A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-10 / 15. szám
492 11 A színes illusztrációs kép Kontár Gyula felvétele A céhkönyvből azt is megtudhatjuk, hány molnármester dolgozott az egyes időszakokban Komáromban. 1740—1749 között pl. 52 volt a számuk, ami 1779-re 65-re emelkedett. Az 1675— 1794-es évek között vezetett jegyzőkönyv értékes adatokat tartalmaz a komáromi vízimolnárok céhére vonatkozólag. Olvashatunk többek között az inasfelszabadításról, vagy a legénnyé avatásról, de azt már nem tudhatjuk meg belőle, milyen jellegzetes szokások voltak divatban vagy miből állt a mesterré avatás elengedhetetlen feltétele, a remekelés. A komáromi molnárcéh 1872-ig, a céheket végleg eltörlő ipartörvény érvénybelépéséig állt fenn. A molnárok céhládája az összes irattal együtt 1919-ben a Dél-Komáromban lakó Szenczy Mihály testületi elnök őrizetében volt — írja Kecskés László. Az I. Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a molnárok kérésére a láda és az iratok Nagy Sándor molnármesterhez kerültek, akinél 1945-ig épségben megvoltak. Akkor azonban a háborús események következtében nyomuk veszett. TOK BÉLA megvágni és megigazítani, valamint jó minőségű lisztre ereszteni, az a legény csak negyedes legyen a molnárrészből. Aki mindezt tudja harmados, aki pedig mindent elő tud készíteni, ismeri az őrléssel kapcsolatos összes munkát, az feles legyen a molnárrészből. A 19. cikkely előírta a legényeknek, hogy járjanak az inasok előtt jó példával, tanítsák őket és parancsoljanak nekik a malomra vonatkozó dolgokban. Az inasok kötelesek voltak mindenben szót fogadni. Aki pedig nem így cselekszik „csapassák meg három pálcával, másoknak példájára". A mai Szlovákia területén valamikor Pozsonyban (Bratislava) és Komáromban volt a legtöbb vízimolnár. Az előbbi helyen a 16. század végétől működött céh, és foglalkoztatta egyebek közt Dévény (Devín), Bazin (Pezinok), valamint Csallóközhidas (Most na Ostrove) molnárait. A komáromi molnárok vagy ennél hamarább, vagy néhány évtizeddel később tömörülhettek céhbe, mert az 1529— 1598-as évek közötti időszak erre aligha lett volna alkalmas. A vár, illetve az erődítmény két nagy török ostromot élt át. A polgárok is elköltöztek Nagyszombatba (Tmava), ahonnan csak 1958-ban tértek vissza. A céhalapítás dátumának megállapításában segítségünkre lehet a vízimolnárok 1675-ből fennmaradt céhkönyve. Ebben rögzítették a céhrendtartást mindazok számára, akiknek a malmokhoz közük volt. A malom tulajdonosairól a „malmos gazdákról" egyebek között az 1. artikulusban olvashattunk: a gazda 8 forintért (a szövegben mindenütt a régi forint értendő) fogadja fel a molnárt. Ehhez adjon egy pár csizmát, a feleségnek pedig egy fejrevalót. A 12. artikulus szerint a molnárbíróKomárom 1595-ben — Hofnagel metszete (Fotó: Bíró Béla) be. Ezek közül nézzük az elsőket: amelyik molnárlegény a kis korongot orsóival együtt nem tudja elkészíteni és beállítani, a nagy- és kiskerékbe való fogakat annak módja szerint megcsinálni, a köveket nak az a kötelessége, hogy minden hónapban a malmokat egyszer végigjárja. Ha valahol rendetlenséget talál, a felelős molnárnak egy véka búzáját kimérheti és elhozhatja a malomból. A molnármesterek munkáját érzékeltetve a cikkelyek közül a 8-ikat választottuk ki. A malomház levonásáért és felvonásáért, valamint a vízre bocsájtásért 2 forint járt, hozzá 3 pint (3 X 1,41 liter) bor és 2 kenyér. Egy pár malomkő faragásáért 2 és fél forint volt fizetendő. A céhkönyvbe az inasok és molnárlegények számára elrendelt rendtartás is bekerült. Számukra 25 cikkelyt jegyeztek
