A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-17 / 16. szám
HANGULATOK az állt, hogy közeleg a húsvét, és ha a golyóinkat vissza nem adják, teszünk róla, hogy húsvéthétfőn egyetlen öntöző sem lépi át a házuk küszöbét. A levélre semmilyen válasz nem érkezett s mi elkezdtük agitálni a falu gyerekseregét: ne menjenek öntözni abba a házba. Aki kevesebb hajlandóságot mutatott eme bojkottra, azt lefizettük — természetesen golyóval, merthogy a kevés maradékot időközben felszaporítottuk valamennyire. Csakhogy kevesebb volt a golyónk, mint amennyi a ravasz gyerek, akiket meg kellett vásárolnunk. Bajtársakat vettünk hát hitelre. Eljött a húsvéthétfő s szerte a faluban egymásnak adták a kilincset az öntözők, mi meg az ominózus porta közelében álltunk őrszemet, nehogy valaki betegye a lábát abba a házba. Kukucskált is kifelé az asszony, meg a lányok, s mikor látták, hogy a helyzet komoly, sarkig tárták az utcaajtót. Mi pedig dobogó szívvel bevonultunk s mintha mi sem történt volna, elmondtuk a versikét, megöntöztük a lányokat s vártuk a fizetséget — tojásban, pénzben, de elsősorban golyóban. A történet vége? A történet vége szomorú: sem tojást, sem pénzt nem kaptunk az öntözésért, hanem mindegyikünknek a kezébe nyomott egyegy golyót az az arcátlan zsugori asszony. Negyedét sem az elkobzott mennyiségnek. Mi pedig szemlesütve elkotródtunk. Volt, aki elsírta magát. Lehettünk akkor vagy tízesztendősek. Persze, a szavunkat állni kellett s fizetni azoknak, akik hitelben ígérték meg, hogy „szolidaritásból" nem mennek öntözni abba a házba. Az akció gazdasági mérlege igencsak csúfosra sikeredett tehát. De hazugság lenne elhallgatni a történet ennél is csúfosabb és szomorúbb csattanóját. Akadt köztünk valaki, aki később visszasettenkedett e házba, mégegyszer megöntözte a lányokat s elmondta: neki a történethez semmi köze nincs, őt mi kényszerítettük. Még a fejét is megsimogatták a „jóságáért" s meg is dicsérték. És persze visszakapta az összes golyót, de pénzt, tojást, süteményt is bőven kapott, hiszen mindebből bőven volt maradék a háznál, ahová olyan kevés öntöző tért be azon a húsvéthétfőn. Mindez egy ideig titok maradt, de az árulásra, mint minden árulásra, később természetesen fény derült. így lett egy időre a „pajtásunk" neve Judás, aki harminc golyóért eladta a barátait. Húsvéti név volt, lévén az árulása is bibliai. • • • Reggel óta megírtam ezt a néhány oldalt s úgy látom, okos dolog volt reggel kikapcsolni a rádiót, hiszen még mindig süt a nap. Igen ám, csakhogy a lábam fázik s nem tudhatom bizonyossággal, hogy miért. Azért-e vajon, mert hideg van, vagy azért-e, mert előjött bennem ez a régi emlék. Mi tagadás, vacogtató emlék s látom, hasztalan gubbasztok tovább az írógép fölött — ma már nem jut eszembe jobb, amolyan ellentétes, vidám, vérbeli húsvéti emlék. Pedig a gyerekkori húsvétok általában vidámak, annál is inkább, mert húsvétkor mindig is illő, hogy igazi tavasz legyen. Még szerencse, hogy ez idén a húsvét későre esik, így bízvást bízhatunk benne, hogy akkorra majd nem csak az aranyeső, de az ibolya is kivirágzik. Igen, az ibolya, az akácosok napos oldalán viruló, az emlékeimben szinte misztikusan szépséges virág. A régi húsvéthétfők délutánján, öntözés