A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-27 / 52. szám
Feri ... nem lehetne elsimítani valahogy az ügyet, hiszen te okos ember vagy, tekintélyes ...? — Nem, Mihály, itt nem segít sem az okosságom, sem a jóindulatom. Tetteidért vállalnod kell a felelősséget és a következményeit is. — Vállalok én mindent. Ferikém, csak a szégyent nem bírom elviselni. — Már pedig azt is el kell viselned! — Ez az utolsó szavad? — Ez, Mihály. — Nem segitsz rajtam ? — Nem ... Bányász Mihály láthatóan megkeményedett. — Rendben van, Ferikém, de jöhet még kutyára a dér. Még tőled is megkérdezhetik egyszer, hogy miből építetted fel a villádat, szőlőhegyen a csodalakodat, miből van az autód, a színes tévéd, meg minden, amivel felszerelted magad. Akkor neked is jól jönne egy kis segítség, amikor nyakig ülsz a szarban! Kiss Ferencnek elszürkült az arca, mármár nekirontott a tegnapi jóbarátjának, de visszatartotta magát, a hangját is. — Ezt kár volt mondanod. Bányász Mihály. Ha csalódtam is benned, ezt nem hittem volna, hogy ilyen rongyember vagy. És most takarodj a szemem elől, mert nem állok jót magamért! Bányász Mihály néhány pillanatig tétován állt, majd hirtelen megfordult és köszönés nélkül elsietett. Kiss Ferenc felpaprikázódva ment haza. Nem és nem tudta visszanyerni a nyugalmát. A felesége kedvesen megkérdezte, mi újság, mivel járt, mit intézett, de ö mogorván hallgatott. — Kérdeztem valamit, Ferikém? — Hallottam ... — felelte, aztán röviden elmondta a történteket. — Szétrobbanok! — Tudomásul kell vennünk, Ferikém, hogy rosszak az emberek, meg azt is tudatosítanunk kell, hogy senkiben sem lehet vakon megbízni — mondta Erzsébet, miközben asztalra tette a férje reggelijét. — Egyébként édesanya nem ellenzi. — Mit? — Hát amiről az éjjel beszélgettünk. — Menjetek a pokolba, hagyjatok békén engem. Nem érdekel a hülyeségetek! — Kiss Ferenc ezúttal tőle szokatlan, durva módon fejezte ki magát. Talán meg is bánta. — Mi történt veled, Ferikém?... Még sohasem küldtéi a pokolba — nézett tágranyílt szemmel Erzsébet a férjére. — Tegnap még egészen másképp beszéltél velem. — Az tegnap volt. — Vagyis bekövetkezik, amitől tartottam?. .. Jön ránk a hét szűk esztendő? — Te mindig rémeket látsz, Erzsi — mondta Kiss Ferenc valamivel higgadtabban, és evéshez látott. Nem ízlett neki a reggeli. Egyébként Bányász Mihályt és a társait a bíróság a kár megtéritésére kötelezte. Továbbá Bányászt le kellett váltani a funkciójából, bevonták a vadászengedélyét, s egy évi szabadságvesztésre Ítélték, föltételesen. Bányász Mihály otthagyta a szövetkezetét, s mivel teherautóra megvolt a hajtási jogosítványa, a járási épitővállalatnál helyezkedett el. Ezzel az ügy lezárult. Nem úgy Kiss Ferenc számára. Benne még hetekig tovább gyűrűzött a dolog annak ellenére, hogy az őszi munkák beindulása, s ezernyi más ügy intézése teljesen lefoglalta. (Folytatjuk) CSONTOS VILMOS Szilveszter éj volt Szél csapta be a vén pitvarajtót S a bakter szemébe havat söpört. Szaggatta az éjféli harangszót, Fagyos kínjában jajgatott a föld. Hunyorgó mécses ingó árnyakat Rajzolt a falra, — néma volt a ház. Hívó szóra a bába már szaladt: Petrovicsnéra pírt lehelt a láz. S míg künn az idő bőszen trombitált, Jó szomszédasszony rakta a tüzet A szoba közepén Petrovics állt. Szemén motozott büszke révület. S mire a harangszó elhallgatott, A bába karján sírt a kis legény. A bakter éppen bekopogtatott, S