A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-13 / 11. szám
és látványos, olykor illatos, mindenképpen nőhöz illő. Bizonyára így gondolják azok az asszonyok is, akik itt vállaltak munkát és nemkülönben a vezetőjük: Surovec Erzsébet kertészmérnök. Róla azt tudtam meg, hogy amióta a szövetkezetben dolgozik, leginkább szekfütermesztéssel foglalkozik és a szállítások körüli bonyodalmak intézésében ügyes, jártas szakember. A virágkertészetben a szekfüre alapoznak de található az üvegházakban krizantém, gerbera és kála is. A zöldségkertészet a Csallóközben immár honos, hagyományos kultúrákat termeszti: paradicsomot, és paprikát, fóliasátor alatt és üvegházban, valamint szántóföldön. Szántóföldi zöldségük még a korai káposzta. Ezt éppen ottjártamkor pikírozták. Ez idén először tíz hektáron görögdinnyét is fognak termeszteni. A szőlő-gyümölcs kertészet termékszerkezete változatlan: sárgabarack, téli alma és borszőlő. Mivel munkacsoportonként és azon belül is még kultúránként külön munka- és költségvetési tervvel dolgoznak, Így bizony sok a dolga Renczés Irénnek, míg mindezt beírja, leírja, szétirja és összeadja. — Most, hogy a régi kisebb helyett egy nagyobb, mintegy 75—80 tagú munkacsoportot irányítok — pillant fel Molnár Tibor a jegyzetfüzetéből —, alkalmam van jól összehangolni a munkát. Mindig oda összpontosítom a munkaerő jelentősebb részét, ahol éppen a legszükségesebb. Most a szőlő és gyümölcs metszését végzik többen, de a gyümölcsszedö asszonyok az üvegházban is tevékenykednek. Ha majd elérkezik a palántaültetés ideje, akkor itt lesz szükség több szorgos kézre. Ősszel pedig a szüretelés lesz munkaigényesebb. — Van, aki nagyon ügyes a metszésben vagy a szölökapálásban, de a palántaültetésre nem áll a keze. Hogyan fogadják az emberek az ilyen munkaerő-csoportosítást ? — Nem a csoportok, nem az összeszokott kollektívák szétszedéséről van szó. Mindenki azzal dolgozik együtt továbbra is, akivel összeszokott. Csupán azt szeretném, ha az egész év folyamán kiegyensúlyozott lenne a munkavégzés. Ne legyenek alacsony fizetésért, „hogy meglegyen a munkanapom" módon eltöltött órák és a csúcsmunkák idején sem szeretnék elviselhe-* tétlenül nagy terhet róni az asszonyokra. Ezzel az elvvel a kertészasszonyok is egyetértettek: — Mindegy, hogy hol, csak munkánk legyen — mosolygott fel a palánták közül Ibolya Erzsébet, megfogalmazván az általános érvényű tételt. Közben dél lett, az asszonyok kerékpárra pattantak, kiürült az üvegház, bezárt az iroda. Csak a nap sütött egyre szilajabban, erősítve az üveg alatt a palántát, biztatva a kertészeket: jó év lesz az idei. FISTER MAGDA A szerző felvételei Úszkáló fehér hattyúk a fedett híd alatt elcsobogó folyó vízén meg az a furcsa, ragyavert emlékmű a parkban. És a látvány nyomán felbukkanó gondolatok .. . Az ókori hiedelem szerint az egyébként néma hattyú halála előtt énekelni kezd. Azért nevezték el hattyúdalnak a zeneszerzők a költők halála előtt készült utolsó művet. Beethoven, akinek a tiszteletére állították fel azt a furcsa emlékművet, B-dúr vonósnégyesének fináléját, „Nagy Fúgát" írta meg utolsó műveként. Talán ezért igaz: a mű előadásánál csak a hallgatása nehezebb. Tény viszont, hogy a halála előtti hetekben gyakran emlegette az elkészítendő, a megírandó Tizedik szimfóniát. Jómagam inkább hiszem hát, hogy azon dolgozott. A fürdő parkjában látható emlékmű nem a halálra, nem a zeneköltő hattyúdalára emlékeztet, hanem arra, hogy itt járt, itt