A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
KINCSÜNK A NYELV Maszek, vagy egy szó diadalútja Ezt a szót Kellér Dezső alkotta és dobta be a köztudatba, még az ötvenes évek elején, egy konferanszában. Elmesélte, hogy egy barátja mondta neki az eszpresszóban: „Én most priszek vagyok", azaz privát szektor, és ezt fordította át Kellér, az akkoriban dühöngő rövidítésjárványt gúnyolva, a magánszektorból tréfásan összevont maszekká. Nyilván maga se hitte volna, hogy ez a vicces szó ilyen karriert fut majd be: ma már országszerte, városon és falun egyaránt hallani, vezércikkekben, tanulmányokban szerepel, bekerült az Értelmező szótárba, ismerik a külföldön élő magyarok is. polgárjogot nyert az irodalomban. Nem egyedülálló eset ez arra, hogy irók, művészek játszi szóalkotásait átveszi a köznyelv. Hogy rögtön egy családi példával szolgáljak: a halandzsát Karinthy Frigyes honosította meg, a játékot meg a szót is. A rikkancs (legalábbis mai értelemben) Kozma Andortól származik, a mozi pedig Heltai Jenő találmánya vagy inkább leleménye a kimondhatatlan mozgóképszínház helyett; annak idején kedves sanzonja révén terjedt el: Mert a Berta, mert a Berta nagy liba. Sokat járt a mozi-mozi-mozi-mozi-moziba ... Mindez persze eltörpül a régi, főleg nyelv-ÚJ KÖNYVEK A Madách Könyvkiadó Magyarországról behozott orosz és szovjet könyvújdonságaiból mutatunk be néhányat. A Világirodalom Remekei sorozatban, az Európa kiadó gondozásában jelent meg Csingiz Ajtmatov „Az évszázadnál hoszszabb ez a nap" cimű regénye. Az ismert szovjet kirgiz író, aki szinte minden művében egy sajátos, mítoszokkal teli egzotikus világot jelenít meg, ezúttal fantasztikumot is sző regényébe azzal a céllal, hogy érzékeltesse a földünket fenyegető veszélyeket. A cselekmény egy olyan vidéken játszódik, ahol az emberiség léte szempontjából fontos transzkozmikus műveletek folynak. „Ajtmatov eddig ebben a művében fogalmazta meg ... a legtágabb argumentációval, hogy ember voltunk lényege a kultúránk, tehát az emlékezet, amely magában hordozza a múltat, amely továbbviszi, megőrzi az értékeket", — igy summázza az Ajtmatov-regény lényegét a mű magyar tolmácsolója, Zappe László. A mítosz című népszerű-tudományos könyvet, M. I. Sztyeblin-Kamenszkij munkáját a Móra Ferenc Könyvkiadó jelentette meg. A karcsú kis könyv szerzője mindjárt munkája elején leszögezi: „Jóllehet mítoszkutatással egy sereg tudományág ... foglalkozik, s jóllehet könyvtárnyi irodalom szól róla, a mítosz leglényege mind a mai napig rejtve maradt. Vitathatatlan csupán annyi, hogy a mítosz olyan történet, amelyet ott, ahol megszületett és élt, valóságként éltek meg, bármily valószerűtlen volt is." A mítosz rejtélyének a újítás korabeli nagy szóalkotók „tömegtermelése" mellett. Faludi Ferenctől származik sok egyéb mellett a veszteség, vélemény, keverék, hitel, vita, zsebóra, 8aróti Szabótól az anyag, erény, visszhang, zamat, Dugonics Andrástól a kör, testőr, futam, emlék, Verseghytöl a nyomor, gyönyör, kaland, eskü. vágy, szónok, Csokonaitól a szomj, hangszer, világpolgár. A nyelvújítás vezére, Kazinczy új szavaiból száznál több gyökeresedett meg s maradt fenn mindmáig, köztük a füzet, keringő, szobrász, szellem, kedvenc, lég, elem. álarc, lakoma, évszak, szerény, féltékeny stb. stb.; barátja. Szemere Pál alkotta a jellem, csillár, botrány, ipar, érdek, rejtély, regény. Kisfaludy Sándor a bünpör. kérvény, bizomány, közvélemény, öccse. Károly pedig a honvéd, díszlet, szélcsend, hatáskör szavakat. Vörösmartynak a küldöncöt szabályt tömeget, nagyszerűt köszönhetjük, Bajzának a bohózatot. képtelent Jósikától való a cég, esély, keret, játszma, üde, fölény, válság, csendélet és igy tovább, és így tovább. Ma már ilyen monumentális teremtő munkára nincs lehetőség, de szükség sem: nyelvűnk szókészlete nagyjából kialakult, s csupán szórványosan, új fogalmak, jelenségek felbukkanásakor Ígértei frissítést — mikor és miért, erről talán majd máskor. De azért nem lehet rossz érzés, ha valaki a maga alkotta szót, mondjuk a villamoskalauz szájából hallja, és műve a legszebb magyar könyvben, a szótárban szerepel. kutatásában a szerző főleg az Edda-dalok. az északi népek e gazdag és színes mitológiájáról szóló népköltészet belső értékeivel és jelentésrendszerével foglalkozik, figyelmét túlnyomórészt az Edda-mitoszok személyiségképére összpontosítva, ami érthető is, hiszen e költemények jelentősége éppen abban van, hogy egy történelmi korszakváltást s vele az emberi személyiség, sors és jellem rendkívüli, a világirodalomban addig alig