dünnyögte: biz ez véznácska — szegény. — És nőtt a legény, s fény-éhes kezét Égre nyújtotta — üstököst fogott. Arra csatolta arany-kengyelét, S lanttal kezében — rákapaszkodott. Bűvös ívet írt népe egére. Szabadságról tett hangja harsona. Betelt vele a föld kereksége, S zeng azóta — és el nem ha! soha! FOTÓ: J. DUBEŇ _ION^0NKANYEnr_ Mitől lesz a félfülű félfülűbb? „Megint rosszul vizsgáztam alázatból. És koppant a fejem a szemöldökfán. Végül is megtanulhatnék hajlongani néha." (Kautzky Norbert: Megint) Elolvastam Gál Jenő cikkét (Hét 46. szám) és hiába olvasom (oda-vissza, elölröl-hátra), forgatom, fordítom újra Déry Tibor A félfülű című kisregényének cseh fülszövegét, nem jutok egyről kettőre. Nézem a fordításokat, a magam rossz, téves szövegét és Gál Jenő „helyes" változatát, még makacsabbul ágál bennem az első benyomás, amit Jároméi főterén, egy júliusi napsütéses délutánon éreztem, a fülszöveg első elolvasásakor. Vagyis az „ironikus" szót Oéry a szóbanforgó könyvével kapcsolatban nem használhatta. Ebben a tudatomban most már megerősít egy magyar szöveg is. amelyre időközben bukkantam rá. A Szépirodalmi Könyvkiadó OK sorozatában megjelent (1984) „A négylábú tyúk" kiadványának 231. oldalán ezt olvashatjuk: „A félfülű(1974) — melyet írója rémtörténetnek nevez —, igencsak aktuális problémát helyez a cselekmény központjába: a terroristák emberrablását, zsarolását. A váratlan fordulatokban bővelkedő, játékos művészettel megírt, opalízáló történet alkalom arra. hogy erőszak és anarchia kapcsolatait fölvázolva az író, napjaink nagy történelmi-erkölcsi kérdéseire keressen választ." Ezek után úgy summázom magamban a cikkemre történt, egyébként értékelendő reagálást, hogy annyira megörültem Oéry cseh fordítású könyvének és annyira megdicsértem, hogy megsértődtek. Sajnos a nyelvromboló, valamint az írástudók „felelőtlenségének", esetleg az olvasók „félrevezetőjének" szerepét, egyre gyarapodó és növekvő testi - lelki fogyatékosságaim ellenére sem vállalom, sőt messzemenően elhatárolom magam tőle. Egyet azonban elárulhatok... Az előző bűnös cikkem megírásának fő célja az volt, hogy a diákok fejébe és belénk is beidegzödött, besulykolt régi, megcsontosodott elv — a páros testrészek „csak" egyes számban való használata — elten emeljek szót, illetve a „többesben" való használat helyességét, létjogosultságát bizonyítsam. Ezekre eddig senki sem reagált. A fordításokat csupán azért tartottam fontosnak belefoglalni cikkembe, mert akadnak olyan olvasói is a Hétnek, akik nem ismerik sem a cseh, sem a szlovák nyelvet. Ismerek egy nyelvi játékot, amit imigyen játszanak: ő azt mondja, ironikus, én azt mondom, szellemes (a gunyoros kifejezést nem ajánlom), ö azt mondja, frappáns, én azt mondom, csattanós. Ö azt mondja, világosan fogalmaz, én azt mondom, nem egészen, ő azt mondja, sokat tud. én azt mondom, keveset tudok, mire ő lecsap és kijelenti, semmit sem tudok ... Az ilyen aránytalan játék azonban nem vezet semmire és a bizonyító ereje csekély. Helyette a nyílt beszédet, a pontos fogalmazást javaslom, ami mindennél fontosabb, és ha a Déry-művek szeretetén túlmenően az előző két pontban is összehangolható a véleményünk, akkor elismerem, hogy vitánk teljesíti küldetését. A „Kincsünk a nyelv" rovat eredetileg vitarovatnak indult, minek kapcsán tisztelem Gál Jenő jóindulatát és becsülöm felelősségtudatát, vitázó kedvét. MOTESÍKY ÁRPÁD 15
