A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-04 / 27. szám

A kokakólás üvegekkel egyensúlyozó bű­vész neve dr. Douglas Dixon, eredeti fog­lalkozását tekintve sebész tanársegéd az amerikai Suffolk County város kórházá­ban. Mutatványával nagy sikert aratott a televízió „Buta trükkök" című műsorá­ban, s azt mondja, hogy a hét üveggel bemutatott egyensúlyozás egyben nagy­szerű reklám is, amit jól megfizetnek. Két huszonéves londoni amatőr ejtőer­nyős azzal a szándékkal érkezett New Yorkba, hogy a város szimbólumának te­kintett Empire State Buildingről alászáll­­va kezdik ismerkedésüket a várossal. A 102 emeletes felhőkarcoló 86. emeleté­nek kilátógalériáját övező magas korlá­ton átküzdve magát rugaszkodott neki — az egyik kép — a 350 méteres mélység­nek. A 60 másodpercig tartó út után egyikük sikeresen földet ért, s taxiba vágva magát eliszkolt a színhelyről. Gyor­san kellett távoznia, mert társának ejtő­ernyője fennakadt az egyik forgalmi lám­pán — a másik kép — s a szokatlan látványra odasereglő rendőrök őrizetbe vették. HAILOTTI^ MIT HAGYTAK RÁNK A SZÁZADOK? „Az iskolákban külön tanítják a történelmet, az irodalmat, a tudományt, a művészeteket, és sokszor nem is azonos korszakokról van szó ... Könyvünk nem kevesebbet vállal, mint segítségére sietni mindazoknak, akik nem kiragadva, összefüggések és áttekinté­sek nélkül szeretnék elsajátítani a világunkról szóló ismereteket" — írta a kötet szerkesztő­je, Erdei Grünwald Mihály, aki egyben a hajdani, hasonló című rádióműsor szerkesz­tője is volt. Igen, e kötet is azoknak a kiadványoknak a sorába tartozik, melyek elhangzott rádió­vagy tévé-sorozatok anyagát kívánják meg­örökíteni. „A szó elszáll, az írás megmarad" — tartja a régi közmondás s napjaink mass médiája hiába próbálja kiszorítani a könyvet, a Gutenberg-galaxis végét hirdető próféták­kal egyetemben, a könyv magasabbrendűsé­­gét mi sem bizonyítja jobban, mint éppen ez: a pillanatnak szóló rádió vagy tévé-soro­zatokat is így tudják csak megörökíteni a könyv útján. S hogy mi mindenről olvashatunk e nem túl vastag, ám rendkívüli gazdagságot felöle­lő kiadványban? íme, a könyv tartalomjegy­zéke: Kultúránk bölcsője, — Mezopotámia és a korabeli világ — Egyiptom — Az ókori görö­gök — A római birodalom — Bizánc — Az iszlám — Az európai középkor — A rene­szánsz — A barokk és a felvilágosodás — A forradalmak kora — A századvég Európája. S ami az egyes fejezetek beosztását illeti: előbb tágabb történelmi-társadalomtörténe­ti dolgokról szól egy-egy szakavatott tekin­tély, kipillantva az adott témán túl a környe­ző világra is, aztán kultúráról, tudományról és művészetről, irodalomról és filozófiáról van szó, s végül műszaki és gazdasági össze­függésekről. Nem idézhetünk e nagyszerű kiadványból, csupán jelezhetjük, hogy minden egyes feje­zet után bőséges időrendi táblázat és aján­lott irodalom található. A kötet végén pedig ugyancsak kiadós kislexikon és képes mel­léklet. Amiből is látható, hogy a szerkesztők mindenre gondoltak, s e publikáció, mint az alapjául szolgáló rádiós sorozat is, valóban a legszélesebb rétegeknek szól, s ez bizony manapság, az egyre inkább „szakbarbároso­­dó" világban ugyancsak