A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
pedagógus! Pedig világéletében csakis az akart lenni, gyerekkorában nem is játszott mást, csak tanító nénit, aztán az érettségi után mégsem vették fel azonnal, csak az ötödik nekifutásra. Pedig hát olyan bizonyosnak látszott már akkor is, hogy Hodek Mária vérbeli pedagógusnak való ember. Kudarcsorozat volt tehát a kezdet, s így nem maradt más választása, mint átmenetileg elmenni elárusítónőnek a Kormorán áruházba. De helyszűke miatt oda se vették fel. És akkor csoda történt: ment az utcán, szembe jött valaki, aki iskolaügyben illetékes volt és ismerte Marit, és szinte örült, hogy Mari állást keres, merthogy Nagykeszire kellett egy pedagógus — az se baj, ha képesítése sincs, tehát ő igencsak megfelel. Két esztendeig maradt a szülőfalujával szomszédos Nagykeszin. Ez a két év volt Hodek Mária életének első igazi, nagy csodája. Rácsodálkozott a falu is, ahol aztán igen megszerették. De két év múltán jött a válasz az ötödik főiskolai jelentkezésre: felvették. És következtek a nyitrai évek, ahol aztán jómagam is megismertem őt, mint az ottani főiskolások akkor oly mozgalmas szellemi, kulturális életének talán leglelkesebb alakját, egyik vezetőjét. 1976-ban, magyar—szlovák szakos diplomával a zsebében Gután (Kolárovo) kezdett el ismét tanítani, egy nagy iskola hatvan fős tantestületének legfiatalabbjaként. Őrsújfaluról utazott naponta s utazik ma is Ekeire, immár tíz esztendeje. Kérdem: miért, amikor bármelyik pillanatban kaphatna helyben lakást? Persze, a kérdés szónoki, hiszen tudom, hogy a szülei miatt utazott mindig haza, s ma teszi ezt annál is inkább, mert időközben meghalt az édesapja, édesanyja pedig nem maradhat egyedül. Igen ám, de mikor is utazol Mari? Tudom, hogy reggel hétre itt vagy az iskolában, mert itt kell lenned, így szabtad magadnak, hiszen nemcsak tanítasz, nemcsak a Tátikával meg a Summásokkal foglalkozol, hanem az iskola igazgatójának, Kulcsár Nándornak a helyettese is vagy. És tudom azt is, hogy este a háromnegyed nyolcas busszal indulsz haza — szinte mindig. így aztán, ha szeretnéd a televíziót, jó, ha havonta ötször látnád az esti főműsort, de a televízióért nem rajongsz, annál inkább szereted az édesanyádat, akivel beszélgetni csak este nyolc után marad időd. Tudom, a legtöbb hétvége is foglalt. Utaztok a Tátikával. Utaztok itthon és utaztok sokszor külföldre is. Azt hiszem, kevés apró gyerek ismeri annyira az országot, mint az Ekeli Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola apróságai. Hányán is vagytok pillanatnyilag? Az iskola százkilencvenöt tanulójából hetven gyerek dolgozik a Tátikában. A folyó naptári évet megelőző esztendőkben a Tátika nemcsak minőségi, hanem mennyiségi csúcsteljesítményt is nyújtott, mert előfordult, hogy naponta kétszer is felléptek. Szíwel-lélekkel, örömmel tették, de mi tagadás, ennek a hajtásnak anyagi háttere is volt, mert egy ilyen együttest nem lehet pénz nélkül fenntartani, hiszen az utazás költségein túl a legnagyobb összegeket a viselet megvásárlása, megvarratása igényli, aztán a hangszerek ... egyszóval sok mindenre kell a pénz. Segített is mindig az iskola — önzetlenül, nem kevésbé a helyi szövetkezet, de ami így összejött, azt még jócskán pótolni kellett. Ez év januárjától sok minden megváltozott. A Tátika országos sikerei oda vezettek, hogy ma nemcsak a falu, a járás is büszke rájuk. Tudják, kincs van a kezükben, amit csiszolni, őrizni kell. A járási nemzeti bizottság kulturális szakosztálya most