A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
VILJO KOJO (Finnország) AZ UTOLSÓ NAPKELTE Az egész baleset pár szerencsétlen hálóból keletkezett. Ha az a két háló másé lett volna, talán nem veszett volna el. De mert éppen Hatara Mattié volt! Ebből aztán nagy baj keletkezett. — Az ördögbe, nékem tudnom kell, hogy a ti hálótok hol van kikötve, de ha az enyémről van szó, azok elveszhetnek! Az ügyből parázs vita lett. Gyors, nyirkos szél támadt, a parti jégtábla, amelyen voltak, baljóslatúan ingott. A rövid decemberi nap lassan leáldozott. Öt férfi állt ott a hálónál, s miután megrakták a parton a szánt hallal, iparkodtak kimenteni a két félig rohadt hálót. Matti Hatara középkorú, barna bőrű férfi. Nyakába húzta irhabundáját, szüntelenül hangoskodott, s azt tudakolta, hogy vajon hová tűnhetett el az ő két hálója. Luhtanieminen Antti hálói persze párszor eltűnhettek, de mindannyiszor előbb-utóbb előkerültek. Most is csak nevetett. Matti alighanem csúnyául megharagudott volna, mert azt gondolta, hogy hálóit valaki ellopta, hacsak Antti le nem csititja. Valami olyat is akart mondani Matti esetéről, hogy nem szegénnyel történt ez a dolog. Mert Matti jómódú ember volt. — De itt most nem a te hálóidról van szó, nem is a te személyedről. Itt mindnyájunk vagyona veszélyben forog — szólt Paavo Takaniekka, csendes, zömök termetű, pirospozsgás férfi, a két hálódat csak nem rajtunk követeled ? Matti odafordult, hogy mondjon valamit, de tekintete megakadt Anttin, aki nevetve mondta: — Ugyan, Matti azt gondolja, hogy az aranyat ingyen adják, de az ő hálói vagyont érnek. Matti erre csak azt válaszolta, hogy szószátyár. Pár lépéssel odább ment a Koko testvérekhez: Lívarihoz és Viliihez, akikről tudta, hogy komoly legények, és bizonyára jobban megértik bosszúságát. Ők azt vélték, hogy a hálók keresésére most bolondság időt vesztegetni, amikor a nyirkos parti szél bármelyik percben elválaszthatja a jeget a parttól. — Hiszen van csónakunk! — Igen, de magatok is tudjátok — cáfolta Livari —, ilyen csónak a szürkületben, ha a szél összeveri a jeget, annyit ér csak, mint a szalmaszál. — Menjetek — könyörgött Matti —, keressétek a hálóimat, én egyelőre itt maradok. — Volt már rosszabb idő is! — Volt — vélte Livari Koko csendesen —, de az időveszteség ez esetben igen veszélyes! Szavai nyomban be is igazolódtak, mert a jég hasadni kezdett a part felöl, nyögött a férfiak alatt, és alattomosan megindult jobb felé. A parti jégen hosszú út volt. Ha ők most ezen keresni mennének, köztük és a szárazföld közötti rés veszélyes lehetne. *- Most vagy gyerünk ki — szólt Paavo Takaniekka —, vagy a hálókat keressük! — Mozog a jég —, kiáltotta erre Vilii Koko, aki utolsóként gondosan figyelte a rést, és észrevette, hogy a jégtömb megmozdult. Erre mindennel felhagytak és futottak a part irányába, csak Livari és Antti Luhtanieminen vonszolta magával a könnyű csónakot. Ekkor döbbentek rá, hogy a jég már eltávolodott a parttól. A part széle olyan messzi volt, hogy az alkonyaiban nem lehetett kivenni. Az emberek szótlanul álltak. Pedig gyorsan kellett okoskodniok, bár a baj még nem volt végleges. Csónakjuk volt, bár hitvány, s az átkeléshez alkalmatlan arra, hogy egyszerre mindnyájukat elbírja. Így azt javasolták, hogy két részben evezzenek ki, hacsak a szél... Mikor ebben valamennyien egyetértettek, dühös szél támadt, tördelte a jégtábla szélét, s a csónakhoz csapkodta. Habozásra nem volt idő, gyorsan kellett határozni, hogy kik távozzanak elsőnek. — Sokáig húzzuk a dolgot —, kiáltotta Matti Hatara. — Először a többiek menjenek — szólt Antti, — Matti és én maradunk. Matti úgy érezte, hogy