nagy szó. És jelen­tős cselekedet. (cselényi) Péter Katalin: ESTERHÁZY MIKLÓS A Gondolat Kiadó Magyar História című sorozatának újabb darabja jutott el az olvasó kezébe: az 1625-ben nádorrá választott Es­terházy Miklós életrajzát olvashatja Péter Katalin tollából nádorrá választása alkalmá­ból még valami hasonlót olvashattunk az iskolapadokban: „Ezzel az ország első közjo­gi tisztségébe a Habsburg-politika legállha­­tosabb hive és Erdély önállóságának leghe­vesebb ellenzője került." Péter Katalin könyvét olvasva árnyaltabb képet kapunk erről a viszonyról és magáról Esterházyról. Közelebbről vizsgálhatjuk az uralkodó-nádor viszonyt a XVII. századi Ma­gyarországon, ahol az erősödő Habsburg­­abszolutizmus és a rendi Magyarország kö­zötti ellentét egyre élesebb formát ölt, szem­ügyre vehetjük magának a nádori funkciónak mibenlétét, a nádor hatáskörét, választásá­nak körülményeit. Péter Katalin Esterházy pályáját Nádasdy Tamás tevékenységével hasonlítja össze, de felhívja a figyelmet a két politikus eltérő lehetőségeire, és a XVI—XVII. század fordu­lóján bekövetkezett gazdasági változásokra. Elismeri, hogy a kortársak közül Esterházy futotta be a leggyorsabb karriert, de leszöge­zi, hogy a „koncepció (Esterházy koncepci­ója) a török ellen behozott Habsburg-uralom kényszerének elfogadásával kezdődik, az idegenség, sőt az ellenségesség érzésével folytatódik ..." Esterházy a nádori székben foglalkozott a hódoltsági jobbágyok helyze­tével, igaz nem egy szamaritánus humaniz­musával közelít a problémához, hanem poli­tikai érdekből szerez híreket helyzetükről. Az uralkodó előtt próbálja menteni Bethlen Gá­bort és körét, akinél Esterházy! realistábbnak tartja a szerző. Péter Katalin politikai életrajzot ír, de nem rekeszti ki könyvéből Esterházy Miklós ma­gánéletét sem. A kötet első három és utolsó két fejezete foglalkozik a nádor két házassá­gával, ennek hátterével, birtokainak (lánzséri, kismaróti, fraknói uradalmak) irányításával, anyagi lehetőségeivel, ennek forrásaival. Péter Katalin Esterházy-képe a tevékeny ember típusát sugalmazza az olvasó számá­ra; macchiavellista volt anélkül, hogy tudato­sította volna. Kovács Tibor YOV LEGYÜNK A VILÁG VISSZHANGJA Csingiz Ajtmatov, a kiváló szovjet író, a Tudo­mány, művészet és irodalom európai akadé­miájának tagja, a szófiai ülésszakon taglalta az emberiség és a tudományos-technikai fejlő­dés viszonyát. A felszólalás szövegét a szovjet Voproszi lityeraturi nemrégiben közölte, ezt vette át a Népszabadság 86. száma. Ajtmatov folteszi azokat a kérdéseket a technikai haladással kapcsolatban, amelyek az egész emberiséget izgatják: a tudományos fejlődés meddig szolgálja az emberiség jólé­tét, és mikor válik az emberiség ellenségévé. Ajtmatov kitér arra is, hogy milyen hatalmas lelki nyomást kell elviselnie az emberiségnek az atomháború fenyegetése miatt, az atom­bombák pedig semmiképpen sem segítik a fejlődést, itt már a technikai fejlődés a pusztu­lást szolgálja. „Nem kétséges, hogy az emberiség jólété­nek egyik forrása a nagy, világméretű háborúk nélküli tartós történelmi időszak" — állapítja meg az író. Ugyanakkor fölteszi a kérdést, hogy ebben a mérhetetlen fejlődésben, hol