A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
Római faragványos kövek ZADARI KÉPESLAP Ma már csak metszetek, elsárgult fényképek őrzik a régi Zárának, annak a városnak a képét, amely Dalmácia fővárosa volt hosszú évszázadokon át. A turista, fürdövendég szeme elé megváltozott kép tárul. A kikötővel szembeni öbölparton új, korszerű városrészek épülnek. A második világháború pusztításának nyomait — Zadart 72 légitámadás érte — környezetbe illő szép épületek emelésével igyekeznek eltüntetni, de a jellegzetes városi kikötő hangulatát adó ódon házsor, a régi Riva lebombázásával sok minden örökre a múlté. A város szűk utcáin sétálgatva a modern épületek között mégis léptennyomon rábukkanunk a római, bizánci vagy a román építészet egy-egy remekművére. A tenger, a sok virág és a történelem illata egyaránt részegíti a szemlélődőt. Évszázados épületek kövei őrzik Kálmán király, III. István, a velenceiek, III. Béla, I. Lajos, Nápolyi Johanna királynő, Nápolyi László ellenkirály stb. lábnyomát. Belülről kissé dísztelen a Szent Ferenctemplom, mégis régi időkről mesélnek a gótikus stílusban készített kanonokszékek, Jacopo Palma oltárképe, a Máriát és az angyalt ábrázoló gótikus faszobor, a XV. századbeli híres Ugljan-szigeti táblakép. _A templom bénító csöndjében meghatódottan álltam a dombormű előtt, amely megörökíti a pár méternyire lévő sekrestyében lejátszódó történelmi eseményt: 1358-ban Nagy Lajos jelenlétében aláírták a zárai békét, amelynek súlyos feltételeit maga a király diktálta, s a velencei doge kénytelen volt a Dux Croatie et Dalmatie címéről is lemondani. Az egykori római fórum helyén jó ütemben folynak a feltárási munkák. Régészeti park készül ott. A népvándorlás idején elpusztult fórumra több kőlap, egy épen maradt, magányosan búslakodó 15 méter magas márványoszlop, és rengeteg márványtörmelék emlékeztet. A szemlélődök napokig róhatják a földnyelven elterülő óváros zeg-zugos utcáit, s állandóan, a nap minden órájában újabb és újabb érdekes látnivalót találhatnak. A régészeti gyűjtemények két háza, a hat gyönyörű palota, a tizennégy nagyobb templom, a Kis- és Nagy-Arzenál (napjainkban kiállítási csarnokként szolgálnak), múzeumok, képtár, városháza, mind-mind csodás látványt kínál. KODAY BERTA A szerző felvétele és archív GYERMEKEKNEK A nyírfaligetet illedelmes, szorgosdolgos harkálycsalád lakja. Hogyan történt, hogyan se, a tavalyi fiókák között akadt azonban egy világ lustája. — Csinálj már te is valamit! — noszogatták egyre pici korától fogva. De hiába, még a csőre hegyét sem mozdította, annyiba se vette a figyelmeztetést. — Hogy fog ez majd fészket vájni magának ...? Ellátni a családot ...? — csóválgatták a fejüket a többiek. — Mit vagytok úgy oda? Úgysem jönne énhozzám senki! — vigasztalta őket a lusta harkály. Csakhogy elszámította magát ökelme. v Alig köszöntött a tavasz a nyírfaligetre, már eljegyzett menyasszonya volt harkály úrfinak. Odaröppent hozzá az egyik kora reggelen, és így szólt: — Összeházasodunk, lagzit csapunk, de ne ijedj meg, fészket nem rakunk. A szabad ég alatt vetünk ágyat. Örömmel hallgatta a lusta harkály az ilyen beszédet, s ahogy beesteledett, ott maradt ifjú nejével kettecskén összebújva az egyik ágon. Csakhát — az ördög nem alszik — hamarosan kiadós zápor szakadt a nyakukba. Az ifjú menyecske tüsszögni kezdett, mire a lusta harkály megszeppent: — Azt már mégsem hagyhatom, hogy megbetegedjék! Ilyen menyecskét, aki nem hajt a munkára, aligha kapnék többet. Másnap már kora virradatkor kivájt a nyírfán egy takaros kis kuckót, hogy öröm volt nézni. A harkálymenyecske boldogan mosolygott. Hét kis tojást rakott a fészekbe, ki is költötte, s hét kis harkály kelt ki belőlük. — Mivel fogjuk táplálni őket? — rémüldözött a lusta harkály. — Te csak ne aggódj, papa! — mondta a harkályné nyugodtan. — Számít is az, ha sovány fiókáink lesznek? Valahogy majd csak felcseperednek! — Miért legyenek éppen az én fiókáim soványak? — berzenkedett a harkály... S attól kezdve megszállottként röpdös, szorgalmasan kopogtatja a fák törzsét, szedi a lárvákat a fák kérge alól, és hordja, egyre hordja a finomnál finomabb falatokat a kicsinyeknek. — Szinte hihetetlen, mennyit dolgozik egy ilyen lusta harkály — dicséri a felesége. Aztán elröppen ő is, hogy segítsen neki. Vércse Miklós fordítása JUHASZ FERENC A kertekre leszállt a dér, kékülten pereg a levél, rozsdásra váltak a rétek, üres a madárfészek. Lassú, nehéz esők jönnek és megcsapkodják a földet, s ha a vén felhők elfogynak a sárban barmok tocsognak. Nézd, ez az ősz. De jön a tél. Hulló tollától a föld fehér. Hártyás a víz, ez már a jég. Kék füst száll, csöndes a vidék. FERO LIPKA d£3 Képzeld el, a világon van egy fehér ország. Itt ám minden fehér. A fák, a bokrok is fehérek, mert jégből vannak. Ha a szél fúj: a jégcsapok csilingelnek, mint a kék harangvirágok, vagy nálunk az erdei fenyötobozok. A hegyek: amilyeneket még sohasem láttál. Hatalmasak, ugyancsak jégből vannak és a tengeren úszkálnak. Piros csőrü fehér madarak ülnek rajtuk, akik olykor a víz felett repülnek, és ezüst színű halakat fognak. Ez az ország örök hó és jég, fehér és tiszta, mintha valaki állandóan fényesítené. Mindene fehér. Csak a tenger partján feketéllenek a pingvinek szárnyai. Az öreg pingvinek és a gyermekpingvinek szárnyain fekete színű kabátujj van. A pingvinek madarak. De nem tudnak repülni. Csak úszni tanultak meg, és szakadatlanul úsznak, lehet, azt óhajtják, hogy úszás közben fehérré váljanak, hogy ne rikítsanak többé a tömény fehérségben. ford. Zsemberi Etelka 21
