A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 2. szám
A nagy kék füzet titkaiból KÉT PRÓZAKÖTETRŐL Lényegében az iró dolga a felvállalás. Akárcsak a kétkeziek szakmáiban: a munka avatja a mesterét A bratis/avai rádió néprajzi műsorában egy nyolcvan év körüli juhász mondta: ,.Úgy végeztem a dolgomat, hogy nyomot hagyjak az emberek szivében..." A meghitt — kisvárosi —, délelőtti csendben tűnődöm. Magam előtt látom a liptói juhászembert, kit még életében népdalba költöttek társai. A kortársam ő. „Kemény munkában pácolt élet van mögötte. Népdal őrzi majd nevét. Akárcsak elődei: ő is mindig tudta, hogy mit kell cselekednie..." — cseng fülemben az ugyancsak liptói származású néprajzos hangja. Kortársam ő... A meghitt némaságban hallgatózom. Külső és benső tájékaimra párhuzamosan. Jó lenne elmozdulni. Azt mondani, hogy sohasem tudjuk majd meg, hogy mi csiszol naggyá egy embert. Vagy esetleg melyik az a pillanat, amelynek nem szabad megtörténnie. Kitűnő alkotókat fújt el a történelem olykor sátánian sötét szele. Voltak, akiket megtévesztettek. Voltak, akik a tévedhetetlenségük áldozatává lettek. A pusztítás nem válogat. S nem kérdez senkit. Egyszerűen csak söpör. De mégsem mondhatjuk azt: szerencse vagy balszerencse kérdése az alkotás... Sok-sok összetevője van a csodacsinálásnak, a jelentős alkotóvá válásnak. Vannak, kik úgy kerültek alkotásközeibe. mint Pilátus a krédóba. Megint mások beleették magokat a művészet húsába. Nem az én embereim. Viszont szeretem azokat, akik naponta a munkájukkal lélegeznek. A munkájuk határozza meg óráikat-perceiket: s ennek látszatja van. Vannak közöttük csodálatos egyéniségek, kik megszabadulva kicsinyes kínjaiktól-gondjaiktól — leheletfinoman diktálják az emberszabta tökélyt... Műveket létrehozni: egyben azt jelenti, hogy állást foglalni erkölcsi dolgokban. Őrködni az örök-rend, az örök-rendezettség fölött. Kockázatvállalással is akár. Különös közeg a művészeté. S megkülönböztethető erkölcs a művészé. Hadd példálózzak egy kicsit — ama áldozati báránynyal. Akárcsak a bárányé: olyan sors mérettetett a művészre is. Kedvére ehet-ihat. s ha magánélete olykor kuszáit is — gondoljunk csak Villonra, Dickensre, Adyra, József Attilára, Lorcára, Paso/inire... — a befogadó közeg nagystílűén elnézi ezt, kimondhatatlanul is úgy értelmezve az ügyet hogy a művész, ha igazi művészről van szó. majd a helyére áll, ha eljön az ideje. Viszont ha a nagy kiállások idején valamelyik alkotó meginog azt kiveti közegéből az emberi kultúra és történelem. Magyar írók is tűntek így el az útvesztőkben. Vállalni, felvállalni: író, művész dolga. S a legtöményebb pillanatokban nincs megingás. Ám az irodalom berkeiben is sok a bóvli. A látszat-irodalom. S megtörténik, hogy a bóvli pillanatnyi árfolyama többszöröse az igazinak. De szerencsére az idő nagyon céltudatos rosta. A legrosszabb munkákat a selejtárut a feledésbe hullajtja. A javából válogat De nem állítanám, hogy tökéletesen. A két jelenkori szlovák szerző, új prózai alkotása közül Oľga Feldeková Veverica (Mókus) című négy ívnyi elbeszélését, mint irodalmi művet, nem tartom sikerültnek. Általában a győzteseket kedvelem. Tőlük szívesebben veszek példát Nos, Feldeková elbeszélése egyfajta vereség. Olyan állapot ez, midőn az anyag cserbenhagyja a szerzőt