már évi százezer koronás költségvetést folyósít a számukra, amit az iskolaügyi minisztérium népművészeti osztálya még évi húszezerrel megtold. Ez nem kis dolog s nyilvánvaló, hogy ezáltal a Tátika előtt még jobban kiszélesedik az út. Nyilván föllépnek ezután is sokszor, sok helyen, de ott, ahová hívják is őket. így talán nem ismétlődhet meg az, ami az évek során már megesett, hogy föllépést mentek kínálni egy iskolába, ahol az igazgatónő két kötőtű közül fel se pillantva azt mondta: menjetek csak egy házzal tovább, nekünk nincs szükségünk az ilyesmire. Rossz élmény volt, mert hiszen ők szeretethez szoktak, a gyerekek mindig attól voltak és lesznek boldogok, ha azt érezték nemcsak maguknak, másoknak is örömet szereznek azzal a csodával, amit művelnek. • • • Hodek Máriáról akartam ezúttal írni. Rendhagyó módon személyes ismerősről, barátról, ami nem szokásom. Hogy mégis megtettem, annak rendhagyó oka van: az, ami a személyében rendhagyó, ami példa. És egyébként is: csak róla írni a Tátika és a Summások nélkül nem lehet. Mint ahogy fordítva sem. Márpedig ami példa, arról írni kell, megmutatni. Egy kicsi parasztzenekar muzsikál az ekeli iskola udvarán, a nyírfa aranysárga lombjai alatt. Késő őszre hajlik az idő, de a nyírfán még tart a lomb s pompázó színekben virágzik a tátika — ami ebben a faluban már csak másodlagosan jelent kerti virágot. Mert mindenekelőtt gyerekeket jelent. A kicsi parasztzenekart tarka gyerekek táncolják körül. Ők a Tátikák. Gyönyörűek. KESZELI FERENC A szerző felvételei £9) J őszi aratás Ilyenkor, reggelente köd üli meg a Treboň környéki tájat, s jelentkeznek már az első, gyönge fagyok is. Súrolja még a köd a halastó vizét, amikor a hosszú csizmás, gumikabátos, zöld kalapos halászok népes csapata csónakba száll. A víz túlsó szélére érve a többség kilép a csónakokból, hogy a bennmaradottak által hosszú rudakkal a fenékhez rögzített nagy kerítőháló két végével két ellentétes irányban a lábat marasztaló iszapban araszolva elinduljon libasoruk, a lehúzáshoz töredékére leeresztett tó tükrét befogni. Van valami katonás abban, ahogy a középső csónakban helyet foglaló halászgazda ismétlődő vezényszavára egyszerre rántják ki lábukat — két ütemre — az iszapból, s húznak egyet mindig a háló kötelén az újabb lépés után. Eltelik tán egy jó óra is, amíg előbb a bal, majd a jobb szárny is eléri a gát lábánál lévő, nagy műanyag kádakkal két sorban is megrakott „ padját” a tónak, s rögzítik a két végét a hálónak, melynek ekkor még aránylag terjedelmes bugyrában szinte „forr” a víz a több tonnányi hal ficánkolásátói. Majd beindul a villanymotorral meghajtott kiemelőszerkezet, melynek zsákja ötven-hatvan kilónként emeli az osztályozópultra a halat a kerítöháló egyre szükülö bugyrából. Sűrűn billen a hatalmas függőmérleg kondérja is, az egymás után sorakozó, speciális tartályokkal fölszerelt teherautók pedig fordulnak jónéhányat a nap folyamán, amíg az utolsó pontyig tároló medencébe nem kerül a tó „termése". S bár hétköznap van, fenn a gáton már kora reggeltől érdeklődők, kíváncsiskodók, „civilek" serege verődik össze, s figyeli egész nap a halászok — látványnak sem utolsó — munkáját. Mert hétköznap ide, hétköznap oda, kicsit ünnepnek számít a lehalászás napja ezen a tájon. Egy többéves, sokak türelmét, hozzáértését, ősidők óta öröklődő szakmai szeretetét igénylő igyekezet gyümölcsét gyűjtik be Jakub Krčín és Štépánek Netolický kései utódai az ilyen hűvös, ködös, éwégi aratás alkalmával. NÉMETH GYULA (Fotó: a szerző) 5
