A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-29 / 35. szám
AZ „ELVESZETT" KÖLTŐ Valamikor a hetvenes évek elején-közepén, szóval, ha jól meggondoljuk, nem olyan nagyon régen, a bratislavai belváros történelemidézö, ódon utcáin gyakran összefutottam egy fiatalemberrel, aki valószínűtlenül sokat álmodott, s ezért úgy gondolta, költőnek született, vagy ha nem — hát azzá kell lennie. És írt, csak írt — kitartóan, állhatatosan, írta a rossznak éppen nem mondható, ám középszerűnél középszerűbb verseket. Lelkesen, hévvel, fiatalosan — s természetesen világmegváltás céljából. Pedig akkor már maga is jól tudta, hogy (Portrévázlat Rácz Tiborról) a művészi önkifejezésnek nem a költészet, nem a vers az egyetlen eszköze. Jól tudta, hiszen zenésznek: előadóművésznek készült... Rácz Tibor azóta felhagyott a versírással, bár — aki az Új Szó vagy az Irodalmi Szemle közleményeit figyelemmel kíséri, tudja — a tollat nem tette le végérvényesen: zenei életünk eseményeiről a hazai magyar sajtóban ö tudósít a legszínvonalasabban, a legmegalapozottabban. Ám közben igazi énjére, önkifejezésének értelmes lehetőségeire is rátalált. A bratislavai Zeneművészeti Főiskola jelenlegi adjunktusa ma már világhírű akkordeonista, több rangps nemzetközi verseny győztese. A szakmai közönség, a „külföld" éppen az ö előadásában ismert meg és fogadott magáévá jó néhány szlovák akkordeonművet, többek között Andrej Otčenáš, Milan Novák, Juraj Hatrík, Juraj Pospíšil, Pavol Zika műveit. S az ö nevéhez fűződik a szlovákiai előadóművészét egyik legújabb nemzetközi sikere is, amelyről a következőkben lesz szó. A Bratislavai Zeneművészeti Főiskolán immár tizenhét éve működik az akkordeon tanszak, amely iránt nemzetközi viszonylatban is nagy az érdeklődés (pl. francia és jugoszláv hallgatói is vannak), s tevékenységére újabban az UNESCO mellett működő Nemzetközi Zenei Tanács szakosztálya, az Akkordeonisták Világszövetsége is felfigyelt. Ennek a szervezetnek egyébként — Csehszlovákia képviseletében — mindeddig csak prágai tanárok voltak a tagjai. A világszövetség évente két (tavaszi és őszi) ülésszakot tart, a több mint harminc tagország képviselői ezekén vitatják meg eredményeiket s a fejlődéssel kapcsolatos időszerű kérdéseket, ami rendkívül fontos, hiszen az akkordeonművekkel — egyszersmind a zeneszerzők lehetőségeit is gazdagítva — valami egészen újat, korábban sosem-voltat hozott a huszadik századi zeneirodalom. Nos, az Akkordeon isták Világszövetségének legutóbbi őszi ülésszakára (s itt legalább zárójelben említsük meg, hogy az őszi ülésszaknak egy rangos, színvonalas nemzetközi előadói verseny is része) 1985 szeptemberében került sor Párizsban, s lebonyolították rajta az ötévenként esedékes vezetőségválasztást is. S íme, a választás eredménye: a szocialista tagországok és több tőkésország képviselőinek javaslatára az elnökség és a művészeti vezetőség — Szlovákia képviselőjeként — egyhangúlag Rácz Tibort választotta be a szakosztályba s állandó tagként az előadói verseny bíráló bizottságába. Ami azt jelenti, hogy az idei lengyelországi, az 1987-es hollandiai, az 1988-as olaszországi és az 1989-es svájci verseny zsűrijében ő képviseli majd szűkebb hazánkat, Szlovákiát. S ezzel nemcsak a szlovákiai előadóművészetet érte nagy megtiszteltetés, hanem személy szerint Rácz Tibort is, aki eddig csaknem húsz eredeti szlovák akkordeonmüvet mutatott be külföldön (felvételei közül nem egyet ma is sikerrel közvetítenek a különböző rádió- és televízióállomások, s számomra teljességgel érthetetlen, hogy a határainkon túl is népszerű akkordeonistának még egyetlen lemeze sem jelent meg). A legkiválóbb szlovákiai akkordeonművészek közül egyébként Rácz Tibor a legfiatalabb: harminchárom éves. Mit tehetnék még hozzá mindehhez? Talán csak ennyit: örülök, hogy Rácz Tibor végül is nem középszerű költő, hanem világviszonylatban is elismert, kiemelkedő előadóművész lett. VARGA ERZSÉBET (Zuzana Mináčová felvétele) JÁTSZÓTÁRSAM: ÉDES ANYANYELVEM! Amikor a szavak játszanak velünk Sütő András írja Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvében: „Koporsó, mondogattam és körülhallgatóztam; kalapácsot és göröngyhullást észleltem benne, hosszú útnak porát — fújd el, jó szél, fújd el! —, anyám orsójának aritmikus pergését, meg csipetnyi