A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-19 / 51. szám
VÁROSNÉZÉS. Az Inturist munkatársa buszba ültet bennünket és fél nap alatt bemutatja Leningrádot kis csoportunknak. No, nem az egészet, csak annyit, ami fél nap alatt bemutatható ... A várost, melyet I. Péter — aki uralkodói erényei révén méltán érdemelte ki a Nagy elönevet — alapított. Hasonló jelzővel illették egyébként hamarosan az általa alapított várost is. Leningrád a Finn-öböl partján, a Néva torkolatánál — az általa és mellékfolyói által kialakított — 41 szigeten, mocsaras területen épült fel. Közigazgatásilag jelenleg huszonegy kerületre oszlik, négy és fél millió lakosa van. Az egykori orosz főváros a mai fővárostól, Moszkvától hatszázötven kilométernyire található. Lencsevégre kívánkozó dolog rengeteg akad. Épületek, hidak, emlékművek tömkelegé. Hiszen hídból több mint háromszáz van csak a belvárosban. Közülük a legszebb a „Megvadult ló megfékezése" nevű, négy szoborból álló kompozícióval díszített Anyicskov híd, mely a Fontankát íveli át. A kompozíciókat Pjotr Karlovics Klodt készítette. A Palota-híd a Téli palota, az Ermitázs mellett köti össze a várossal a Vaszilij szigetet, a Smidt hadnagyról elnevezett, az egykori Miklós híd nevezetessége, hogy mellette horgonyzott 17-ben az Auróra, mely jelenleg dokkban van. Felújítják, hogy jövőre, a hetvenedik évfordulón ismét fogadhassa a látogatókat, érdeklődőket. Érdekesség, hogy a leningrádi hidak közül a hajózás megkönnyítésére huszonkilenc felnyitható, közülük kilenc a Néván található. Az első híd éjszaka egy óra tájban nyílik szét és hajnali öt felé záródik vissza az utolsó. A kiváncsi turista a sötétben nem lát egyebet, mint óriási úszó hajókat a folyó közepén, és azt, hogy a hídon a forgalmat lezáró-elterelő nehéz jelzőtáblákat egy szemvillanás alatt mind feldönti az öböl felől érkező hideg szél. Szállásunk a kikötőben, egy lábbal a Finn-öbölben áll. Mikor megérkeztünk arra gondoltam, hogy valamit tán meglelünk benne a Rejtő-féle rumos matrózkocsmák hangulatából. Tévedés. Ez a szálló a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozik. Tehát tengerész található benne — szép fekete egyenruhában valamennyi — rum azonban nincs. Még sör sincs. Ez alól az itt elszállásolt külföldi turista sem kivétel. Az idegen és a vén tengeri medve tehát egyaránt teát vagy gyümölcslevet iszik. S mielőtt helyet foglalna a kényelmes tonet karosszékek valamelyikében, elkergeti a személyzet kedvencét, a nyávogó, négylábú egérfogót. IRÁNY PUSKINVÁROS. Az egykori Carszkoje Szelő, melyet I. Péter feleségének, Jekatyerinának ajándékozott. Kísérőnk a reptér mellett elhaladva a közeli dombokra hívja fel a figyelmet. A Pulkovói magaslat ugyan alig emelkedik 80 méternyire a tenger szintje fölé, ám a Csallóközhöz hasonlítható sík vidéken messziről látható. A második világháborúban nagy csaták színhelye volt, itt húzódott az ostromgyűrü. A közeli temetőben nyugszik az elesett védők egy része. Puskinnak sok szobra van Leningrádban. Méltán. Itt élt, alkotott, itt érte az emlékezetes és ismert párbajban a halálos golyó is. Íme, a róla nevezett városkába vezető út elágazásánál is van egy emlékműve. Előtte balra vesszük az irányt. A megtett utat versztoszlopok (az orosz kilométerkövek) jelzik. Ha jól emlékszem, eredetileg huszonnégy mutatta az utat a város központjától a cárné palotájáig. így a városkának Leningrádtól való távolsága is könnyen kiszámítható. Okos könyvek tanúsága szerint a régi orosz hosszmérték, a verszt, egy kilométer és 66,8 méternek felel meg. Buszunkból kiszállva, pár lépés után hatalmas — nyáron árnyat adó, most azonban már lombjukat hullajtott fák alatt a gondolataiba elmélyedt Alekszandr Szergejevicsre bukkanunk ismét. Gyönyörű szobor, többen is lefényképezzük — állítólag ez az egyik legsikerültebb Puskin-ábrázolás. Angol- és franciapark övezi Katalin palotáját. Hatalmas építmény, aranyozott toronynyal. Rengeteg az aranyozás belül is. Rám ez a csillogás nyomasztólag hat. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a Borsstyán-terem helyreállításával még nem készültek el, sőt néhány borostyánlapot, melyekkel eredetileg a falakat borították, tán sosem sikerül — a második világháború „műgyűjtőinek" köszönhetően — visszaszerezni. Jelenleg Afrikában kutatnak utánuk. HALOTTAK NAPJA táján járunk a Piszkarjovói temetőben. „Itt nyugszanak a leningrádiak” — olvastam a temető emlékművének táblájáról. A második világháború, a kilencszáz napos leningrádi blokád szörnyűségeinek, megpróbáltatásainak eredménye a 26 hektáros sirkert. Ötszázezer ember névtelen, csupán évszámmal — 1942, 1943 — ellátott tömegsírok. A blokád szomorú emlékei: a kenyéradag. fényképek, a 7 éves Tánya naplója ... Az örökmécses a leningrádiaknak világít, a gyászzene a leningrádíakért szól. De eszünkbe juttatja a nagy vérfürdő által értelmetlenül halt emberek, erőszakosan derékbe tört életek millióit szerte a világban. 20