A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-18 / 29. szám
BOKRÉTÁK-KÄLAPDÍSZEK- SZALAGOK Regruták. A besorozott katonák jele a kalapról lecsüngő, talpig lelógó sok-sok szalag. A szalagok színe a legkülönfélébb, ujjnyi, legfeljebb két ujj széles. A besorozástól egészen, míg a legény be nem vonult a szalag jelezte regrutaságát. Minden vasárnap és ünnepen így jelentek meg a faluban, mulatságon, templomban. A szalagok a kalap jobb oldalán lógtak le. Tánc alkalmával a kalap köré csavarták, hogy ne akadályozza őket a mozgásban, forgásban. A szalagokat itt is a szeretőnek vagy a rokon lányoknak osztották szét. Bokréta. Farsangkor a leányok rozmaringot és bokrétát készítettek. Az ismerős, rokon vagy a titkos szeretőnek készítették, már szombaton elküldték. A legények a kalapjuk mellé tűzték a jobb oldalra. Voltak legények, akiknek több bokrétájuk is volt, ezért a lányokat kell megtáncoltatni a háromnapos táncmulatság alatt. A rozmaringág is a jobb oldalon volt és még a kalap körül is. Lakodalmi jelzések. Vőlegény. Aranyporos rozmaringja az egész násznép közül az övé a legkiemelkedőbb, legszebb. A kalapot jobb oldalán és köröskörül díszíti. A kalap jobb oldalán még a vásárolt bokréta — színes művirágokból — is ott volt, ezt otthon még piros kis szitkákkal körül is szegélyezték. A mellen lévő bokrétát is kiegészítették szitkákkal és rozmaringgal, az egészet kétujjnyi széles szalag díszítette, amely két arasznyi hosszú volt. A szalag színe korszakonként másmilyen volt; volt piros, rózsaszínű, később pedig fehér. Dorozsba. (Vőfély). A jele hasonló a vőlegény jelekhez, csak kisebb a bokréta és az aranyozott rozmaring is rövidebb. A mellen lévő bokréta is valamivel kisebb, a szalag mindig rózsaszínű volt. A hídosó nádpálca pedig csak az ő jelzése. Ezzel hídosta (hívta) a vőlegényhez és a menyasszonyhoz a hivatalos vendégeket. A lakodalmi menet élén is a két dorozsba ment és vezette a násznépet. A keresztapáknak itt Gímesen nem volt megkülönböztető jelük. A kiegészítők díszítésére használt leggyakoribb szín a piros, rózsaszín és a fehér. A fényes „rezsgők” és az aranypor is a kellékek díszítéséhez tartoztak. (Az adatokat Molnár Józsefné sz. Fazekas Anasztázia — szül. 1912 — mondta el. JÓKAI MÁRIA Fotó: Buday Endre Gímesen (Jelenec) sem volt különösebb eltérés a nős férfi és a legény öltözetében. A századforduló táján, amikor a vőlegény megkapta az első öltönyt, (fekete posztó-, vagy sötétkék ruha), végigkísérte egész életén. Talán ez volt az egyetlen ünneplő ruhájuk, meg is kímélték nagyon, csak ünnepben viselték. A hétköznapi ruha továbbra is a vászonból készült ruhanemű, amelyet otthon szabtak, varrtak az asszonyok. A posztóruhákat méretre varrták a szabónál. A gazdag legényeknek természetesen volt több ünnepi ruhájuk is — legalább kettő. A legényt és a „férfit” (házas ember) a kalap mellett elhelyezett virág jelölte. A legényt vasár- és ünnepnap a virágdísz illette meg, de a „férfiak" már nem tettek virágot a kalap mellé. Leggyakoribb virág a piros muskátli volt, melyet minden háznál termesztettek. Nyáron pedig másmilyen virágot is tűzhettek, kevés zölddel, a kalapjukhoz, leggyakrabban rozmaringágat. A legény a felcéhelés után tűzte ki a virágot, jelezve, hogy már a legénykorba lépett, de most már szabad a lányokhoz is járnia. A kalap szorosan hozzátartozott az emberhez. Ritkán vették le a fejükről, talán csak egyetlen helyen, mégpedig a templomban. A kalapban dolgoztak, télen-nyáron a kalapban táncoltak, azt nem illett letenni és anélkül táncolni. A fekete keskeny szalagos „Krajcsik" kalap volt a közkedvelt.