bajosan jut ki a partra, mivel látta, hogy laza a jégtábla, amely ki tudja milyen iramban távolodik a parttól. Végül úgy határoztak, hogy reggelig a jégtáblán maradnak. A partra jutásban most már senki se volt biztos. Nem maradt más hátra, mint várni, hogy világossal talán valaki kimenti őket. Ott maradtak tehát a jégen várva a reggelt és valami fordulatot. Éjjel a hullámok egyre nőttek, meg-meghajlogatták a jégtáblát. Antti Luhtanieminen volt az, aki pirkadatkor elsőnek vette elő ennivalóját. Nyomott volt a hangulat, evés közben bicskájával hosszú vonalakat húzott. Látta, hogy Matti haragosan nézi, mindamellett szokása szerint megpróbált rá vigyorogni. — Matti, hiába nézel rám mérgesen, hogy eszem. Evéstől a jégtábla még nem hasad meg. Mattinak csakugyan csapnivaló volt a hangulata. Ott ült a csónak padkáján. Antti vigyorgása se vidította fel. Ült, fejét kesztyűi közé szorítva eszébe jutott, hogy egyszer hasonló helyzetből került egy sziget partjára. Tüzet rakott, s még aznap megmentették. De most úgy vélte, hogy semmi mód sincs a menekülésre. Tudomása szerint ma kel utoljára a nap, ez lesz az utolsó napkelte. Paavo és Livari odább ácsorogtak, de most a jég túlsó felére mentek, hogy ott csúszkáljanak és mozgassák tagjaikat. — Bizony mozogjunk! — ismételgette Matti tompán, közben hirtelen föleszmélt: — Mi lenne, ha a csónakkal a jég szélére ugranék... Vajon sikerülne-e? Ha nem, megvernek, az világos, méghozzá alaposan. De a halál sokkal rosszabb, mint a verés. Inkább választom a verést, mint a halált. És valóban: mielőtt bárki is megakadályozhatta volna, a csónakot a jég szélére tolta, aztán a vízre taszította, s az evezőnek dőlt, ahogy csak ereje engedte. A táblán maradottak az első pillanatban föl sem fogták, mi történt. Tanácstalanok voltak. Meglepetésükben nem is fogták föl, hogy a tűnő csónakkal menekülésük is ködbe foszlik. Számukra Matti tette megfoghatatlan volt. Egy darabig bámultak a menekülő után, majd mindenki a reménytelen várakozásba roskadt. Senki se kiáltott utána. Nyomorúságos helyzetükről még csak szólni se akartak. Antti Luhtanieminen éppen szólni akart valamit, de közben a csónak felé figyelve jól kivehette, hogy az evezős előre se tekint, egy nagy jégtömbnek ütközik, mire a csónak fölborul és gazdája eltűnik. A pillanatnyi megrázkódtatás elvette Matti ítélőképességét. Párszor fölemelkedett a keze, egyszer mintha a feje is fölmerült volna, s kiáltott is, aztán újra eltűnt. A jégtáblán levők egész nap a vizen hányódtak, de esteledvén egy orosz őrhajó észrevette őket. Pár nap múlva hazajutottak. Legelőször pihenni tértek, aztán amikor ismét összejöttek abban állapodtak meg, hogy a gyáva szökésről senkinek sem beszélnek. Úgy gondolták, hogy az asszony és a gyerekek ártatlanok Matti gyalázatában. Fordította: Szabó Zoltán JOGI TANÁCSOK A Büntető Törvénykönyv 201. paragrafusa értelmében bűnvádi eljárást indítottak ellenem részegség miatt. A bűntettre különös körülmények között került sor, s nem tudom, hogy egyáltalán jogos-e az eljárás. Egy vendéglőben dolgozom s azon a bizonyos napon saját gépkocsimmal mentem munkába. Igaz, a munkaidő letelte után részt vettem kolléganőm születésnapi ünnepségén, s nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottam. Természetesen tudtam, hogy ilyen körülmények között nem vezethetek. Az volt a szándékom, hogy a gépkocsit a munkahelyem közelében hagyom és taxival megyek haza. Ezért személyi igazolványomat és gépkocsivezetői jogosítványomat odaadtam az egyik kolléganőmnek, bizonyítandó, hogy valóban nem szándékozom saját autómmal hazamenni. A kocsikulcsot azonban magamnál hagytam, hogy a gépkocsit