A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-25 / 30. szám
gok polgáraitól hallottam néhányszor, hogy ők nem a fogyasztási cikkek csomagolása, a kirakatok csillogása, vagy az autók márkája szerint ítélik meg a helyzetet. Ők azt látják elsősorban, hogy Kubában nincs munkanélküliség, senki sem éhezik, mindenki tanulhat, jó az orvosi ellátás. Kuba példája vonzó az amerikai kontinens fejlődő országai számára azért is, mert az Egyesült Államok minden nyomása fegyveres és egyéb felforgató tevékenysége ellenére meg tudta védeni függetlenségét, és ez tiszteletet ébreszt a józanul gondolkodó emberekben. Kuba nemcsak otthon számolta fel igen gyorsan az írástudatlanságot, hanem pedagógus csoportokat küldött számos más országba is alfabetizáló küldetéssel. Kuba nemzetközi szerepével kapcsolatban hadd idézzem egy olyan ember véleményét, aki igen messziről indult és ha későn is, felismerte a valóságot és le tudta vonni belőle a tanulságot. Ez az ember John Stockwelt, egykor az USA hírszerzője volt, de hátat fordított az amerikai titkosszolgálatnak. Az a néhány mondat, amit tőle idézek, úgy érzem a legkifejezőbb azzal kapcsolatban, mit jelent Kuba a fejlődő országok számára: „Kuba nem gazdag ország, de az USA akarata ellenére elég sikeresen valósítja meg forradalmi céljait. És ez magában is követendő példa. Kuba vezető tényezői kiváló emberek. Katonái nagyszerűen harcolnak, mérnökei, technikusai, szakmájukhoz jól értenek, iskolarendszerük kiválóan működik. A népgazdaság teljesíti kitűzött feladatait. Végezetül pedig kétségtelen, hogy Kubának és a fejlődő országoknak igen sok közös gondjuk van. Az afrikai nemzetek számára a kubaiak testvérek, a szó legnemesebb értelmében". STRASSER GYÖRGY A szerző felvétele őserdőn magunknak kellett keresztültörni. A trópusi őserdő annyira sűrű, hogy nem látjuk egymást, holott 3—4 méternyire haladunk egymástól. Tekintetünket a földre szegezve a jelentéktelen ösvényt figyeljük, amelynek növényzete térdünkig ér. Arcunkat kezünkkel védve törünk utat magunknak a liánok sűrű szövevényében. Madarak hangos rikoltozása hallatszik mindenfelől. Időnként olyan érzésünk van, hogy ingünkbe pottyant valami, ami gyorsan mászik a hátunkon. Derekasan lépdelünk tovább, egyre alacsonyabbra. A madarak rikoltozása ellenére monoton morajlás hallatszik, aminek hangereje egyre nő, míg végül hatalmas víztömeg hangos zuhógása hallatszik. Alig fél óra után egy tisztásra, egy hatalmas vízesés közelébe értünk. A vízesések ott keletkeztek, ahol a Coca folyó 100 m széles medrét magas sziklafalak övezik. Itt a folyó medre 10 méteresre szűkül. A környéket trópusi zöld növényzet veszi körül. Emberi kéz nyoma itt még sehol nem látható. A vízesés valóban az egyik csodálnivalóan szép ékessége a természetnek. Az őserdők közelében a turistairodák mellett, amelyek a San Rafael-vízesést, mint látványosságot akarják a turistáknak bemutatni, az „energetikusok" is jelen vannak. A vízesésekben a vízenergia értékét látják, amelynek kihasználása a környék természeti gazdagságának intenzívebb felhasználását tenné lehetővé. Bár a San Rafael-vízesést illetően még nem született végleges döntés, azzal az elöérzettel távoztunk e helyről, hogy csakhamar ide is betör a civilizáció és a Földnek e sarka is elveszti természetes varázsának jelentős részét. PAVOL ZACHAR A szerző felvételei GYERMEKEKNEK Úgy történt, hogy a fürdőkádban lubickoltam éppen, amikor Buborék előmászott a csapból. — Van kedved tengeri csatát vívni ? — érdeklődött. ■ — Már hogyne volna! — vágtam rá örömmel, mert pont azon törtem a fejem, miből csinálhatnék hirtelen egy elsüllyeszthetetlen csatahajót. — Akkor én leszek a kalózkapitány — mondta ellentmondást nem tűrően Buborék, és megragadta a műanyag samponos flakont. Mire észrevettem volna, mire készül, már ki is öntötte belőle a maradék sampont. Szerencsére már csak az alján volt valamicske. — Habzó, tajtékos tengeren Vívunk ma csatát, Előre híres kalózok, Vivát, vivát! — szavalta Buborék egy szuszra és a kalózhajóra ülve megcélozta egy fél szappannal a jobb kezemet. Én se voltam rest, befogtam csatahajónak a súrolókefét. Ügyes manővert hajtottam végre a kalózhajó ellen, mire a víz kilocsogott a kádból. Buborék meg a víz alá került. S ekkor benyitott Anya. 'SĹ U. = LU pc in h n Három kisnyúl káposztára ment a harmadik határba. Lusták voltak, lassan mentek, végül kisütöttek egyet: Kiállnak az országúira, felszállnak az autóbuszra! Nemsokára jött is a busz, lépcsőjén állt a kalauz. Széles válla, hosszú lába, oldalán egy nagy bőrtáska. Szeme között orra-orma, kékes-piros répa forma. Haja, bajsza — mint a kátrány, szóval rémületes látvány! — Az egyik nyúl megremegett, a másik futásnak eredt. Mind a hármuk úgy eliszkolt, felverték az úton a port. Nem voltak már futni restek, bukfenceket is vetettek... Ha mennek még káposztára, nem a harmadik határba. És ha mégis; gyalog mennek, busz miatt nem ijedeznek! ................ — Peti, mit csinálsz?! — kérdezte ijedten. — Hát ugye, tengeri csatát vívtunk Bu ... szóval a buta kalózokkal. — És ki győzött? — kérdezte Anya. — Énl — vágtam rá büszkén. — Nagyszerű! — mondta erre Anya. — Ugyanis a győztesnek kell eltakarítani a csata nyomait. Hát láss hozzá. Anya kiment. Buborék meg sértődötten mászott ki a habzó tengerből. — Méghogy te győztél?! Meg hogy buta kalózok! — és szinte láttam, hogy húzza fel az orrát. — Megsértettél! — jelentette ki önérzetesen. De Buborék! — tiltakoztam. — Hát csak nem árulhattam el, hogy itt vagy? Lehet, hogy a felnőttek nem is szeretik a zöld manókat, és akkor többet nem játszhatnánk ... Buborék a mosdó szélére könyökölt, homlokát ráncolta és hümmögött. — Lehet, hogy igazad van — mondta hosszas töprengés után. — Bár szerintem meg kéne próbálni egyszer őket is beavatni a mesébe. Talán még tudnak játszani. Ebben maradtunk. És együtt töröltük fel a fürdőszobát. HARASZTI MÁRIA 21
