A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-18 / 29. szám
Lekopott a ló az utakról és a szántóföldekről. Eseményszámba megy, ha az ember lovas szekérrel találkozik. Tankönyveinkből is kiszorult, hiszen már régen nem szükséges háziállat. Elvétve akad néhány ló a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban, mint például a bátkaiban, ahol Brndiar András szenvedélyesen tartja, használja és neveli a lovakat. Általuk lett fontos ember, afféle nélkülözhetetlen pótalkatrész, hiszen ott van rá szükség, ahol a gép tehetetlen. Ettől eltekintve napjainkban már fehér hollónak számít a ló, éppen ezért hatott rám a meglepetés erejével, hogy a sajógömöri (Gemer) szövetkezetben szakszerű lótenyésztés folyik. El is vitt a kíváncsiság a 3 770 hektáron gazdálkodó szövetkezetbe, amelyre úgy jellemzőek a szélsőségek, hogy 1969-ben Munka Érdemrenddel tüntették ki, 1976-ban pedig már tetemes veszteséggel zárta az évet, s Borbély Ferenc vezetésével most történnek erőfeszítések arra, hogy a szövetkezet szekerét kiemeljék a kátyúból. — Ki lehet szabadulni a bűvös körből — vallja mélységes meggyőződéssel a 39 esztendős, agrármérnök elnök, aki a Nyitra melletti Nagycétényből (V. Cetin) került a gömöri dombok közé néhány éves vasúti pályamunkás tapasztalattal, a nyitrai járási mezőgazdasági igazgatóságon szerzett ismeretekkel, nyolcéves lénártfalai (Lenartovce) szövetkezeti fökönyveléssel a háta mögött. Van benne szívósság, ezt már akkor észrevettem, amikor Lénártfalán megismerkedtem vele, éppen a nyitrai Mezőgazdasági Főiskola hallgatója volt akkor levelező tagozaton. Amit a fejébe vesz, azt tűzön-vízen keresztülviszi, másfél éve történetesen azt, hogy kiemeli a szövetkezet szekerét a kátyúból. Mivel régi közöttünk az ismeretség, megengedhetem magamnak, hogy azt mondjam: — Nem kellene lovakat fogni a szekér elé? — A lovak itt tehetetlenek lennének, bár nem kellene a szomszédba menni értük — jegyzi meg mosolyogva az országút melletti irodaházban, a Sajó közelében. A folyó másik oldalán Sajógömör házai szelídülnek annak a meredek hegynek a lábához, amelynek az oldalában legigazságosabb királyunk, Mátyás, az urakat lefelé kapáltatta. Szobra a templomkertben áll, és hátát mutatja az irodaháznak. Jobban tenné pedig, ha igazságos tekintetével végignézné azt a küzdelmet, amelyet Borbély Ferenc azért folytat, hogy az egy helyben topogás bűvös köréből szabadulni tudjanak. Annyira benne él az eltökéltségében, hogy egyelőre a lótenyésztést szóba sem hozom. Az sem érdektelen persze, amit az elnök az elképzeléseiről mond. A gazdasági udvarok és épületek jó állapotban vannak, sertés- és juhtenyésztésük járási viszonylatban is a jók közé tartozik. Ezekre építeni lehet! A szarvasmarhatenyésztéssel van bajuk, ez a gyengélkedésük legfőbb oka. Nem tudják a tehénállományt saját erejükre támaszkodva feltölteni. Évek hosszú során át takarmánnyal sem voltak képesek ellátni a szarvasmarha-állományt. A gazdasági mutatók szintjén akar emelni minden termelési ágazatban, és tisztában van azzal, hogy rendkívül nehéz feladatot vállalt magára. Másfél éve elnök, s a beilleszkedés nem ment könnyen. Néhány vezetőn kívül mindenkivel ismerkednie kellett. Szombatjai, vasárnapjai nagy részét még mindig a szövetkezetben tölti. Lénártfalai lakhelyéről naponta utazik ide, ősszel költözik feleségével közelebb Tornaijára (Šafárikovo). — Ha nagyon elfáradok, képzeletben a cétényi szőlőhegyen barangolok, megosztom gondomat a gyerekkori cimborákkal, és felfrissülök — mondja. — A vezetés színvonalán kell javítanom, ezt biztosan tudom. Kilenc főiskolát végzett dolgozónk van, tavaly még csak öt volt, s legalább tizenötre 99 ü •• 99 A BŰVÖS KÓRBÓL SZABADULNI lenne szükség. Legközvetlenebb munkatársaimmal már kidolgozunk egy átfogó fejlesztési programot, amely szerint a brutto mezőgazdasági termelésben 37,6 százalékos növekedést kell elérnünk az 1985-ös évhez viszonyítva! 