biztonságos helyre állíthassam. Amikor tolatni kezdtem, két rendőr hozzám lépett és természetesen látta rajtam, hogy részeg vagyok. Nem is ellenkeztem és velük mentem vérvételre. Az eredményről ugyan még nem tájékoztattak, de azt már tudatták velem, hogy bűnvádi eljárás indult ellenem részegség miatt. Érdekelne, hogy valóban bűntettet követtem-e el, s ha igen, akkor milyen büntetésre számíthatok? M. István Bratislava A Büntető Törvénykönyv 201. paragrafusa értelmében a részegség bűntettét már akkor elkövetik, ha lehetőség nyílik a paragrafusban felsorolt következmények keletkezésére, vagyis az emberek életének és egészségének veszélyeztetésére, vagy pedig anyagi kár okozására. Az autózás rendkívül nagy igényeket támaszt a gépkocsivezetővel szemben, s jellegénél fogva (súly, gyorsaság, stb.) a gépkocsivezető lelki és fizikai erőnlétének legkisebb gyengülése esetén fennáll mások veszélyeztetésének lehetősége. A részegség bűntettének elkövetéséhez szükséges, hogy a bűnös alkoholfogyasztás után valóban elvégezze az ilyen állapotban tiltott tevékenységet. Ellenkező esetben csak kísérletről vagy pedig készülődésről van szó. A gépkocsi beindítása önmagában nem elegendő. A gépkocsivezetőnek valóban vezetnie kell az autót. Mivel ön valóban alkoholos állapotban volt és a gépkocsival tolatott, valóban a részegség bűntettét követte el. Az ön dolga most az, hogy bebizonyítsa: nem volt szándéka vezetni, csak más helyre akarta állítani a kocsit, hogy reggel ne zavarja az áruszállítást. Ezt a tényt, a következőképpen bizonyíthatja be: javasolja annak a kolléganőjének tanúkénti kihallgatását, akinél az iratokat hagyta. Ö megerősítheti, hogy ön valójában csak más helyen akart parkolni. Továbbá azt is be kell bizonyítania, hogy ha az ön gépkocsija az eredeti helyén marad, akkor valóban zavarta volna az ellátást. Ha mindezt sikerül bebizonyítania, akkor a bűntett következményei jóval enyhébbek lesznek, mivel jelentősen csökken a társadalom veszélyeztetésének mértéke. Bár tette a bűntett jegyeit viseli magán, de a társadalom kis mértékű veszélyeztetését figyelembe véve nincs bűntettről szó, s így a bíróság felmentheti önt a vád alól. Ha viszont a bíróság nem menti önt fel a vád alól, akkor az említett körülmények majd a büntetés kiszabásánál lesznek nagy jelentőségűek. Ugyanis a társadalom kisebb mértékű veszélyeztetése esetén bizonyos körülmények között lehetséges a büntetés elhagyása. Ezeket a feltételeket a Büntető Törvénykönyv 24. paragrafusa tartalmazza : Kimondja, hogy ha a bűnös a társadalom kisebb mértékű veszélyeztetésének bűntettét követte el, az elkövetést megbánta s javulási szándékról tett tanúbizonyságot, abban az esetben el lehet tekinteni a büntetéstől. a) a bűnös eddigi életét és az elkövetett bűntett jellegét figyelembe véve már az ügy bírósági tárgyalása elegendő a javuláshoz, b) ha a bíróság elfogadja, hogy egy társadalmi szervezet védnökséget vállaljon a bűnös felett, s úgy látja, hogy a kollektíva nevelő hatásának, az elkövetett bűntett jellegének és az elkövető személynek az ismeretében nem szükségszerű a büntetés kiszabása. Ha a bíróság eltekint a büntetéstől, akkor a bűntett elkövetője nem tekinthető elitéltnek. Ellenkező esetben a bíróság a következő büntetéseket szabhatja ki: 1) egy évig terjedő szabadságvesztés 2) javító intézkedések foganatosítása 3) a tevékenység betiltása 4) pénzbeli büntetés Ha ön be tudja bizonyítani állításait, akkor a második vagy a harmadik büntetés jöhet számításba. Az említett két büntetés mellett a harmadikat is alkalmazhatja a bíróság, de valószínű, hogy az ön esetében eltekintenek e büntetés kiszabásától. Dr. FEJŐ 19
