A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-03 / 14. szám
sok s nem a muskátlis ablakok hamis romantikája követel magának teret a szemléletben. És nem a múlt nyomorúságos lakáskultúrája. De ne feledjük: két egyforma parasztház sosem létezett. Présház, csűr, templom, de még csak méhes sem. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért létezik népi építészeti stílus, méghozzá igen gazdag és változatos. Mindez persze nem azt jelenti, hogy most hurrá, minden emberi lakásra alkalmatlan vályogházat meg kell őrizni, csak azért, mert kedves a szívnek, tetszik a szemnek. Szó sincs róla! A helyes út nyilvánvalóan az, ha a legjellegzetesebbeket védetté nyilvánítják, felújítják, megőrzik mutatóba. De még dicséretesebb egy ilyen szabadtéri falumúzeum. Azért, mert összegez s egy helyben mutatja meg azt, amit külön-külön ma már nem hogy a közelről, vagy távolról érkező turista, de talán egy építész, vagy néprajzkutató sem látogathat végig. A Szentendrei Szabadtéri Múzeum majd csak évek múlva nyeri el végleges formáját, akkor, ha teljesen kiépül s átfogóan mutatja be Magyarország népi építészetét. De mai állapotában is már sokat mutat, s szerepe több annál, mintsem hogy a szemet gyönyörködtesse. „«mi mögöttünk van az bennünk van." Kassák Lajos mondta ezt, aki a nép fia volt, de nem volt „népiesch" — még kevésbé romantikus. Ö volt a magyar avantgárd szellemi csúcsa és kétkezi robotosa. Földet sosem szántott, templomba se járt soha, mégis el tudom képzelni, hogy az ö társaságában sétálgatok a falumúzeum épületei között. Képzeletemben a Mester elismerően bólogat. Mindent aprólékosan megnéz, minden eszköznek tudja a nevét, tudja hogyan, mire használták. Megnézi a fejfákat, a templom festett és faragott képeit, a csűrt, a pincét, az ólat, a méhest, a malmot és a kovácsmühelyt... Hogy mit keres Kassák a falumúzeumban? Nézelődik, mert én odaképzelem őt. Hogy miért éppen öt? Mert az ő sora jutott az eszembe: „Ami mögöttünk van az bennünk van." Én meg közben fényképezek. KESZELI FERENC A szerző felvételei GYERMEKEKNEK Hogyan múlta felül a kicsi a nagyokat Az elefántnak volt egy gyönyörűséges leánykája. Szerette is nagyon I Az elefánthölgyike igen-igen kedves és barátságos volt. Ahogy felnőtt, az elefánt összetrombitálta az őserdő állatait, és így szólt hozzájuk: — íme, a lányom. Felnőtt, s ahhoz adom feleségül, aki megteszi, amit parancsolok neki. Azzal egy hatalmas fára mutatott és azt mondta: — Aki egy csapással kidönti ezt a fát, annak adom a lányom! Nosza, az erősebbek nyomban indultak is, hogy próbára tegyék erejüket és szerencséjüket. Dehát senkinek sem sikerült kidöntenie a fát. Amikor az erősek már mind kudarcot vallottak, megszólalt a kaméleon: — Nocsak, hadd próbáljam ki az erőmet én is! Ezen aztán jót kacagott mindenki. — Ugyan, mit hencegsz, hisz az erősek sem bírták kivágni azt a fát ?! Hogy te milyen merész lettél egyszeriben. Az elefánt azonban közbeszólt: — Hagyjátok csak, hadd tegyen próbát ő is! A kaméleon odamászott a fához, fogta a fejszét, egész erejéből nekirugaszkodott és úgy odacsapott a fa tövéhez, hogy az nyomban kidőlt. Az állatok szóhoz sem jutottak a meglepetéstől. A kaméleon pedig nem teketóriázott sokat, fogta a lányt és faképnél hagyta az ámuldozó társaságot. S nem ilyenek vagyunk gyakorta mi is? A magas, deli termetűeket megcsodáljuk, az apróbbacskát, a jelentéktelennek látszókat pedig lebecsüljük. (Afrikai mese) Vércse Miklós fordítása N. LÁSZLÓ ENDRE A két azonosnak tűnő kép között mi a különbség ? KESZELI FERENC Száll, száll, száll a könnyű szalmaszál, azt képzeli, hogy madár!.. . Hol, ho! hol a könnyű pihetolI? Amott száll már valahol... v v v v v v Mit bánom én: legyél vegyész! Szivet sem kér, elég az ész. Ám de ésszel nem mész sokra, bodzát terem epred bokra. Sajnos Ernő, termő kerted — vegyszerekkel eltekerted. Addig-addig permeteztél, hogy kertészből vegyész letté! 21
