A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-04 / 27. szám
A kokakólás üvegekkel egyensúlyozó bűvész neve dr. Douglas Dixon, eredeti foglalkozását tekintve sebész tanársegéd az amerikai Suffolk County város kórházában. Mutatványával nagy sikert aratott a televízió „Buta trükkök" című műsorában, s azt mondja, hogy a hét üveggel bemutatott egyensúlyozás egyben nagyszerű reklám is, amit jól megfizetnek. Két huszonéves londoni amatőr ejtőernyős azzal a szándékkal érkezett New Yorkba, hogy a város szimbólumának tekintett Empire State Buildingről alászállva kezdik ismerkedésüket a várossal. A 102 emeletes felhőkarcoló 86. emeletének kilátógalériáját övező magas korláton átküzdve magát rugaszkodott neki — az egyik kép — a 350 méteres mélységnek. A 60 másodpercig tartó út után egyikük sikeresen földet ért, s taxiba vágva magát eliszkolt a színhelyről. Gyorsan kellett távoznia, mert társának ejtőernyője fennakadt az egyik forgalmi lámpán — a másik kép — s a szokatlan látványra odasereglő rendőrök őrizetbe vették. HAILOTTI^ MIT HAGYTAK RÁNK A SZÁZADOK? „Az iskolákban külön tanítják a történelmet, az irodalmat, a tudományt, a művészeteket, és sokszor nem is azonos korszakokról van szó ... Könyvünk nem kevesebbet vállal, mint segítségére sietni mindazoknak, akik nem kiragadva, összefüggések és áttekintések nélkül szeretnék elsajátítani a világunkról szóló ismereteket" — írta a kötet szerkesztője, Erdei Grünwald Mihály, aki egyben a hajdani, hasonló című rádióműsor szerkesztője is volt. Igen, e kötet is azoknak a kiadványoknak a sorába tartozik, melyek elhangzott rádióvagy tévé-sorozatok anyagát kívánják megörökíteni. „A szó elszáll, az írás megmarad" — tartja a régi közmondás s napjaink mass médiája hiába próbálja kiszorítani a könyvet, a Gutenberg-galaxis végét hirdető prófétákkal egyetemben, a könyv magasabbrendűségét mi sem bizonyítja jobban, mint éppen ez: a pillanatnak szóló rádió vagy tévé-sorozatokat is így tudják csak megörökíteni a könyv útján. S hogy mi mindenről olvashatunk e nem túl vastag, ám rendkívüli gazdagságot felölelő kiadványban? íme, a könyv tartalomjegyzéke: Kultúránk bölcsője, — Mezopotámia és a korabeli világ — Egyiptom — Az ókori görögök — A római birodalom — Bizánc — Az iszlám — Az európai középkor — A reneszánsz — A barokk és a felvilágosodás — A forradalmak kora — A századvég Európája. S ami az egyes fejezetek beosztását illeti: előbb tágabb történelmi-társadalomtörténeti dolgokról szól egy-egy szakavatott tekintély, kipillantva az adott témán túl a környező világra is, aztán kultúráról, tudományról és művészetről, irodalomról és filozófiáról van szó, s végül műszaki és gazdasági összefüggésekről. Nem idézhetünk e nagyszerű kiadványból, csupán jelezhetjük, hogy minden egyes fejezet után bőséges időrendi táblázat és ajánlott irodalom található. A kötet végén pedig ugyancsak kiadós kislexikon és képes melléklet. Amiből is látható, hogy a szerkesztők mindenre gondoltak, s e publikáció, mint az alapjául szolgáló rádiós sorozat is, valóban a legszélesebb rétegeknek szól, s ez bizony manapság, az egyre inkább „szakbarbárosodó" világban ugyancsak nagy szó. És jelentős cselekedet. (cselényi) Péter Katalin: ESTERHÁZY MIKLÓS A Gondolat Kiadó Magyar História című sorozatának újabb darabja jutott el az olvasó kezébe: az 1625-ben nádorrá választott Esterházy Miklós életrajzát olvashatja Péter Katalin tollából nádorrá választása alkalmából még valami hasonlót olvashattunk az iskolapadokban: „Ezzel az ország első közjogi tisztségébe a Habsburg-politika legállhatosabb hive és Erdély önállóságának leghevesebb ellenzője került." Péter Katalin könyvét olvasva árnyaltabb képet kapunk erről a viszonyról és magáról Esterházyról. Közelebbről vizsgálhatjuk az uralkodó-nádor viszonyt a XVII. századi Magyarországon, ahol az erősödő Habsburgabszolutizmus és a rendi Magyarország közötti ellentét egyre élesebb formát ölt, szemügyre vehetjük magának a nádori funkciónak mibenlétét, a nádor hatáskörét, választásának körülményeit. Péter Katalin Esterházy pályáját Nádasdy Tamás tevékenységével hasonlítja össze, de felhívja a figyelmet a két politikus eltérő lehetőségeire, és a XVI—XVII. század fordulóján bekövetkezett gazdasági változásokra. Elismeri, hogy a kortársak közül Esterházy futotta be a leggyorsabb karriert, de leszögezi, hogy a „koncepció (Esterházy koncepciója) a török ellen behozott Habsburg-uralom kényszerének elfogadásával kezdődik, az idegenség, sőt az ellenségesség érzésével folytatódik ..." Esterházy a nádori székben foglalkozott a hódoltsági jobbágyok helyzetével, igaz nem egy szamaritánus humanizmusával közelít a problémához, hanem politikai érdekből szerez híreket helyzetükről. Az