A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-25 / 30. szám
épeket, nemzeteket összekötő „nagy vizek": a Morva és a Duna folyó, s országutak találkozásánál, Devín község határában, az egykori híres-neves Borostyán út mentén, mintegy 80 méter magas mészkő szirten áll Dévény büszke romvára. Az egyre-másra Dévényi kapunak is emlegetett szépséges hatalmas sziklahalom tövében a Kárpátok egyik hegylánca és az Alpok utolsó nyúlványa parolázik egymással. Dévény — a közeli, századokat, történelmi viharokat átvészelt méltóságteljes négytornyú várral egyetemben — a Duna Gibraltárja nevet érdemli. Érdemes megismerkedni a nevezetes várrommal. Az alsóvár két, patkó alakú toronnyal védett kapuján hamar túljut az emberfia. Ám a Várhegy fölfelé kígyózó kitaposott ösvényén már lassabban halad a mindenre kiváncsi turista. Meg aztán, a látnivaló lenyűgöző, érdemes hát hoszszabb ideig elidőzni a vadvirágos hegyoldalon. Közben pedig, ha beleuntunk a panoráma csodálásába, fölidézhetjük a vár múltját, történelmét, s a hozzá fűződő szép, szerelmes, mélabús legendák sokaságát... Tudósok szavai, történelemkönyvek, útikalauzok adatai szerint már a bronz- és a vaskorban is élt ember ezen a tájon. Időszámításunk előtt mintegy száz esztendővel, legalábbis az egyre nagyobb ütemben folyó ásatások tanúsága szerint, kelták laktak a környéken, s természetszerűleg a magaslaton is. A virágzó római birodalom a Dunáig terjedt: őrhelyeik az alsóvár dombján álltak. A markomanokat, longobárdokat a szláv törzsek követték. Az avarok és a szlávok váltakozva birtokolták a helyet. Szamo összláv állama után — a IX. században — az egyre izmosodó Nagymorva Birodalom második legrangosabb közösségévé vált a Fuldai krónika 864-ből származó adatai szerint Dowin néven jegyzett település. A X. század elején érkező honfoglaló magyar törzsek már egy bomló, szétesőfélben lévő államot találtak. A 907- ben lezajlott csata hosszú időre meghatározta a táj arculatát, életformáját. A birodalomalapító, eröskezű Svätopluk fejedelem Árpád népének bejövetelekor már nem is élt... Réges-régen, amikor még az istenek közöttünk, földi halandók között laktak, jártak — hirdeti az egyik legismertebb várlegenda —, ezen a meredek szirten élt, a saját templomhajlékában Devina, a szerelem szépséges istennője. Csendes nyári estéken, éjszakákon hozzá, felé küldték óhajaikat, imáikat, fohászaikat a „szerelem édes-gyötrelmes betegségében szenvedő", epedő ifjú leányok, deli legények. Devina, élve természetfölötti hatalmával, segített a hozzáfordulókon. Ám történt egyszer, hogy a folyó hullámaiból vakmerő ifjú toppant elé, s szerelmet vallott az istennőnek. Devina elutasította a merész daliát, mondván: — Én mindenkiért vagyok, hát nem lehetek senkié. Haragra gerjedt a vitéz legény, kardot rántott és megsebezte imádottját. Mit tudta szegény feje,* hogy az istenek sérthetetlenek! Szempillantás alatt köddé vált Devina, s menten összeomlott szentélye is. Azóta ember nem láthatta a nőt, csak halk szava hallik halála évfordulóján, amit az avatatlan fül szélsusogásnak vélne: — írva volt, hogy összedől a templom, ha e falak között bárki is ártó szándékkal jár. A harag és a szeretet nem fér meg egymással. Szívleljétek meg hát szavamat, s okuljatok belőle. A felsővár kapuját is „könnyű bevennünk". A kaputorony jókora kulcslyukai a múltban törésként szolgáltak. A magasban héja köröz. Leszállna, de a sok bámész tarka ruhás kiránduló láttán nincs bizodalma a letelepedéshez: nem szívesen árulja el fészkét az idegeneknek. Lehet, éppen fiókák bújnak a gallyakból tákolt madárotthonban ... Dévény az esztendők során igazi végvárrá vált. Az erődítmény az 1400-as években, Zsigmond király uralkodása idején élte fénykorát. A mellvédről az alattunk tovahömpölygő folyóra látni. Már szemben, átellenben, osztrák területen lebegteti a hirtelen támadt szél a mellettem bámészkodó fiatalasszony kezéből imént kikapott selyempapírdarabot. Hainburg osztrák védövár néz velünk farkasszemet. 1414-ben állt már a sziklára emelt dévényi vár, no és a falrendszer, meg a Garay-palota is több más épülettel egyetemben, valamint a három várrész között lévő kút is ontotta a vizet. A Bécs ellen vonuló Musztafa pasa serege képtelen volt bevenni a várat. Dévényi György kapitány csapata minden támadást meghiúsított, visszavert, a hódító, portyázó török csapatok még álnoksággal sem tudták elfoglalni a meredek sziklaszirtet. A Monarchia idején csökkent a jelentősége. A kegyelemdöfést 1809-ben kapta meg az épületegyüttes: francia katonák röpítették a levegőbe a várat. A fasiszta megszállás idején a Német Birodalomhoz tartozott, melynek éppen itt húzódott az egyik határa. Az épületekbe, a falak közé, a kiállítóterem kivételével, nem lehet bejutni mostanság: régészek vallatják ugyanis a földet, a romokat, az épen maradt kőfalcsonkokat. Dévény ma várrom, s csodás kirándulóhely, ám legfőképpen történelmi 4
