A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-13 / 11. szám
A KOMIKUM TOJÁSTÁNCA ■ ■ - -- ---- ....... ......... A fürjtojás? • Batta György tragikus groteszkje a Mateszban) Petőfi szobra a ligetben A múlt század utolsó éveiben egy német újságíró Wolfgang Rieppl vetette fel a gondolatot, hogy Pozsony Petőfi szobrának felállításával ünnepelhetné meg a költő halálának 50. évfordulóját. Különböző szervezetek gyűjtést indítottak, a terv mégsem valósult meg. Pár évvel később Fadrusz János elvállalta, hogy saját költségén elkészíti a szobrot. A mester fiatalon bekövetkezett halála azonban e terv megvalósítását is meggátolta. Tanítványa Radnai Béla (1873—1923) készítette el végül is a szobrot 1911-ben. Ezt eredetileg a Nemzeti Színház épülete előtt állították fel. Ide került később P. O. Hviezdoslav szobra is. A burzsoá Csehszlovák Köztársaság illetékesei Petőfi szobrát eltávolíttatták. 1937-ben a városszépitő egyesület javaslatára Petőfi szobrát a ligetfalui parkban állították fel. Ezt főleg azért javasolták, mert annak idején Petőfi színészként e parkban játszott. Erről a költő barátja és sorstársa Kolmár professzor írt: „Mikor Petőfi 1843- ban a pozsonyi országgyűlésre jött, csak napközben tartózkodott a városban, de aludni színész barátjával Ligetfaluba járt. A Thália magyar szinésztársaság ideiglenes játékszínt építtetett fel és barátom, Sándor ott játszott". Még abban az időben, amikor Petőfi szobra a mai Hviezdoslav téren állt. az Esti Újságban egy nagyon szép cikk jelent meg arról, hogy Pavol Országh Hviezdoslav menynyire tisztelte és csodálta Petőfit. Ezt az érzését egyik 1910-ben irt versébe bele is szövi. Hviezdoslav egyébként az 1848— 49-es forradalmi évek iránt is csodálatát fejezte ki: Ezernyolszáznegyvennyolc, te csillag. Te, a népnek hajnalcsillaga! Piros arccal jött a hajnal. Piros arca vad sugara Komor fényt vet a világra;... Ma ott áll Petőfi szobra, ahová annak idején a városszépítő egyesület szerette volna helyeztetni: a Janko Kráľ ligetben. Janko Kráľ Petőfihez hasonlóan harcolt az 1848— 49-es forradalmi években. Petőfi elesett, őt halálra ítélték, később kegyelmet kapott. Így ismét két egymáshoz közeli lélek kapott helyet egymás mellett. Nemcsak mint kortársak álltak közel egymáshoz, hanem lélekben is. Dr. ANNA BERGEROVÁ Hazai magyar sajtónkban viszonylag gyakran olvashatunk kesergő merengéseket a csehszlovákiai magyar dráma folyamatos fejlődésének. mennyiségi és minőségi gyarapodásának égető hiányáról. Sajnos, eme tűnődéseknek azonban eleddig nem sikerült felszínre hozniuk e drámaínség igazi, még az 1918—1938-as időszakban megalapozott, majd az Egri Viktor, Dávid Teréz, Lovicsek Béla által folytatott úton való megtorpanás tényleges érvekkel alátámasztott okát; bár a magyar nyelvű honi drámaírás kiterebélyesedésének elsődleges akadálya — legalábbis szerintem — írógárdánk zömének féiszeg érdektelenségében és a színpadi műfajok iránti bizalmatlanságában keresendő. Vers avagy próza még csak-csak születik, de színdarab?!... Pedig játékszínünk mindkét együttesének dramaturgiája, a színészek és mi, színházba járók sem rögtön világmegváltó darabokat várunk, hiszen eleinte előszeretettel beérnénk a hazai műhelyből származó, egyszerű s jól játszható drámákkal is. így hát aligha csodálnivaló, hogy ha a Magyar Területi Színház olykor-olykor hozzájut egy ilyen előadás ígéretével kecsegtető szövegkönyvhöz, akkor színműirodalmunk izmosodásának akár legcsekélyebb reményébe is apait, anyait beleadva igyekszik megcsinálni a sikert — vállalva egyúttal az esetleges kudarc kockázatát. Nos, valamiféle ilyen törekvés jellemzi a Matesz komáromi (Komárno) stúdiószínpadának legutóbbi bemutatóját, ahol ezúttal a harmadik darabjával jelentkező Batta György: A fürjtojás? című tragikus groteszkje került színre. E négyszereplős, ám a valóságban azonban inkább csak kétszemélyes abszurd játék alapötlete lényegében elfogadható. A szerző eleinte különös csapdát állít elénk: olyan játékot intőnél, mintha a darab két számottevő figurája — Zizi és Sámuel életük zárait próbálnák felnyitni előttünk. Kétségtelen, hogy erről is szó van, ám a bevezetés egyszer frappáns, másszor fárasztó fordulatai után Batta a tematikai és emberi megtisztulás felé igyekszik kormányozni szinpadilag egyre inkább elerőtlenedö mondanivalóját. E több irányú törekvések keveredésében, a groteszk és az abszurd mellett, a keserű szatíra körvonalai is fölsejlenek. De épp a műfaji kuszaság veszélyével fenyegető sokirányúság vezet el annak felismeréséhez. hogy a szerző a drámai mondanivaló teljes kibontásával, a maga választotta stílus elmélyültebb vállalásával jópár tekintetben adósunk maradt. „A fürjtojás?" bemutatásának tanulságai ékesen bizonyítják, hogy az abszurd dráma műfajában Batta György egyelőre még nagyon óvatos tojástáncot jár; hogy csak nagyon lassacskán tanulgatja e színpadi