gyógykezeltette magát 1801 - ben. Valamint arra a valakire, akit ö így nevezett el: a halhatatlan kedves. Okkal és joggal tudunk mi ilyen sokat az antwerpeni szabómester unokájáról, a későbbi csodagyermekröl, a zeneszerzőről, a zeneköltők óriásáról, mert elég sokat élt, járt Bécsben és nálunk, a mi tájainkon. Legalább harminc kötet könyv méltatja ezt magyar nyelven. Négyszer annyi más nyelveken. Nem kétséges tehát, hogy itt járt. Mégha kortársa, életrajzírója Anton Schindler (1795—1864) csak ennyit jegyzett is fel: „azon a nyáron az egyik magyar fürdőben üdült." Nem kétséges, mert előkerült Beethoven tizenhárom levele, mely ezt hitelesen is bizonyítja. A parkban látható emlékmű felállítására ugyancsak az életrajzíró közvetett bizonyítékot szolgáltató feljegyzése adott okot, más már azonban ismeretes és bizonyított: a halhatatlan kedvesnek innen küldte leveleit Beethoven. De ki is volt valójában az ő halhatatlan kedvese? Sokat foglalkoztatta ez a kérdés a kutatókat. És sokáig még Romain Rolland is keresett, kutatott, levelezett ebben az ügyben. Beethoven ugyanis nem volt az a rideg és lemondó aszkéta, akinek a róla költött romantikus legendák megtették. Életének íze, sava-borsa voltak a nők, az asszonyok tarka füzére: Magdalena Willmann, a bonni énekesnő, Therese Malfatti, orvosának leánya, Giulietta Guicciardi grófnő, Brunszvik Teréz, az óvodaügy úttörője, Keglevich Babetta grófnő, Anna Milder énekesnő meg a többi... Közülük ki jutott hozzá annyira közel, hogy számára a halhatatlan kedves lehetett? A legtöbben, még Romain Rolland is, úgy vélték, hogy Brunszvik Teréz volt, akivel eljegyezte magát. De Teréz húga, Jozefin, a fiatal özvegy is barátja volt a zeneköltönek. Olyannyira, hogy az ő miniatűr képmását haláláig megőrizte ...! És találgattak. Még a kutatók is. Ám két Beethoven-kutató, Siegmund Kaznelson és a magyar Czeke Marianne, aki a Brunszvik-család levelezését rendezte, véget vetettek a találgatásoknak. Feltárták a kínos és fájdalmas, sokak által ízléstelennek minősített, ám bizonyítható tényeket, a valót. A család levelezése meg az előkerült tizenhárom Beethoven-levél bizonyítja: Brunszvik Jozefin volt a halhatatlan kedves. Az előkelő, társaságbeli szépasszony, aki akkor még nem vált el törvényesen a férjétől és még nem .özvegyült meg, viszonyt kezdett ugyan a zeneszerzővel, de tettét nem vállalhatta az akkori képmutató, álszent társadalom előtt. Hallgatott. Nővére, Brunszvik Teréz is hallgatott. Még akkor is, amikor húga várandós volt. Keresztlányának vállalta a megszületett gyermeket és hivő katolikus létére ezt a pogány nevet adta a kicsinek: Minona. Tessék csak fordítva elolvasni: Anonim, Ismeretlen. Szóval, a keresztmama elárulta magát. Sajnos, csak az utókor és nem Beethoven előtt. Annak idején mindenki úgy tudta, azt hitte, hogy a kis Minona a második férj, az Észtországból érkezett Stackelberg Kristóf gyermeke. Másként is alakulhatott volna persze, gondoljuk mi. Akkor szenvedélyes szeretetét nem unokaöccsére pazarolja a zeneköltö, hanem saját gyermekére. Csakhogy akkor még nem a bonni Beethoven-Haus őrizte azokat a leveleket, más volt a világ, de mennyire más! Azon a 160 évvel ezelőtti tavaszon, amikor a zeneköltök óriása, Beethoven meghalt, az európai látóhatár szélén távoli villámok cikáztak. Napóleon már nem élt, de mérföldes léptekkel közeledett a forradalom... és Minona ifjú asszony sem tudott születésének titkáról. HAJDÚ ANDRÁS Hajdú Endre felvétele 5
