A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-27 / 13. szám
492 11 A CSILLAGOKHOZ BUJDOSÓ CSILLAGOK Sorozatunk befejezéséhez érkezett. Az itt bemutatott csillagképeket és csillagneveket a teljesség igénye nélkül válogattuk ki abból az egykor olyannyira gazdag tárházból, amelynek ma már csak töredékeit tudjuk felmutatni. A költőien szép csillagneveink számbavételekor csak szó morkodhatunk miatta, hogy közülük elenyészően keveset tudunk azonosítani az égbolt csillagaival. S ha még legalább lenne remény, hogy visszahelyezhetjük őket elfeledett, (rjégi helyükre, hogy valamilyen csoda folytán életre kelnek ősi csillagmítoszaink, meséink, mondáink. Sajnos, erre aligha lesz lehetőség. Pedig kínzóan érdekes elnevezések maradtak ránk, s vajon a meglévők mellett még mennyi lehetett, melyekről nem is tudunk? Ősi csillagmítoszaink a régmúlt időkbe nyúlnak vissza és korábbi önmagunkat idézhetnénk föl, önmagunkról való tudásunkat tehetnék árnyaltabbá, gazdagabbá. Vajon kultúrtörténetünk mennyire fontos és értékes része ment veszendőbe? A válasz legyen az a néhány példa „gazdátlan” csillagaink közül, melyek utolsó képviselői annak a hajdan népes „csillagnyájnak", melyet gondtalan pásztorai hagytak, hogy szétszéledjen az égi mezőn: Aranyhajú csillag. Áldomáscsillag. Álmatlan csillag. Árvaleány pillantása. Betyárvezető csillag. Búvó csillag. Csokroscsillag. Délszakcsillag, Éjféli csillag. Fogoly csillag. Fürtös csillag. Gyalogcsillag, Haldokló csillag. Hárommalom csillag. Holdkísérő csillag. Határjáró csillag. Járó csillag. Juhászöröm, Kantár csillag. Kétórás csillag. Kincslátó csillag. Koldusok csillaga, Kúdúsleány, Kunyhóba Tekintő, Lámpáshordó csillag. Legeltető csillag, Molnárszemü csillag. Nagytáltos. Nehézlábú csillag, Nyüveskutya, Ökörvezető csillag. Páratlan csillag. Pásztorserkentő. Rablócsillag. Rétzsagoló csillag. Szarvaslegelő, Szarvasköröm, Szőlőérlelő csillag. Tévelygő Juhász, Tündérek Járása. Vendégcsillag, Virradó csillag stb. BÖDÖK ZSIGMOND (a szerző felvételei)