A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
és a mellette épülő új lakóház szövetkezetek szervezése, ez a folyamat leállt, s egy rövidebb stagnáció után az új helyzethez igazodva lassan változni kezdett. A hagyományos épületegyüttesek beosztását már nem, vagy csak elvétve alkalmazzák az új lakóházak építésekor. Jellemző, hogy az új lakóházak mellé már nem építenek gazdasági épületeket — istállót, sopát, pajtát, kocsiszínt stb. Ezeknek az új házaknak az alaprajza is, beosztása is különbözik a hagyományos — e tájra jellenző — építkezési szokásoktól. Az ötvenes évek végén s a hatvanas évek elején — a lakásépítés első hullámának az idején — divattá vált a sátortetős kockaház, három-négy szobával, konyhával, fürdőszobával. Ezeknek a új lakóházaknak a beosztása, belső berendezése és használata is eltér az egykori hagyományoktól. A régi típusú parasztbútorokat gyári bútor váltja fel; a házak talaja padlós vagy parkettás, és egyre több a szőnyeg; az ablakok mérete is megnőtt. Az újonnan épült kockaházaknak a külseje is elüt az egykoriakétól. A hagyományosan használt színeket — a fehéret és kéket — a szürke váltja fel; több esetben e házak külső vakolása színes, olykor üveg- vagy tükörcserepekkel „díszített". Mivel nagyháziállatokat — lovat, tehenet — már csak elvétve tartanak, a legtöbb helyen az egykori istállót is átalakítják. lakhatóvá teszik. Ezzel együtt vagy ezzel párhuzamosan megváltozik az udvar szerepe és funkciója is. A kialakult új helyzetből következően három részre osztják fel ezt a területet. Leghátul a kert megmarad; az új lakóház és a kert között kialakul a baromfiudvar (itt tartják a hízósertéseket is), s a lakás környékén az utcáig terjedően létrejön a gyümölcsös és a park valamiféle keveréke, ahol szőlőt, különféle gyümölcsfákat és virágokat nevelnek. Ezzel az átrendeződéssel párhuzamosan s egyidőben kiszorulnak a használatból a Jellegzetes parasztporta Jánokon Amikor e hat település átrétegeződésének folyamatát összefoglaltam, nem tértem ki a szőkébb környezet alakulására, annak változásaira. Holott ennek alakulása, változása szerves része a jelzett folyamatnak. Ezzel kapcsolatban az alapkérdés tehát az, hogy az egykori paraszti kultúrából — jelen esetben elsősorban a tárgyi kultúrára gondolok — mit őriztek meg ezek a közösségek, mi veszett el. s hogy mi került annak a helyébe, ami feleslegessé vált. A falusi ember szűkebb életkömyezete itt a Bódva mentén — miként másutt is — a ház s az udvar volt. A hagyományos gazdálkodás évszázados gyakorlata által kialakított környezet tulajdonképpen a második világháborút követő évekig lényegileg nem változott. Az építkezési hagyományok, az udvar és a teljes eszköztár küldetése és funkciója megszakítatlan folyamatként ágyazódott bele e közösségek életébe és hagyományozódott nemzedékről nemzedékre. A történelmi fordulat — törés — a negyvenes évek végén s az ötvenes évek elején következett be, amikor a hagyományos épületrendszer és az udvar — a teljes mezőgazdasági eszköztárral együtt — egyszeriben elveszítette jelentőségét és egyik napról a másikra feleslegessé vált. Itt a Bódva mentén — Debröd kivételével — a háború idején az állóharcok következtében Makranc (Mokrance), Somodi (Drienovce), Jánok (Jamky), Bodoló (Budulov) és Féder (Peder) épületállományának nagyobbik hányada megsemmisült. A háborút követő időben az újjáépítés még részben a hagyományos gazdálkodás céljait követve úgy-ahogy visszaállította az épületállomány korábbi funkcióinak megfelelően. De amikor lezajlott a A környezet átalakulása hagyományos paraszti világ kellékei, eszközei is. A gépek tömeges használatba vétele következtében az ötvenes évek végére fokozatosan eltűnik e települések teljes ló- és ökörállománya, s ezzel együtt minden gazdasági eszköz — de hagyomány és szokás is —, ami velük kapcsolatban volt. (Pl. a szekerek, kocsik, boronák fogasok, hengerek stb.) A szarvasmarha-állomány koncentrációja pedig a tej és tejtermékek tárolásához és feldolgozásához használatos eszközöket tette feleslegessé ... A felsorolást folytatni lehetne. Az átrendeződés első hulláma a használati eszközök nagy részét — mint látható — elsodorta. Lényegében a lakásépítés következő — második hulláma, amely ezen a tájon a hetvenes évek második felében vette kezdetét — alakította ki e falvak mai képét. Az azóta felépült lakóházak már egy-, de gyakorta kétszintes épületek; zömmel legalább 4—5, de inkább több szobával rendelkeznek, s természetes, hogy van pince és garázs is bennük. A lakások felszereltségére jellemző a gáz és a vezetékes víz. a fürdőszoba (olykor kettő is) és a saját kazánnal működő központi fűtés. E lakások többségében ma 3—4 fős családok élnek, s a lakások berendezése minden tekintetben megegyezik a városi lakótelepek lakásaiéval. Bizonyos tekintetben tehát uniformizáltak. Az összkomfortos falusi lakóházak — vagy inkább villák — felépülése egyrészt arról tanúskodik, hogy e telpüléseken élő emberek anyagi helyzete jó, másrészt, hogy e kistelepülések népségmegtartó ereje újraéledőben van. A munkavállalási lehetőségeken túl ezt a kiterjedt szolgáltatások — ha nem is mindig kifogástalanul működő — hálózata is növeli. Ma már egyértelműen megállapítható, hogy e Bódva menti helységek képe az elmúlt négy évtized alatt teljes egészében átalakult, mássá lett és egyáltalán nem hasonlít arra a faluképre, amely a mezőgazdaság szocializációját megelőző időkben volt. Ennek ellenére ma lényegesen többet tudunk arról, hogy milyen volt. mint arról, hogy milyen lett. A kívülről láthatót sem regisztráljuk kellően, arra pedig, ami bévül lezajlott, még kevésbé figyelünk. Azt tudjuk — s követjük is —, hogy e kultúrából mi hullott ki; sőt. még azt is. hogy mi maradt meg máig. De arra már nincs megnyugtató válaszunk, hogy Sátortetős lakóház Debrődön 12
