A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Emberközelben — GÁL TIBOR docens, a nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főiskola dékánhelyettese Keszeli Ferenc: CSALLÓKÖZ FESTŐJE F. Rakovský: EGY VIRÁGZÓ VÁROS A KÖZÉPKORBAN Csanaky Eleonóra: FÁBRY NAPOK '86 Mécs József: A BODROGKÖZ SZÍVE Ján Ištvančin: IRKUTSZKI TALÁLKOZÁS Címlapunkon F. Tomik felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsva/d Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Petemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie. Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. EMBERKÖZELBEN — Öblös hangod akaratlanul is nyíltszavúságot. szókimondást sejtet Igaz ez ? — Nem ismerek lényegesebb dolgot az őszinteségnél. Szerintem ez nem hangszín, hanem gerinc dolga. Ezért mind az életben, mind a színpadon igyekszem kerülni a mellébeszélést. — Eszerint gyakran adódhatnak konfliktusaid... — Az egyenes, leplezetlen véleménynyilvánítás, szerintem, nem jelent összeférhetetlenséget. Ráadásul a tréfa is életelemem, és élcelődéssel sok minden áthidalható. Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy az évek folyamán jómagam szintén higgadtabb, bölcsebb, szemlélödőbb lettem, akkor nyilvánvaló, hogy az igazmondás nem szükségszerűen sodorja konfliktusokba az embert. — Barátaid vannak? — Vannak. Persze, barát meg barát között is különbség van. Ismeretségi körömet haverok, kollégák és jóbarátok alkotják. Az utóbbiak közé mindössze két házaspár tartozik, akikkel rendszeresen összejárunk és kendőzetlenül, bárminő kertelés nélkül beszélgetünk. Velük tudok igazán ellazulni. A kollégák körében már jobban ügyel az ember a fogalmazásra, mert a színész hiú és érzékeny alkat. Sosem mindegy neki, hogy tálalják számára az igazságot. — Hogy szoktál kikapcsolódni? — A jóbarátok szűkkörű társaságában. Különben eléggé nehezen elviselhető típus vagyok. Ha alkalomadtán például szórakozni megyünk a feleségemmel, akkor engem másfél-két óra elteltével fárasztani kezd a zaj, a lárma. De nemcsak mulatni nem tudok istenigazában, hanem a nagyvárosokat sem kedvelem. — „Nyűgösködéseid" miatt nincsenek súrlódások a családban? — Bori tudja, hogy ilyen vagyok. Szerencsére ezt tiszteletben tartja, és nem is törekszik arra, hogy más legyek. — Mi foglalkoztatja Dráfi Mátyást a szakmán kívül? — Lényegében semmi a világon. A színház és mindaz, ami ehhez, illetve az otthonteremtés természetes kötelességeihez kapcsolódik, bőven kitölti az ember életét. — Őszintén szólva ezt nem hiszem. Elvégre a színész is él. olvas. közlekedik, esetleg házat épít, ahogy ezt te tetted hosszú évek során. Ennek logikus következménye. hogy a színésznek is megvan a véleménye a világról. , — Persze, hogy megvan. Csakhogy az utca embere ezt kibeszéli magából; az írástudó megírja, a tanár elmeséli, átadja tanítványainak, a színész pedig eljátssza a maga tapasztalatait. Ahelyett, hogy például jóízű munkahelyi csevegés keretében megfogalmazná az emberekről alkotott ítéletét, inkább elraktározza magában amit lát és később gesztusokra fordítja. A színész a szereppel. az emberábrázolással foglal állást, és akkor boldog, ha a rábízott figurából szinte kisugárzik, amit gondol és érez. — Ha most nem színészként faggatnálak. milyen pályákon találkozhattunk volna még? — Nemigen tudok, nem is akarok feltevésekben gondolkodni. Saját bőrömön tapasztaltam viszont, hogy más vonalon szinte képtelen vagyok érvényesülni. Mind igazgatóként, mind a járási népművelési központ dolgozójaként azt tapasztaltam, hogy az irodai foglalatosságokhoz nem vagyok eléggé erélyes és következetes. DRÁFI MÁTYÁS, érdemes művész Hazai magyar színjátszásunk egyik legnépszerűbb, legjellegzetesebb egyénisége 1942 őszén született Galántán. Sorsának cudar fintora, hogy édesapja ugyanazon az éjszakán halt meg. amikor ő világra jött. Sokáig Érsekújváron (Nové Zámky), a nagyszüleinél nevelkeden. Édesanyja második házassága után Szlovákia fővárosába került, ahol 1959-ben a magyar tanítási nyelvű tizenegyéves középiskolában érenségizen. Ambícióit a színművészeti főiskola iránti érdeklődés jelzi, de első kíséríete kudarccal jár. így színészgyakornokként a Mateszhoz szegődik, hogy azután újra jelentkezzék