stílus sajátos korlátásának, művészi tettekben kifejezett teljesítményeinek és nem kevésbé írói követelményeinek egyedien természetes velejáróit. Remélem, nem tévedek, ha azt mondom: alkotói módszerének s írói világának elsajátításában Beckett, Ionesco, Pinter, Örkény, Schwajda lehetnek igazi példaképei, ám ő egyelőre még csupán a groteszk felszíni szövetéig tudott eljutni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a színházi környezetbe hatásosan átemelhető társadalmi és egyéni viszonyrendszer teljesebb írói megfogalmazásával adósunk maradt. Úgy tűnik, eleddig nemigen tudatosította magában, hogy például Beckett drámáinak megszületésekor, azoknak háromféle újdonságuk is volt. 1.: A „semmi" létérzéséböl teremtette meg műveit. Vagyis a kor leépülését, emberi-társadalmi értékválságát a művészi teljesítmény „valamijével" fejezte ki; s ezzel szituációkba zsúfolt magasrendű színpadi költészetet hozott létre. 2.: A gondolatot, magát a filozofikumot olyan mértékben tette a dráma, a színjátszás alkotóelemévé s oltotta bele a színházi effektusokba, mint előtte senki. 3.: Mindezzel a színészt olyan feladat elé állította, amit csak testi-lelki rugalmasságának teljes kicsiszolásával, személyiségének gondolati telítettségével s egyfajta önszembenézéssel tud megvalósítani. „A fürjtojás?" esetében — a gondolati síkok és az író létkérdésekre szegezett tekintetének mélyebb ábrázolása híján — a darab mélyrétege is hiányzik. így komolyabb örvendezésre ezúttal nincs okunk, mert elsősorban csak a szándék, a vállalkozás keresztülvitele dicséri a Magyar Területi Színház Stúdiószínpadát. Amit előadnak, jobbára eléggé szimpla és nem tiszta stílusú játék. A szóviccek és helyzetkomikumok özönében helyenként igazán mulatságos, de nemegyszer az áttételesebb jelentés híján, a pontatlanságok, a következetlenségek, a „feltupírozott" elkenések árán az. A Mateszban először bemutatkozó Platón Baker rendezői olvasata KINCSŐNK A NYELV Alkotni az élő nyelvhasználat alapján Okosan, megfontoltan érvelő, színvonalas és értelmes előadást hallottam a minap a rádióban a nyelvművelésről. Az előadó a nyelvművelő munkáját a kertész feladatával, a kertműveléssel vetette össze, vagyis: a nyelvművelő ember feladata hasonló és azonos a kertet gondozó ember mindennapi teendőivel, mivel mindkettő művel, táplál, gyarapit. A kertész gyomlál, nyesi a fákat — reggeltől estig gondozza, karbantartja kertjét, de új növényeket is ültet, olt, nemesit és ápol. A nyelvművelő is hasonló módon látja el feladatát. Gyomlálja a káros nyelvi jelenségeket, az ártalmas megkorcsosodott babonákat, a régieket, a jókat .életre kelti és szárnyat ad nekik. Tehát egy-egy műben, írásban, dolgozatban árgus szemekkel nemcsak a rosszat keresi, hanem a jót, a helytállót is próbálja kiemelni, megmenteni és továbbadni ... Az előadás elgondolkodtatott, és talán nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy az utóbbi gondolatai a nehezebben megvalósítható feladatok közé tartoznak. Érzésem szerint az írók és írástudók nagy többsége még mindig a hagyományokat követi, és vonakodik, nem mer az élő nyelvhasználat alapján alkotni, újat teremteni. Az idegen szavak elleni túlzott hadjárat kihirdetése sem lehet a nyelvművelés egyedüli megalapozott célja, feladata. A nyelv állandóan fejlődik és változik, szoktuk hangsúlyozni, de tudjuk azt is, hogy mindig az idő dönti el és bizonyítja a változások helyességét, s egyben létjogosultságát is. Az író eszköze a nyelv és változatos használata alapján — túl a mű tartalmi és eszmei értékein — lesz, vagy válhat egy írás, könyv maradandóvá, olvasottá, vagy akár népszerűvé ... ' Még júliusban megvásároltam Vámos Miklós Zenga zének című 1983-ban kiadott regényét, melynek elolvasására csak nem régen került sor. Bevallom, a könyv nem a tartalmával, ami egyébként fontos történelmi eseményeket tár elénk 1955—56-ból, hanem a nyelvezetével lepett meg. Egy kisfiú érzékeny lelkületével követi nyomon az eseményeket, amelyek számára zavarosak, kuszáltak és bonyolultak. Öcsi figyel, hallgat, de kérdez is. Ilyeneket: „Hogyan lehetaz, hogya zisten mindentlát onnana magaságból?"........Naésa szeplőtelen fogantatás?" De kérdez másokat is, vannak nehezebb kérdései is a kisfiúnak. Találkozik bonyolultabb szavakkal is, néhányat ragadjunk ki közülük: „dögmeleg,... szállj ki az orrodból!, lábtengázás. körbekörbézés,... Nem vagyok én kispisisl, cuppog a zoknija, furunkulus (kelés), spuri (fussunk)!, ... ha rájön a hoppáré!,... a tisztítótűzben verdengtek (ezt a vergődik és fetreng igéből vonta össze), kajtat (keres), skubizni (lesni), csiricsáré (rikító) szoknyák, kisubickolt alma, mese habbal, fírlefáncos (jelentéktelen), penitencia, nem gilt (nem érvényes), slusszpassz (nincs tovább), úri kedvem, tüzel (párzik) a vizsla, izgága, kvaterkázó,... bubucokat piszkált ki az orrából, hecsedli, hecsedli 10