dokumentált példáit mutatják. Két gyermekkönyv — mindkettő a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. Az egyik nagy formátumban és sok színes rajzzal készült, a címe: „És akkor Szergej..Létrehozóiról a könyv végén ez áll: „Ezt a könyvet hárman készítették: Szergej Kurepov megélte. Rigó Béla megírta, Irsa Katalin megrajzolta." A könyv tehát oroszmagyar koprodukció. S hogy kicsoda Szergej, azaz Szergej Kurepov, aki a benne elmesélteket megélte? Egy igazi cirkuszi bohóc, akinek igazi cirkuszi és emberi élményeit, tapasztalatait meséli el a könyv, nem hallgatva el csalódásait sem, s mindvégig éreztetve ragaszkodását a közönséghez, főleg a gyerekekhez. A másik gyermekkönyv kevés szövegű kis képes meséskönyv a legkisebbek számára, írta és rajzolta Bohdan Butenko, fordította Bojtár Endre. A címe egy kicsit hosszú: „Első (szülött) (tem)< Másod (szülött) (tem)ü Harmad (szülött) (tem)ü!..De ezzel a szokatlan és hosszú címmel már tulajdonképpen meg is indul a mese: igy szólítja ugyanis maga elé egy agg király a három fiát, hogy rendes, évi lovagi próbájukra küldje őket. Hogy milyen szerencsével jártak a királyfiak. annak a meseíró csak a felét árulja el, a többit olvasóitól várja. (fukári) — szokatlan Ritkán szokott „tárlatot nézni" úgy az ember, mint ahogy velem történt a legutóbb. Vagy a tárlat „beharangozása" volt túl csendes és szerény, vagy jómagam figyeltem a szokásosnál kevésbé a dolgokra, de tény, hogy lemaradtam Krüger Viktor komáromi (Komárno) fotókiállításáról, s akkor szereztem már csak tudomást róla, amikor éppen a képeket szedték le az Ifjúsági Klub kiállítótermének falairól. Sajnáltam persze az egészet, mert Viktorral szinte nap mint nap ismerősökként találkozunk a város utcáin (s talán nincs is olyan komáromi, aki többé-kevésbé ne ismémé ezt a jó értelemben vett rámenős, mindenütt sürgölődő figurát), és sajnáltam a mulasztást azért is, mert tudok arról, hogy a közelmúltban „fiatal vigéc" létére miként sikerült — munkái révén — szinte ajtóstul berontania az egyik, nem éppen a nyitottságáról híres helyi fotósklubba. S ha már így adódott, nem maradt más választásom, mint hogy az egyik nap a klub irodájában rendeztünk egy rögtönzött tárlatot, vagyis az iroda szőnyegpadlóján a klubvezetővel, Horváth Lacival szétraktuk a még együttlévő anyagot. Az viszont már csak e sorok írása közben jutott eszembe, hogy a kiállítás címére rá sem kérdeztem, de azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha — a szerző és a rendezők utólagos beleegyezésével — önkényesen „A folklór bűvöletében" címmel titulálom a látott anyagot. Úgy érzem, nincs ebben semmi különös, mint ahogy abban sem, hogy Krüger a folklórt választotta kiállításának témájául. Hisz már évek óta ismert és aktív figurája a hazai magyar folklórmozgalomnak. Az ekeli (Okoličná) Tátika és a komáromi Hajós zenekarának tagjaként már jó ideje ott van minden valamire való népművészeti rendezvényen. KÉT TÁRLAT nézőpontból Hóna alatt háromhúros kontra hegedűjével, a nyakában pedig fényképezőgéppel. S amikor nem zenél éppen, akkor fényképezőgépének száznyolcvanas objektivén keresztül lesi, figyeli a rendezvények történéseit, szereplőit, közönségét. S olyan helyzeteket, pillanatokat. hangulatokat sikerül igy lencsevégre kapnia és megörökítenie, melyek egyszerre tipikusak és megismételhetetlenek. Egy (vagy több) népművészeti rendezvény (teljesen mindegy, hogy melyik) jól ismert és mégis egyedi momentumai, lehet, hogy mindezidáig sohasem látott, mégis ismerős, a folklór bűvöletében élő figurái. Mint ahogy a képek szerzője is ott él állandóan és egyszerre a folklór és a fotográfia bűvöletében. Meggyőződésem, hogy hallunk még róla a jövőben. Rendhagyónak mondható bizonyos értelemben a Szkukálek Lajos tusrajzaiból a Duna Menti Múzeumban rendezett tárlat megtekintése is. Valamiképpen nemcsak egy. hanem két meghívót is hozott a posta a tárlatnyitóra, más elfoglaltság miatt azonban mégsem tudtam azon részt venni. Sőt, a további elfoglaltság és a véletlen úgy hozta, hogy Keszeli Ferencnek a Nő-ben megjelent recenzióját a kiállításról hamarabb olvastam, mint magát a kiállítást láttam volna. Hát mit mondjak; őszintén szólva kicsit meglepett, hogy azt ne mondjam, mellbevágott recenziójának egyik-másik kitétele, melyeknek tömör summázata tán az lehetne, hogy „a szakmában tevékeny többiek" egy részét, vagyis „néhány féltékeny titánt" eheti és eszi a sárga irigység Szkukálek kirobbanó tehetsége láttán. Nem vagyok naiv, sem álszent, tudom, hogy művészberkekben (de azt hi-KARINTHY FERENC 10