egész fecskeraj érkezett: valamennyi fecske a fészekhez repült — mintha meg akarta volna nézni a verebet, és elrepült újra. A veréb nem félt, forgatta a fejét, és tovább csiripelt. ú3a Most a fecskék ismét odaszálltak a fészekhez, ott valamit mesterkedtek, s megint elrepültek. Nem is céltalanul szálltak el a fecskék; mindegyik sarat hozott a csőrében, s rendre tapasztgatták a fészek nyílásához. Megint elrepültek, s megint visszaszólnak, s egyre több sarat tapasztottak a fészekre, s egyre szűkebb lett a nyílás. Egy darabig látszott még a veréb nyaka, aztán csak a feje látszott, aztán csak a csőre, végre nem látszott belőle semmi: a fecskék teljesen bezárták a tapasztással a fészekbe, aztán elrepültek, s csivitelve kerengtek a ház körül a levegőben. Á'prity Lajos fordítása Lev Tolsztoj elbeszélése 21
