A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-27 / 9. szám
Ha télvíz idején a Bratislava: Közterületfenntartó Vállalat hóekéi a Februári győzelem utcát tisztogatják, akkor egyetlen forduló alatt, tehát oda-vissza menet, hét kilométert kell megtenniük. Ez is jelzi: az egykori Rácséi út a maga 3 503 méterével a szlovák főváros leghosszabb utcáinak egyike. A turisták részére kiadott útikalauzban mégsem esik róla számottevő említés. E környéken ugyanis hiába keresnénk műépitészetileg értékes épületeket, esetleg egyéb történelmi nevezetességeket. A városközponttól északkeletre fekvő Récsei út legelején valaha egy katolikus és egy evangélikus temető volt; a hajdani Virágvölgy még kijjebb eső tájait pedig csak fák, békés legelők s gazdagon termő szőlők borították. Telekkönyvi kivonatok s egyéb okiratok sokasága tanúskodik arról, hogy ezen az idillikus, mondhatnám édeni hangulatú területen elsőként a hamburgi „Alfréd Nobel és társai" elnevezésű cég vásárolt 1873-ban egy gyártelepnek alkalmas telket, ahol dinamitgyár létesült. Csaknem huszonöt évvel később: 1896-ban — mintegy félúton e robbanószereket gyártó üzem, illetve a város akkori határát jelző Récsei vám között — fölépült az ugyancsak német vállalkozók révén létesített Stollwerck édességgyár; 1902-ben pedig egy még beljebb fekvő telken a villamossági berendezéseket készítő Magyar Schukert Müvek kezdte meg a termelést. Ez utóbbi gyár — egy esztendővel később — a már akkoriban is híres Siemenscéggel egyesült. Ezek az akkori idők viszonyaihoz képest valóban tekintélyes üzemek lényegében megalapozták e városrész egyre inkább iparosodó jellegét. Ez egyúttal a munkásmozgalmi hagyományok fokozatos kialakulását is eredményezte. Osztályöntudatukról főképpen a Siemens-gyár alkalmazottai voltak híresek, így a München előtti köztársaság idejében ez az üzem — legalábbis a politikai szóhasználatban — a Vörös Bástya nevet kapta. Erősítette ezt a közhangulatot, hogy a proletariátus egyre inkább erősödött ezen az egykor jobbára földszintes, vasúti vágányokkal és gyárkéményekkel határolt peremterületen. Az osztályharcban s az ellenállási mozgalomban edződött munkásság zöme a második világháború után is hü maradt korábbi munkahelyéhez. Ki-ki először a háború okozta károk eltüntetéséhez, majd az első békeévek termelési feladatainak ellátásához fogott. Az akkori valóság ma már történelem. Mint ahogy az is, hogy a felszabadulás utáni politikai harc egészen 1948-ig, a csehszlovákiai munkásság februári győzelméig folytatódott. Mindennek tudatában lényegében stílszerü, hogy Szlovákia fővárosában — 1950. december 12-én — éppen e gyárnegyed fő közlekedési útvonala kapta a Februári győzelem utcanevet. • Manapság dupla villamosvágány szeli ketté ezt a szalagszerüen kígyózó utcát. Az itt közlekedő szerelvények néhány percnyire zsugorították a három és fél kilométernyi szakasz megtételéhez szükséges időt. A belvárosból kifelé vezető irányban az utca jobb oldalán továbbra is gyárak, üzemek sorjáznak; a szemközti oldalon magasodó tömbházakban viszont több tízezer ember él. Közülük sokan jelenleg is az iparban dolgoznak. A hajdani Siemensnél, azaz a Bratislavai Elektromossági Művek költségesen felújított csarnokaiban például külföldön is keresett elektromotorokat gyártanak, de hasonlóképpen jó piacuk van a Figaro csokoládé- és cukorkagyártermékeinek is. Úgy mondják, hogy itt, a valamikori Stollwerck tőszomszédságában működő sütödében készítik Bratislava legfinomabb péksüteményeit, a szlovákiai étolajipar bázisa a Palma, ahonnan azonban különböző növényi eredetű margarinok is kerülnek a boltokba; ugyanakkor sokan keresik errefelé a Ferona telepén található vasipari cikkeket, vagy a Pneuszerviz korszerűen felszerelt csarnokát. E felsorolás távolról sem teljes. A gyárnegyed ipari üzemei mellett, szép számmal találni itt iskolákat, diákotthonokat, tudományos munkát végző kutatóintézeteket s egyéb létesítményeket. Nem hiányzanak az utcaképből az üzletek, büfék és presszók sem. Nem úgy viszont a művelődési és szórakozási lehetőségek, amelyekből bizony kevéske akad. Az utca egyik végén tekintélyes forgalmú könyvtár működik, a Februári győzelem utca túlsó végén pedig a Georgi Dimitrov Vegyi Művek művelődési otthona várja az érdeklődőket. Nagyjából ez minden, amire kulturális ellátottság tekintetében e hosszan kígyózó település lakossága számíthat. Az olvasóra bízom annak eldöntését, hogy ez sok-e, avagy kevés? ... Pusztán segédadatként jegyzem meg: önmagában az Ifjú Gárda Diákotthon 2 400 főiskolásnak nyújt otthont. ® A tömbházak földszinti helyiségeinek egyikében nyugdíjasklub is működik. Gőzölgő feketekávé, laposüvegben őrzött itóka mellett itt kvaterkázok a 69 esztendős Ribánszky Jánossal. — Mi köti ehhez az utcához? — A múltam. Különben ... — Különben? — Semmi — mondja a jó erőben lévő férfi és lehajtja a fejét. Semmi? Látszik, szinte inakat és zsigereket szakít benne ez az öt betű. — Amióta nyugdíjas vagyok, már csak a sajá gondjaimnak élek. De amolyan hűtlen hűség ez, mert gondolatban ma is még minden reggel a gyárba indulok ... Talán még meghalni is itt fogok valahol. • Ribánszky János hatéves korában „találkozott" először az egykori Récsei úton elterülő gyárnegyeddel. Ekkor halt meg az apja, és a férfiúi támasz nélkül maradt család fölköltözött Szlovákia mai fővárosába. 4
