A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-02-13 / 7. szám

A sziget hegy- és vízrajza rendkívül érde­kes. A Korzikai Alpok valószínűleg a dél-spa­­nyolországi Sierra Nevada folytatása. A ten­gerparttól a hegyvidékig gyönyörű szikla­­alakzatok váltják egymást, amelyek vadregé­nyessé teszik a szigetet. A korzikai gránit sajátosságai a különböző nagyságú mélye­dések. A hasznos fafajták közül a paratölgy kel­tette fel legjobban érdeklődésünket. A fa 3—7 centiméter vastag kérgét 7—10 éven­ként húzzák le. Sajnos, nem a szigeten dolgozzák fel, hanem exportálják. Állítólag Kolumbusz Kristóf is Korzikán született. Hogy pontosan hol látta meg a napvilágot ez a híres felfedező, valójában nem ismeretes. Különböző legendák terjen­­genek születésének helyéről. Korzikát régen a kalózok és a vérbosszú szigetének nevezték. Ez már a múlté. A helybeliek kedvesek, szívélyesek és barátsá­gosak az idegenekhez. Ott-tartózkodásunk első napjaiban azonban nagyon megijed­tünk, amikor a falvakban és az erdőben sok fegyvert viselő férfival találkoztunk. Gyakran hallatszott fegyverropogás. Később megma­gyarázták, hogy a puskás férfiak vadgalam­bokra vadásznak. Ősszel ugyanis ezek a madarak nagy csapatokban költöznek le északról délre. Bár sajnáltuk a szép állatokat, mégis megnyugodva lélegeztünk fel... A kalózok idejéből emlékként már csak a tengerparti őrtornyok maradtak meg. S talán a nyugati part menti kis szigetek elnevezése őrzi még a kalózok emlékét. Ilyen például a Les lles Sanguinaires, Véres szigetek . .. Korzika régóta lakott terület. A sziget dél­nyugati részén még láthatók a legrégebbi település maradványai. Három méter magas 3—4 évezredes gránittömbök vannak itt, amelyek embert ábrázolnak. Korzika földrajzi és stratégiai fekvése rég­óta felkeltette a különböző népek érdeklődé­sét. 1768 óta, a legnagyobb korzikai, Bona­parte Napóleon megszületése óta a sziget Franciaországhoz tartozik, a 18. század vé­gén és a 19. század elején kétszer a britek foglalták el, a második világháború idején pedig a német fasiszták szállták meg. A sziget történetét a betolakodók elleni örökös harc jellemzi. A hősiesség apáról fiúra száll, s ha a sziget jövőjéről van szó, a korzikaiak még életüket is képesek feláldoz­ni. Ezt a második világháború idején is bizo­nyították. Már 1944. október 4-én kiűzték a megszálló fasiszta egységeket és Franciaor­szág első szabad területe lett. A szigetnek jelenleg 300 ezer lakosa van, de sokkal több korzikai él szerte a világon. Ennek a munka­­nélküliség az egyik oka, bár az utóbbi időben ezen a téren bizonyos javulás tapasztalható. A sziget ismét kezd az érdeklődés közép­pontjába kerülni. A telített európai tenger­partok és üdülőközpontok idején Korzika egyre inkább az üdülési lehetőségek helyévé válik. A korzikaiak élete nehéz. A sziget állat- és növényvilága viszont lenyűgöző. így nem csoda, ha a helybeliek a szépség szigetének nevezik Korzikát. , Kép és szöveg: FRANTIŠEK KELE GYERMEKEKNEK HM KESZELI FERENC Barkácsoló Csőtésztából építettem leves-vezetéket, a végére csapot tettem, közepébe léket. Elromlott a levescsapom, lékbe vertem éket, azóta sem eszem levest, csakis főzeléket. Az ábrán látható tárgyakat úgy párosítsd össze, hogy bizonyos tulajdonságaik­ban hasonlítsanak egymáshoz! Volt egyszer egy kupec, s kifundálta magában, hogy ő bizony rókabundá­val fog kereskedni. — Ha minden egyes bundáért az erdőt kell koslatnom, akkor nagyon rászolgálok a haszonra — így okosko­dott. Dehát nemhiába volt ravasz kópé ökelme, talált megoldást erre is. Fel­kereste az erdő legvénebb rókáját, akinek szava volt a rókák nemzetsé­gében, hogy szép szóval egyezséget kössön vele. — Te elég idős meg okos is vagy — kezdte a kupec hízelegve, ahogy talál­koztak az erdőszélen. — Magad is tudod, milyen keserves a rókaélet itt az erdőn. Itt leskelödnek, amott meg puskával durrogatnak rátok, máskor meg hajtanak, űznek egyik bozótosból a másikba. Őszintén sajnállak benne­teket! Azt tanácsolom, költözzetek hozzám a ketrecekbe. Úgy gondosko­dom majd rólatok, mintha a sajátjaim lennétek, s örökké nyugtotok lesz. Csakhát az erdő legvénebb rókáját sem kellett félteni, ö sem esett a feje lágyára, ismerte jól az emberi népet. Azt kérdezte: — Hajlandó lennél csak úgy, szí­vességből, ingyen etetni bennünket? — Hát egészen ingyen azért még­sem — fonta a szót tovább a kupec. — Untig elég lenne érte a bundátok. — Tehát ezt eszelted ki! — csóvál­­gatta a fejét az erdő legvénebb rókája. — Persze, tudnod kéne jól, hogy a rókák csak akkor válnak meg a bundá­juktól, ha kimúlnak e világból. Vagy tán nem tudod? — Mindenkire sor kerül egyszer — vágta rá a kupec. — Jusson csak eszedbe, róka koma, egy esztendő alatt hány elpusztul közületek az er­dőn! — Igen, de az egészen más, nem tartozik ide. Úgy látszik, egyet még­sem értettél meg, kupec: minden róka félti az irháját, nem bocsátja áruba soha! — mondta a vén róka, s indult vissza az erdőbe. — Ha nem, hát nem — szólt utána dühösen a kupec. — Ez a nyakasság­­tok azonban sokba kerül még nektek! — Ahhoz előbb el kellene kapnod bennünket, te nagyokos! — nevetett vissza a bajsza alól a legvénebb róka. De még az erdő is vele kacagott, s a fenyők alsó ágai kedvesen cirógat­ták a rókát. Jól megértették egymást — úgy bizony! Vércse Miklós fordítása Illusztráció: L Mika 21

Next

/
Thumbnails
Contents