uralkodó előtt próbálja menteni Bethlen Gábort és körét, akinél Esterházy! realistábbnak tartja a szerző. Péter Katalin politikai életrajzot ír, de nem rekeszti ki könyvéből Esterházy Miklós magánéletét sem. A kötet első három és utolsó két fejezete foglalkozik a nádor két házasságával, ennek hátterével, birtokainak (lánzséri, kismaróti, fraknói uradalmak) irányításával, anyagi lehetőségeivel, ennek forrásaival. Péter Katalin Esterházy-képe a tevékeny ember típusát sugalmazza az olvasó számára; macchiavellista volt anélkül, hogy tudatosította volna. Kovács Tibor YOV LEGYÜNK A VILÁG VISSZHANGJA Csingiz Ajtmatov, a kiváló szovjet író, a Tudomány, művészet és irodalom európai akadémiájának tagja, a szófiai ülésszakon taglalta az emberiség és a tudományos-technikai fejlődés viszonyát. A felszólalás szövegét a szovjet Voproszi lityeraturi nemrégiben közölte, ezt vette át a Népszabadság 86. száma. Ajtmatov folteszi azokat a kérdéseket a technikai haladással kapcsolatban, amelyek az egész emberiséget izgatják: a tudományos fejlődés meddig szolgálja az emberiség jólétét, és mikor válik az emberiség ellenségévé. Ajtmatov kitér arra is, hogy milyen hatalmas lelki nyomást kell elviselnie az emberiségnek az atomháború fenyegetése miatt, az atombombák pedig semmiképpen sem segítik a fejlődést, itt már a technikai fejlődés a pusztulást szolgálja. „Nem kétséges, hogy az emberiség jólétének egyik forrása a nagy, világméretű háborúk nélküli tartós történelmi időszak" — állapítja meg az író. Ugyanakkor fölteszi a kérdést, hogy ebben a mérhetetlen fejlődésben, hol van az egyén, a személyiség? Kultúránknak, irodalmunknak, művészetünknek mire kell gondot fordítania, „a személyiségre, vagy az arc nélküli közös tömegre?" „A buldózer kezelője a szemünkben mindössze a villanyerőmű arctalan építője, s ez arról tanúskodik, hogy ma elvész az ember iránti figyelem, többet beszélünk a kollektíváról és kevesebbet az individuumról. Én arra szólítok fel, hogy teremtsük újjá a személyiség kulturális szuverenitását, aki ma — úgy érzem — ösztönös, de időnként tudatos nyomást szenved el a gondolkodás és a viselkedés tömeges formáitól." Ajtmatov elmondja, hogy régen a néptömegek túlnyomó hányada analfabéta volt, és nem részesülhetett a kulturális értékekben. „Ma vannak analfabéta emberek, de nincsenek analfabéta tömegek, elmaradott műveletlen népek — a rádió, televízió, a mozi végül is mindenkihez eljut." Itt azonban más dolog fenyeget: a kultúra szabványosítása.-dénes& SIKERES FELÚJÍTÁS Az évad utolsó bemutatójaként, kettős szereposztásban újította fel a Szlovák Nemzeti Színház Verdi egyik legérettebb, az énekstílus széles skáláját felvonultató operáját: az Álarcosbált. Eugene Seribe: III. Gusztáv svéd király című drámájának alapján Antonio Somma irta a szövegkönyvét. Verdi az operát Nápolyban akarta bemutatni, csakhogy a nápolyi cenzorok ellenezték egy uralkodó meggyilkolását a színpadon. Végül Rómában volt a bemutató, ám a helyszínt át kellett helyezni Bostonba, amelynek kormányzóját le lehet mészárolni anélkül, hogy a király alattvalóinak fejébe felforgató eszméket ültetnének. A darab központi hősének, Richárd grófnak szerepét először énekelte Peter Dvorský nemzeti művész. Diadalmasan csengő tenorja minden fekvésben kiegyenlített volt és a kiegyenlítettség jellemezte az alakítását is. A szerep lírai hangvétele, a zeneszerző által előírt piano és dolce jutott kifejezésre a második bemutatón, melyen román vendég: Zamfir Mihály szenvedélyes átéléssel énekelte a gróf szerepét. Amália indulatoktól és érzelmektől áthatott lelkivilágát meggyőzően tolmácsolta Magdaléna Blahušiaková, de nem maradt adós a második bemutató közönségének értékes orgánumával és határozott tehetségével a fiatal Ľubica fíybarská sem. Egyébként mindkét bemutatón sok volt a tehetséges fiatal: a nehéz, rendkívüli tág hangterjedelmet kívánó szerepben Ida Kirilova, főleg pedig Jitka Zerhauová Ulricája biztosan uralkodott a távol eső regiszterek fölött. Mind hangban, mind mozgáskultúrában kitűnő volt Eva Antoličová illetve Jana Valášková az apród, Oszkár szerepében. Míg René, a kormányzó titkárának alakításában az első szereposztásban éneklő higgadtabb, a 3. felvonásbeli nehéz monológot hatásosabban előadó Pavol Mauréry jobban tetszett František Cabannál, addig a két összeesküvő baszszusszólama jobban érvényesült — Galla János és Peter Mikuláš jóvoltából — a második bemutatón. A karmester Ondrej Lenárd biztosan tartotta kezében az előadást. Milan Ferenčik színpadi képe lényegre törő, jól kihasználja, de nem viszi túlzásba a modem szcenográfia technikai lehetőségeit. Átgondoltan és célratörően oldotta meg feladatát a rendező Miroslav Fischer is. Delmár Gábor 9