sót is — az ínyem jelezte —, de lényegében fölfogott látványként ismeretlen maradt előttem." Kell-e ennél szebb példa Kazinczy igazának bizonyítására? A nyelvújítás vezéralakjának véleménye szerint: „A nyelv olyan, mint az ég ive a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával." Rég megállapított tény, hogy a magyar nyelv játéklehetőség szempontjából végtelenül gazdag. A csengő-bongó rímek játékát általában mindenki ismeri. A szavakkal és betűkkel való játék szintén közismert, ám jóval kevesebb azoknak a száma, akik felfigyelnek arra, hogy nemcsak mi játszhatunk a szavakkal, hanem a szavak is játszhatnak velünk. írásomban a szavaknak ezt a játékos tulajdonságát, varázslatos kaleidoszkópját, szivárványjátékát szeretném bemutatni. Úgy. mint azt az alábbi kis versike is hűen szemlélteti : Visszhang A HÁBORÚ — csupa BORÚ, És a BÉKE - Éltünk ÉKE. A SZÉPSÉG az mindig ÉPSÉG. S oly fájó, ha az KEGYETLEN, Ki számunkra az EGYETLEN. A játékok túlnyomó többsége azonban inkább tréfás jellegű. Nyissuk ki a szívünket, hagyjuk, hogy játsszanak velünk a szavak. Higgyük el nekik, hogy a fűrész tulajdonképpen nem más mint pázsittöredék, a taréj pedig kopasz éjszaka. És ha azt a tréfás szót halljuk, hogy paripamulatság, gondoljunk a _ lóbál igére, a mennyország-kereskedés pedig mi is lehetne más, ha nem égbolt. A következő kifejezések megfelelőit — az eddigiek alapján — már könnyű kitalálni: megfelelőbb fekvőhely, kopasz paripa, bárányérték, hűséges csapadék, asszony a tűzön pirul, medvekölyök-időszak, hímnemű puszi. A következő szavainkban mintha szüléink jóságos arca villanna fel egy pillanatra: csapat, kapar, tapad, fanyar, hanyag, kanyar. Ugye, Önök is észreveszik? Vajon ki tudná megmondani, hogy a hétnek melyik napja az, amikor mindketten együtt vagyunk? A p-én-te-k. Egy másik szavunkban pedig csak egy betű választ el bennünket egymástól: —h—. Itt a felsorolás már az illemszabályoknak is megfelelően módosul. Ha kedvünk tartja, akár valamely iskola futballcsapatának a személyneveit is kiolvashatjuk egyes szavainkból: mÁKOS, nyÁRON, nEGYED, tELEK, vERIK, szIGOR, pINCE, OLAJOS, oPÁL, mOTTÓ, bÖDÖN. Ha akarjuk, a kézilabdacsapat is bemutatkozhat nekünk: mÁGNES, kANNA, cELLA, gIDA, szIRÉN, szOLGA, sZITA. Ha a ballagó diákok nevére is kiváncsi valaki, következő szavainkban azt is megtalálja: ANTILop, BANDIta, ESZTER- gályos, ÉVAd, MARCIpán, MÁRKa, mEDEr, pERZSIa, nÉVAdó, konFERENCia, csiGABIga, szIGORú, kILIncs, szIRÉNa, zsIVÁNy, haJÓSKApitány, rozMARIng, kalANDOR, szavANNa, virraDÓRA, parcELLA, AmERIKA, lucERNA, szemESZTER, menETEL, hátIZSÁK, szemteLENKE, kalaPÁL, egyipTOMI, paraZITA. Ha a család szaporodik, az apát boszszantva a gyerek „nevére" is rákérdeznek: Lenke? Ha az apa nem ismeri a kérdés lényegét, világosabban is megkérdezik: vélet LENKE? Aki vállalkozik rá, a következő szavakból herbáriumot készíthet: vAKÁCió, fogALMA- zás, mASZATos. BABa, meDÁLIA, rá DIÓ, nÉGER, bEPERel, FŰZŐ, pusKAPOR, LAPUI. reklaMÁLNA szeRETEK. ROZSda, moSÁS, üsTÖKös, ZABIa. Szavainkat ízlelgetve népnevekkel is találkozunk: csatANGOL, ANGOLna. dARAB, DÁNiel, tÉSZTa, hÍR, LAPPang, baLETT. MAGYARáz, kOROSZtály, OROSZIán, ROMÁNc, lőSZERBől. Sőt országnevekkel is: GABONa, kIRAKat, klRÁN- dulás, feJEMEN, alKUBAn, reklaMÁLTA. A számsorból az 1,5 és a 6 bújik meg a legtöbbször szavainkban: jEGY, mEGY, fEGYelem, ÖTIet, kÖTél, sÖTét, HATalmas, HATár, maradHAT stb. Ravasz, mint a róka, mondja a szóláshasonlat. Itt lapul a közelünkben, s mi általában észre sem vesszük. De most leleplezzük: ciRÓKA-maRÓKA, boRÓKA, jáRÓKA. Az utóbbi szó tartalmát a róka — mint hamis állat — még fokozza is. Ugyanúgy, mint a fürge szóét az ürge. És vajon mit bányászhatunk ki a kővetkező szavainkból: cinkos, főként, róna, Terézia, vastag, vaskos? Ezeket: cink, kén, ón, réz, vas, vas. S ha már a bányászatnál tartunk, figyeljünk fel arra is, hogy szavaink egy csoportja szóvegytant játszik velünk. Például a barna melléknév a bór, az argon és a nátrium vegyjelével mutatkozik be. A palota szavunkban a foszfor, alumínium, oxigén és tantál vegyjelét találjuk. Legidősebb bátyámat levélben akár így is szólíthatnám: Kedves vas, rénium, nitrogén és szén! Ugye, kitalálják, hogy mi a bátyám neve. (Befejezés a következő számban) GÁGYOR JÓZSEF 11
