A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-18 / 29. szám
en, amit már nem lehetett jóvátenni, ugyanakkor hatalmába kerítette az ütés, vágás, ölés vágya. Hirtelen felegyenesedett a karosszékében és ökölbe szorított kezével hatalmasat ütött a fejére. — Miért adtunk át ősszel két pontot a Drevonának? — Muszáj volt megtenni, igazgató elvtárs, nem volt kibúvó. Ha azt a mérkőzést nem adjuk át, nem kaptunk volna ablakrámákat. — Akkor legalább azoknak a szélhámosoknak ne adtuk volna át a Kerámia üzemből. Ez már úgysem segít rajtuk és lecsúsznak a másodosztályba. Úgy kell nekik! Makk felsóhajtott és ismét sokáig csóválta a fejét. — Az még rosszabb lett volna. Nem lennének WC-kagylóink. Akkor pedig teljesen végünk lenne. Bohó igazgató könyörögve összekulcsolta a kezét. — Akkor hát mondd meg, Oszkár, hol követtük el a végzetes hibát ? Hol ? Asszisztense arcán elömlött a bánat, ami panaszosan nyafogó hangjában is megmutatkozott. — Ön épp oly jól tudja, mint én. De felejtse el és bocsásson meg neki! Hiszen nem tette szándékosan! Bohó igazgató teste görcsös ívbe merevedett, a szeme kigúvadt, torkából hörgő hangok törtek elő, amelyek kis idő múlva a gyűlölet kiáltásának adtak helyet. — Az a kígyó! — Elhallgatott sípolva lélegzett, majd száját ismét a leghevesebb gyűlölet szavai hagyták el. — Senki sem tud meggyőzni arról, hogy mindezt nem szándékosan és átgondoltan tette. Ezért jártam el így. Kegyetlenül, de igazságosan! Makk Oszkárt szörnyű remegés fogta el. Tisztán hallható volt a fogai vacogása. — Az istenért, csak nem követte el azt, amivel fenyegetőzött? — Mindig megteszem, amit ígérek. Te pedig ne sajnáld, megérdemelte! Azt kapta, amit keresett. Ebben a pillanatban kopogtatás hallatszott az ajtón és mindjárt be is lépett Annuska. — Igazgató elvtárs... önt keresik ... két detektív — dadogta könnyektől elcsukló hangon. — És mit mondtál nekik? — kérdezte nagyot lélegezve Bohó igazgató, aki a hírre szemmel láthatóan feléledt. — Hogy megkérdezem önt, itt van-e? Mindenki más előtt letagadtam önt de értse meg ... ezek nyomozók. Bűnügyisek...! — Hát én ezt nem élem túl! — jajdult fel Makk. — Elég lett volna annyit mondani, hogy az igazgató elvtárs nincs itt, és ma már nem is jön vissza. Miért nem ezt mondtad ? Annuska apró zsebkendőt szorított a szeméhez és hangosan felnyüszített. — Azért, mert a mamánk is arra intett, meg az iskolában is arra tanítottak, hogy a rendőrség dolgozóinak ne hazudjunk. — Ne bőgj, fölöslegesen gyanút keltenél bennük! — vigasztalta öt most már szinte jóindulatúan Makk Oszkár. — Inkább azt mondd meg, mit mondtak, és hogy néznek ki? — Csak annyit mondtak, hogy az igazgató elvtárssal akarnak beszélni. Az egyik hosszú, de úgy mutatkozott be, hogy Kurta, és a másik az Fürge. — Akkor már csak egy Széles hiányzik és komplett lesznek — vigyorodott el Makk, de azon nyomban rájött, hogy a megjegyzését ízetlen tréfának vehetnék. — Bocsásson meg, igazgató elvtárs! (Folytatjuk) Illusztráció: GáJy Kati ÖRÖKSÉG Arcképek a két világháború közötti időszak csehszlovákiai magyar irodalmából FELBUFOG A POR Felbufog a por, tehenek méláznak haza, virágzik minden ág. Bődülős tehenek, szarvukon fennakadt pupancvirág. Dózsa-fattyúk vérserkentő ostora laposan rájuk cserdít, méla tehenekre, de egyikük, egyikük sem hederít Kit érdekel ez a kép ? Beteg tett a bukolika. Beszennyezett a harmatcseppes ég. Összemaszá/ták az emberek: letiport szűz az akácvirág. Két szem