a főiskolára, ekkor már sikerrel. Tanulmányait 1965 -ben fejezte be, és azóta — két esztendei „hűtlen elhagyás" híján — a Magyar Területi Színház tagja. Elsősorban színészként, bár a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Dráfi Mátyás egy rövid ideig a társulat igazgatója is volt. Az érdemes művészi címmel 1985-ben tüntették ki, de ekkor már nemcsak a Matesz komáromi (Komárno) együttesének vezető színésze, hanem a bratislavai Színművészeti Főiskola magyar nemzetiségű növendékeinek óraadó tanára is. Egyéni biográfiájának érdekes jellemzője. hogy életútjának számos lényeges mozzanata épp novemberben történik. Ebben a hónapban született, ebben a hónapban nősült, s három leánya közül kettő szintén az esztendő tizenegyedik hónapjában látta meg a napvilágot. Sőt! Pályafutása első hivatásos színházi rendezésének premierje, 1986-ban, ugyancsak novembene esett. S habár ez egy pillanatig sem igazán fontos, mégis hozzáfűzöm: most közreadandó beszélgetésünket is novemberben rögzítette a riporteri magnó szalagja. — Hány éves voltál, amikor két esztendőre a Matesz igazgatója lettél? — Huszonhat. Az elképzeléseim akkor is megvoltak, de sem erőm, sem tapasztalatom nem volt ahhoz, hogy elgondolásaimat a gyakorlatban kamatoztatni tudjam. — Nem lett volna okosabb — akár fiatalságodra való hivatkozással — visszautasítani e hízelgő megbízatást? — Ez is megfordult a fejemben. De addig-addig biztatgattak, amíg elhittem, hogy képes leszek e feladat ellátására. — Most. másfél évtized távlatából miként értékeled életpályádnak ezt a két esztendejét? — Hogy zöldfülű voltam az igazgatóskodáshoz. Emlékeiben és következményeiben viszont nagyon is tanulságos volt számomra a szóbanforgó időszak. — Éspedig? — Nem titok, hogy épp abban a korszakban gyengült le a Magyar Területi Színház komáromi társulata. A kassai Thália Színpad létrejöttével ugyanis nem egy új színház született, hanem a meglévő együttes oszlott ketté, lényegében ugyanazzal a létszámmal és a változatlan külső meg belső feltételekkel. Ezt az érvágást tulajdonképpen a mai napig sem tudta kiheverni a színház. Ez tanított meg arra. hogy az életben sohasem szabad a félmegoldások kockázatát vállalni. — Maiami hasonló motoszkált a fejedben, amikor 1980-ban hátat fordítottál a Magyar Területi Színháznak? — Nem a színháznak, és nem a színészetnek fordítottam hátat, hanem emberileg és művészileg zsákutcába kerültem. Egyszerűen nem tudtam egyetérteni a társulatnál akkoriban divatos rendezői koncepciókkal. Szerintem ugyanis egy színház nem attól modern, hogy mindenki számára érthetetlen. Az ilyen mondvacsinált korszerűséget határozottan ellenzem. Ezért próbáltam először menedéket találni az amatörszinházi mozgalom irányításában, azután pedig rálelni a társulathoz visszavezető útra. Az együttesen kívül töltött két esztendő egyúttal arra is jó volt. hogy bizonyos mértékig az érzéseimet is átértékeljem s megértőbb tudjak lenni. — Az első, vagy a második visszafogadásod volt „izgalmasabb "7 — Az utóbbi. A komáromi közönség színpadra lépésem pillanatában nyiltszíni tapssal köszöntött. Bennem elhűlt a vér, és annyira elsápadtam, hogy alig tudtam végigjátszani a felvonást. Azóta még inkább a színházhoz és a közönséghez tartozónak érzem magam. — Szerencsés színész vagy? — Szerepeim számát tekintve mindenképpen. Főképpen pályafutásom első tíz-tizenöt évében játszottam a kedvemre való figurák egész sorát. Másrészt viszont elmondani sem tudom, milyen szörnyű érzés foghíjas nézőtér előtt erőlködni. — Színészként soha nem buktál meg? — Nyíltan nem. De vannak művészileg lazább előadások, vagy olyan bukás, amit az ember csak maga tudatosít. Ilyenkor úgy érzem, inkább zsákolnék, mintsem ott álljak a színen. — Tartalmasnak érzed az életedet? — Szeretném hinni, hogy az. Főképp amióta a hazai magyar szinészképzésből is kivehetem a részem. Persze, közben magamnak is egyre okosabban, egyre önállóbban kell a pályán maradnom. — Mit mondanál életed legnagyobb sikerének? — Azt a fantasztikus egyensúlyt, amit a színészet ad számomra. — Riporterként mit kérdezné! Dráfi Mátyástól? — Most már semmit. Mindent megbeszéltünk. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Keszeli Ferenc 2