Feldeková elbeszélésének témája nem különösebben érdekes. Szerelem és elmúlás története. Olyan téma, amelyet vásári piktorok festettek hajdan vászonra. De én, mint alkotó vonzódom a giccses témákhoz. Mert ezeken át bizonyíthat leginkább a szerző. Csakhogy most nem sikerült. S Feldeková látja a kárát, meg az olvasó. Ha rosszul is, de összejött itt kanosaiul minden. A történet 1946—1949-ben játszódik egy árvái falucskában. Még létezik a mitikus népi világ. De találkozunk a szocialista realista ábrázolásmóddal, szürrealista képződményekkel, s a múlt századi ábrázolásmódokkal, sőt még Márquez mítoszai is kísértenek. Az elbeszélés vonaNezetése egysíkú. Sem történeti, sem gondolati, sem nyehi töltést nem érzek. A fülszöveg ugyan költői realizmusról beszél, de a költői realizmus csak akkor jöhet létre, ha a szerző tehetséggel, meglátásokkal és igyekezettel bírja. Ennek itt nyoma sincsen. És még valami. Most újra tanulmányozva azt az ún. népies világot — amelyről oly sokat és rosszul beszéltünk —, és zárt fahakban élő idősebbeket hallgatva kezdek ráébredni, hogy az ő világuk mítoszát feltehetően urbánus gondolkodásúak költötték ki. Egy bácsi mondta a minap: „Mikor megszülettem, rettenetesen nagy hó volt Pedig márc. 18-án születtem. Ám akkor még április elején is akkora hótorlaszok voltak, hogy mikor keresztelni vittek a szomszéd községbe, a szánkó előtt ellapátolták a havat Hát lapátolták előttem, mint csecsemő előtt akkora hó volt..." Ha ezt én irodalmi formában leírom: mitikusan hangzik. De ez napi valóság volt. S KINGSÜWKANmy Az elsős gimnazisták új biológiakönyve A „Biológia a gimnázium 1. osztálya számára" (Bratislava, 1985) egyike az új biológiatankönyveknek. Nagyon tetszetős és tartalmilag is megfelelő. Az ábrák is jól illusztrálják a tananyagot. Az évek óta oktatott kiasz - szikus tananyagot tartalmazza, tehát a fordítóval szemben támasztott elvárás nem volt nagyobb az átlagosnál. A könyv fordítója dr. Klokner Lóránd, tapasztalt és gondos fordító, jól oldotta meg feladatát, így a diákok kezébe használható könyv került. Találni azért orvoslandó hibát, de ezek nem változtatták meg a könyv mondanivalóját. A gondos tanárok, könyvszerkesztök, fordítók és lektorok viszont nem hagyhatják azokat figyelmen kivül. A könyv elején Az élörendszerek általános jellemzése fejezetben kifogásolhatjuk az „ontogenetikus fejlődés" terminust. Terjengős és magyartalan, a vele párhuzamosan használt egyedfejlődés, autogenezis hibátlan. Ugyanígy kifogásoljuk a „szaporitásbeli elhatároltságot", helyette a magyar szakirodalom a szaporodási izoláció vagy szaporodásbiológiai izoláció szavakat használja. A Baktériumok fejezetben a fordító felcseréli az „alzat" és az „aljzat" fogalmakat, amelyeket a Biológiai lexikon segítségével kijavíthattak volna. Az adott esetben az aljzat szót kellett volna használni. A Gombák fejezetben a fejespenész tárgyalásánál a „rizop čemastý" fogalmat a fordító a „rizop" szóval fordította magyarra. Dicséretére váljék, hogy feltünteti a latin nevet is. A probléma komplex megoldásához fel kellett volna tüntetni az említett gomba magyar nevét is: indáspenész. A latin eredetű szavak rossz fordításának példája a „funkciós egység" és „funkciósán" szavak használata, amit helyesen „funkcionális egységének, és „funkcionálisan"-nak írunk. Korrekcióra szorulnak a „kromoszómakettös" és „fikocián" szavak is, helyettük a kromoszómapár, illetve a fikocianin használandó. A „szűrös papírcsík" elírást már az átlagos képességű diák is helyesbíteni tudja. A mikroszkóp alkatrészeként feltüntetett „durvacsavar, finomcsavar" nem eléggé szakszerű, helyettük az irodalomban fellelhető makrométercsavar, fogaskerekű csavar, illetve mikrométercsavar használatát ajánljuk. A sejt szerkezetével kapcsolatban használt „plazmatikus hártya" a tükörfordítás terméke, magyartalansága mellett azt is kifogásoljuk, hogy fölöslegesen szaporítja a már ismert magyar terminusok számát a fogalom megjelölésére: plazmahártya, sejtmembrán, sejthártya. A tankönyvnek a régebbi gyakorlattól eltérően lektora is volt Fulajtár Péter személyében, s ez komoly előrelépést jelent tankönyveink színvonalának az emelésében. A recenzens a fenti észrevételek ellenére is fenntartja a tankönyvről alkotott jó véleményét : az elsős gimnazisták kezébe olyan könyv került ezúttal, amely valóban segíti őket a tanulásban. Remélem, hogy a részletesen boncolt hibák nem homályositják el a fordítás erényeit, a fordító lendülete sem törik meg, további jó fordításokkal járul hozzá tankönyveink jövőbeni jó színvonalához. CSUKA GYULA a napi valóság ettől még élénkebb történésekkel is jelentkezhet. Természetesen van mítöszteremtés. De amikor ezek a nagyon egyszerű emberek megélték a valóságot, egy cseppet sem játszottak rá: „Csinálunk egy kis mítoszt az Utókornak..." Jó lenne ezt szem előtt tartani. És illendően bánni a mítoszokkal is. Akárcsak a valósággal. A baj ott kezdődik, ha az ember — az olvasó nem érzi a mű valóságfedezetét __ Feldeková elbeszélése az igényesebb olvasó számára nem mond újat Ellenben Ján Johanides Slony v Mauthausene (Mauthauseni elefántok) c. regénye alkotás a javából. S hadd örüljek annak, hogy Johanidest a kortársamnak tarthatom, akárcsak ama liptói juhászembert (becsületes hevén Juraj Stráňát). Johanides lassan dolgozó, következetes író. S most is a nehezebbjét választotta. Egy hírhedt gyűjtőtáborról dialektikus regényt írni nagy vakmerőség. Hiszen Mauthausenről jónéhány könyv megjelent. Filmek készültek róla. Az ember azt hinné: a téma elcsépelt. Úgy vélem, valódi írói tett, ha az ember mások közreműködése után is újat akar, s tömény .szerencse", ha tud is. Johanides regényének két főhőse a felsőnyitrai Holenyšt és a holland származású van Maase. Mindketten idős emberek már. Mindketten megtapasztalták a világot az életet S a gyűjtőtáborból ismerik egymást Most annyi idő után (37 esztendővel később) találkoznak. Beszélgetnek. De jobbára csak hallgatnak. Hiszen lehetetlenség mindent kimondani. Legfeljebb csak önmagukban őrölik emlékeiket, „élményeiket". Találkozásaikat a nagyvilág dolgaival. Hadd osszam meg örömömet az olvasóval. Hadd ajánljam figyelmébe ezt a művet, amelyet bizonyára előbb-utóbb magyarra is lefordítanak. Elolvasva ezt az alkotást: számunkra eddig ismeretlen látószögből találkozunk a múlttal és a cseppet sem kevésbé érdekes jelenünkkel. S még nem is szóltam a pompásan megírt epizódokról, szereplőkről... Az ember akaratlanul is azonosul ezzel az egyénien, de mégis objektiven ábrázolt valósággal. VAJKAI MIKLÓS BIOLÓGIA o gimnázium 1. osztálya szamara 11