szeder, két kiló liszt minden öröm, minden távlat. Árnyékos minden ág. Síró emberek, tenyerükön csupa hervadt virág. Pedig nevetni akarnak, pedig nevetni fognak. Morvay Gyula Morvay 1905-ben született az egyik legnagyobb szlovákiai magyar faluban, Tardoskedden (Tvrdošovce). Diákkorában részt vett a regősmozgalomban és ott volt Gombaszögön is a Sarló megalakulásánál. A sarlósok saját költőjüknek tekintették őt, és amikor ifjúmunkásokkal együtt Bratislavában megalakították a Vörös Barátság Proletár Testedző Egyesületet annak a szavalókórusai gyakran adtak elő Morvay-verseket Hivatására nézve tanító volt és hosszabb ideig Pereden (Tešedikovo) tanított. Irodalmi munkásságát szülőfalujáról irt néprajzi cikkekkel kezdte, s a Szent György Kör által kiírt pályázaton — melynek bírálói a korszak legjelentősebb magyar néprajztudósai: Győrffy István és Solymossy Sándor voltak — az első díjat ő nyerte meg. 1938 után Magyarországra került és végleg ott maradt. Költészete a Fábry Zoltán által szervezett valóságirodalmi mozgalom rappista eszményeinek megfelelően bontakozott ki. Nem a művészi szépség, az esztétikai csiszoltság volt a célja, hanem az osztályharc frontján való szolgálattétel, a szegényparasztság helyzetének kendőzetlen bemutatása. Nyers, dübörgő sorai a szavalókórusok pódiumain találták meg igazi létjogosultságukat. Három verseskötete (Forróra fülledt a talaj. 1930; Magamig ért a sor, 1932; Új holnap felé, 1935) után a prózaírásra váltott át és többnyire ott is a dokumentumirodalom keretei között mozgott. Sokat publikált a Korunkban is, melynek szerkesztője, Gaál Gábor tőle is és Sellyéi Józseftől is főleg zsellérminiatűröket kért 1938 előtt egy regénye jelent meg (Emberek a majorban. 1936), Magyarországon pedig négy. s azok közül a legjobbat (Fekete föld, 1948) csehre is lefordították (Černá zemé. 1951). Morvay írásai bekerültek az 1945 óta készült hagyomány-antológiákba is. Legnagyobb terjedelmet (64 oldalt) érthetően Az éhség legendájá-ban kapták, de jelen vannak a Szlovenszkói vásár-ban és a Rejtett ösvény című lírai antológiában is. TURCZEL LAJOS Jól pólyázottak a fejek és egy szív se fázik. Süt a fagy. de bebúg az áram: hiába labdázik a vihar Mátyusfölddel, Baltvidékkel, köteleknél vannak a csontos kezek. És nyárfamagasan ha üvölt a burán, lent, homlokvonalon új humánummal száguld a tobogán. Köd lepi a parasztsorsot kidőlt ekét, dróttalan telegráfjelek szállnak szerteszét. Prágába, Kassára és Komáromba, minden határokon új körök cirka/moznak. Reális munka jön felénk, A Dunánál találkozó jelek csattognak. MÁR FÉLRETETTEM Már félretettem neked Remarqueot és Gladkovot, olvasd majd, néhány verset is hagyok neked gyermekem: menekülj a falusi estéből, ahol minden nap monoton ba/ladasággal lámpák gyúlnak. gyertyák és sorsok kihúnynak. Még mit is mondjak? Legjobb lesz, ha elmondom azt. amit nekem soha senki nem mondott el gyermekkoromban: vigyázz tested tisztaságára, mert szifilisz is van az emberekben! Egyenes és őszinte vagyok hozzád, hiszen gyermekem vagy. Még néhány szót piciny fiam. Anyád is, én is kérlek: ne haragudj ránk, volt perc, mikor keserű nem-kívánással visszatuszkoltunk volna: ne jöjj, ne jöjj, bánatra jönnél? Igaz ez most is, de valahol már kibontódott a feledés lepedője és leterítődnek percek, szívdobbanások. És új órák, új szívverések parancsolnak. Már félretettem neked könyveket szavakat és várom, hogy megszólalsz. Akkor majd elbeszélgetünk. 15