után szegény jó öregapám körül összeverődött egy utcányi gyerek, és mentünk ibolyát szedni. Messzire, föl az ártéri erdő távoli vadonjába, ahol elsőnek nyílott ki az ibolya. Mert jöhetett a húsvét bármilyen korán, húsvéthétfőn ő akkor is talált ibolyát, ha bármennyire is késett a tavasz. Az ibolyát sapkába szedtük, akárcsak húsvéthétfőnek délelőttjén a tojást. És az öregapám közben mesélt. Hiszem: kevés ember volt a faluban, akinek olyan sok gyerek ismerte volna a gyerekkorát, akitől olyan sokan tanulták volna meg a fák, virágok, madarak nevét, aki a füij futását, a búbosbanka röptét olyan érzékletesen tudta volna leírni a csikótűzhely mellett, hogy attól bennünk már akár karácsonykor is kitavaszodott. Nagy tenyerű, kérges kezű ács volt, aki bármit el tudott készíteni, ami fából elkészíthető volt. Ácsolt tornyokat és faragott sakkfigurákat. Egyszer, egy szűkös húsvét előtti napon tojásokat is faragott fából s bár felénk nem volt divat, ő kipingálta azokat, úgy, ahogy egy zoboralji faluban látta egyszer, régen, amikor tornyot ácsoltak ott. S mert felénk tavaszünneplő népszokások sem igen voltak, emlékszem, arról is mesélt, hogy köszöntik a tavaszt a Zoboralján. ígérte, egyszer elvisz oda. De nem vitt el. Ez volt az egyetlen ígérete, amit nem tudott betartani. Ám a természetet annyira szerette, annyira együtt élt vele, hogy ha egyszer ő azt mondta: most már tavasz lesz —• akkor harmadnap véglegesen ki is tavaszodott. De jó lenne most megkérdezni őt: Apapa, mikor lesz már tavasz? Mikor megyünk már ibolyát szedni. És gyerünk, menjünk már vesszőért, mert közeleg a húsvét, és suprát kell fonnod nekünk is, meg az utca többi gyerekének. Hogy mi az a supra? A supra az korbács. A korbácsok legártatlanabbika, — a húsvéti. Régen az öregapák fonták, ma piacon árulják. Akárcsak a festett tojást. Régen azt is a lányok festették, akik ma már öregasszonyok és iparszerű tojásfestéssel telnek a téli napjaik. Szó se róla, még mindig csodálatosak s egyelőre még nem műanyagból készülnek. De ami késik, aligha múlik. Mert az öregaszszonyok is kihalnak egyszer. Befejezem, mert nem és nem akar eszembe jutni semmilyen derűs emlék. Érthető: késik a tavasz és ettől miért is legyen az embernek jókedve? KESZELI FERENC Kontár Gyula felvétele A Csemadok Bratislava i Városi Bizottsága és Óvárosi helyi szervezete mint minden évben, ez idén is megemlékezett az 1848-as polgári demokratikus forradalom évfordulójáról. Március 15-én Bratis/avában a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Herlianska utcai Darnica művelődési otthonban rendezett esten Püspöki Nagy Péter történész mondott ünnepi beszédet. Másnap, március 16-án a Csemadok Bratislava Városi Bizottsága és az Óvárosi helyi szervezet képviselői megkoszorúzták (fel-KOSZORÚZÁS PETŐFI SZOBRÁNÁL vételünkön) a ligetfalui (Petržalka) parkban Petőfi Sándor szobrát. A szobornál Szénássy Zoltán tanár, történész mondott ünnepi beszédet. A kulturális műsor keretében fellépett Dráfi Mátyás, a Magyar Területi Színház művésze és a Csemadok Bratislava Óvárosi helyi szervezetének éneklőcsoportja. A koszorúzást megelőzően — Bratislavában régen nem tapasztaltán — sűrűn havazott. Képünk a tavaszi telet is ábrázolja... Görföl Jenő felvétele 5