1990-ig a növénytermesztésben 36,5 az állattenyésztésben 38,5 százalékos növekedéssel számolunk. — Bízik a tagságban? — Határozottan. Itt is ugyanolyan szorgalmas emberek élnek, mint más szövetkezetekben. Bízom bennük, és hiszem, hogy megértésükkel és szorgalmukkal sokra vihetjük. Együtt törjük a fejünket, hogyan lehetne másképp, jobban, igyekszünk nem szövetkezeti tagokat is megnyerni az elképzeléseinknek. Huszonöt-harminc gyermekes anyát foglalkoztató varrodát is nyitunk a közeljövőben, nagyobb méretű beruházással azonban nem számolunk. A változtatásra, korszerűsítésre fordítjuk figyelmünket. Javítunk a munkahelyi körülményeken, az állandó lakásépítés lehetőségén, s évente egyszer kamatmentes kölcsönöket folyósítunk családi ház építésére, vásárlására, átalakítására, fiatalok esetében bútorvásárlásra. Nagy súlyt helyezünk az anyagi érdekeltségre. Ennek kedvező jelei már meg is mutatkoznak a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. A tagok átlagkeresete havonta 2 300 korona. Nem rosszabb, mint a járás más szövetkezeteiben. — Mi a legnagyobb eseménye az elmúlt másfél esztendőnek? — kérdezem az elnököt, mielőtt a lótenyésztésre terelném a figyelmét. — Hogy az évek óta veszteséggel záró szövetkezetünknek 250 ezer korona nyeréséget terveztünk erre az esztendőre. Sokáig egy árva szó sem esett a lótenyészmeg tőlük, és hároméves korukban eladják külföldieknek. Volt olyan csikójuk, amelyet a motešiciek 3 000 dollárért értékesítettek. A fő vásárlók Ausztria, Német Szövetségi Köztársaság és Hollandia. A város szélén terül el a gazdasági udvar messziről is fehérlő épületeivel. A hosszú és szellös lóistállóban néhány kanca a kiscsikójával és két csődör egymás mellett a sarokban. A tisztaság szembetűnő, és ez a fiatal Lőkös Lászlónak is érdeme, aki tavaly végezte el Vágsellyén (Šaľa) a lovasképző mesteriskolát és eredményesen lovagol a sajógömöri lovasegyesületben. Őt találjuk az istállóban, forgolódik, szorgoskodik a lovak körül, és úgy beszélget velük, mintha értenék egymást. Borbély Ferenc csupán rövid ideig marad velem, dr. Soldos Bélára, a lótenyésztés vezetőjére bíz. A hetvenöt éves, nyugdíjas ember ismert a szakmában, huszonhárom évig (1955—1978) a murányi ménes tenyésztelepét vezette. Miután megtekintettük az istállót és a lovakat, az irodájába vezet, és megismertet a sajógömöri lótenyésztés történetével. Szavai nyomán pontosan körvonalazódik minden. 1979 a rendszeres lótenyésztés kezdete. Amikor ide került, 34 kanca származását vették nyilvántartásba, és a somorjai (Šamorín) fajnemesítö lótenyésztő üzemtől két angol félvér mént kaptak bérbe. Borbély Ferenc (balra) a szövetkezet tagjaival beszélget tésröl, hiába vártam, hogy majd valami kapcsán felbukkan a szerepe, jelentősége, hiszen az irodaház és a Sajó közötti réten lóversenytér van, mesterséges akadályokkal. Úgy látszik, a lótenyésztésnek távolról sincs olyan jelentősége a szövetkezetben, amilyennek elképzeltem. — Megnézhetnénk a lóállományt? — állok elő a szándékommal. — Semmi akadálya, de Tornaijára kell mennünk, az ottani gazdasági udvarunkba — világosít fel az elnök, és beülünk a személygépkocsiba. Szemetelő esőben vágunk neki a néhány kilométeres útnak. Közben Borbély Ferenc már arról beszél, hogy ha a szövetkezetről egyelőre nem is lehet sok jót mondani, a lótenyésztés elviszi hírüket az országba és a világba. Állandó ügyfelük a motešicei fajnemesítő üzem, a csikókat továbbtartásra veszi Lőkös László a lovával Prandl Sándor felvételei 4