van az egyén, a személyiség? Kultúránknak, irodalmunknak, művészetünknek mire kell gondot fordítania, „a személyiségre, vagy az arc nélküli közös tömegre?" „A buldózer ke­zelője a szemünkben mindössze a villanyerő­mű arctalan építője, s ez arról tanúskodik, hogy ma elvész az ember iránti figyelem, többet beszélünk a kollektíváról és keveseb­bet az individuumról. Én arra szólítok fel, hogy teremtsük újjá a személyiség kulturális szuve­renitását, aki ma — úgy érzem — ösztönös, de időnként tudatos nyomást szenved el a gondolkodás és a viselkedés tömeges formá­itól." Ajtmatov elmondja, hogy régen a néptöme­gek túlnyomó hányada analfabéta volt, és nem részesülhetett a kulturális értékekben. „Ma vannak analfabéta emberek, de nincse­nek analfabéta tömegek, elmaradott művelet­len népek — a rádió, televízió, a mozi végül is mindenkihez eljut." Itt azonban más dolog fenyeget: a kultúra szabványosítása.-dénes­& SIKERES FELÚJÍTÁS Az évad utolsó bemutatójaként, kettős sze­reposztásban újította fel a Szlovák Nemzeti Színház Verdi egyik legérettebb, az énekstí­lus széles skáláját felvonultató operáját: az Álarcosbált. Eugene Seribe: III. Gusztáv svéd király című drámájának alapján Antonio Somma irta a szövegkönyvét. Verdi az ope­rát Nápolyban akarta bemutatni, csakhogy a nápolyi cenzorok ellenezték egy uralkodó meggyilkolását a színpadon. Végül Rómában volt a bemutató, ám a helyszínt át kellett helyezni Bostonba, amelynek kormányzóját le lehet mészárolni anélkül, hogy a király alattvalóinak fejébe felforgató eszméket ül­tetnének. A darab központi hősének, Richárd gróf­nak szerepét először énekelte Peter Dvorský nemzeti művész. Diadalmasan csengő te­norja minden fekvésben kiegyenlített volt és a kiegyenlítettség jellemezte az alakítását is. A szerep lírai hangvétele, a zeneszerző által előírt piano és dolce jutott kifejezésre a második bemutatón, melyen román vendég: Zamfir Mihály szenvedélyes átéléssel énekel­te a gróf szerepét. Amália indulatoktól és érzelmektől átha­tott lelkivilágát meggyőzően tolmácsolta Magdaléna Blahušiaková, de nem maradt adós a második bemutató közönségének értékes orgánumával és határozott tehetsé­gével a fiatal Ľubica fíybarská sem. Egyéb­ként mindkét bemutatón sok volt a tehetsé­ges fiatal: a nehéz, rendkívüli tág hangterje­delmet kívánó szerepben Ida Kirilova, főleg pedig Jitka Zerhauová Ulricája biztosan ural­kodott a távol eső regiszterek fölött. Mind hangban, mind mozgáskultúrában kitűnő volt Eva Antoličová illetve Jana Valášková az apród, Oszkár szerepében. Míg René, a kor­mányzó titkárának alakításában az első sze­reposztásban éneklő higgadtabb, a 3. felvo­násbeli nehéz monológot hatásosabban elő­adó Pavol Mauréry jobban tetszett František Cabannál, addig a két összeesküvő basz­­szusszólama jobban érvényesült — Galla Já­nos és Peter Mikuláš jóvoltából — a második bemutatón. A karmester Ondrej Lenárd biztosan tartot­ta kezében az előadást. Milan Ferenčik szín­padi képe lényegre törő, jól kihasználja, de nem viszi túlzásba a modem szcenográfia technikai lehetőségeit. Átgondoltan és célra­törően oldotta meg feladatát a rendező Mi­roslav Fischer is. Delmár Gábor 9

Next

/
Thumbnails
Contents